Kövess minket!

Médiapiac

A médiaszövetség támogatja a baloldal által megtámadott holokausztszakértőt

Elsőként áll ki a Magyar Nemzeti Média Szövetség (MNMSZ) Veszprémy László Bernát mellett, akit azért támadott meg a baloldali média és számos balos hozzászóló a közösségi médiában, mert egy cikkben felhívta a figyelmet: Márki-Zay Péter több közleménye sérti a zsidóságot.

Echo TV

Feljelentették a Times of Israel című angol nyelvű izraeli portálnál Veszprémy László Bernát holokausztkutatót, újságírót, a Neokohn hírportál volt főszerkesztő-helyettesét, aki éppen e portálon tette közzé a Legyőzze-e egy homofób és antiszemita politikus Orbán Viktor magyar miniszterelnököt? című cikkét. Mint azt a Magyar Nemzet megírta, az írás sorra vette Márki-Zay Péter azon közléseit, amelyek a szerző szerint sértik a zsidóságot, és arra engednek következtetni, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje antiszemita és homofób. 

A feljelentés következményeképpen az izraeli lap törölte Veszprémy cikkét, a baloldali fősodratú és közösségi média pedig egyszerre indított támadást az újságíró ellen. A közösségi médiában a lakáscímét is közzétette egy hozzászóló, és a szerző elleni tettlegességre buzdította az olvasókat.

– Nyilvánvalónak tartom, hogy egy jól kiépült nemzetközi újságírói hálózat gombnyomásszerű akciójáról van szó, kiegészülve hazai szélsőségesekkel. Amint megneszelték, hogy megszületett a Márki-Zayt kritizáló cikkem, hamis vádakkal feljelentették és leszedették azt, majd a hálózat megírta, hogy állítólag valami hazugságot írtam volna Márki-Zayról – persze, hogy mi nem volt igaz a cikkemben, arra egyszer sem utaltak. Ezt követően értek a fenyegetések, melyek kapcsán a feljelentést megtettem.

Az ügy szomorú tanulsága, hogy erre kell számítaniuk ma a konzervatív újságíróknak Magyarországon is: eltörlésre, fenyegetésekre és támadásokra

 magyarázta a Magyar Nemzetnek Veszprémy.

A Magyar Nemzeti Média Szövetség (MNMSZ) elsőként áll ki Veszprémy László Bernát mellett. A szervezet szolidaritásra buzdító felhívást tett közzé, amelyben így ír a történtekről: 

„Úgy véljük, ez a feljelentés azért is érthetetlen, mert Veszprémy László Bernát írása csak közismert tényeket sorakoztatott fel, hogy azok alapján vonjon le következtetést: felsorolta, hogy hány antiszemita politikussal fotózkodott és dolgozott már együtt Márki-Zay Péter miniszterelnökjelölt. 

Szóvá tette továbbá azt is, hogy Márki-Zay ezenkívül olyan fotót posztolt a Pegasus-botrányt követően Orbán Viktorról, amelyen egy menóra állt – s egyben tárgyilagosan jelezte azt is, hogy ezzel az üzenettel szemben annak idején Frölich Róbert főrabbi is felszólalt már.”

A felhívásban olvashatjuk továbbá: 

„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség teljes mértékben szolidáris Veszprémy László Bernáttal, s mélységesen egyetért azzal, hogy a meghurcolt holokausztkutató az őt fenyegető kommentek és üzenetek alapján minden szükséges jogi lépést megtesz. Szövetségünk egyetért Veszprémy László Bernát helyzetértékelésével abban is, hogy

a Márki-Zay Péter általa vélelmezett antiszemitizmusáról a figyelmet elterelni próbálva egy jól kiépült nemzetközi újságírói hálózat gombnyomásszerű akciója mutatta most meg leplezetlen formában magát, amely sajnálatos módon céljai elérése érdekében még a hazai antiszemita szélsőségesekkel is kész kollaborálni.

Médiaszövetségünk ezen túlmenően mélységes megütközéssel fogadja, hogy ebben az akciósorozatban az újságírószervezetként már régóta nem működő, de most politikai furkósbotként magát mégis megforgató MÚOSZ is tevékenyen részessé vált. A cenzúra mellett kiállás senki számára nem lehet érdem – de a legkevésbé sem éppen egy újságíró-szervezeté.”

A szervezet szerint az ügy az egész magyar újságíró társadalomé, ezért kéri annak együttérzését. 

„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség az ügy kapcsán egyszersmind szolidaritási felhívással fordul a teljes magyar újságíró-társadalomhoz. 

Arra kérünk minden, a cenzúrát elítélni kívánó kollégánkat, hogy emelje fel a szavát a Veszprémy László Bernátot ért otromba cenzúra, valamint az ezt követő uszító kampány ellen. Kérünk mindenkit, aki szolidaritási felhívásunkat támogatja, írjon támogatását jelezve levelet nekünk neve és munkahelye megnevezésével a nemzetimediaszovetseg@gmail.hu címre. A támogatók listáját időről időre közre fogjuk adni honlapunkon (nemzetimediaszovetseg.hu). Jogi személyek (szervezetek) esetében magától értetődően így járunk el, természetes személyek esetében viszont a támogató nevét csak akkor adjuk közre, ha ehhez levelében külön is, kifejezett hozzájárulását adja” – áll a közölt szövegben.

Borítókép: Veszprémy László Bernát (Fotó: Echo TV )

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom