Kövess minket!

Médiapiac

A szállásfoglalások közel fele neten intéződik

Az eNET – a Magyar Hotel Monitorral közösen – idén először elkészített, a magyarországi online szálláshely piacot vizsgáló kutatása szerint 2012-ben a teljes hazai szállásdíjbevétel 45%-a, mintegy 58 milliárd forintnyi szálláshelyfoglalás érkezett online csatornákon keresztül. Az internetes piacon a legnagyobb szeletet a szállásközvetítő portálok hasítják ki.

A magyar turisztikai piac az utóbbi 5 évben fokozatosan nyitott az online csatornák felé, ahol minden korábbinál fontosabb szerephez jutott az árazás, az átgondolt, letisztult kommunikáció, a pozitív értékelések és a nyújtott, különböző extra szolgáltatások milyensége – olvasható az eNET által publikált összefoglalóban, mely hozzáteszi, hogy a szálláshely piac főváros-centrikussága még mindig számottevő – köszönhetően a turistáknak és a céges foglalásoknak – azonban a konferenciaturizmus helyett a szállásadók marketing tevékenysége egyre inkább az egyéni vendégekre irányul. Ennek megfelelően mind a hazai, mind a külföldi vendégek elérésére használható, saját eszközök mellett (honlap, telefon) a közvetítők szerepe is felértékelődött.

A hazai szálláspiac online realizált forgalmára, és a közvetítői piac helyzetére vonatkozóan eddig nem állt rendelkezésre, rendszeres és minden szegmensre kiterjedő, elfogadott mérési módszertan, így a szálláshelyek és a közvetítést végző szereplők is csak a saját, valamint a szűkebb konkurencia képességeit ismerve hozták meg döntéseiket. Az eNET ezért célul tűzte ki – hogy az e-kereskedelem egyik legdinamikusabban fejlődő és méretében legnagyobb volument képező területét is rendszeres mérésekkel fogja vizsgálni.

Piacméret

A KSH által mért adatok szerint, a teljes hazai (nettó) szállásdíj bevétel tavaly 129 milliárd forint volt. Ebből az online szegmens méretét vizsgálta az eNET – Hotel Monitor kutatása. Az eredmények alapján az online foglalt vendégéjszakák összesített értéke 2012-ben 58 milliárd forint volt, melyből online közvetítő szereplőkön keresztül 29 milliárd forgalom realizálódott. Ebből a legjelentősebb szeletet a klasszikus szállásközvetítők képviselik, mintegy 21 milliárdos közvetített szállásdíj bevétellel. A bónusz/kupon oldalak, és az online utazási irodák magyarországi szálláshelyeket kínáló (utazási költség nélkül vett) ajánlatai további 4-4 milliárdot tesznek ki.

Élen a Szallas.hu

A klasszikus szállásközvetítői modell szereplői voltaképp kínálatösszesítő, gyűjtő oldalak, melyek a foglalási igények közvetítését végzik, fizetési és valós idejű foglalási lehetőség biztosítása esetükben ma még nem jellemző. Jutalékos modellben működve a szálláshelypaletta szolgáltatási szintjét a „zimmer frei” jellegű, kiadó szobáktól egészen az 5 csillagos szállodák kínálatáig a lehető legteljesebben lefedik. Koncentráltságot tekintve 10-15 szereplő osztozik a keresleten, melyek közül a magyar Szallas.hu a legjelentősebb, évi 6,5 milliárd Ft-os közvetített szálláshelyforgalommal.

A bónusz/kupon oldalak értékesítési modellje ezzel szemben kezdetektől fogva széles választék nyújtása helyett a kedvezményes ajánlatokra helyezi a hangsúlyt. A modell megítélése vegyes a szálláshelyek körében, a sajtóban is több, egymásnak ellentmondó megítélés látott napvilágot, azonban abban mindenki egyetért, hogy megfelelően kezelve a bónusz/kupon értékesítésnek forgalomnövelő hatása van, és többek között a nehezen értékesíthető, hétköznapi kapacitások feltöltésére is kiválóan alkalmas módszer. A szállásfoglaló oldalak logikájával szemben – ahol fix időpont foglalható – a bónusz/kupon oldalak meghatározott intervallumon belül szabadon felhasználható utalványt értékesítenek, tényleges, náluk megvalósuló fizetéssel egybekötve.

A kedvezmény hatása és az impulzus vásárlás is nagyban függ az ajánlat tálalásától, csomagolásától, ezért csak azok a szálláshelyek versenyképesek, melyeknél valamilyen élmény is társul a pihenéshez, legyen az wellness, spa részleg, kalandpark, vagy épp egy gyertyafényes, romantikus vacsora. Ilyen típusú igényeknek pedig leginkább a szállodák felelnek meg, illetve náluk érvényesül leginkább a visszatérési hajlam is.

