Médiapiac
A legjobb szám a napilapoknak: nulla százalék
Az új esztendő első napján új kulccsal bővül a hazai forgalmi adó rendszere: 0 százalékos kulcs lép életbe. A változtatás a napilapokra lesz érvényes, és a várakozás szerint segítheti a tömegtájékoztatást és karban tarthatja a hazai médiapluralizmust. Az adómódosítás részleteinek taglalásakor azonban betolakszik a képbe a magyar média legutóbbi súlyos esete, a lapkiadóbotrány.
Január elsején új áfakulcs jelenik meg idehaza, a forgalmi adó rendszere ettől az időponttól kezdve a 27, a 18 és az 5 százalékos kulcs mellett 0 százalékost is ismer majd.
A változtatás a nyomtatott sajtó helyzetén lendíthet, ezentúl ugyanis a napilapok értékesítésekor számítandó fel a nullás kulcs.
A nyáron elfogadott jogszabály azt is meghatározza, hogy az a kiadvány számít napilapnak, amely hetenként legalább négyszer megjelenik.
Az új szabály hátteréről a törvény összegző módosító javaslatának indoklásában az állt:
a nulla százalékos kulcs bevezetésének célja, hogy támogassa mindenki számára a sokszínű információhoz való hozzáférést, a kultúrafogyasztást, a széleskörű tömegtájékoztatást és ösztönözze a médiapluralizmust.
– Az írott sajtó a sokszínű tájékoztatás alapja, az olvasóknak még mindig jelentős része a nyomtatott lapokból jut fontos napi információhoz, így az újság továbbra is a demokratikus közélet elengedhetetlen eleme – áll a dokumentumban.
Botrány a láthatáron
Az adózási kérdéseket távolól sem érinti, ám az objektív tájékoztatás és a médiapluralizmus szempontjából mégis érdekes adalék, hogy az indoklás szerint a változtatást a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) kezdeményezte. Az érdekes pont nem ez, inkább az, hogy az egyesülethez kapcsolódik az utóbbi idők egyik legnagyobb hazai médiabotránya.
Mint arról a Médiapiac.com is beszámolt, Kovács Tibor elnök a lapkiadók egyesülete nevében december 13-án állásfoglalást adott ki az Országgyűlés által elfogadott szuverenitásvédelmi törvénnyel szemben.
Az egyesület több tagkiadója, köztük a Médiapiac is, tiltakozását fejezte ki, az MLE ugyanis sok taggal nem egyeztette az egyesület nevében kiadott, politikai állásfoglalásként értelmezhető szöveget.
December 14-ei közleményünkben rögzítettük egyebek mellett, hogy az állásfoglalás érdek- és jogvédelminek látszó politikai nyilatkozat, valamint azt: ha az egyesület vezető szereplői, testületei fenntartják az MLE nevében kiadott állásfoglalást, a Médiapiac kilép a Magyar Lapkiadók Egyesületéből.
Erre a következő napon sor is került, az egyesület ugyanis az elemi erejű felháborodás ellenére sem vonta vissza állásfoglalását. Kilépett több más kiadó, lap is, így elhagyta a szervezetet az Index és a Mediaworks Hungary Zrt. is. Utóbbi a KESMA-val együtt előbb a köztársasági elnökhöz fordult levélben, majd más médiaszolgáltatók társaságában arra kérte a Médiatanácsot, hogy mondja fel a lapkiadók egyesületével fennálló médiaigazgatási feladatok ellátása tárgyában kötött közigazgatási szerződést.
Megszólalt a NAV is
Visszakanyarodva az adóváltozáshoz, érdemes megemlíteni, hogy az új szabály kapcsán kereskedőknek címzett felhívást tett közzé az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ebben több technikai részlet mellett az szerepel: a megfelelő számlázás és számlaadat-szolgáltatás érdekében az érintetteknek érdemes megvizsgálniuk, hogy számlázóprogramjuk a 0 százalékos áfamérték alá tartozó ügyleteket megfelelően-e képes-e kezelni. A NAV nyomatékosította: az új, nullás kulcs helyett adómentesség vagy az áfatörvény hatályán kívüliség nem alkalmazható sem a számlázáskor, sem a hivatalnak történő adatszolgáltatáskor.
Jakubász Tamás
Borítókép: Illusztráció/Az 1998-ban alakult Lapker csoporthoz tartozó Relay márkanevű számos hagyományos szolgáltatást kínáló – sajtótermék telefonkártya, lottó, totó, elérés valamint üdítőitalok – üzlet a főváros Boráros téri gyalogos aluljárójában
Médiapiac
Megújul a nemzeti hírügynökség honlapja, az mti.hu
Megújult külsővel, bővebb tartalommal és számos új szolgáltatással várja olvasóit és szakmai partnereit a nemzeti hírügynökség honlapja, az mti.hu szeptember 2-től – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
Altorjai Anita elmondta:
az mti.hu honlap mindenki számára elérhető lesz a jelenleginél sokkal bővebb tartalommal, egységes szerkezetben. Korszerű módon tálalják majd az információkat a olvasóknak és a szakmai partnereknek. Az ingyenesen elérhető hírek körét kibővítik, a regisztrált felhasználók 80-100 hírt olvashatnak naponta.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a megújult, innovatív oldalon a kiadott tartalmak a korábbi 30 nap helyett egy évig érhetők el. Emellett a hangos hírek szolgáltatás mindenki számára elérhető lesz.
Altorjai Anita elmondta:
a híroldalra vendégként érkező olvasó egy “színes, szagos oldalt fog látni”, grafikákkal, fotókkal, videókkal és hangos hírekkel szeptember 2-től.
Aki kicsit többet szeretne tudni a világ dolgairól és az itthoni eseményekről, akkor regisztrálnia kell, így már naponta 80-100 hír jut el hozzá. A szakmai partnerek pedig sokkal többet fognak majd kapni az eddiginél – tette hozzá.
A megújuló oldalon elérhető tartalmakról elmondta, hogy az olvasók mindent nagyon egyszerűen megtalálnak a sport, a gazdaság, a nagyvilág vagy az itthoni hírek közül. Emellett hasznos információkat találnak arról, ha például egy adóhatáridő következik vagy hogy hol tudja elérni valaki a hozzá legközelebbi egészségügyi szolgálatot.
“Igyekszünk minden olyan fontos területet lefedni, ami az olvasónak és a szakmai partnereinknek fontos tudnivaló” – mondta Altorjai Anita.
A vezérigazgató kiemelte, hogy az olvasók, a hazai és határon túli újságírók mellett az önkormányzatok, az állami intézmények, önkormányzatok, pártok, a külhoni szervezetek, a civil szervezetek, gazdasági szereplők is használják az oldalaikat, amelyeket most megújítanak: szeptembertől a Nemzeti Közleménytárat használhatják közleményeik eljuttatására a korábbi felületek (az OS, OTS, ÖS, KMS) helyett. Sokkal átláthatóbb, egységesebb, egyszerűbb lesz a közleménybeadás – tette hozzá a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója.
Hozzátette: a szolgáltatásaik nem mindenki számára térítésmentesek, de a kis- és középvállalkozások számára térítésmentesen nyújtják majd azt a lehetőséget, hogy eljuttassák a közleményüket minden szerkesztőségbe. Térítésmentes marad a politikai pártok, az állami intézmények és még jó néhány szervezet részére is ez a lehetőség.
Altorjai Anita jelezte: az mti.hu jelenlegi 8 ezer regisztrált felhasználója és csaknem 6 ezer szerződéses partnere a napokban mindezekről az újdonságokról értesítést fog kapni, és elkezdik felkészíteni őket az új oldal használatára.
Altorjai Anita a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szólt arról is: az MTI 1881-es alapítása óta a magyar újságíró szakma egyik etalonja. Azért hívják Magyar Távirati Irodának, mert több mint 140 évvel ezelőtt még táviratként küldték el tudósításaikat a munkatársai. Ma már nincs olyan régió Magyarországon és Európában, ahol ne lenne tudósítója az MTI-nek. Ők azok, akik a híreket a nap 24 órájában készítik. Ezeket használják nemcsak a magyar újságírók, hanem a külföldi hírügynökségek is.
Borítókép: Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Médiapiac
A 4iG Nyrt. megveszi a Direct One műholdas ügyfélállományát
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya, és a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is, a tranzakcióról pénteken írták alá a szerződést – közölte a 4iG Nyrt. az MTI-vel.
Az üzletág-átruházási szerződést a 4iG közvetett leányvállalata, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. írta alá a Canal+ Luxembourg műholdas televíziószolgáltató vállalattal és annak magyarországi leányvállalataival, az Eviso Magyarország Kft.-vel és a Canal+ Distribution Hungary Kft.-vel.
A Canal+ Luxembourg S.ár.l. Európa legnagyobb műholdas és IP-televízió szolgáltatója, Magyarországon Direct One márkanév alatt értékesíti a műholdas tévészolgáltatását. A Direct One több mint 119 műholdas helyi és nemzetközi csatornát kínál HD és UHD minőségben, valamint prémium film- és sorozatcsatornákat tartalmazó csomagokat.
A 4iG műholdas ügyfélbázisa 155 ezer előfizetővel bővülhet a tranzakció lezárultával, várhatóan az idei utolsó negyedévben
– tájékoztattak. A közlemény szerint a vállalatcsoport abban bízik, hogy ezzel megerősíti piacvezető szerepét a belföldi műholdas televíziószolgáltatás piacán.
A tranzakció nem érinti a Direct One online előfizetőit, lezárását követően változatlan formában és tartalommal vehetik igénybe a műholdas televíziószolgáltatást
– jelezték a közleményben.
A 4iG a műsorszórás mellett a távközlésben és az informatikai iparágakban is érdekelt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett cégbemutatóban. A társaság részvényei legutóbb 787 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 677 és 880 forint között mozgott.
Borítókép: A 4iG Nyrt. informatikai-technológiai vállalat székháza a Szépvölgyi Irodaparkban, a főváros III. kerületében, a Montevideó utcában
Médiapiac
A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra. Gyermeknapon jelent meg a hatóság fiataloknak szóló “Sztorik a zsebben – Történetek a közösségi médiából” című kiadványa, amely most a szülőknek szánt “Mit lájkol a gyerek – Szülőknek a közösségi médiáról” elnevezésű tájékoztatófüzettel egészült ki – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.
A közlemény szerint
az új brossúra célja, hogy bemutassa a közösségi oldalak működésének főbb szabályszerűségeit, és támpontokat adjon a szülőknek, hogyan segíthetik gyermekeiket eligazodni ezeken a platformokon, miközben felhívja a figyelmet a közösségi média kockázataira, de annak előnyeit is számba veszi.
Kifejtették, hogy a 13-16 éves korosztály számára nem ismeretlenek a közösségi platformok, többségük azokat aktívan használja a mindennapjaik során. A kiadvány hat fejezetben tárgyalja a közösségi média szempontjából legrelevánsabb témákat, amelyben az NMHH által, az említett korosztály körében végzett legfrissebb felmérés eredményeit is felhasználták.
A brossúra többek között foglalkozik a közösségi oldalak marketingtevékenységének jellemzőivel, hiszen a gyermekek 47 százaléka vásárolt már meg valamilyen terméket a rendszeresen felugró hirdetések hatására, csaknem negyedük pedig kizárólag amiatt, mert egy számukra kedves influenszer ajánlotta azt.
Mint írták, az influenszerjelenség nemcsak a vásárlási szokások alakulásának szempontjából lényeges, hanem a fiatalok mentális egészségmegőrzésére is hatással lehet.
Az online közösségi oldalakon látott tartalmak ugyanis – többek között – az alakuló énképet is befolyásolhatják: a felmérés válaszadóinak 35 százaléka érezte már kevésbé szépnek, 18 százalékuk pedig kevésbé boldognak magát a közösségi médiában látott tartalmaknak köszönhetően
– tették hozzá.
A kiadvány továbbá a digitális lét veszélyeivel is foglalkozik, különös tekintettel az adatvédelmi hiányosságokból eredő kockázatokra, mely téma relevanciáját tovább erősítette az a kutatási eredmény is, hogy a válaszadók majdnem háromnegyedét, 71 százalékát jelölték már be ismerősnek idegenek az online platformokon.
A brossúra elsődleges célja, hogy útmutatóként szolgáljon a szülők számára az online platformok sajátosságainak megismerésében, kockázatainak feltérképezésében és a benne rejlő lehetőségek kihasználásában.
Ehhez gyakorlati javaslatokkal is ellátja a gondviselőket, támpontokat ad számunkra, hogyan ismerhetik fel, ha gyermekünk online közösségi életében valamilyen orvosolandó probléma merült fel, és azt is bemutatja, hogyan segíthetnek nekik ezek megoldásában – tájékoztatott a hatóság.
A kiadvány nemcsak a kockázatokra, de a közösségi médiafelületekben rejlő lehetőségekre is felhívja a szülők figyelmét: a fiatalok számára ez a tér – egyebek mellett – a tanulás, a tájékozódás és a közösségi élet terepét is jelentheti, de sokan valamilyen tehetségük megvillantására is fel tudják használni ezeket a platformokat – jelezték.
A fiatalok tudatos közösségi médiahasználatát támogató kiadványokhoz hamarosan óravázlatok és iskolai segédanyagok is érkeznek, amelyek segítik majd azok iskolai felhasználását is, például osztályfőnöki órák keretében – áll a közleményben.
Közölték azt is, hogy a https://youtu.be/SQKVwyOuAi8 linken Varga Árpád, az NMHH gyermekvédelmi elemző munkatársa beszél a témáról, míg a kiadvány letölthető https://gyerekaneten.hu/upload/Mit_lajkol_a_gyerek/mit_lajkol_a_gyerek.pdf címen.
Borítókép: illusztráció