Kövess minket!

Médiapiac

Árvízi műsorrend a Juventus Rádióban

A magyarországi árvízhelyzetre való tekintettel a Juventus rádió átmeneti változtatásokat hajt végre műsorstruktúrájában.

A rádió a Duna fővárosi tetőzéséhez igazodva június 10-11-i műsoriban kiemelten tájékoztatja hallgatóit az árvízi helyzetről. „Nemcsak a hírekben, hanem a teljes műsorfolyamban kiemelt szerepet szánunk az árvízi helyzet ismertetésének” – nyilatkozta Kalácska Gábor, a rádió programigazgatója. – A Duna várható tetőzésekor kollégáink a védművek kritikus pontjai mellől jelentkeznek, és folytatjuk az elmúlt napokban megkezdett, árvízzel kapcsolatos tájékoztatást. Valamennyi műsorvezetőnk kiemelten kezeli az eseményeket, legyen szó a védművek állapotáról, vagy akár a közlekedési változásokról.” Jövő hétfőn és kedden a Juventus munkatársai a város minden forgalmasabb pontján feltűnnek majd, hogy a lehető leggyorsabban értesítsék a hallgatókat az eseményekről.

„A hatóságokkal együttműködve figyelmeztetjük a hallgatókat a változásokra. Nem célunk magánakciók szervezése az árvízi helyzettel kapcsolatban, hiszen nem vagyunk vízügyi szakemberek. Hallgatóinkat ugyanakkor arra bíztatjuk, írják meg problémáikat, kérdéseiket a Juventus Rádiónak, mi pedig a lehető leggyorsabban felkutatjuk az illetékest.” A rádió weboldalán szintén külön felületet szentel az árvíznek, itt a legfontosabb nyilatkozatok mellett a hallgatók által beküldött árvízi fotók és videók is megtalálhatóak.

 

Médiapiac

Oktatóvideókkal érzékenyíti a gyerekeket egy LMBTQ-szervezet

Videókban mutatják be a gyerekeknek a szexualitás minden fajtáját, kihegyezve az LMBTQ-ra.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

„Az Amaze egy olyan világot képzel el, amelyben természetesnek és egészségesnek ismerik el a gyermekek és a serdülők szexuális fejlődését” – írja honlapján az Amaze nevű szervezet.

Az Amaze hivatásának tekinti, hogy egészen kicsi kortól szexuális felvilágosítást tartson a gyermekeknek. Ingyenes videóikkal az a céljuk, hogy tanításuk a világ bármely pontjára, bármely óvodába vagy iskolába eljuthasson.

Animációs kisfilmjeikben többek között a szexuális orientáció és a nemi identitás kérdéskörét dolgozzák fel. Ráadásul egy-egy témakört úgy tálalnak, hogy az az ifjúsághoz, a szülőkhöz és a pedagógusokhoz is szóljon. Utóbbiaknak kész tantervet készítettek, amelybenóráról órára leírják, hogy mikor mivel, milyen osztályban kellene foglalkozni.

Szexuális orientáció menüpont alatt hosszú lista található, amelyben arra okítják a pedagógusokat, hogyan tanítsák meg a gyermekeknek, mi az az LMBTQ, mit jelent a coming out, de a szivárványcsaládokról is szót ejtenek.

Nemi identitás menüpont körbejárja többek között a transzneműséget, a ciszneműséget és a genderfluid identitást.

A következő animációs videóban Maya bemutatja a családját: két anyukája van. A kisfilm idealizálja a két anyával való életet, azt sugallja, hogy semmiben sem különböznek a heteroszexuális pároktól. Bemutatja azt is, hogy milyen kérdéseket tettek fel Mayának, amikor az iskolában kiderült, hogy két anyja van.

„Hol van az édesapád?” „Te is leszbikus vagy?” – hangzottak a kérdések. Ezután hosszan taglalják, hogyan lehet a másiknak elmondani, ha valaki más családmodellben él.

Hangsúlyozzák: pozitív és negatív véleményekre egyaránt lehet számítani.

Az Amaze segítséget nyújt a coming outhoz is. Egy videóban egy fiú vívódását lehet végigkövetni. Hogyan mondd el a legjobb barátodnak, hogy meleg vagy? Hogy közöld mindezt a szüleiddel?Félek, hogy másként fognak rám tekinteni. Nem akarom, hogy a többiek rajtam nevessenek”

– gondolja a fiú.

Miután a fiúcska leleplezi magát, a barátjától megértő törődést kap, és segítséget nyújt neki abban, hogy hogyan tudná a szülei előtt is felfedni „kilétét” – írja a 888.hu.

Tovább olvasom

Médiapiac

Hibázott a BBC kommentátora?

A riporter nőként hivatkozott egy női kategóriában induló sportolóra. Mindezek után a kommentátort heves kritikák érték, mivel az említett sportoló magát nem nélküliként azonosítja.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az idei olimpia egyik újdonsága volt a görgeszkázás beemelése az olimpiai sportok közé – írta meg a Danube Institute. Természetesen ezt a versenyszámot is férfi és női kategóriára osztották.

A probléma abból keletkezett, hogy az Egyesült Államok „sztárja”, Alana Smith hiába a nők között indult, de magát nem nélkülinek azonosítja, amit a BBC kommentátora vélhetőleg nem tudott, s konstans „she”-ként hivatkozott rá, gondolván, hogy bizonyára nő az illető, ha már a nők között versenyzik.

A világhírű csatorna kommentátorait heves kritikák érték ennek hatására, de szerencsére az beszédes, hogy a külföldi kritikákat megíró hírekre a különböző közösségi média felületeken csaknem ötször annyi nevető reakció érkezett mint bármi más – írja az esetről beszámoló Mandiner.hu.

Tovább olvasom

Médiapiac

Az Európai Bizottság pályázati felhívásokat tett közzé a hírszolgáltató támogatására

Az Európai Bizottság hétfőn négy új pályázati felhívást tett közzé 12 millió euró értékben a többi között annak elősegítése érdekében, hogy a polgárok megbízható információkhoz jussanak.

Közzétéve:

Pixabay

A felhívások egyike azt célozza, hogy digitális platformokon európai uniós ügyekkel kapcsolatban több nyelvű médiatartalmak jelenjenek meg, egy másik pedig arra irányul, hogy rádióállomások hálózata révén bővüljön az ilyen jellegű tartalmak terjesztése.

Kísérleti projekt indul továbbá azon ifjúsági hálózatok támogatására, amelyek aktuális témákban gondolatébresztő tartalmakat gyártanak közösségimédia-formátumokban. A negyedik felhívás azt célozza, hogy a polgárok könnyebben jussanak megbízható információkhoz.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom