Kövess minket!

Médiapiac

A TV2 programigazgatója: ″Jó érzékkel választanak témát″

A TV2-csoport programigazgatója az egyik legnagyobb szakértője idehaza a telenovelláknak. A műfaj egyik legnagyobb sztárját, Gabriela Spanicot személyesen ismeri, még az otthonában is vendégeskedett. Fischer Gábort a telenovellák fejlődéséről kérdeztük.

A 2000-es évek közepén, amikor megjelent az amerikai sorozatok „intelligensebb” új hulláma, a hazai tévék vezetői fogadkoztak, hogy nem fognak több dél-amerikai telenovellát vetíteni. Aztán jöttek a török sorozatok, és gyorsan kilőtt az Izaura Tv. Minek köszönhető ez a trendforduló?

Kár azon morfondírozni, hogy a műfajról tíz-egynéhány éve milyen döntéseket hoztak programigazgatók. A hazai televíziózásban ez az egyik legstabilabban jelen lévő programtípus. Az Izaura TV-t pont ez a nézői igény hívta életre 2016-ban, és az elmúlt másfél év bizonyította, hogy a telenovellák népszerűsége töretlen Magyarországon. A török sorozatok ebbe a világba inkább csak új lendületet hoztak, trendfordulóról nem beszélnék. Fontos megjegyezni, hogy ön is dél-amerikai telenovellákat említ, holott a világ legnagyobb sorozatgyártó vállalkozása a mexikói Televisa, amely Észak-Amerikában működik.

A tévés szakemberek gyakran figyelmeztetnek, hogy a telenovella nem szappanopera, nem keverendő össze a kettő. Mi a különbség?

A legfőbb különbség, hogy a telenovellák előre meghatározott epizódszámban készülnek, és a nézők mindig kapnak valamilyen megoldást, csattanót a sorozat végére, míg a szappanoperák esetében nincs szó ilyenről, mert gyakran évtizedeken át követhetik a szereplők történetét. Az idők során a szappanoperához valamiért az a rossz képzet társult, hogy csak silány minőségű gicscses sorozatok lehetnek. Jó példa erre, hogy egy telenovella-rajongó soha nem mondja magáról, hogy szappanoperákat néz, nehogy kínos legyen.

A Vad angyal sztárja, Natalia Oreiro állítólag Kelet-Európában legalább olyan népszerű volt, mint hazájában. Mivel magyarázható, hogy a régióban – ezen belül Magyarországon – ennyire kedveltek a telenovellák?

Magyarországon az első dél-amerikai sorozat a Rabszolgasors volt 1986-ban, aminek a neve szinte egybeforrt a műfajjal. Ilyen volt még például Esmeralda, a vak lány története, Paula és Paulina véget nem érő viszálya, és ebbe a sorba érkezett meg Milagros szerethető karaktere a Vad angyalban. A TV2 főműsoridőben vetítette a sorozatot, ami gyakran hárommillió embert ültetett a képernyők elé. A műfaj népszerűsége abban is rejlik, hogy egzotikus tájakra kalauzolja el a nézőket, ahol a szegényeknek mindig van esélyük a sorsukat megváltoztatni.

Jelenet az Esmeraldából

Elfogadja-e azt a kijelentést, hogy a telenovellák népszerűsége és az adott ország, társadalom fejlettsége között összefüggés van?

Inkább azt mondanám, hogy ami tartalomként nálunk vonzó, az Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban olykor hátrányt jelent. Ők inkább olyan történetekhez kötődnek, amelyek az övékéhez hasonló kultúrában, környezetben játszódik. Például a Betty, a csúnya lány eredeti, kolumbiai verziója számos országban nagy sikert aratott, Németországban és az USA-ban azonban inkább megvették a jogokat, és leforgatták a saját sorozatukat.

Európai szemmel a Paula és Paulina, a Betty, a csúnya lány vagy a Megveszem ezt a nőt kifejezetten bugyutának hat, aminek legfőbb oka a teatralitás, a túljátszott szerepek.

Ezt így kijelenteni egyszerűen kultúrsznobság, vélhetően azok mondják, akik sosem néztek telenovellákat. Sokan például a valóságshow-kat tartják nézhetetlennek, pedig évtizedek óta van rájuk kereslet – így van ez a telenovellákkal is. Persze e műfajon belül is készülnek rossz és kifejezetten jó sorozatok. Az pedig, hogy a latin-amerikai színészek szélesebb gesztusokkal játszanak, ott természetes, de abban a kultúrában az életben is harsányabbak az emberek.

Igaz-e, hogy egyes telenovellákat úgy vesznek fel, hogy a színészek már meg sem tanulják a szöveget, hanem rámondják a fülükre?

Számos forgatáson vettem részt, élesben nem tapasztaltam ilyet.

Melyek most a legnagyobb telenovella-exportőr országok Latin-Amerikában? És milyen áron kel el egy-egy ilyen népszerű sorozat, milyen bevételt termel a gyártójának?

A Televisa a legnagyobb exportőr. Az ár attól függ, hogy mekkora a vásárló televízió országa, illetve hogy földfelszíni sugárzású csatornára vagy kábeltévére veszik-e meg a jogot. Az igazán nagy piacok, Ázsia, a Közel-Kelet óriási pénzt termelhetnek a gyártóknak. Nemrég hallottam, hogy egy sikeres török sorozat egyetlen részéért egy dúsgazdag ország több százezer eurót fizetett.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója

Minek köszönhető az utóbbi években a török telenovella felfutása?

Törökországban hetente vetítik a szériák epizódjait, míg Latin-Amerikában a telenovellák napi sorozatok. A törökök jóval több pénzt költenek a heti egy részre, ami általában két, két és fél órás. A nagyobb anyagi ráfordítás és az erősebb tartalom meglátszik ezeken az alkotásokon. A törökök jó érzékkel választanak témát, a helyszínek változatosak, sok külső felvétel látható, modern környezetben játszódnak. A színészek gesztusai, alakításai is természetesebbnek hatnak.

Jelenet a Kuzey Güney – Tűz és víz c. telenovellából

Ismerői szerint ön igazi szakértője a telenovelláknak, közelről követi a trendeket, eljár a  szakmai vásárokra, állítólag még Gabriela Spanicnál is vendégeskedett. Honnan ez az érdeklődés?

1997-ben középiskolába jártam, és érdeklődve figyeltem, ahogy a kereskedelmi csatornák átrajzolják a televíziós piacot, soha nem látott mennyiségű tartalomból választhattunk. Amikor elkezdtem televíziózni, hamar szembesültem azzal, hogy a programstrégiában a telenovellák mellőzött helyzetben vannak, noha jelentős részét adták a kínálatnak. Javasoltam címeket megvételre, a döntéshozók hallgattak rám, és elkezdtek jönni az eredmények. Szépen, lassan eljutottam egy-két televíziós vásárra. Ma már a cannes-i vásárokon az eladók viccelődni is szoktak, hogy én már biztosan többet tudok az újdonságokról, mint ők.

Egy látogatás során ugyanis találkoztam Gabriela Spanickal, akinek a magyar delegáció olyan szimpatikus lett, hogy meghívott minket az otthonába is. Akkor az talán még csak formális találkozó volt, de miután mi is meghívtuk Magyarországra az aktuális sorozata kapcsán, valóban olyan jó viszony alakult ki, hogy azóta többször vendégül látott, amikor arra jártam, és neki köszönhetően számos producert és döntéshozót ismertem meg.

Gabriela Spanic

Milyen trendeket lát most a telenovellák piacán, miket vásárolna meg a TV2-csoport számára?

A trend az, hogy a gyártók létrehozták az úgynevezett szupersorozat kategóriát, ezek a szériák már nem olyan hosszúak, mint a régebbiek, 60–80 részben, de jóval több pénzből mesélnek el egy történetet. A másik érdekesség, hogy a hagyományos, klasszikus sztorikat kezdik felváltani a kicsit erőszakosabb, akciódús sorozatok, mintha egy amerikai krimit néznénk. Sajnos ez Magyarországon nem jött be a nézőknek, kipróbáltuk, de itt azt láttuk, hogy aki ilyen jellegű tartalmat keres, az hagyományos amerikai sorozatot néz.

 

Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/1-2. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.

Médiapiac

Szombat délutánig jelentkezhetnek a tévék, rádiók az NVB-nél

Szombat 16 óráig jelentkezhetnek a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) azok az országos televíziók és rádiók, amelyek az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának kampányidőszakában politikai reklámot kívánnak közzétenni.

Közzétéve:

Flickr

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatásért politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető. A választási eljárásról szóló törvény különbséget tesz a politikai hirdetés és a politikai reklám között.

A jogszabály politikai hirdetésnek nevezi az ellenérték fejében, valamely jelölőszervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló és támogatásra ösztönző, sajtótermékben (illetve az interneten és moziban) közzétett tartalmat.

A politikai reklám – amelynek a célja ugyancsak a jelöltek, jelölőszervezetek népszerűsítése – televízióban, rádióban jelenhet meg.

A választási eljárásról szóló törvény szerint a nem közszolgálati médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait, közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A politikai reklámhoz véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos, közzétételéért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A jogszabály szerint

amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (televíziók és rádiók) biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt legkésőbb a kampány hivatalos kezdetéig, április 20-án 16 óráig kötelesek közölni a NVB-vel.

Külön kell megtenni a politikai reklám közzétételére vonatkozó jognyilatkozatot az EP-választásra, az önkormányzati, valamint a nemzetisági választásra.

Az európai parlamenti képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával kapcsolatban a bejelentésnek tartalmaznia kell a politikai reklám közlésére szolgáló országos lineáris, illetve a kizárólag interneten elérhető lineáris médiaszolgáltatásnak vagy médiaszolgáltatásoknak a megjelölését és a politikai reklámok közzétételére szánt időtartamot, amely összesen nem lehet kevesebb 150 percnél.

A nemzetiségi választással kapcsolatban a bejelentésnek csak a közlésre szolgáló médiaszolgáltatás megjelölését kell tartalmaznia.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom