Kövess minket!

Médiapiac

Bochkor Gábor: „Ugyanaz a szenvedély hajt”

Nem annyira tudatos, mint inkább ösztönös ember. Rádiósként is csak azt a hangnemet igyekezett itthon meghonosítani, amit állandóan hallott, amikor bekapcsolta a rádióját Németországban, ahol fiatalkorát töltötte. Bochkor Gábor felnagyított szerepekről, példaképéről, Howard Sternről, jellemfejlődésről és arról, hogyan változott meg a személyisége az ismertség hatására.

Mi az oka annak, hogy kevés tartalmas, mély beszélgetés készül veled, és elsősorban a magánéleteddel, a botrányaiddal foglalkozik a sajtó?

Egyrészt az újságírók érdektelensége, akik ráadásul a könnyebbik végét fogják meg a dolgoknak. Másrészt az újságírók többségének hozzáállása miatt jó ideje elzárkózom, és csak nagyon ritkán adok interjút. A velem kapcsolatos cikkek figyelemfelkeltőek, könnyen és gyorsan emészthetőek, ezáltal eladhatóak. Olyan korban élünk, amikor a kattintásszám fontosabb, mint a tartalom. A híreket nem saját magam generálom, hanem a piac működéséből fakadóan jelennek meg. Bevallom, a jelenség engem is zavar, mert rengeteg külföldi bulvárlapot olvasok, és amellett, hogy ezekben is megjelennek a hozzám hasonló szereplők, lehet olvasni a szakmai teljesítményükről, a helyi sajtó érdemben foglalkozik a munkájukkal is. Ezt baromira hiányolom a magyar sajtóból. Bizonyos tematikák kapcsán sokkal több mindent ki lehetne olvasni belőlem, túl azon, hogy éppen ki a barátnőm. Nekem, aki a szórakoztató műfajban dolgozom, ez jut.

Bizonyos szempontból kétféle képernyős figura létezik. Az egyik magából építkezik, a saját stílusát viszi bele a műsorokba, a másik pedig műsortípustól függően kitalál magának egy-egy figurát. Te melyik vagy?

A rádiós és tévés műsorvezetők folyamatosan csiszolódnak. Voltam már mindenféle szerepben: nagy tévéshow-műsorban kézzel-lábbal hadonászó, hangosan felkonferáló műsorvezető vagy a rádióban – mások által – botrányosnak tartott véleményt megfogalmazó manus. Jelenleg az ATV-n futó szórakoztató talkshow-mban, a #Bochkorban és a Retro Rádió Bochkor című műsorában, amelyben Lovász László a partnerem, jól érzem magam. Olykor vannak túlzások, sarkítások, demagógia, sőt, bizonyos tulajdonságaimat felnagyítom, de ezek mind a karakteremnek megfelelőek.

Felnagyítottad a szereped a Bumerángban is: cinikus, szarkasztikus és szexista voltál.

Pontosan. Ezek ma sem állnak távol a szerepemtől. A Sláger Rádió idején Boros Lajossal, majd Vogával nem kellett törődnünk semmi mással, csak azzal, hogy jó műsort készítsünk, az esetleges nézeteltéréseket, botrányokat a vezetőség kezelte. Ma már jóval differenciáltabb a környezetünk. A büntetések is jobban vissza tudnak rám ütni, akár az állásom is elveszíthetem. Azt gondolnánk, ma sokkal többet elbír az átlagember humorérzéke, de nem. Alacsony a társadalom ingerküszöbe. Idegesebb, ingerültebb, érzékenyebb a közönség. Jobban oda kell rájuk figyelni, de azért van elég mozgásterem.

Nem elsődleges célom a botrányokozás, a meghökkentés, inkább arra törekszem, hogy másfajta látásmódot jelenítsek meg, amelybe, ha akarod, belefér a cinizmus, a szarkazmus vagy a szexizmus. Ezek mind eszközök arra, hogy kicsit felrázzam az embereket. Egyébként magánemberként kevésbé jellemzőek rám ezek a tulajdonságok, például szexistának egyáltalán nem tartom magam, sőt…

Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)
Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)

Példaképed Howard Stern, aki botrányhősként alapozta meg a hírnevét, ma pedig a SiriusXM szatellit-rádiócsatornán mélyinterjúkat készít. Milyen utat jártál be, és hol tartasz a szakmai fejlődéstörténetedben?

Stern hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Botrányhősből komoly szakemberré avanzsált. Szerettem volna beszélni vele, pont azért, amit mondasz, érzek egyfajta párhuzamot a személyiségfejlődésünkben. Őt a pszichoterápia lágyította meg, engem leginkább a családalapítás. Abszolút el tudom képzelni, hogy egy idő után eljutok oda, ahova ő, és mélyinterjúkat készítsek, de más eszközökkel, mint ahogy azt Magyarországon látjuk. Stern nem azzal nyitja meg az interjúalanyai lelkét, hogy mélyen a szemükbe néz, és közben felmondja az életrajzukat, ami kétségtelenül imponáló lenne a vendégeinek, és persze rém unalmas, hanem lélektani módszerekkel, úgy, hogy közben baromi szórakoztató marad, és kicsit szemtelen. Szívesen csinálnék hasonlót.

Megvan benned ehhez a képesség? Adottak hozzá az interjúalanyok?

Ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak is. Interjúalanyok tekintetében arra jutottam, hogy nem nagyon. Ha megnézel egy amerikai late-night show-t, benne mondjuk egy színészt és azt, hogyan szerepel 15 percben, majd megnézed, mit alakítanak itthon, elsírod magad, olyan nagy a különbség. Persze Amerikában sokkal nyitottabbak az emberek. Lehet, hogy Magyarországon is csak úttörőnek kell lenni. Ne felejtsük el, hogy Stern botrányhőskorszakában a műsorába alig mentek be sztárok, ma pedig hollywoodi promoterek adják egymás kezébe a kilincset, hogy az általuk képviselt sztár leülhessen mellé a kanapéra.

Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)
Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)

Kritikusaid szerint míg a rádiózásban vitathatatlan a sikered, a tévéműsoraid sorra alulteljesítettek.

Igen, ezt egyszer elkezdte valaki hangoztatni, de nem igaz. A kereskedelmi televíziózást a Kész átveréssel kezdtem az RTL Klubon, a műsor abszolút hasított. Innen igazoltam át a TV2-höz, hogy megcsináljuk a Boros–Bochkor Show-t. Nagy várakozás előzte meg, de nem hozta a várt nézettséget, ez valóban bukás volt, pontosan tudtam és éreztem is, hogy gáz. A Csaó, Darwin! nem nekem való volt, nem is szerettem csinálni. Szeretek konfrontálódni, riposztozni, a formátum azonban erre nem adott lehetőséget, de ettől még nagyon jól menő produkció volt a csatornán belül. A Buzerát nagyon kedveltem. Ezt követően hosszú ideig nem voltam képernyőn.

Alapvetően a tévézés ritkán jelentett akkora örömöt, mint a rádiózás. Talán a hiúságom az, ami miatt a mai napig képernyőn vagyok. A #Bochkort annyira élvezem csinálni, mint tévéműsort még soha. A negyedik évadot forgatjuk, és majd minden héten benne vagyunk a top 50-ben, amit baromi nagy eredménynek tartok.

Mikor kezdett el foglalkoztatni a televíziózás gondolata?

Gyakorlatilag belesodródtam a televíziózásba, de nagy kedvvel vetettem bele magam. A Magyar Rádió német nyelvű kereskedelmi adásában kezdtem rádiózni. Édesapám újságíró volt, édesanyám külkeres. Apám egyik munkatársa mondta nekem elsőként, hogy karakteres a hangom, rádióznom kellene. 1986-ban hívtak be próbafelvételre a Magyar Rádióba. Ifjú titánként egészen más hangnemet ütöttem meg, amire a tévések is felkapták a fejüket. Talán Geszti Péter volt még hozzám hasonló fiatal, laza srác, aki egyaránt jól működött a mikrofon mögött és a kamera előtt is. Elkezdtem a Sió TV-ben műsort vezetni, majd egyszer csak Somogyi G. Gyuri felfigyelt rám. Később ő lett az MTV-s zenei műsoraim – mint a Sztárock vagy a Koktélbár – producere. Hat és fél évig világsztárokkal, köztük az idoljaimmal készítettem interjút, a világ minden pontjára elutaztunk, egy évben tizenkét adást forgattunk le.

Nem jártam rádiós és tévés műhelyekbe, viszont rengeteg külföldi médiát fogyasztottam, sőt, példaképeim is voltak a német rádiós és tévés piacról, utóbbiból például Thomas Gottschalk, az egész stílusom ezáltal formálódott, ahogy később a kérdezéstechnikám is. Rájöttem, hogy nem elég, ha jól érzem magam például David Bowie társaságában a beszélgetés során, empatikusan kell viszonyulnom az alanyaimhoz. Amikor leültem mondjuk a ZZ Top tagjaival, attól függetlenül, hogy fel kellett nekik tennem sablonkérdéseket, például a szakállukra vonatkozóan, törekedtem arra, hogy élvezzék a beszélgetést. Az első néhány interjúm szörnyen sikerült, de idővel egyre jobbnak éreztem magam.

Később többször előfordult, hogy miután bejött az adott zenész menedzsere, hogy jelezze, letelt a rendelkezésemre álló 30 perc, a művész rászólt, hogy még szívesen válaszol a kérdéseimre. Lars Ulrich, Alice Cooper és Jon Bon Jovi ilyenek voltak. Emlékszem, amikor másodjára ültünk le beszélgetni Slashsel, megkérdeztem tőle, mennyi ideje van, mire azt mondta, annyi, amennyit akarok. Joey Tempest, a Europe énekese az interjú után elhívott sörözni a Temze partjára, hogy megvitassuk a szólólemezével kapcsolatos terveit. Vagy említhetem Falcót, aki botrányosan nehéz eset hírében állt. A menedzsere nem is hagyott vele egyedül, de amikor feltettem az első két kérdésem, látta, hogy rendben lesz, és kiment. Falco lenyűgöző figura volt, az a finom bécsiessége, az intelligenciája, a jó értelemben vett provokatív személyisége… Azt mondta, ha Bécsben járok, látogassam meg. Nem sokkal később halt meg. Megsirattam.

Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)
Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)

Mikor hűlt ki az ambíciód, hogy rockzenész legyél?

Hamar kiderült, hogy nem vagyok elég tehetséges basszusgitáros. Aztán jött a rádiózás, és noha az érdeklődés és az empátia a zenészek iránt megmaradt, ma már csak a kanapémon játszom. Mindig sok zenész barátom volt, szeretek beleszippantani a világukba. Fejes Tomi, a Tankcsapda dobosa az egyik legjobb barátom, a Republickal pedig fel is léptem.

A rádiózás ízére azonnal ráéreztél?

Nem, az első próbafelvételről úgy jöttem ki, hogy becsuktam magam mögött az ajtót, és közöltem a szerkesztővel, hogy nem nekem való, ennek ellenére később visszahívott. Szerencsém volt, mert akkor már anyanyelvi szinten beszéltem németül, a Danubius pedig ezen a nyelven sugározta az adását. Azt csak később tudtam meg, hogy az a frissesség is megtetszett nekik, amin megszólaltam.

Amikor Berlinben éltem, egy nyugat-berlini rádió, a Rundfunk im amerikanischen Sektor (RIAS) volt a kedvenc csatornám, a legjobb rock- és popzenéket játszották, az összekötő szövegeket pedig csupa laza, jó fej műsorvezető mondta. De hallgattam az amerikai hadsereg rádióját, az American Forces Networköt (AFN) is.

Nem annyira tudatos, mint inkább ösztönös voltam, azt a hangnemet igyekeztem meghonosítani, amit állandóan hallottam, amikor bekapcsoltam a rádiót. Ez kicsit olyan volt, mint amikor zenélsz, és úgy próbálsz játszani, mint Slash, mert csak őt hallgattad. A rádiózásnak hatalmas a varázsa, erre tettem fel az életem. Iszonyatosan élvezem.

Elgondolkodtál azon, hogyan alakul az életed, ha nem ilyen hangi adottságokkal születsz?

Szörnyen. Germanisztikai végzettséggel lehettem volna tanár. Esetleg a külpolitikai újságíróként dolgozó apámat is követhettem volna. Nem igazán volt előttem pályakép, még egyetemista koromban is inkább csak sodródtam.

Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)
Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)

Több mint harminc éve vagy médiaszereplő. Soha nem lett eleged?

Nyilván van egy nem túl pozitív véleményem arról a képről, amit kialakított rólam a magyar média az akaratomon kívül. Aztán ott van az a tény is, hogy rajtam kívül álló okokból megszűntek olyan rádiók, amelyekben dolgoztam. Fejlődéstanilag jó, hogy ezek a dolgok megtörténtek velem. A negatív tapasztalatok is megerősítettek, ahogy a pozitívak is. Jó érzés, amikor egy csatorna vezetése jelzi, hogy szüksége lenne rám. Szeretem a média varázsát, már csak ezért sem undorodtam meg tőle.

Fiatalkoromban majdnem úgy alakult, hogy Németországban folytattam a rádiós pályafutásom. Volt akkor egy német barátnőm, aki Frankfurtban, a Radio für Hessennél kezdett el dolgozni. Én Mainzban kaptam munkát azon a nyáron, úgy volt, hogy októberben kezdek. A német nagykövetség azonban elutasította a munkavállalási kérelmem. Minden összedőlt bennem, iszonyatosan csalódott voltam. Vajon ha másképpen alakult volna, eljutottam volna oda, ahol most tartok? Nem tudom. Lehet, hogy csak egy viszonylag jól kereső német rádiós lennék, aki beszámol róla, ha egy fán rekedt macskát lehoznak a tűzoltók Baden-Württemberg valamely kisvárosában. Jobb, hogy így alakult.

A média tele van bizonytalansággal. Mi jelenti számodra a biztonságot?

Ez nagyon érdekes dolog, mert ha lenne üzleti érzékem, már eresztettem volna egy második lábat, és nyitottam volna valamit, de biztos, hogy nem éttermet. Sok barátommal szövetkezhettem volna, de vajon bíztam volna-e bennük eléggé, és ők bizalmat szavaztak volna-e nekem?

Tudom, hogy a rádiózás, a televíziózás nagyjából olyan pálya, mint a sportolóké, nem tart a nyugdíjaskorig, nem tart örökké, a siker pedig még addig sem. Legalábbis itthon, ha Amerikában élnék, más lenne. Ez a helyzet állandó bizonytalanságban tart.

Emlékszel a pillanatra, amikor először szembesültél azzal, hogy ismert ember lettél?

Ennek több hulláma volt. Amikor ismertté váltam, még nem létezett az a fajta médianyilvánosság, ami ma körülvesz. Talán a Kurír és a Mai Nap című bulvárújságok léteztek, de azok is sokkal finomabban, óvatosabban nyúltak a celebritásokhoz. Nem volt közösségi média sem, az internet is csak kibontakozóban volt. Emlékszem, iszonyatosan izgalmas érzés volt, amikor először megjelent valamelyik újságban egy fekete-fehér fotóm, amit a Bródy Sándor utcában csináltak rólam. Aztán a sztárinterjúk készítése inkább szakmai elismerést hozott. Az igazi, komoly népszerűséget a Bumeránggal éltem meg, illetve ez fokozódott, amikor elkezdődött az RTL-en a Kész átverés. Országszerte kerültek ki az óriásplakátok, cikkek sokasága íródott.

Ha visszagondolsz a kezdetekre, hogyan változott meg a személyiséged az ismertség hatására?

Mindenki, akit elkap a siker, olykor golyóállónak érzi magát. Úgy véli, bármit megtehet, amihez nyúl, arannyá válik, senki sem árthat neki. Ez vezethet allűrök kialakulásához, megvolt, vezethet arroganciához, abszolút megvolt. Sokáig feszegettem a határokat, mit kérhetek emberektől. Monogramos törölközőt a szállodába, turnébuszt? Mind megcsináltam, és szuper volt, de észhez kellett térnem. Tudtam, hogy előbb-utóbb jönnek a hullámvölgyek is.

Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)
Bochkor Gábor (Fotó: Soós Bertalan)

Rengeteget beszélgettem zenészekkel, hogyan dolgozták fel a sikert, és min mentek keresztül, amikor a népszerűség árnyoldalával kellett szembenézniük. Slash elmesélte, hogy amikor a Guns N’ Roses befejezte az első, rögtön kétéves turnéját, ami alatt világsztárokká váltak, úgy ment haza Los Angelesbe, hogy tele volt pénzzel, és mégsem tudta, mihez kezdjen, nem tudta, hol az otthona. És ez még csak nem is a sikertelenséggel való szembenézés, amit meg kell tudni élni. Szükséges helyére tenni azt is, minek szól a népszerűség, valódi zseninek születtél-e, vagy csak a gépezet éppen téged kapott el. Ha ezeket ésszel és józanul vagy képes kezelni, nem fogsz belebolondulni, túl lehet élni. Nekem is sikerült.

Kiskorodban versenyszerűen úsztál, de soha nem lettél első, pedig csak az érdekelt. Ma is hajt a versenyszellem, a bizonyítási vágy?

Nem a nézettség vagy a hallgatottság az elsődleges, bár jólesik, ha sokan nézik a műsoraim, hallgatnak a rádióban. És itt megint jó, ha párhuzamot vonunk Sternnel. Az ő életében is eljött az a pillanat, amikor rájött, le kell tennie azt a terhet, hogy minden alkalommal szükséges megismételnie a sikereit, mert pszichésen megviselte. Ha egy nap első vagy, lehet, hogy a következő napon megelőznek, ha rágörcsölsz, nem jó szívvel csinálod. Hiszek abban, hogy én is anélkül teszek le szuper munkát az asztalra, hogy túlgondolnám. Időbe telt, amíg megtaláltam azt, amiben igazán jó vagyok, és amíg el tudtam engedni azt, amiről csak hittem, hogy jó lehetek benne, mint az úszás vagy később a basszusgitározás. De ma is ugyanaz a szenvedély hajt.

Médiapiac

Rosszhiszeműséggel vádolják a Twittert az oroszok

Március 1-jén lépett hatályba az a törvény, amely szerint a közösségi szolgáltatóknak maguknak kell kiszűrniük és blokkolniuk a tiltott tartalmakat.

Közzétéve:

Pixabay

A tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) közölte, hogy a Twitter 2017 óta 2862 olyan anyagot nem távolított el, amely Oroszországban tiltott tartalomnak számít – írja az MTI. A hatóság szerint

öngyilkossági módszereket részletező, önpusztításra felszólító, fiatalkorúakat ábrázoló pornográf és kábítószer előállításához való útmutatást tartalmazó anyagokról volt szó.

A Roszkomnadzor a közlemény szerint több mint 28 ezer, tiltott bejegyzések eltávolítását követelő felszólítást intézett az online szolgáltató igazgatóságához.

Oroszországban március 1-jén lépett hatályba az a törvény, amelynek értelmében a közösségi szolgáltatóknak maguknak kell kiszűrniük és haladéktalanul blokkolniuk a tiltott tartalmakat. Ha a szolgáltató nem képes önállóan eldönteni, hogy törvénysértő-e egy tartalom, akkor azt át kell küldenie a Roszkomnadzornak.

Az orosz parlament alsóháza decemberben olyan törvénymódosításokat szavazott meg, amelyek

lehetővé teszik a közösségimédia-szolgáltatók fokozottabb bírságolását, sőt hozzáférhetőségük letiltását is abban az esetben, ha “diszkriminációt” alkalmaznak az orosz médiával szemben.

A Roszkomnadzor kifogásolta, hogy a nagy online szolgáltatók január végén megosztották az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus letartóztatása miatt meghirdetett, de a hatóságok által nem engedélyezett tüntetésekre mozgósító üzeneteket.

Vlagyimir Putyin orosz elnök januárban aggodalmát fejezte ki a hivatalban lévő amerikai államfőt, Donald Trumpot letiltó közösségi médiumoknak a kormányokéval vetekedő befolyása miatt. Egy bíróság februárban megbírságolta a Twittert, amiért nem oroszországi szervereken tárolja az orosz állampolgárok adatait.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szlovénia megelégelte az álhírháborút Brüsszellel

A szlovén EU-elnökség közeledte látványosan aggasztja a brüsszeli balliberális sajtót, amely immár az Európai Bizottság képviselőinek segítségével kezdett lejáratókampányba a jobboldali koalíciós kormány vezette Szlovéniával szemben.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/Reuters/Yves Herman

Július elsejével Szlovénia veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, így a Janez Janša vezette ország fél évig meglehetősen fontos uniós szerephez jut. Utóbbi látványosan aggasztja a brüsszeli balliberális sajtót, amely immár az Európai Bizottság képviselőinek segítségével kezdett lejáratókampányba a jobboldali koalíciós kormány vezette Szlovéniával szemben. A magyar olvasóknak ismerősen csenghet: Janšáéknak a jogállamiság „általános” helyzetét, így a médiapluralizmust és igazságszolgáltatást érintő problémákat róják fel – írja a Magyar Nemzet.

Az Európai Bizottság „házi” lapjában, a Politicóban pedig az utóbbi hetekben számos lejárató cikk jelent meg

– például Szlovénia háborúja a sajtó ellen; Janša miniszterelnök támadja az újságírókatSzlovénia nyugtatni próbál az EU-elnökség közeledtével címekkel. Utóbbi írásban Orbán Viktornak is fontos szerep jut: mint írják, a szlovén kormányfő barátja a magyar miniszterelnöknek, így a szlovénoknak magyarázkodniuk kell, hogy az elnökségi ciklusuk idején majd nem Budapest érdekeinek megfelelően alakítják a tanács agendáját. (A Politico kimondatlanul arra gondolhat, hogy nehogy a szlovén EU-elnökség zárja le a hazánkkal szembeni, hetes cikkely szerinti eljárást – a szerk.). A történtek pikantériája, hogy

az Európai Bizottság is egyértelműen a szlovén kormányt folyamatosan kritizáló balliberális brüsszeli újságírók mellett áll ki, s következetesen elítéli, amikor Janša álhírekkel vádolja vagy hazugnak nevezi – például a balliberális Politico – munkatársait.

Janša meghívót küldött Brüsszelnek

Szlovénia olyannyira megelégelte az álhírháborút, hogy a kormányfő pénteken közzétett egy levelet, amelyben tényfeltáró misszióra hívja az országba az Európai Bizottság képviselőit. Mint azt az Ursula von der Leyennek címzett dokumentumban írta,

már az első szlovén EU-s elnökség idején, 2008-ban is hasonló helyzet állt elő, a sajtó akkor is „féltette” Szlovéniától az uniót, ám most furcsa mód az Európai Unió képviselői is az országgal szemben foglalnak állást. Janša az írásban kiemeli Věra Jourová bizottsági alelnököt, aki az elmúlt napokban ismét élesen bírálta a szlovén sajtó helyzetét.

„Igazából valóban vannak problémák a szlovén demokrácia állapotával. De ennek az okai sokkal régebbre nyúlnak vissza, s a kommunizmus hagyatékában gyökereznek” – vélekedik a kormányfő, egyúttal azt hangoztatva, hogy

nem akarja, hogy Európában állandósuljanak a megalapozatlan vádaskodások a szlovén kormánnyal szemben.

„Remélem, hogy gyorsan megállapodásra tudunk jutni a tényfeltáró misszió megalakulásával és annak szlovéniai látogatásával kapcsolatban” – zárja sorait Janez Janša.

Az Európai Bizottság a csütörtöki és pénteki uniós csúcstalálkozó miatt péntek délutánig hivatalosan nem tudott reagálni a szlovén levélre.

Tovább olvasom

Médiapiac

78. alkalommal adták át a Golden Globe-díjakat

Idén főként olyan filmeket ismert el a HFPA, amelyek illeszkednek a tavalyi BLM-eseményekhez.

Közzétéve:

Pixabay

A koronavírus-világjárvány miatt a szokásos januári időpont helyett február utolsó éjszakáján és ezúttal virtuális gála keretében adták át az elismeréseket.

A hollywoodi külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) idei gálája leginkább annyiban emlékeztetett a koronavírus-járvány előtti időszakra, hogy a díjátadót ezúttal is az NBC közvetítette, egy olyan időszakban, amikor a mozik bezárása miatt a filmfogyasztás – és ahogy a Golden Globe példája is mutatja: a díjgálák – elsődleges helye az internet lett – számolt be róla az Origo.

A vörös szőnyeges pompa idén megfakult, a Beverly Hilton nagytermében ugyan helyet foglalt néhány vendég, de ők is az egészségügyi előírásoknak megfelelően maszkban, a szociális távolságtartásra ügyelve egymástól távol ültetve, miközben az online bejelentkezések miatt az idei Golden Globe sokkal inkább emlékeztetett virtuális konferenciára, mintsem a film hollywoodi ünnepére. Ugyanakkor a műsornak furcsa bájt – ha úgy tetszik: az élő adás varázsát – is kölcsönzött a technika ördöge: amikor a legjobb mellékszereplőnek járó díjat elnyerő Daniel Kaluuya bejelentkezett otthonából, hogy megköszönje az elismerést, nem működött a számítógépe mikrofonja, ezért először lekeverték, majd kisvártatva újból képernyőre engedték.

Kaluuya díja a Fekete Párducok chicagói vezetőjéről szóló Judas and the Black Messiah című életrajzi drámában csak azért meglepő, mert voltaképp nem mellékalakja, hanem főszereplője a filmnek. Ugyanakkor épp az ő – a gála menete szempontjából: korai – díjazása már jelezte, hogy

idén főként olyan filmeket ismert el a HFPA, amelyek illeszkednek a tavalyi BLM-eseményekhez, de legalábbis kielégítik a “kvótafetisisztákat”.

Igaz, ezt már akkor lehetett sejteni, amikor a két műsorvezetőnő, Tina Fey és Amy Poehler egymástól távol, de az internet segítségével mégis közösen megtartott gálafelvezető “monológjában” mintegy számonkérték – a nem mellékesen külföldi tudósítókból álló, tagjaikat nem feltétlenül bőrszínük, hanem hivatásuk alapján megválasztó – HFPA-n, miért nincsenek feketék a mintegy 90 tagot számláló tudósító-szövetségben (aprócska megjegyzés: kérdés, hogy mit szólnak a németek Fey humorosnak szánt megjegyzéséhez, miszerint a pletykák szerint a HFPA német tagja tulajdonképpen egy kolbász, aminek arcot rajzoltak).

A HFPA mindenesetre az összesen 14 filmes elismerésből mintegy féltucat díjjal igyekezett ellensúlyozni tagságának “homogén” összetételét: Kaluuya után a legjobb drámai színész díját (posztumusz) nyerte Chadwick Boseman a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című életrajzi filmért, a legjobb drámai színésznő pedig ugyancsak egy életrajzi zenés filmben nyújtott alakításáért (The United States vs. Billie Holiday) Andra Day lett.

De az idei legjobb animációnak választott és a legjobb filmzene díjával is kitüntetett Lelki ismeretek is egy jazzkarrierről álmodó fekete középiskolai tanárt állít meséje középpontjába – ennek egyik társ-forgatókönyvírója és társrendezője, Kemp Powers ugyancsak afroamerikai, aki rendezőként épp ezzel a filmmel mutatkozott be, így a Golden Globe 78 éves történetének ő az első “pályakezdő” díjazott fekete rendezője.

De nem csak a két műsorvezetőnő emlegette fel a HFPA összetételét: a legjobb színészként (vígjáték/musical) is díjazott Sacha Baron Cohen a “teljesen fehér” HFPA-nak köszönte meg az elismerést, amikor a Borat Subsequent Moviefilm nyerte a legjobb vígjáték díját.

A HFPA annyira magára vette a tagságának összetételét illető kritikákat, hogy még a gála alatt gyorsan meg is szólaltak a kérdésben. A szövetség elnöke, Ali Sar, alelnöke, Helen Hoehne és az egykori elnök, Meher Tatna együtt igyekeztek megnyugtatni Cohent és a műsorvezetőnőket, hogy hamarosan színesebbé válik a HFPA tagsága (amit korábban azért ért kritika, mert tagságának csupán egynegyede volt főállásban dolgozó újságíró).

A film és tévé világához hasonlóan az újságírásban is fontos a feketék reprezentálása. Szükségünk van fekete tagokra a szervezetünkben – mondta Hoehne a gála alatt, Tatna pedig igyekezett leszögezni, hogy a HFPA számára fontos minden kisebbség jelenléte, amit Sar végül azzal toldott meg, hogy a heterogén közösségeknek nem kivételnek, hanem normának kellene lennie.

Korábban főként a női kvótát kérték számon a HFPA-n, nem is a tagsága, inkább a rendezői és forgatókönyvírói kategóriák jelöltjei miatt. A női alkotók jelölésével ugyan idén kevesebbet foglalkozott az amerikai szaksajtó, de a HFPA 87 tagja a korábbi mulasztásait azzal kompenzálta, hogy a 6 jelölt rendező között 3 nő is volt, és a díjat is végül nő nyerte: a kínai származású Chloé Zhao A nomádok földjé-ért, amelyet idén a legjobb drámának is választottak. De a forgatókönyvírók 5 nomináltja közé is bejutott 2 hölgy – a díjat Aaron Sorkin nyerte A chicagói 7-ek tárgyalása szkripjéért.

A tévés elismerésekkel együtt a streaming-szolgáltatók ünnepévé vált gálán a legtöbb díjat a Netflix vehette át – ugyanakkor épp e szolgáltatóhoz tartozik az idei filmünnep legnagyobb vesztese, a Mank, amelyet a legtöbb, összesen 6 kategóriában jelöltek, de végül egyetlen díjat sem kapott.

Az idei Golden Globe filmes díjai:

Dráma: A nomádok földje

Vígjáték vagy musical: Borat Subsequent Moviefilm

Színésznő (dráma): Andra Day (The United States vs. Billie Holiday)

Színész (dráma): Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)

Színésznő (vígjáték): Rosamund Pike (Fontos vagy nekem)

Színész (vígjáték): Sacha Baron Cohen (Borat Subsequent Moviefilm)

Mellékszereplőnő: Jodie Foster (The Mauritanian)

Mellékszereplő: Daniel Kaluuya (Judas and the Black Messiah)

Rendező: Chloé Zhao (A nomádok földje)

Idegen nyelvű film: Minari

Animációs film: Lelki ismeretek

Forgatókönyv: Aaron Sorkin (A chicagói 7-ek tárgyalása)

Zene: Trent Reznor, Atticus Ross, Jon Batiste (Lelki ismeretek)

Betétdal: Diane Warren, Laura Pausini, Niccolò Agliardi: Io Si (Előttem az élet)

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom