Kövess minket!

Médiapiac

″A Moby Dick jó téma lenne″

A Disney Csatorna nézői Magyarországon is figyelemmel követhetik a Phineas és Ferb című sorozatot, melynek egyik készítőjét, Jeff ″Swampy″ Marshot sikerült telefonvégre kapnunk egy gyors interjú erejéig. A hajdan A Simpson családon is dolgozó ismert rajzfilmes ma már nagypapa, és ezt a szerepet a munkában sem veti le.

A Jeff “Swampy” Marsh-sal készült interjú a Médiapiac szaklap 2013 január-februári számában jelent meg elsőként, a Tévépiaci melléklet részeként.


Jeff “Swampy” Marsh munka közben

Az ön által jegyzett Phineas és Ferb több díjat is besöpört. Mi ennek a rajzfilmsorozatnak a titka?

Egy sor dolgot elhatároztunk már a munka kezdetén, amelyektől azt vártuk, hogy szerethetővé teszik a sorozatot. Az egyik ilyen sarokpont az volt, hogy a karakterek úgy legyenek szórakoztatóak, hogy közben ne legyenek egytől egyig totális seggfejek és idióták.

 

Mennyiben más egy ilyen típusú rajzfilmen dolgozni, mint, mondjuk, A Simpson családon, melynek hat évadon keresztül volt az alkotója, s amely okos és vicces társadalomkritikájával egyszerre vonzó a fiatalabbak és a felnőttek számára?

A Phineas és Ferb karakterei sokkal pozitívabbak, és nem akartuk, hogy szemétkedjenek egymással. Ez egy kedves, intelligens sorozat, nincs benne túl sok olyan karakter, amely egyszerűen át akarná ejteni vagy bántani akarná a többieket.

 

De hát az olyan sorozatokban, mint A Simpson család vagy a South Park, éppen azt szerettük, hogy rettentően szemetek egymással a szereplők.

A szülők viszont nagyon örülnek annak, ha a gyerekeiket nyugodtan odaültethetik egy olyan sorozat elé, amelyben mindig valami vicces, érdekes dolgon törik a fejüket a szereplők, ahelyett hogy meglopnának, becsapnának, megsértenének másokat. Vagyis a Phineas és Ferb biztonságos: a gyerekek anélkül nézhetik, hogy valami igazán kellemetlen hatás érné őket.

 

Rajzfilmkészítőként és nagypapaként melyik “műfaj” áll önhöz közelebb: az okos, de kíméletlen vagy a kedves, intelligens?

Nem tudok kibújni a nagypapaszerepből. Az egyik oka annak, hogy egy ilyen típusú műsorral jelentkeztünk, éppen az, hogy szerettük volna, ha büszkék lehetünk a sorozatra, és a gyerekeink, unokáink gond nélkül leülhetnek elé. Egyébként ugyanígy vagyok ezzel akkor is, amikor magam ülök le a tévé elé: inkább az értelmes, intelligens műsorokat keresem, amelyek nem sértegetik a közönséget.

 

A Phineas és Ferb tele van zenés betétekkel. Mit ad ez hozzá a rajzfilmsorozat egészéhez?

A zene, a dalok a történetmesélés olyan eszközei, amelyekre az emberek jóval azután is emlékeznek, hogy a sorozatnak már vége. Gondoljunk csak például a The Flinstones (magyarul Frédi és Béni – a szerk.) zenéjére. És ha az emberek emlékeznek a zenére, akkor előbb-utóbb vissza tudják idézni azt is, hogy miről szólt maga a show.

 

Az Egyesült Államok mellett évekig dolgozott Nagy-Britanniában is. Voltak itt élő szereplős munkái is?

Nagy-Britanniában kizárólag animációs filmeken, rajzfilmeken dolgoztam. Soha nem mondom, hogy soha, szóval lehet, hogy egy napon kipróbálom az élő szereplős műfajt is. De az animációs filmek készítése számomra sokkal szórakoztatóbb, ráadásul ezekben a színészek bármit megcsinálnak, amit csak akarok.

 

Már szóba került, hogy nagypapa. Szokta tesztelni az ötleteit az unokáin?

Abszolút. Bármikor házi marketingkutatást végezhetek a körükben egy-egy ötletemmel vagy műsorral kapcsolatban. Meg kell mondjam, nagyon is őszinték velem: egy csomó visszajelzést kapok, akár kértem, akár nem.

 

Ötleteket is adnak önnek az unokái?

Kifejezetten rajzfilmötletekkel nem jönnek hozzám, viszont elnézem, mit csinálnak, mi érdekli őket, milyen érzést kelt bennük egy-egy történés, és ez inspirációt jelent számomra.

 

Most a Phineas és Ferbön dolgozik. Mi a következő lépés?

Lehet, hogy egyszer írok egy musicalt:)

 

Te jó ég, és mi lenne a témája?

Azon szoktunk viccelni, hogy a Moby Dick jó téma lenne. Lehet, hogy a végén tényleg ennél kötök ki.

Jeff “Swampy” Marsh

Jeff “Swampy” Marsh jelenleg a Disney Csatornán futó Phineas és Ferb című rajzfilmsorozaton dolgozik mint alkotó és mint executive producer. Marsh azonban nem csupán rajzolóként és producerként működik közre a széria készítésében, hanem ő jegyzi a műsorban hallható dalokat, sőt, az egyik karakternek is ő kölcsönzi a hangját. A sorozatért, pontosabban annak főcímzenéjéért és betétdalaiért már két Emmy-jelölést is bezsebelhetett 2008-ban.

Marsh az elmúlt húsz évben megfordult többek között a Hanna-Barberánál és a Nickelodeonnál is. Hat évadon keresztül dolgozott A Simspon családon, három általa készített epizód Emmy-díjat érdemelt ki. Az Egyesült Államok mellett Nagy-Britanniában is megfordult, ahol hat év alatt egyebek közt a BBC-vel és az ITV-vel voltak közös projektjei.

A rajzfilmes 1960-ban született Santa Monicában, jelenleg a szintén kaliforniai Venice-ben él. Két gyermekétől három unokája van, akik – mint az interjúnkból is kiderül – kéretlen őszinteséggel segítik a munkáját.

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom