Kövess minket!

Médiapiac

A reklám önszabályozás újabb világsikere

Az APEC országok vezető kormányzati tisztségviselőinek tanácskozásán állásfoglalást tettek közzé a reklám önszabályozásának további támogatásáról.

A pekingi tanácskozás záródokumentumában az APEC (Asia-Pacific Economic Cooperation) országok képviselői a reklámnak a gazdaságban és a foglalkoztatásban betöltött szerepét, a versenyre gyakorolt pozitív hatását, valamint a termékek és szolgáltatások határon átnyúló kereskedelmében játszott élénkítő hatását hangsúlyozták. Ugyanakkor felszólítják a reklámozókat, hogy a társadalmi felelősségvállalásuk keretében felelősen kommunikáljanak és támogassák a reklám önszabályozást.

Már az is nagy szó, hogy ilyen magas szinten foglalkoznak az önszabályozással, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy nemcsak az önszabályozás elvi támogatásáról van szó, hanem további mentorprogram szervezésében és a fogyasztók tájékoztatásában is részt vállal a hazánkban kevéssé ismert, valójában azonban elképesztő gazdasági erőt képviselő APEC.

Az önszabályozó szervezet fejlesztése, és azonos alapelvek alapján történő működése az egész reklámipar érdeke, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján dolgoznak. Az önszabályozás egységes brandjét jelzi, hogy a 21 APEC tagországból* 10 tagja – a csak nevében európai – EASA –nak (European Advertising Standards Alliance), és az EASA a pekingi konferencia létrejöttében is fontos szerepet játszott. Nem véletlen, hogy az elfogadott alapelvek is az EASA-tól származnak – hangsúlyozta Fazekas Ildikó főtitkár.

Mielőtt úgy gondolnánk, hogy Peking és az APEC messze van, nem szabad elfelejtenünk, hogy például a digitális kommunikáció adat- és személyiségjogainak kérdéseiben az EU jogalkotók erősen figyelnek az APEC országaira, elsősorban az USA-ra. Az APEC országok álláspontja, önszabályozás iránti bizalma pedig a WHO által felvetett kérdések – élelmiszer- és alkoholreklámozás – tárgyalásakor sem lebecsülendő, hiszen az országok száma és súlya is jelentős – tette hozzá Fazekas.

Dr. Oliver Gray, az EASA igazgatója a pekingi tanácskozáson

* APEC tagállamok: Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Kína, Hong Kong, Indonézia, Japán, Dél-Korea, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Pápua Új-Guinea, Peru, Fülöp-szigetek, Oroszország, Szingapúr, Taipei, Thaiföld, USA, Vietnam – és felvételét kérte a napokban Mongólia

Médiapiac

Megbírságolta a Tilos Rádiót és vidéki rádiókat vizsgált a Médiatanács

Korhatár-besorolási büntetést kapott a fővárosi adó.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteki közleménye szerint a fővárosi Tilos Rádió szolgáltatójára 75 ezer forint bírságot rótt ki a Médiatanács, mert a 7térítő című műsorban elhangzott, következetesen trágár kifejezések ellenére nem 16-os korhatár-besorolással és nem a 21 és 5 óra közötti idősávban, hanem besorolás nélkül, reggel 7 és 9 óra között sugározta a vitatott műsort.

A grémium a szerződéses vállalások betartását vizsgálta több vidéki rádiónál. A nyíregyházi Karc FM 102,6 kevesebb magyar zenét, a dunaújvárosi Rádió 24 kevesebb hírt és közszolgálati, valamint a helyi közélettel foglalkozó, a mindennapi életet segítő műsort, míg a békéscsabai Csaba Rádió kevesebb szöveget és helyi közéleti műsort, valamint több zenét tett közzé, amiért a testület figyelmeztette a rádiók szolgáltatóit.

“A Médiatanács a jogi következmények kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét” – hangsúlyozták.

Bejelentés alapján olyan műsorokat is vizsgált a grémium, amelyeknél nem indít eljárásokat. Júniusban a TV2 Családi titkok című sorozat egyik epizódjában homoszexuális témával foglalkozó tartalmat sugároztak. A Médiatanács döntésénél elsősorban arra volt figyelemmel, hogy az elbírálásnál még a szigorúbb gyermekvédelmi szabályok nem alkalmazhatók, tekintettel arra, hogy a törvénymódosítás csak később lépett hatályba.

A testület az Úgytudjuk nevű sajtótermék augusztusi számában látható “Szerelem a Gayer parkban” című tartalom kapcsán sem indít eljárást, ugyanis az a kiskorúak védelme szempontjából ártalmas elemet nem tartalmazott.

A rádiós frekvenciapályázatokkal kapcsolatos döntésekről azt közölték, a Médiatanács megállapította, hogy a Szeged 87,9 MHz körzeti frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat eredménytelen, ugyanis az egyedül pályázó Radio Plus Kft. alakilag érvénytelen ajánlatot adott. A testület ugyanakkor a médiaszolgáltatási lehetőség újrapályáztatásáról döntött, és elfogadta a pályázati felhívás tervezetét. A Médiatanács emellett véglegesítette a körzeti Nyíregyháza 100,5 MHz pályázati felhívását.

A testület elvégezte a Tapolca 101,8 MHz, a Veszprém 94,6 MHz és a Tatabánya 107,0 MHz pályázati felhívásaira benyújtott egy-egy ajánlat alaki vizsgálatát: előbbi kettőnél nyilvántartásba vette a Katolikus Rádió Zrt.-t, míg utóbbinál a Karc FM Média Kft.-t.

A testület a szolgáltató kérelmére 60 napos ideiglenes hatósági szerződést köt a kisközösségi Gyöngyös 92,4 MHz használatára a Mátra Média Kulturális Egyesülettel – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Terheléses informatikai támadás az Origo ellen

Péntek reggel terheléses támadás érte az Origo weboldalát. A szerkesztőség 8 óra után nem sokkal észlelte, hogy az Origo oldala többször elérhetetlenné vált és válik mind az olvasók, mind szerkesztőség számára.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A hiba pontos okát még vizsgálják, de az elsődleges vizsgálatok alapján megállapítható, hogy külső, terheléses támadás érte a weboldalt. 

Korábban a Mandiner oldalát is támadás érte, csütörtökön pedig a Békemenetet szervező CÖF-CÖKA honlapja ellen és a Magyar Hírlap ellen indult terheléses támadás, így egy ideig mindegyik oldal elérhetetlenné vált – emlékeztetett az Origo.  

Tovább olvasom

Médiapiac

Így újul meg 2022-ben a Duna Televízió

Hamarosan átalakul a közmédia főadója: 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készülnek a nézőknek a csatorna megújulására – jelentette be Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a Figyelő aktuális számában, amelyben hangsúlyozta, az innováció a legfontosabb célkitűzés.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A 2011-ben létrejött Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap napjainkban másfélszer annyi tartalmat gyárt, mint az első évben. A tartalomgyártó vállalat célkitűzése, hogy folyamatosan magas minőséget nyújtson nézőinek, miközben a szolgáltatást olyan egyedülálló innovációkkal fejleszti, mint a megújult Időjárás-jelentés vagy az M4 Sport stúdiója. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjújában kiemelte, az átalakulás folytonos: 2022-ben két nagy projektre készül a közmédia, a Duna Televízió, valamint az M5 oktatási-kulturális csatorna megújulására.

„Az építkezés folyamatos, teljes technológiamegújítás történik az infrastruktúránkban. Hamarosan önálló stúdiót kap az M5 és Duna csatorna. Olyan eszközparkot kapott az informatikai és a műszaki rendszer, amely a legmagasabb szintű kiszolgálást biztosítja egy 21. századi médiavállalat működéséhez. Amikor külföldi szakmai vendégeket fogadunk, azt szokták mondani, hogy ez az a színvonal, amihez hozzászoktak” –

fogalmazott a vállalatvezető, aki hozzátette, hogy mind tartalmilag, mind vizuálisan újdonságokra számíthatnak jövőre a közmédia nézői, amelynek előszele volt a közelmúltban bemutatott két nagyszabású produkció, a Toldi animációs film és a Rozmaring kunyhó bábjátéksorozat.

A szakember hozzátette: a közmédia felnőtt a XXI. századhoz, sok tekintetben már a médiapiaci innováció meghatározó szereplőjévé vált.

Példaként említette a közelmúlt egyik nagy fejlesztéseként a nyári olimpia és a labdarúgó-Európa-bajnokság közvetítésére létrehozott webes lebonyolító rendszert, amellyel a hazai médiapiacon egyedüliként lehetővé vált, hogy a különböző mérkőzések párhuzamosan nyomon követhetők legyenek.

A teljes interjú Papp Dániel vezérigazgatóval a Figyelő aktuális számában olvasható.

(Borítókép: Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap /MTVA/ megbízott vezérigazgatója a Süsü, a sárkány címû bábfilmsorozat mesehõseirõl készült alkalmi bélyegblokk forgalomba bocsátásán Budapesten, az MTVA székházában 2019. szeptember 2-án.)

Tovább olvasom