Kövess minket!

Médiapiac

A köz érdeke és az információszerzés etikája

″Amennyiben elfogadjuk, hogy disznóságokat, gazemberségeket, korrupciót, lopást feltárni a köz érdeke, úgy szerintem meg az lenne a végzetes hiba, ha ennek érdekében nem használnánk ki minden rendelkezésünkre álló lehetőséget. Az állampolgári bizalmat az is növeli, ha a közönség azt látja, hogy az újságíró elment a falig, kockáztatott a köz érdekében.″ Bátorfy Attila írása a Médiapiac sajtóetikáról szóló vitájában.

Michael Wolff amerikai újságíró írt egy bombasztikusnak szánt könyvet Donald Trump elnökségének első időszakáról. Wolff újságírói hitelességéről és információszerzési módszereiről azonnal elindult egy vita az angolszász sajtóban, ennek nyomán pedig az itthoni mikrokörnyezetben egy privát Facebook-bejegyzés alatt.

A vita dinamikája úgy alakult, hogy felvetettem egy sajtóetikai dilemmát, amelyre aztán többen, de főként a Médiapiac által vitaindítóra felkért Pethő András sokak számára vonzó és népszerű sajtóetikai szigorral válaszolt. András cikke a Facebook-vitában megfogalmazott érvek részbeni megismétlése, részben pedig kiegészítése, amelyekre nem fogok egyesével reagálni, inkább az etikai koncepcióval kapcsolatban szeretnék valamit hozzáfűzni.

Wolff maga vallja be: számos forrásához és információhoz úgy jutott el, hogy nem mondta el, hogy újságíróként kérdez, sőt, történeteket talált ki az információhoz való hozzáférés érdekében. Sok interjúalanyának tehát nem volt fogalma arról, hogy az újságíróval folytatott beszélgetést majd egy könyvben látja nyomtatásban. András és pártfogói szerint ez etikátlan és megengedhetetlen.

Azzal érvelnek, hogy az ilyen eljárás csökkenti az újságírókba vetett bizalmat mind a források mind pedig a közönség részéről. Megerősíti a minden hájjal megkent nyomorult firkász toposzát és ezzel együtt jelentősen megnehezíti a tisztességes újságírók munkáját, mivel a források bennük sem fognak bízni. Ez mind így van.

Ugyan nem akarok András és a többiek szájába olyasmit adni, amit nem állítottak, ám ebből mégiscsak az következik, hogy az igazsághoz minden egyes esetben csakis “tisztességesen”, “erkölcsösen” lehet eljutni. Ez  szerintem nincs így. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy Wolff végül is milyen minőségű információkhoz jutott így hozzá (a könyv közepéig érve egyelőre valóban semmi olyasmihez, amit ne tudtunk volna, vagy ne tudtunk volna elképzelni), mivel maga az eljárása szerintem nem tisztességtelen, nem erkölcstelen, mi több, teljesen legitim.

Rengeteg fontos undercover sztorit ismerünk (például olyanokat, amikor újságírók épültek be bűnszervezetbe, korrupciós hálózatba), amelyek nem születhettek volna meg, ha az információhoz való hozzájutást minden esetben felülírta volna a mitikus-romantikus angolszász etika betartása.

Tény, hogy az angolszász-befolyású, sajtóetikával foglalkozó könyvek, kutatók, szakcsoportok alapvetően nem ajánlják a sajtóetikát kikezdő módszerek alkalmazását, viszont megengedőbbek akkor, ha az alany/forrás fontos és feltételezhető, hogy rajta keresztül olyan közérdekű történetekhez és információkhoz jutunk, amelyekhez nyílt kártyákkal nem tudnánk.

Nyilván az újságírónak és a szerkesztőségnek mérlegelnie kell, hogy valóban ez az egyetlen megoldás-e. Az is bonyolult kérdés, hogy az így megszerzett információkból végül is mi számít valóban közérdekűnek, és ha annak számít, akkor a forrását az újságíró mennyire kompromittálja. Tehát hiába old meg ez az eljárás egy súlyos problémát (a lényeges információ hiányát), számos egyéb etikai kérdést is magával von, de ez már egy másik módszertani kérdés. A jelenlegi kérdés az, hogy amennyiben az információhoz való hozzáférés hagyományos útjai le vannak zárva, akkor mit tehetünk.

Amennyiben elfogadjuk, hogy disznóságokat, gazemberségeket, korrupciót, lopást feltárni a köz érdeke, úgy szerintem meg az lenne a végzetes hiba, ha ennek érdekében nem használnánk ki minden rendelkezésünkre álló lehetőséget. Az állampolgári bizalmat az is növeli, ha a közönség azt látja, hogy az újságíró elment a falig, kockáztatott a köz érdekében.

Vannak más esetek is, amikor az információk el vannak zárva mind az újságíró, mind a köz elől. Ezeken a helyzeteken egyre ritkábban segít egy forrás, aki lényegében leveszi az újságíróról azt az etikai dilemmát, hogy a hozzáférésért trükköznie kelljen. A forrás a munkahelyét, hivatalát, köztisztségét, emberi kapcsolatait megtéveszti, lojálisnak mutatkozik, miközben fontos információkat árul el, dokumentumokat szolgáltat, fotókat készít, fénymásol. A köz érdekében ugyanakkor feloldozzuk az etikai vétség alól. Tehát a forrásnak mindez kijár, az újságírónak nem?

Tudom, hogy Andrásékat is nyomasztja, hogy a kézérdekű adatokhoz egyre nehezebb hozzáférni. Van, amikor az állam csak felemeli a hozzáférés korlátait, vagy elnyújtja az időt, máskor ezek az adatok elveszejtődnek, esetleg kivonják őket a megismerhetőség köréből valami arcátlanul hazug indokra hivatkozva.

Itt megint adódnak olyan módszerek, amelyek nincsenek megírva a sajtóetikai nagykönyvben, viszont nélkülük szegényebb lenne a szakma. Az újságíró megkerüli az informatikai rendszert, programozókkal, hackerekkel, jogászokkal dolgozik együtt és ilyenkor adott esetben szintén megszeg valamilyen tisztességszabályt, akár még törvényt is sért. Érdekesnek gondolom, hogy az információk ilyen keletkezésének etikai kérdéseivel az újságíróetika már nem törődik.

Az újságírás iránti általános bizalmatlanságot mindnyájan érezzük. De a bizalmatlanság szerintem csak részben köszönhető annak, hogy rengeteg újságíró ténylegesen etikátlanul, vagy hanyagul jár el. Legalább ugyanekkora szerepe van a bizalom csökkenésében annak is, hogy számos újságíró még csak nem is törekszik arra, hogy a nehezített terepen információkhoz jusson, elszámoltassa a közszereplőket.

A sokszor abszurd módon idelizált újságírómítoszokhoz való görcsös ragaszkodás eszköztelenné tesz bennünket a nagyon is gyakorlati problémák megoldásában. Globálisan és a környezetünkben is olyan rendszerek épülnek, amelyek a társadalmak olyan szereplőit is hallgatag félelembe, vagy gátlástalan hazudozásba kényszerítik, akikről korábban nem feltételeztük volna, hogy képesek erre.

Az újságírásnak e tekintetben jelenleg kettős feladata van: védelmet nyújtani azoknak, akik még mernek beszélni, és olyan helyzetekben is ott lenni (esetleg ilyen helyzeteket kikényszeríteni), amikor az emberek mernek őszinték lenni. Ez a kettő nem ugyanaz, viszont a cél igen.

Ui.: Szerintem számos fontos újságíróetikai kérdés nincs itthon megbeszélve és tisztázva azok között sem, akik az újságírást nem propagandatevékenységnek, vagy pusztán megélhetési forrásnak tekintik. Érdekes, hogy Wolff eljárása indított el ezt a párbeszédet, miközben szerintem ennél lényegesebb etikai kérdéseknél úgy teszünk, mintha nem léteznének. Nagyon támogatnék egy olyan sorozatot, amely konkrét sajtóetikai kérdések megválaszolására kérne fel két-három, akármennyi újságírót, esetleg életszerű problémákon keresztül mutatná be azt, hogy az újságírónak mit kellene tennie az adott esetekben.

A szerző a CEU CMDS meghívott kutatója, az Átlátszó újságírója.

 

Bátorfy Attila

 

Nézze meg Bátorfy Attila teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.

Médiapiac

Öngólokat lő a baloldali sajtó a Pegasus-ügyben

Ismét kiderült az úgynevezett Pegasus-ügy kapcsán, hogy a baloldali sajtó azt sem tudja miről ír vagy beszél.

Közzétéve:

A borítóképen Kálmán Olga. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Előbb a 444.hu nevezte Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminisztert „az elhárítás vezetőjének” – miközben az Pintér Sándor –, majd nem sokkal később a baloldal saját maga akadályozta meg egy országgyűlési tényfeltáró bizottság felállításának lehetőségét, mivel Kálmán Olga DK-s politikus feljelentést tett, és olyan ügyben amelyben nyomozás folyik, nem lehet létrehozni tényfeltáró bizottságot.

Pintér Sándor belügyminisztert kérdezte az RTL Klub riportere arról, hogy Magyarország vásárolt-e az izraeli kémszoftverből. A miniszter válasza pontos és tényszerű volt – emlékeztetett az Origo.

Azt mondta a riporternek, hogy akár mindketten bajba kerülhetnek, ha érdemben válaszolna, ugyanis ez az információ államtitok, amit ha a miniszter megsért, akkor a riporter felbujtó lehet. Az ellenzéki sajtó Dobrev Klárát idézve azonnal hisztérikus hazudozásba kezdett, azt írva: „a miniszter megfenyegette az újságírót”. 

Pedig mindössze annyi történt, hogy Pintér Sándor figyelmeztette a riportert a hatályos törvényekre. A hazai jogszabályok ugyanis a titkos információgyűjtés eszközeit és módszereit kiemelt védelemben részesítik.

Az arra jogosult szervek által használt titkos információgyűjtő eszközök és módszerek összessége, azok műszaki-technikai adatai a 2009. évi CLV. törvény szerinti minősített adatnak tekinthető.

A Büntető Törvénykönyv (Btk. 265.§ (1) bekezdés b pont) szerint aki minősített adatot jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé tesz minősített adattal visszaélés bűncselekményét követi el, és akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A Btk. szerint a felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. A felbujtó esetében is az elkövetőre irányadó büntetési tételt kell alkalmazni. Egyébként a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény is leszögezi, hogy a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást.

Mindebből az következik, hogy a belügyminiszter válasza világos és tényszerű volt, semmilyen fenyegetést nem tartalmazott.

Mint ismert, a baloldali sajtó az úgynevezett Pegasus-ügy kapcsán azzal vádolta meg a kormányt, hogy törvénytelenül hallgatott le ellenzéki és kormánypárti politikusokat és újságírókat.

Az állításokat még közvetett bizonyítékokkal sem sikerült alátámasztaniuk, az ügyben eddig született tényszerű cikkekben több a kérdés, mint a válasz. Ennek ellenére a baloldal a megalapozatlan állításokra lényegében egy lejáratókampányt konstruált – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Két éve befejezték a tévésorozatot, de nem tudott róla senki

Jövőre, a 25. évaddal véget ér az Arthur című rajzfilmsorozat, amelynek a gyártása egyébként már két évvel ezelőtt leállt.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Az Arthur című, itthon is látott rajzfilmsorozat alkotója, Kathy Waugh mintegy véletlenül árulta el egy friss interjúban, hogy a szérián már régóta nem dolgoznak, a stáb már két éve megtartotta a gyártást lezáró partit.

A sorozat ezzel együtt még képernyőn van, a PBS várhatóan 2022 telére jut el az utolsó epizódig – derült ki Jason Szwimmer podcastjában, a Finding DW-ban.

Az Arthur nevű földimalacról szóló történeteket Waugh 1996-ban kezdte el gyártani Marc Brown könyvei alapján: a sorozat így a 25. évaddal ér majd véget, ami rekordnak is számít az amerikai televíziózásban, hiszen a gyerekeknek szóló rajzfilmsorozatok közül korábban egyik sem futott még ilyen sokáig – számolt be róla az Origo.

Tovább olvasom

Médiapiac

Remek nézettséggel tért vissza a Szerencsekerék a TV2-re

A legendás vetélkedő július 19-én tért vissza a TV2 képernyőjére megújult formában, Kasza Tibi műsorvezetésével.

Közzétéve:

TV2

Az első heti nézettségi adatok alapján elmondható, hogy a Szerencsekerék az első öt adással átlagosan a legnézettebb műsor volt a saját idősávjában mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, 4+ és 18-49) – közölte a csatorna PR osztálya.

A kereskedelmileg fontos 18-59 évesek körében az első öt adás átlagosan 14,9%-os közönségarányt ért el, a teljes lakosság körében 16,2 százalékot, a 18-49 év közöttiek esetében pedig 15,4 százalékot. A Szerencsekerék idősávjában az RTL Klub volt a második legnézettebb csatorna a vizsgált korcsoportokban (A18-59: 12,7%; A4+: 12,4%; A18-49: 13,5%).

Érdekesség, hogy a fiatalabb nézők is nagy arányban kapcsoltak a műsorra, annak ellenére, hogy a Szerencsekerék 2001-ben, 20 éve volt utoljára a TV2 képernyőjén. Vagyis nem csak a nosztalgia játszott szerepet a választásban, hiszen a 13-17 év közötti nézők életkorukból adódóan nem emlékezhetnek a régi TV2-es adásokra, mégis 19,4%-os átlag közönségarányt ért el a Szerencsekerék ebben a nézői szegmensben.

A teljes lakosság körében a legnézettebb adás a hétfői volt, 677 ezres átlagos nézőszámmal (AMR).

2021 júliusa részben a sporteseményekről szól, a Labdarúgó-Európa-bajnokság a hónap elején és a pénteken elstartolt Olimpia kiugró nézettségi adatokat produkál. Emellett azonban fontos megjegyezni, hogy havi átlagban a TV2 a legnézettebb csatorna mindhárom kiemelt korcsoportban és a TV2 Csoport is tartja piacvezető pozícióját júliusban.

A csatornák rangsora átlag közönségarány alapján, teljes napra vetítve a 18-59 évesek körében: TV2: 7,4%, RTL Klub: 7,1%, M4 Sport 5,2% (vizsgált időszak: 2021. július 1-25.) A csatornacsaládok versenye ebben az összehasonlításban: TV2 Csoport: 21,6%, RTL Magyarország: 18,5%, MTVA 9,9%.

Borítókép: Sydney van den Bosch és Kasza Tibor

Tovább olvasom