Kövess minket!

Médiapiac

Az MSÚSZ szerint egyenlő mércével kellene mérni a Hrutka-ügyben

A hazai és nemzetközi gyakorlatban is elvétve találni rá példát, hogy egy médiacég közismert arca magánemberként önálló véleményt vagy az orgánuméval akár ellentétes értékeket képviselne a közéletben – mutat rá Szöllősi György.

Borítóképünkön Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, fotó: MTI / Illyés Tibor

Hrutka János távozása a Spíler TV-től ugyan sok indulatot kavart, de a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) állásfoglalása felhívja a figyelmet: ez a felzúdulás nem egyenlő mércével méri a közéleti kérdésben tett nyilatkozatok súlyát, és párhuzamot von a Digi Sporttól elbocsátott Szombathy Pál, valamint a Sport Klubtól távozó Urbán Flórián esetével – ismerteti az MSÚSZ elnökének, Szöllősi Györgynek az ügy kapcsán tett nyilatkozatát a Magyar Nemzet.

– Hogy Hrutka János és Lukács Viktor esetében pontosan mi és miért történt, arról nagyon kevés hiteles információ áll rendelkezésünkre, és

eddig senki sem fordult egyik ügyben sem az MSÚSZ-hez. Csak az előbbi kérdésben kiadott Spíler TV-közleményt ismerem, amely cáfolja, hogy a nyílt politizálás vezetett volna a szerződésbontáshoz Hrutka János esetében

– nyilatkozta Szöllősi György.

Az Index.hu azzal kereste meg Szöllősi Györgyöt, hogy szerinte aggályos lenne-e, ha a sportmédiában dolgozó szakembereket azért küldenék el bizonyos médiumoktól, mert kényes közéleti témákban magánemberként vállalják véleményüket a nyilvánosság előtt. A szervezet elnöke, Szöllősi György válaszát a hírportál teljes terjedelmében, változtatás nélkül közölte.

„A kérdésben rejlő idea, miszerint egy médiacég közismert arca hadd képviseljen magánemberként olyan önálló véleményt a közéletben, amely akár ellentétes az adott sajtóorgánum által képviselt vagy fontosnak tartott értékekkel, üzenetekkel, első hallásra vonzó, ám

a hazai és nemzetközi gyakorlatban is elvétve találni rá példát.

Olyan azonban gyakran előfordul, hogy egyenesen szerződésben rögzítik, a sportmédia egy-egy ismert személyisége nem nyilváníthat politikai véleményt, vagy olyat, ami ütközik az adott médiavállalat üzleti érdekeivel, különös tekintettel egyes szélsőséges nézetek hangoztatására.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Digi Sport reggeli műsorát hosszú évekig vezető Szombathy Pállal tudomásom szerint azonnal megszüntette az együttműködést a sportcsatorna, sőt, a jegyzeteit korábban rendszeresen közlő Új Szó napilap is, amint markáns szerepet vállalt a politikai viták kereszttüzébe kerülő Indexnél, az önök újságjánál”

– írta válaszában az MSÚSZ-elnök.

„Az pedig tény, hogy a Sport Klub szakkommentátorát,

Urbán Flóriánt kimondottan azzal az indokkal nem foglalkoztatta tovább az RTL, hogy 2006-ban részt vett egy politikai tüntetésen,

de tudnám még sorolni a hasonló példákat. Mindez világossá teszi, hogy a kérdés sokkal árnyaltabb annál, hogy elhamarkodottan igennel vagy nemmel feleljünk rá, az viszont fontos lenne, hogy próbáljunk meg egyenlő mércével mérni a hasonló esetek vizsgálatakor. A Magyar Sportújságírók-szövetsége elnöksége és etikai bizottsága szívesen kialakítja az álláspontját akár ebben, akár más ügyben, ha valamelyik tagunkat érintő, konkrét kérés érkezik hozzánk” – fejtette ki.

„Az állásukat elveszítő sportújságíróknak rendelkezésére áll a szerény mértekben, de anyagi segítséget kínáló Szombathy István-ösztöndíjprogramunk, és az informális támogatásunkra is számíthatnak, ahogyan számíthattak korábban a Népszabadságtól, a Magyar Nemzettől vagy bármely más sajtóorgánumtól elbocsátott kollégáink” – emlékeztetett Szöllősi György.

