A főszerkesztők beszélgetésén mindenki olvasottsági adatokat citált, az azonban egyértelművé vált, hogy a valódi tömegmédia ma már inkább az online, semmint a print, bár előbbiben a sokféle mérés továbbra is káoszt okoz. Ahol egyszerre van jelen a két formátum – mint például a HVG esetében-, ott egyre erősebbek az integrációs törekvések. A versenyhelyzet is erősödik: a Blikk „most fog olyan típusú versenytársat kapni, amilyen a többieknek már van”, egyes megyékben már átfedés mutatkozik a regionális lapok között, a nagy portálok némelyikénél felmerül a vásárolt forgalom gyanúja, míg a Hír TV esetében az irányváltás okozott némi cserélődést a nézőközönségben, de az elvesztett kormánypárti rajongókat bőven pótolta a 40 százaléknyi új, zömmel ellenzéki néző.

A migrációs válság egy érdekes tartalmi hatással is járt: a külpolitikai témák újra elkezdték érdekelni az olvasókat. Erre a közéleti médiumok könnyebben csatlakozhattak, míg a szenzációkba érdekelt bulvársajtó – részben a hirdetők érzékenységétől tartva, részben belátva saját felelősségét – csak óvatosan tudott a témával foglalkozni, a helyi lapokon pedig továbbra is erős volt a nyomás, hogy kizárólag a régióban érdekes vetületekkel foglalkozzanak, hiszen „a halál lenne számukra, ha a világgal kezdenének foglalkozni”.

A nagy „ügyek” kapcsán felmerült, hogy a visszhangjuk általában a vártnál kisebb, a médiumok nem kapják fel egymás sztorijait, egy-két nap alatt elül a botrányok többsége. A Blikknél arra hivatkoztak, hogy a széles olvasótábor politikailag szükségszerűen megosztott, ezért nem mernek ilyen témákhoz nyúlni, viszont a saját oknyomozásról még nem tettek le. A HVG-nél hisznek abban, hogy még lehet „ügyeket nyomni”, ennek kapcsán az együttműködés lehetőségét is felvetették, hiszen jelenleg az egyes szerkesztőségek hermetikusan elzárva működnek.

A Google vagy a Facebook az igazi mumus?

Az üzletfejlesztési vezetők beszélgetésén számos kihívás felmerült. Közös pontok a mobilos forgalom nehéz monetizálhatósága, a politika piaci befolyásának erősödése, valamint az idei év hektikus változásainak, szervezeti átalakulásainak követése. A jövő évtől stabilizálódást és a piaci bevételek növekedését várják. A hirdetők részéről egyre jelentősebb az igény a tartalmi együttműködésekre, viszont itt merült fel először, hogy a content mellett az erőforrások felét a terjesztésre és az analitikai eszközökre kellene fordítani. A résztvevők nem tudták megkerülni a globális versenytársak kérdését sem. A Google saját megközelítésében nem ellenfél, még csak nem is médium, hanem forgalomterelő. Szerintük a piac fejlődik, legfeljebb nem azok a cégek növekednek, mint néhány éve. Ettől függetlenül az új és az erre nyitott régi szereplők számára létrehoztak egy tartalmi innovációs alapot is. A 444 szerint a valódi problémát a forgalmat durvábban terelő és a monetizálását megnehezítő Facebook okozza. De a bevételi modellekben sok újat senki nem tudott felmutatni az elmúlt években, talán a search, az in-app purchase és a játékokban történő vásárlás kivételével. A 8-9 éve még életképtelen élő online közvetítésben viszont egyre inkább fantáziát láttak a beszélgetők, és a többségnek már volt is sikertörténete. Ami a televíziós piacot illeti, a TV2-nél még látnak teret a kábelportfólió bővítésére, de 2017 a stabilizálás éve lesz, míg az RTL teljesnek tekinti a portfólióját. Ezzel együtt az eseteges felvásárlásokat egyik csatornánál sem zárták ki kategorikusan.

Lenyomja-e a hirdetői és amatőr tartalom a profikat?

Az értékesítési vezetők beszélgetésén is felmerült, hogy a koncentrálódás és az élesedő verseny okozta árcsökkenés mellett már a tartalmak keresik a disztribúciós platformot, a hagyományos irány megfordult. A hirdetői tartalom igénye azonban egyelőre még inkább csak a konferenciákon jelenik meg, a mindennapokban egyelőre jól működnek – és olcsók – a hagyományos reklámok. A televíziós piacon „tartalom nélkül meg is haltál”, igaz, a magyar nyelvű csatornák jelentős része „a kutyát sem érdekli” és csak csomagban értékesíthetők. Az RTL-nek ezzel a kijelentésével többen vitába szálltak, mondván, a nézettség háromnegyedét az 5% alatti csatornák képezik – igaz, éles a határvonal a tizedszázalékos adók és a közepes versenyzők ligája között. Az RTL-nél a digitális térre újragondolt koncepciókban, illetve a talent együttműködésekben látják a fejlődési lehetőséget. Ami a YouTube-ot illeti, jól összeválogatott vlogger-csoportokkal – mint ahogy a CM Sales teszi – már el lehet érni a nagy televíziók reachét, ugyanakkor a platform legnagyobb tartalomgyártója még mindig a Bertelsmann-csoport. A márkázott tartalmak is sok kérdést vetettek fel: mikor fogjuk úgy túltolni, hogy már irritálja a nézőt, megérheti-e a gyártás a hirdetőknek, lesz-e valódi súlya a felhasználói tartalomnak vagy mindig a profik kezében marad az irányítás?

A piacon a politikai befolyásra fellépő munkaerőhiány, az ügyfelek oldaláról a beszerzői szemlélet terjedése, valamint a gyors technológiai változások megértése és követése jelenti a legnagyobb kihívást. Az MEC már várja azt a pillanatot, amikor széles körben elterjed, hogy nem médiát, hanem közönséget vásárol a hirdető, ugyanakkor számítanak rá, hogy a vásárolt forgalom a digitális média után más csatornákon is megjelenik majd. A rádiós piacon lehet, hogy rövid távon nyernek a versenytársak a Class FM kiesésével, de már középtávon is kihívás lesz, hogy elkerüljék a hirdetők bizalomvesztését és a médiumnál tartsák a reklámpénzeket.

Tényleg annyira problémás az új generáció?

A médiás HR vezetők és a Profession.hu képviselőjének beszélgetésén természetesen megkerülhetetlen téma volt a munkaerő-probléma, illetve a motivált és komoly munkabírású, ugyanakkor kellő alázattal bíró fiatalok észlelt hiánya. A média ma már kifelé egy „nem látható” szegmens, a pályakezdőknek nincs képe róla, miközben az egyes cégeknek is sokat kell tenni azért, hogy vonzóak legyenek az értékes pályázók számára. A szerkesztőségekben az online hatására a hagyományos munkarend és ütemezés felborul, és kihívást jelent, hogy a fiatalok úgy rázzák fel a szervezeteket, hogy közben nem rombolják le a hierarchikus struktúrákat.

Mire költhetnénk a reklámadót?

A vezérigazgatók kerekasztalán az RTL részéről elhangzott, hogy most csökkent először jelentősen a tévénézésre fordított idő, és már csak ezért sem halogatható sokáig az integrált mérés bevezetése, míg a JC Decaux a kreatív outdoor megoldások iránt megnövekedett igényt kielégíteni képes kínálatban látja a kihívást. A print egyelőre tényleg nem halt meg, viszont az MTVA szerint a nagy nemzetközi szereplők nyomulása az online piac tönkretétele után már az egész médiapiacot fenyegeti. A többiek szerint erre lokális szinten nem lehet megoldást találni, viszont a reklámadó-pénzeket szívesen fordítanák fejlesztésre. Az AMC az egészségesebb reklámpiaci árazásra vár, és ebben az RTL is partner lenne, de már másfél évtizede csak beszélünk a túl olcsó televízióról. A számos új csatorna esetében a szélesedő-színesedő kínálatot támogatják, a kiszorítósdit viszont nem, és ebben óriási a disztribútorok felelőssége is. Ami a hirdetői tartalmakat illeti, itt elsősorban a reklámozóktól várnák a befektetéseket és az érettebb hozzáállást, de például az RTL-en jól működnek a tenderen kiválasztott szponzorfinanszírozott tartalmi blokkok.

A nagyvállalatok a maguk részéről a hatékonyság-alapú döntésekkel, minden szereplő versenyben tartásával és a mindennapos korrekt szakmai munkakapcsolat fenntartásával járulhatnak hozzá a médiapiac normalizálódásához.

A Telekomnál 2016-ban a digitális költések már meghaladták a tévés büdzsét. A print erősödésére utaló jeleket nemigen látnak és félő, hogy a rádióról le fognak szokni. Az outdoor inventory esetleges szűkülése érzékenyen érintené őket, különösen a regionális kampányok esetében. A Heinekennél továbbra is a televízió az alap, de már az idősebb célcsoportok esetében is megjelenik a kiegészítő online elérés. A kreatív márkázott tartalmakra nyitottak lennének, de nem érzékelik, hogy a média ehhez megfelelő minőségű anyagokkal járulna hozzá.

A prezentáló médiacégektől az ügyfelek – akár megalapozó kutatással – a vállalatra szabott prezentációt és konkrét, kreatív javaslatokat, adatvezérelt gondolkodást és mérhetőséget várnak, valamint azt, hogy a tenderen elhangzó ígéreteknek később a napi munka során is feleljenek meg.