Kövess minket!

Médiapiac

A média hatása a gyermekekre és fiatalokra – véget ért a XI. Médiakonferencia

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) tizenegyedik alkalommal rendezte meg “A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját.

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A két nap alatt az oktatás, a média, a tudomány, az ipar, a kormányzat és a civil szféra területéről meghívott 30 szakember tartott előadásokat különböző témákban. Két kerekasztal-beszélgetésre és két workshopra is sor került: CyberCrime-egyezmény 2001, kiberbiztonság, online függőség, influenszerek és celebek a közösségimédia-felületeken, online oktatás vs. tantermi oktatás, cenzúra és szólásszabadság a világhálón témakörökben.

A konferenciát online lehetett követni a Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet Program honlapján és Facebook-oldalain. Az előadások október közepétől lesznek elérhetőek a Gyermekmentő Szolgálat YouTube-oldalán.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke megnyitójában elmondta, hogy

a szervezet 1997 óta kíséri figyelemmel és végez kutatásokat a gyermekek és családok médiahasználati szokásairól. A Gyermekmentő Szolgálat felelősségének érzi, hogy felhívja a gyerekek, szülők, és mindazok figyelmét, akik gyerekekkel foglalkoznak, hogy jó és hasznos dolog az internet, de ugyanúgy be kell tartani a szabályait, mint a közlekedési szabályokat, különben veszélyessé válik a felhasználók, közülük is elsősorban a gyerekek számára.

Kihangsúlyozta, hogy úgy az online tanulásnál, mint a közösségi oldalak használatánál, nagyon fontos a szülő és a gyerek kapcsolata. Ne hagyjuk egyedül a gyerekeinket a számítógéppel, és naponta egy-két órát töltsünk együtt velük, tanulva, szórakozva. Különösen fontos erről beszélni a COVID- járvány idején.

A konferencia leghangsúlyosabb pontja időszerűen a közösségi média, az adatvédelem, az influenszerek és azok hatása volt. Klausz Melinda a kozossegi-media.com ügyvezetője, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója „Influenszerek manipulációs technikái – ahogyan a gyerekeket és az ügyfeleket is megvezetik” című előadásában az influenszerek manipulációs technikáira tért ki. Az influenszermarketingben számos olyan manipulációs technikát alkalmaznak, amivel nem csupán a megbízóikat, hanem a gyermek-felhasználókat is befolyásolni tudják, ráadásul utóbbiaknál sokszor sajnos nem „csupán” azok pénztárcáját, hanem az életüket is veszélyeztetve.

Guld Ádám Ph.D., a PTE-BTK Társadalom- és Médiatudományi Intézet Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék adjunktusa „A testiség uberizációja, avagy mivel magyarázható a pornó-influenszerek növekvő gazdasági és kulturális befolyása?” című előadásában elmondta, hogy a pornóiparban jelentős átalakulás zajlik a 2010-es évek közepe óta. A digitális forradalomhoz köthető technológiai átalakulás mára bárki számára lehetővé tette az erotikus vagy pornográf tartalmak előállítását és megosztását. A fiatalok nagyon korán találkoznak pornográf tartalommal, már 9-11 éves korban is, 13 évesen pedig már rengetegen saját maguk is rákeresnek. Kitért arra, hogy a jelenséggel párhuzamosan

a test bemutatásának társadalmi és kulturális szabályrendszere is átalakult, ami a közösségi média és az online véleményvezérek népszerűségének felfutásával párhuzamosan szinte törvényszerűen vezetett a pornó-influenszerek megjelenéséhez.

Megjelent a figyelemért vívott küzdelem: a pornó-influenszerek megkereshetők személyesen, lehet kérni és kérdezni tőlük, folyamatos interakciókban vannak, a barát élményét adják a fogyasztóknak. Új fogalom jelent meg a marketingben, a pornó-influenszer marketing. Elmondta, hogy a COVID hatásaként hihetetlenül megugrott a pornófogyasztás a pandémia ideje alatt.

A konferencia témái között hangsúlyosan jelen volt a cybertér hatása a személyiségfejlődésre és az online viselkedésformák a közösségi terekben. Tari Annamária klinikai szakpszichológus „A jól akarom érezni magam! A boldogsághatásról…” című előadásában elmondta, hogy

az Instagram és minden olyan platform, ami lehetővé teszi a fotókkal való kommunikálást, akkora erejű csábítást jelent a fiatal generációknak, aminek ellentartásához komoly én-erőre lenne szükség.

De úgy tűnik, ez egy paradox helyzet: az én-funkciók gyengülését eredményező közösségi média hatása az a szívóerő, amivel szemben pont azt kellene szembe állítani, aminek éppen hiányában vagyunk. Verseny ez a javából, ahol már nem csak arról van szó, hogy „minden” megmutatható, hanem arról is, hogy ki kell tűnni a többiek közül. A technológia komoly kihívás elé állítja a fiatalabb generációkat, és ember legyen a talpán, aki biztos kézzel tartja az irányt a közösségi média terében létrejövő vágyak és szükségletek óceánjában.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Google az idei konferencián mutatta be a Magyarországon ez év nyarán elindított Legyél az Internet Ásza! elnevezésű közös programját, melynek célja, hogy 7-12 éves gyerekeknek megtanítsa a digitális állampolgárság alapjait, és azt, hogy biztonságosan tudjanak mozogni a világhálón.

Ennek érdekében a Gyermekmentő szakemberei a Legyél az Internet Ásza! Google-tananyag és módszertan alapján az egész ország területén workshopokat tartanak gyerekek, pedagógusok és szülők számára. A partnerség kitűzött célja, hogy 2022 végéig összesen mintegy 44 ezer gyereket érjenek el tanárok, szociális munkások és szülők bevonásával.

A másfél éves együttműködésre a Google globális jótékonysági alapítványa, a Google.org összesen 200.000 dollár támogatást nyújt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak. A program anyagai mindenki számára elérhetők a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett www.saferinternet.hu oldalon.

Borítókép: résztvevők a XI. Médiakonferencián

Médiapiac

Szijjártó a Russia Today-nek nyilatkozott

Szijjártó Péter Moszkvában nyilatkozott a Russia Today televíziónak, ahol a magyar külgazdasági és külügyminisztert többek között Magyarországról, Közép-Európáról és a NATO-ról kérdezték.

Közzétéve:

Fotó: Facebook.com/szijjarto.peter.official

– Mindig is azt akartuk, hogy a Kelet és a Nyugat között pragmatikus kapcsolat legyen, folyamatos párbeszédet folytassanak egymással. A történelmünk azt tanította nekünk, hogy akárhányszor konfliktusban állt Kelet és Nyugat, a közép-európai országok – köztük Magyarország – mindig veszítettek. És nem akarunk többé vesztesek lenni – magyarázta a Magyar Nemzet szerint Szijjártó Péter.

Így amikor a párbeszéd, a pragmatikus kapcsolat, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös bizalom mellett érvelünk, az nem azért van, mert kémek lennénk egyik vagy másik oldalnak.

Ez a nemzeti érdekünk, nagyon egyszerűen és tisztán fogalmazva – összegezte a külgazdasági és külügyminiszter az interjúban.

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a Lovas István-sajtódíjat

Pilhál György és Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet napilap munkatársai vehették át idén a Lovas István-sajtódíjat, melyet péntek este adott át az egykori újságíró szellemiségét ápoló társaság.

Közzétéve:

Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

Pilhál György sportújságíróként kezdte pályafutását, írt a Népsport és a Magyar Hírlap hasábjain, még a rendszerváltás előtt. Politikai írásait először az Új Magyarországnál jelentette meg, majd a Napi Magyarországnál, azután 2002 óta a Magyar Nemzetnél. A máig naponta jelentkező Tollhegyen rovatának írásai kezdetben Margó cím alatt jelentek meg. Pilhál György 2016-ban, a G-nap után nem sokkal hagyta ott a Magyar Nemzetet, és csatlakozott a Magyar Idők napilaphoz, ami ma ismét Magyar Nemzetként jelenik meg.

Pilhál Tamás 2002-ben a Magyar Nemzetnél kezdte újságírói pályafutását. A konzervatív napilapnál 2016-ig dolgozott, majd a Pesti Srácoknál jelentette meg írásait. Jelenleg ismét a Magyar Nemzet munkatársa, publicistája.

A Lovas István Társaság 2019-ben alakult azzal a szándékkal, hogy megőrizze és továbbadja mindazon értékeket, amelyeket az ország egyik legnépszerűbb újságírója képviselt. Az alapítók elsődleges célja Lovas szellemi örökségét ápolni, gondozni, s bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. A társaság tagjai szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság díjat alapított, melyet minden évben olyan újságírónak ítélnek meg, aki azt az értéket képviseli munkájában, mint a 2018-ban elhunyt Lovas István – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Elhunyt Reim Károly, az Index újságírója

Hosszan tartó betegség után, életének 31. évében meghalt Reim Károly újságíró, a Bors, a Csakfoci.hu korábbi munkatársa, az Index szerkesztő-riportere.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Tudtuk, hogy nagy a baj, hónapok óta szorítottunk, drukkoltunk neki. Fiatal volt, dolgozni akart, miért ne gyógyulhatott volna meg? Vártuk, hogy betoppan közénk, hozza a fantasztikus házi palacsintáit, hoz egy exkluzív infót vagy egy rövid írást. Októberben még cikkeket küldött otthonról, s bíztunk benne, hogy újra a régi lesz: visszatértek zseniális Insta-posztjai, rövid telefonüzeneteiben már örök szerelméről, a Juventusról viccelődtünk…” – olvasható az Index nekrológjában.

“Néhány hete egy cikk kapcsán még beszéltünk Karesszel, akkor elárulta, hogy nagy a baj, de ő és mi is bíztunk a gyógyulásában. Sajnos ezt a mérkőzést végül igazi harcosként, de elveszítette” – emlékezett meg korábbi munkatársáról a Csakfoci.hu.

Tovább olvasom