Médiapiac

Partizán: a Karácsony Gergellyel készült interjúban szóba sem kerültek az amerikai pénzek

Bár Karácsony korábbi beosztottja, Korányi Dávid kalapozta össze az amerikai pénzeket a baloldalnak, a szintén amerikai támogatásból működő Partizán csütörtöki adásában fel sem merült a téma – veti fel a Mandiner.

Közzétéve:

A Mandiner is beszámolt Karácsony Gergely Partizánnak adott interjújáról. Ebben a főpolgármester hosszan beszélt 2024-es terveiről, reagált arra, hogy Gyurcsány Ferenc és Komjáthi Imre belengették: a DK és az MSZP kifarolhat mögüle a másfél év múlva esedékes önkormányzati választáson.

Szó esik még Budapest néhány sürgető problémájáról, az energiaválságról és az autóközlekedés korlátozásáról. Az interjú felvételekor már nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentésről azonban egy kérdés sem érkezett Gulyástól

írja a Mandiner.

Ismert: a Karácsony korábbi beosztottja, Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy (AfD) tolta bele az amerikai milliárdokat a baloldal 2022 tavaszi országgyűlési választási kampányába. Az elsődleges vizsgálatok megerősítették, hogy az AfD összesen 1.8 milliárd forint támogatást utalt a Márki-Zay féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM). Azonban ez még nem minden: az AfD nem csak Márki-Zay Mozgalmának juttatott elképesztő összeget, hanem további cégeknek is. Az ezalenyeg.hu nevű baloldali propagandaoldal mögött álló Oraculum 2020 Kft. is kapott 1 milliárd forintot. 

A Mandiner úgy tudja, a Partizán is kaphatott a guruló dolllárokból. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Gulyás Márton és Karácsony Gergely a Partizánban

Tovább olvasom

Médiapiac

Íme a számok: ennyi meghívást kapott az ellenzék a közmédia műsoraiba

És ennyit fogadott el…

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az MR1 Kossuth Rádió logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

“Az elmúlt esztendőkben számos – valójában igaztalan – vád érte a közmédiát a baloldali ellenzék részéről, amely szerint »nem jöhettek a közmédiába«, holott a valóságban szerkesztőink napról napra, hétről hétre keresték és hívták telefonon a baloldal szereplőit” – olvasható a közmédia közleményében a hirado.hu oldalon. Hozzáteszik, mivel e meghívások akkoriban döntően telefonon történtek, hiába jelezték, hogy a vádak igaztalanok.

A közéleti szereplőket, politikusokat, elemzőket, szakértőket, közszereplőket a közmédia két napi műsorfolyamába hívták és hívják most is: az M1 aktuális csatorna Ma reggel és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorába – írják, rámutatva, hogy

2022. április 3-i választásoktól 2022. november 30-ig folyamatosan hívták, keresték a frakcióval rendelkező és nem rendelkező ellenzéki pártokat, volt baloldali miniszterelnököt, pártelnököket a műsoraikba, így

ez időszak alatt összesen 4462 meghívást küldtek el, amelyek közül összesen 101 alkalommal fogadták el azt, 4361 esetben pedig nem éltek a lehetőséggel.

Összes meghívás az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsoraiba, pártokra bontva:

a DK 604 meghívást kapott, 1 esetben fogadta el azt, 603 alkalommal nem jelent meg, 1 alkalommal vett részt,

a Jobbik 694 meghívást kapott, 10 esetben fogadta el azt, 684 alkalommal nem jelent meg, 10 alkalommal vett részt,

az MSZP 1730 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, 1726 alkalommal nem jelent meg, 4 alkalommal vett részt,

a Momentum 698 meghívást kapott, 8 esetben fogadta el azt, 690 alkalommal nem jelent meg, 8 alkalommal vett részt,

a Mi Hazánk 24 meghívást kapott, 24 esetben fogadta el azt, minden alkalommal megjelent, 24 alkalommal vett részt,

a Párbeszéd 418 meghívást kapott, 0 esetben fogadta el azt, 418 alkalommal nem jelent meg, 0 alkalommal vett részt,

az LMP 58 meghívást kapott, 28 esetben fogadta el azt, 30 alkalommal nem jelent meg, 28 alkalommal vett részt,

az ISZOMM 22 meghívást kapott, 14 esetben fogadta el azt, 8 alkalommal nem jelent meg, 14 alkalommal vett részt,

a Megoldás Mozgalom 8 meghívást kapott, 8 esetben fogadta el azt, minden alkalommal megjelent, 8 alkalommal vett részt,

a Kétfarkú Kutya Párt 12 meghívást kapott, 2 esetben fogadta el azt, 10 alkalommal nem jelent meg, 2 alkalommal vett részt,

a Mindenki Magyarországa Mozgalom 10 meghívást kapott, 2 esetben fogadta el azt, 8 alkalommal nem jelent meg, 2 alkalommal vett részt,

a Nép Pártján Mozgalom 184 meghívást kapott, 0 esetben fogadta el azt, 184 alkalommal nem jelent meg, 0 alkalommal vett részt.

Meghívások az M1 Ma reggel című műsorába pártokra bontva:

a DK 302 meghívást kapott, 1 esetben fogadta el azt, 301 alkalommal nem jelent meg, 1 alkalommal vett részt,

a Jobbik 347 meghívást kapott, 5 esetben fogadta el azt, 342 alkalommal nem jelent meg, 5 alkalommal vett részt,

az MSZP 865 meghívást kapott, 2 esetben fogadta el azt, 863 alkalommal nem jelent meg, 2 alkalommal vett részt,

a Momentum 349 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, 345 alkalommal nem jelent meg, 4 alkalommal vett részt,

a Mi Hazánk 12 meghívást kapott, 12 esetben fogadta el azt, minden alkalommal megjelent, 12 alkalommal vett részt,

a Párbeszéd 209 meghívást kapott, 0 esetben fogadta el azt, 209 alkalommal nem jelent meg, 0 alkalommal vett részt,

az LMP 29 meghívást kapott, 14 esetben fogadta el azt, 15 alkalommal nem jelent meg, 14 alkalommal vett részt,

az ISZOMM 11 meghívást kapott, 7 esetben fogadta el azt, 4 alkalommal nem jelent meg, 7 alkalommal vett részt,

a Megoldás Mozgalom 4 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, minden alkalommal megjelent, 4 alkalommal vett részt,

a Kétfarkú Kutya Párt 6 meghívást kapott, 1 esetben fogadta el azt, 5 alkalommal nem jelent meg, 1 alkalommal vett részt,

a Mindenki Magyarországa Mozgalom 5 meghívást kapott, 1  esetben fogadta el azt, 4 alkalommal nem jelent meg, 1 alkalommal vett részt,

a Nép Pártján Mozgalom 92 meghívást kapott, 0 esetben fogadta el azt, 92 alkalommal nem jelent meg, 0 alkalommal vett részt.

Meghívások a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorába pártokra bontva:

a DK 302 meghívást kapott, 0 esetben fogadta el azt, 302 alkalommal nem jelent meg, 0 alkalommal vett részt,

a Jobbik 347 meghívást kapott, 5 esetben fogadta el azt, 342 alkalommal nem jelent meg, 5 alkalommal vett részt,

az MSZP 865 meghívást kapott, 2 esetben fogadta el azt, 863 alkalommal nem jelent meg, 2 alkalommal vett részt,

a Momentum 349 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, 345 alkalommal nem jelent meg, 4 alkalommal vett részt,

a Mi Hazánk 12 meghívást kapott, 12 esetben fogadta el azt, minden alkalommal megjelent, 12 alkalommal vett részt,

a Párbeszéd 209 meghívást kapott, 0 esetben fogadta el azt, 209 alkalommal nem jelent meg, 0 alkalommal vett részt,

az LMP 29 meghívást kapott, 14 esetben fogadta el azt, 15 alkalommal nem jelent meg, 14 alkalommal vett részt,

az ISZOMM 11 meghívást kapott, 7 esetben fogadta el azt, 4 alkalommal nem jelent meg, 7 alkalommal vett részt,

a Megoldás Mozgalom 4 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, minden alkalommal megjelent, 4 alkalommal vett részt,

a Kétfarkú Kutya Párt 6 meghívást kapott, 1 esetben fogadta el azt, 5 alkalommal nem jelent meg, 1 alkalommal vett részt,

a Mindenki Magyarországa Mozgalom 5 meghívást kapott, 1  esetben fogadta el azt, 4 alkalommal nem jelent meg, 1 alkalommal vett részt,

a Nép Pártján Mozgalom 92 meghívást kapott, 0 esetben fogadta el azt, 92 alkalommal nem jelent meg, 0 alkalommal vett részt.

A közölt adatok írásos dokumentumokkal bizonyíthatók, a műsorokban szereplők megszólalásai pedig visszanézhetők a mediaklikk.hu oldalon – írja a hirado.hu.

Tovább olvasom

Médiapiac

Hatalmas bukás a Disney új rajzfilmje, homoszexuális főszereplővel

Nem tolongtak a családok a mozipénztáraknál a Strange World amerikai nyitóhétvégéjén. Százmillió dolláros veszteséget okozhat a Disney-nek az első homoszexuális tinédzser főhős és a kritikus által is fantáziátlannak nevezett sztori. Mindenesetre azt ígérik, a karácsonyi ünnepre már felkerül az LMBTQ-rajzfilm a Disney+ csatornára.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Bár a Strange World a hálaadásnapi hosszú hétvégén debütált az amerikai mozikban, ami önmagában garantálhatta volna a sikert a családi rajzfilmnek, az animációs sci-fi mégis csúfosan megbukott: mindössze 18,6 millió dollárt hozott, így a 180 millió dolláros gyártási költségek és a marketingkiadások miatt az alkotók százmilliós veszteséget könyvelhetnek el, nagyjából 360 millió dollárt kellene hoznia a filmnk ahhoz, hogy nullszaldós legyen.

A Strange World bemutatását hatalmas várakozás előzte meg az LMBTQ-közösségben, mivel ez az első olyan Disney-mese, amelynek főszereplője egy homoszexuális tinédzser, a 16 éves queer Ethan Clade.

A Pride.com szerint a Strange World egy családbarát film, amelyet az egész család, köztük a kisgyerekek is élvezhetnek, a Disney pedig hatéves kortól ajánlja a megtekintését – számolt be minderről a Híradó.hu.

Csakhogy a nézőszám jócskán elmaradt a reményeiktől. Az Lgbtqnation.com szerint a bukás oka – amellett, hogy néhány konzervatív és LMBTQ-ellenes szülő nem volt hajlandó elvinni a gyerekeit a filmre – az, hogy a Disney „elszúrta” a promóciót: nem voltak Happy Meal játékok, nem volt popdal a filmzenéből, sem elég metróreklám. Mindez talán nem véletlen – vetették fel a rajongók.

A cikkben megjegyzik ugyanakkor, hogy a streaming is szerepet játszhat az alacsony mozijegy bevételben, hiszen sokan inkább megvárják, amíg egy-egy film felkerül a Disney+ kínálatába, és otthon nézik meg. (A Stranger Worldöt egyébként karácsonykor tűzi műsorra az online csatornán a Disney.)

Bár tény, hogy a Covid-járvány óta egyre kevesebben járnak moziba, a premierek számszerűsített eredményei összehasonlíthatók. A Variety.com, amely a Disney egyik legrosszabb nyitóhétvégéjét emlegeti a Stranger Worlddel kapcsolatban, rámutat, hogy az Encanto 96 millió dollárt kereset, a Lightyear pedig 118 milliót.

A Stranger World tehát talán mégsem olyan nagyszerű, mint azt az LMBTQ-körökben állítják, a CinemaScore-on a közönségtől egy gyenge B minősítést kapott.

A Variety vezető kritikusa, Peter Debruge pedig, bár dicsérte a film színes látványvilágát és szereplőit, magát a történetet viszonylag fantáziátlannak nevezte.

Tovább olvasom