Kövess minket!

Médiapiac

A médiaszövetség vizsgálatot követel Friderikusz Sándor ügyében

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség reméli, hogy a Magyar Újságírók Országos Szervezete (MÚOSZ) ezúttal megpróbál végre nevéhez méltóan viselkedni, és vizsgálatot indít a Friderikusz Sándor körül kirobbant botrány miatt. Mint ismert, a televíziós egy magát a sajtósának nevező munkatársa egy tavaly elhunyt televíziós rendező nevében küldhetett választ az egyik bulvárlapnak.

RTL Klub/sajtószoba

A Blikk munkatársa közben a 168 Órának elmondta: szerinte akár kegyeletsértést is elkövethetett Friderikusz, akinek többé nincs helye a médiában.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség őszintén reméli, hogy Virág Márton, a Blikk újságírója célt ér a felhívásával, s ennek eredményeként az utóbbi időben csak a vagyona felélésével foglalkozó MÚOSZ ezúttal megpróbál végre nevéhez méltóan viselkedni, és vizsgálatot indít a Friderikusz Sándor körül kirobbant botrány miatt

– írta a Magyar Nemzetnek eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. Hozzátették: kíváncsian várják azt is, hogy a rendszerváltoztatás után szinte kizárólag baloldali újságíróknak odaítélt Pulitzer-díjat, valamint az 1997-ben kapott Toleranciadíjat megtarthatja-e az egykori tévés személyiség.

A közlemény emlékeztetett: a Media1 főszerkesztője szerint erős a gyanú, hogy Friderikusz egy, magát a sajtósának nevező munkatársa egy tavaly elhunyt televíziós rendező nevében küldött választ az egyik bulvárlapnak. Friderikusz azóta sem cáfolta a feltételezéseket, de bosszúhadjáratnak titulálta az állítást.

„Szövetségünk elfogadhatatlannak tartja, hogy egy ilyen súlyos etikai ügy ne maradjon felderítetlenül, akármilyen múltú vagy tekintélyű médiaszereplőről legyen is szó. Helyeseljük Virág Márton szándékát, s csatlakozunk hozzá: vele együtt várva el, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, ha már hivatalból nem indított vizsgálatot, legalább most tegye ezt meg”

– nyomatékosította álláspontját a médiaszövetség.

Leszögezték, hogy elvárják a szakmai szervezetektől, akármilyen oldalon is állnak, hogy alapos és hiteles eljárást folytassanak le, és amennyiben bebizonyosodik a súlyos szakmai és emberi vétség, hozzák meg a szükséges intézkedéseket és zárják ki maguk közül az elkövetőt, akárkiről legyen is szó.

A Media1 szakportál hívta fel a figyelmet arra, hogy nem tisztázott Friderikusz Sándor sajtósának a személye, miután sajtónyilatkozatot adott a Blikk című napilapnak. A lap feltárta, hogy Csenterics Ágnes néven egyetlen sajtós sem ismert Magyarországon, miközben Csenterics Ágnes néven széles körben ismert egy rendező, ám ő tavaly elhunyt.

A szakportál azt írta: „Ezért nagyon nagy esélyét láttuk, hogy a meglehetősen furcsa, nem egy profi sajtósra valló nyilatkozatot maga Friderikusz Sándor adhatta a Blikknek, csak épp a halott rendező nevét felhasználva.” A Média1 kutatómunkája szerint az állítólagos „sajtós” Csenterics Ágnest például a Facebookon, a legnagyobb szakmai portálon, a LinkedInen, Instagramon, Tiktokon, a telefonkönyvben sem lehetett megtalálni. Nem ismerik újságírók és kommunikációs szakemberek (pr-esek) sem, az RTL munkatársai sem ismerik, de még Máté Krisztina – Friderikusz Sándor RTL-es műsorának, az Életünk történetének a producere – sem halott arról, hogy állítólag van Friderikusznak sajtósa, pláne ilyen néven, mint a tavaly elhunyt rendezőé, akinek a nevében küldte a nyilatkozatot a Blikknek a produkció.

A lap felkereste Friderikusz Sándort is, aki a portálnak nem reagált, majd egy YouTube-on és Facebookon közzétett videóban a Media1.hu-t és főszerkesztőjét, Szalay Dánielt kezdte el meglehetősen személyeskedően támadni, miközben nem adott érdemi magyarázatot a történtekre. Ráadásul a közel ötperces monológban nem cáfolta meg, hogy Csenterics Ágnes nevével küldött ki nyilatkozatot, és nem tisztázta, hogy létezik-e Csenterics Ágnes néven sajtósa vagy sem, de az ügyet lezártnak tekinti.

A tavaly elhunyt Csenterics Ágnes televíziós rendező néhai férjének lánya, Fellegi Mária, az RTL Magyarország nyugalmazott volt vezető vágója felháborodottan beszélt a Media1.hu-nak arról, hogy átgondolják, tegyenek-e jogi lépéseket Friderikusz ellen.

“Nem tudom felfogni, hogy Sanyi ezt tette Ágnes emlékével, nem értem, hogyan juthatott odáig, hogy a 2015-ben eltemetett édesapám, Fellegi Tamás újságíró halott, tavaly decemberben eltemetett feleségének nevével (Csenterics Ágnes) visszaélt. Sanyival a családomnak 1975 óta volt kapcsolata. Miért teszi ezt velünk? Nem értem ezt az egészet, nem értem Sanyi indítékát sem” – mondta a Media1.hu-nak Fellegi Mária. Mint kiderült, az asszonynak az RTL Magyarország volt az utolsó munkahelye, mielőtt nyugdíjba vonult, ahol Friderikusz Életünk története című műsora is látható jelenleg. Fellegi vágóként dolgozott, azt is mondta, ő maga már az MTV-ben is dolgozott együtt Friderikusszal, az öccse pedig tanította Friderikuszt a jogi egyetemen, tehát a műsorvezető jól ismerte az egész családot.

Az ügy friss fejleménye, hogy Virág Márton, a Blikk munkatársa a 168 Órának azt nyilatkozta, szerinte akár kegyeletsértést is elkövethetett Friderikusz, akinek véleménye szerint többé nincs helye a médiában.

A 168 óra ugyanakkor kiemelte, hogy Virág Márton ezt a nyilatkozatát nem a Blikk munkatársaként, hanem mindössze „dühös újságíróként” tette nekik. Virág – bár nem tagja a szervezetnek –, de kérni fogja a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), hogy foglaljon állást az ügyben, mert szerinte súlyos emberi és szakmai hibát követett el Friderikusz Sándor – olvasható a 168 óra cikkében.

„Mélységesen felháborítónak tartom, hogy Friderikusz egy halott ember nevével visszaélt. Nem vagyok benne biztos, hogy nem követett el kegyeleti jogsértést”

– fogalmazott Virág Márton.

Hozzátette: amikor Friderikusz „Szalay Dániel-féle” újságírókról beszél, akkor az újságírás alapjait kérdőjelezi meg, hiszen Szalay Dániel csak azt tette, ami a sajtó feladata, amikor utánajárt, hogy létezik-e az a személy, aki a sajtónak nyilatkozott.

Az újságíró azt is kifejtette, hogy szerinte abban a videóban, amiben Friderikusz reagál a produkcióját ért vádakra, „maszatol”, ahelyett, hogy tisztázná, ki írta és küldte el a Blikknek Csenterics Ágnes nevével a nyilatkozatot, személyeskedésbe megy át.

„Abban a pillanatban, amikor kitette azt a videót, ledöntötte a saját szobrát. Ilyen jelenségnek nincs helye a médiában” – közölte véleményét a Blikk főmunkatársa.

„Nagyon súlyos emberi és szakmai hibát vétett a Pulitzer-díjas Friderikusz, aki nem méltó a Pulitzer-díjra. Ez a kéregetés a Damu Roland szintje, csak ő adja hozzá a nevét és az arcát. Az pedig már a Damu Roland szintje alatt van, hogy egy halott ember nevével visszaél” – fejtette ki Virág Márton.

Borítókép: RTL Klub/sajtószoba

Médiapiac

Potápi Árpád: a magyar média nélkül elképzelhetetlen a nemzetpolitika

Molnár Judit, a felvidéki Ma7 médiacsalád vezetője kapta idén a Magyar Nemzeti Médiaszövetség Kosztolányi-díját.

Közzétéve:

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára beszédet mond a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón Visegrádon 2023. december 9-én, fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A magyar média nélkül elképzelhetetlen a nemzetpolitika – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szombaton Visegrádon az MTI beszámolója szerint.

Potápi Árpád János a III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón rámutatott:

az elmúlt évek munkájának köszönhetően a nemzetpolitika ma már hálózatok szövetsége. Ilyen hálózat a médiában is létrejött, ennek építése harminc évre nyúlik vissza, és azóta folyamatosan erősítik

– mondta.

Felidézte Antall József egykori miniszterelnök szavait, miszerint lélekben és érzésekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

Ez indította útnak a modern kori nemzetpolitikát, amelyet a nemzetpolitikai intézményrendszer kiépítése követett – emelte ki az államtitkár.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Potápi Árpád János 2010-től a nemzetpolitika területén több szakaszt különített el. Első lépésként megteremtették az új jogszabályi hátteret, elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Jól átgondolt programrendszer épült ki, a magyar kormány diaszpórapolitikáját a világ számos országában figyelik és átveszik – hangsúlyozta.

Hozzátette, 2014-től a gazdasági fejlesztések és a szülőföldön való boldogulás került a fókuszba, majd 2020 után a hálózatok kiépítése felé léptek.

A hagyományos és online eszközöket ötvözve szeretnének eljutni a világ magyarságához éljenek bárhol

– mutatott rá, végül áttekintette az államtitkárság által 2010 óta elért eredményeket.

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke arról beszélt, hogy figyelemhiányos korban élünk és a sokszor „betűhiányos” fiatalok már nem olvasnak, hanem rövidfilmes produkciókat néznek.

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Egyre inkább jelen vannak a hibrid műfajok, amelyek között a rövid videók kiemelt helyet foglalnak el – mutatott rá.

A print média értékelése szerint „haldoklik”, már csak egyfajta „örökség formájában velünk lévő hagyomány”, sokszor csak bizonyos generációk kedvéért tartják fenn.

Eltűnt a márkahűség az online médiában, a direkt elérés – tette hozzá, majd kitért a TikTok-alkalmazásban rejlő lehetőségekre. Megjegyezte: ma már a Facebook elavultnak számít, a TikTok felületén 13,2 milliárd videót tekintenek meg havonta a felhasználók.

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó arról beszélt, hogy versenyhelyzetbe került az újságírás a különböző médiafelületekkel.

Nem szabad versenytársnak tekinteni azt az újságírást, azt a műfajt, amelyet a jelenlévők képviselnek, fontos azokat is kiszolgálni, akik a minőségi újságírást várják el

– hangsúlyozta.

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Kitért arra is, mi különbözteti meg a neoliberális és nemzeti újságírást, és úgy fogalmazott: sajnálja azokat, akik kirekesztik a nemzetből saját magukat. Amíg a neoliberális, globális újságírás arról szól, hogy azt írják, amiért fizetik őket, addig, “nekünk van egy fontos szenvedélyünk, a nemzetünk” – mondta.

Átadták a Kosztolányi-díjat

A rendezvényen az idén Molnár Judit, a felvidéki Ma7 médiacsalád vezetője vehette át a Kosztolányi-díjat a magyar ügy példamutató képviseletéért.

Mayer Erika, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség alelnöke laudációt mond a Kosztolányi-díj ünnepélyes átadása előt
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Mayer Erika, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség alelnöke laudációjában kiemelte: Molnár Judit büszke gyökereire, tudását Füleken alapozta meg, Pozsonyban és Budapesten „csiszolta”, majd újságírói pályája a Pátria Rádió magyar adásában kezdődött. Parlamenti tudósítóként is dolgozott, a Szabad Újság főszerkesztőjeként az írott sajtóban tett szert pályájára kiható tapasztalatokra és vezetői gyakorlatra. Pályája a Ma7 médiacsalád vezetőjeként teljesedett ki – mutatott rá, hozzátéve: Molnár Judit rendszeres résztvevője a Kárpát-medencei magyar sajtórendezvényeknek, munkáját ismerik és becsülik.

Molnár Judit, a felvidéki Ma7 médiacsalád vezetője, miután átvette a Kosztolányi-díjat
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Molnár Judit megköszönte az elismerést, az anyaország támogatását, és azt mondta: nagyon sok minden terheli a Felvidéket. Úgy fogalmazott: erősek is lehetnének, de – bár aránylag sokan vannak – gyengék. Igyekeznek meggyőzni egyre több honfitársukat a magyar képviselet fontosságáról – hangsúlyozta. Hozzátette, mindez nem csak a politikáról szól; ha eljutnak odáig, hogy merik a magyar nyelvet használni a mindennapokban, akkor lehet, hogy erősebbek lesznek. Az ő munkájuk meggyőzni az embereket arról, hogy jó magyarnak lenni – mondta a díjazott.

A kétnapos konferencia megelőző napjáról szóló beszámolót ide kattintva tudja elolvasni.

Tudósításunkat Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója konferencián elmondott szombati előadásáról ide kattintva tudja elolvasni.

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait

A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában osztották ki a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított elismeréseket.

Közzétéve:

A díjazottak és díjátadók a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjak átadásán a Thália Télikertben 2023. december 8-án, fotó: MTI/Kovács Attila

A közmédia mindig a közösről szól, a „közös kultúráról, aggodalmainkról, küzdelmeinkről, sikereinkről; közös jelenünkről és jövőnkről” – mondta a péntek esti eseményen Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke az MTI beszámolója szerint. Hozzátette:

a kitüntetettek tehetségükkel, tudásukkal a közt szolgálják. Úgy fogalmazott, a közmédia nevében a „bűvös szó: köz”, amely csak három betű, de „felér egy sokpontos kiáltvánnyal”. A célt mindig ez a három betű adja

– emelte ki.

A díjátadón a kiemelkedő szakmai munkáért és a közösségért végzett tevékenységért járó Duna-díjat Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezetének, az Ökumenikus Segélyszervezetnek ítélte oda a kuratórium. A kitüntetést Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója vette át.

A Karinthy-gyűrűt Reviczky Gábor, a nemzet művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kapta. Mint elhangzott: a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó kitüntetésben 1975 óta részesülnek a humor műfajának képviselői.

Az idén Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal elismert színművész az évtizedek alatt a magyar- és világirodalom sok színpadi művében, valamint számtalan filmben és tévéjátékban alkotott emlékezeteset, emellett világsztároknak kölcsönözte hangját – emelte ki Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a díj átadásakor.

A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Reviczky Gábor
Fotó: MTI/Kovács Attila

Közölte, hogy Reviczky Gábor színházi szerepek mellett a kilencvenes és a kétezres évek szinte valamennyi magyar filmvígjátékában is játszott.

Szellemes ember, nagy nevettető és a Rádiókabaré nélkülözhetetlen alakja – jelentette ki Altorjai Anita. Hozzátette: a szórakoztatás számára színészi küldetés, és mind a nézők, mind a szakma részéről megbecsülés övezi. Megjegyezte: Reviczky Gábor 74 évesen is dolgozik, azok után is, hogy a „sors kényszerpihenőre küldte” egy időre.

A Sára–Csoóri-életműdíjat Hábermann Jenő vehette át. A Balázs Béla-díjas filmproducer számos filmes műfajban bizonyította kivételességét, a lényeglátás képességét, a producerként keze alatt megvalósult filmek az igazságot és az értékeket hirdetik, tehetségével, elhivatottságával, szakmai és emberi nagyszerűségével tiszteletet vívott ki határainkon innen és túl – mondta az átadón Tóth István Zoltán, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomért felelős igazgatója.

Tóth István Zoltán, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomért felelős igazgatója (b) átadja a Sára-Csoóri-Életműdíjat Hábermann Jenő Balázs Béla-díjas filmproducernek
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az életműdíjjal egyszerre két személyiségnek állít emléket az alapító: a nemzet művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező Sára Sándornak, valamint a nemzet művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, esszé- és prózaíró Csoóri Sándornak.

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat a magyar zene rádiójának, a Dankó Rádiónak ítélte oda a kuratórium. A magyarnótákat, népzenét, operettslágereket, örökzöld dallamokat és világzenét sugárzó adó több mint egy évtizede közvetít értékes kultúrát – méltatta a rádiót Takaró Mihály irodalomtörténész. A díjjal a Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Duna Televízió alapító kurátora, valamint a közmédia számos műsorának házigazdája és közreműködője előtt tisztelegnek.

Eredics Gábor (k) és Szabó Tamás, a Tőkéczki László-díjjal kitüntetett Dankó Rádió képviselői
Fotó: MTI/Kovács Attila

A Herczeg Ferenc-díjban Andrónyi Kolos, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Vallási, valamint Nemzetiségi és Külhoni Főszerkesztőségének vezetője részesült. Újító szemléletének köszönhető a közmédia számos vallási és nemzetiségi műsora, szakmai elhivatottságával nagyban hozzájárult az év egyik legmeghatározóbb eseményének, Ferenc pápa budapesti látogatásának történeti jelentőségű közvetítéséhez – emelte ki az átadón Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója. Az elismeréssel a 160 éve született író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Magyar Figyelő című lap szerkesztő-újságírója, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg az alapító.

A Herczeg Ferenc-díjjal kitüntetett Andrónyi Kolos, az MTVA Vallási, valamint Nemzetiségi és Külhoni Főszerkesztőségének vezetője
Fotó: MTI/Kovács Attila

A Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója, a Corvin-lánccal és Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerző, karmester, zongoraművész és pedagógus emlékére alapított Dohnányi Ernő-díjat a Vujicsics Együttesnek ítélte oda a kuratórium. A Kárpát-medencei délszláv nemzetiségek népzenei hagyományait ápoló Kossuth-díjas zenekar jövőre ünnepli fennállásának 50. évfordulóját – emlékeztetett a díj átadásakor Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója.

A Dohnányi Ernő-díjjal kitüntetett Vujicsics Együttes tagjai, Eredics Gábor, Eredics Kálmán és Borbély Mihály (elöl b-j), valamint Eredics Áron, Szendrődi Ferenc, Brczán Miroszláv és Mihó Attila (hátul b-j) Szentendrén 2023. november 24-én
Fotó: MTI/Kovács Attila

Radványi Dorottya televíziós műsorvezető kapta a Wacha Imre-díjat, amely a rádiós és televíziós munkatársakat több mint 50 évig oktató beszédtanárnak, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével és Arany Kazinczy-díjjal kitüntetett életműdíjas nyelvésznek állít emléket.

Kautzky Armand színművész átadja a Wacha Imre-díjat Radványi Dorottyának, a Duna Kazinczy-díjas műsorvezetőjének
Fotó: MTI/Kovács Attila

A magyar nemzeti hírügynökség alapítója, az MTI kiemelkedő szerkesztője és parlamenti tudósítója előtt tisztelgő Egyesy Géza-díjat Haják Szabó Mária, a Kossuth Rádió felvidéki tudósítója kapta. A díj átadásakor elhangzott: tudósításai, riportjai, interjúi naponta hallhatók a Krónikában és a Határok nélkül című műsorban. Közössége iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy a felvidéki magyar újságíróképzés egyik meghatározó alakja.

Kertész Róbert, az MTI londoni tudósítója átadja az Egyesy Géza-díjat Haják Szabó Máriának, a Kossuth Rádió felvidéki tudósítójának
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az MTVA 2021-ben elhunyt hírigazgató-helyettesének emlékére alapított Gyukity István-díjat az M1 aktuális csatorna műsorvezetője, Meszes Boglárka vehette át.

Az MTVA 2021-ben elhunyt hírigazgató-helyettesének emlékére alapított Gyukity István-díjjal kitüntetett Meszes Boglárka, az M1 aktuális csatorna műsorvezetője
Fotó: MTI/Kovács Attila

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjat Vásárhelyi Tamás, az M4 Sport kommentátora kapta.

A Knézy Jenő-díjjal kitüntetett Vásárhelyi Tamás, az M4 Sport kommentátora a kivetítőn
Fotó: MTI/Kovács Attila

A közszolgálati média díjátadó gáláját december 22-én 21 órakor az M5 kulturális csatorna is bemutatja.

Tovább olvasom

Médiapiac

Ez kínos: középső ujja felmutatásával kezdte a híradót a BBC műsorvezetője (videó)

Viccelni akart, rosszul sült el: élő adásban mutatott be a kamerának a BBC hírolvasója.

Közzétéve:

X

A BBC News hírolvasója, Maryam Moshiri rendhagyó módon, középső ujja felmutatásával kezdte a december 6-i híradót. Miután észlelte a bakit, rutinosan váltott és elkezdte az adást – számol be róla a Mandiner.

A műsorvezető a kínos pillanatokra az X-oldalán (korábban Twitter) adott magyarázatot.

Az adás kezdete előtt egy kicsit viccelődtem a stábbal. Úgy tettem, mintha visszaszámolnék, aztán amikor az egyeshez értünk, viccből megfordítottam az ujjamat, és nem tudtam, hogy ezt a kamera mutatni fogja. Ez egy magánjellegű poén volt a stábbal, és nagyon sajnálom, hogy kikerült az adásba! Buta vicc volt

– fogalmazott a híradós.

Borítókép: képernyőfotó a videóból

Tovább olvasom