A bónusz/kupon piac a szereplőket tekintve igencsak telített, az általános kínálatú oldalak mellett számos, kifejezetten szállásra szakosodott szereplő is versenyez a vendégek kegyeiért. Ezen a területen a Szallas.hu bónusz/kupon oldalaként működő SzallasGuru.hu és a NeMaradjLe.hu is képes felvenni a versenyt a bónusz/kupon piac vezető szereplőivel.

Saját felületek

A forgalmi mutatók vizsgálata mellett a kutatás fontos hangsúlyt fektetett a szálláshelyek online jelenlétének többi aspektusára is.

A közvetített forgalom szerint legnépszerűbb szálláshelytípusok közül a szállodák 96%-a rendelkezik saját honlappal, és ezek szinte mindegyike tartalmaz foglalási felületet is. A panziók tekintetében is hasonló a helyzet, a döntő többségnek van saját honlapja és azon van valamilyen foglalási felület is, az apartmanok és vendégházak esetében azonban már jóval árnyaltabb a kép, itt csak valamivel több mint 60%-nak van webes megjelenése, melyek közül minden második kínál foglalási lehetőséget is.

A saját honlap és foglalási felület arányainál is kisebb szerepe van jelenleg még a foglalási felületen elérhető fizetési lehetőségnek. Ilyen megoldással a megkérdezett szálláshelyek csupán 37%-a rendelkezik, többségük (66%) pedig szálloda. Ennek ellenére a saját felület létjogosultsága nem kérdés, hisz az ilyen módon beérkező foglalások után nem kell közvetítői díjat fizetnie a szálláshelynek, ráadásul a közvetlenül foglaló vendégek általában többet költenek és lojálisabbak, így ezzel az eszközzel várhatóan már idén is több szálláshely fog élni.

Kommunikációs eszközök

Kommunikáció terén a szálláshelyek 93%-a igénybe vesz online eszközöket is, melyek közül a legjelentősebb – a saját honlapon kívül – a közösségi média használata. A panziók 40%-a, az apartmanok 46%-a, a vendégházak 48%-a, a 3*-os szállodák 32%-a, a 4*-os házaknak pedig a 20%-a használja a közösségi médiát. Ez a használat egyelőre a külön költést nem igénylő jelenlétre korlátozódik, professzionális közösségi média szolgáltatásokat jellemzően inkább a 4-5*-os szállodák vesznek igénybe évi pár milliós költségvetési kereteken belül.

Az online jelenlét erősítésében kiemelt szerepe van a keresőmarketingnek is szinte minden szálláshely-szegmensben, de érdemben leginkább a szállodák és panziók költenek rá.

Míg a hírlevelek a szállodáknál igazán fontosak (30-40% használ hírlevelet minden szállodai kategóriában), addig a banner-hirdetés a panziók, apartmanok, vendégházak körében emelhető ki, mint fontos kommunikációs pillér.

Kapacitáskezelés

Az online felületek fontosságának növekedése végett a szálláshelyek is egyre több – egymástól független – közvetítőn és felületen keresztül töltik fel kapacitásaikat, a beérkező igények és foglalási szándékok kezelése is fontossá vált, már a kisebb szállástípusok esetében is. Az ilyen folyamatok kezelését egyszerűsíteni hivatott kapacitásmenedzsment rendszerek azonban ma még nem kellően elterjedtek, annak ellenére sem, hogy több magyar fejlesztésű szoftver is forgalomban van.

A kutatás szerint megkérdezett szálláshelyek csupán 26%-a használ ilyen folyamatkönnyítő eszközt, miközben a szállodák többsége már él a megoldás nyújtotta előnyökkel.

A jelenlegi 26% azonban várhatóan már idén is növekszik majd. Az interneten vásárló, közel 2 milliós tábor körében bevett szokás például a repülőjegyeket és a különféle belépőket is online, valós időben foglalni, fizetni, így ez az igény a közeljövőben fokozatosan megjelenik majd a szálláshelyet kereső, leendő vendégek körében is.

A szálláspiac tehát online értékesítés tekintetében fejlődő pályán van, az e-kereskedelem más területeihez hasonlóan egyre több emberhez jut el, ennek köszönhetően pedig a szálláshelyet üzemeltetők előtt is a korábbiaknál sikeresebb évek állnak.

A felmérést az eNET és a Magyar Hotel Monitor 2013. tavaszán készítette, több mint 6 ezermagyarországi szálláshelyet tartalmazó mintán, CAWI módszertan (számítógéppel támogatott online kérdőíves interjúk) segítségével.

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom