Kövess minket!

Médiapiac

″A feladatunk mindig is lehetett volna ennyire komplex″

Interjú Szabó Ákossal, az Adaptive Media üzletfejlesztési vezetőjével technológiáról, az értékesítő dolgáról, a képernyőre applikált 1/1-ről és a világmindenségről.

Szabó Ákos

Amikor még nem kapcsoltam be a diktafont, azt mondtad, hogy utálod a depressziós riportokat. Akkor mondj nekem vidám hírt a piacról. Vannak ilyenek?

Azt utálom, amikor én nyilatkozom borúlátóan. Ha, nem éppen egy időjárás-manipuláló gépen dolgozom, akkor minek picsogni azon, hogy soha nincs jó idő, mindig esik az eső. Ez van, szoksz vagy szöksz. Szóval, ha valaki – úgy emberileg, mint szakmailag – készen áll arra, hogy a technológiát beeressze a lelkébe, akkor vannak jó hírek. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy milyen a piac, milyenek a kilátások, félretesszük kicsit a gazdasági, társadalmi, szakmai, emberi környezetet…

Nem akarlak félbeszakítani, de elég erős indítás, hogy ezt mind tegyük félre.

Nehéz félrerakni az egzisztenciális részt, a hétköznapi frusztrációt, ez tény. De tegyük fel, kapunk egy hetet az élettől – mert például lebetegszünk – arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk az e-maileket, intéznivalókat, és csak olvasnánk, a jövőbe meg a köldökünkbe néznénk. Akkor rájönnénk, hogy milyen izgalmas dolgok vannak körülöttünk és előttünk. Lehet, hogy éppen most lépünk túl azon, hogy az internettel ugyanazt mókoljuk, mint régen, csak más eszközökkel.

Vegyük például a képernyőre rakott újságot. Nagyon ügyesen faragja Nick Dentontól Uj Péterig sok zseniális ember, de ezek valahol még mindig újságok, üzenőfalak. A valaha volt legjobbak, persze. Mostanában azért felpörögtek a faragógépek rendesen, és talán végre dialektikusan átfaragják a mennyiséget minőségbe. De az sem kizárt, hogy az izgalmi állapot csak időleges, nem lesz a jelenlegihez képest már radikális átalakulás. Lehet, hogy amíg az újságírás, akármit is jelentsen ez a szó, üzengetésből áll, addig ez a look-and-feel a leginkább megfelelő, és marad a faragás, a reszelés és a szidol, nix dialektika. És egyszer jöhetnek majd valakik, akik az újságírást tolják ki a világ folyásából, mert lesz helyette jobb.

Legyünk konkrétabbak. Mi az, amit izgalmasnak látsz szakmai téren?

Formálható vagyok, sok olyan dolog van, amit eredetileg nem találtam izgalmasnak, de amikor egy ügy, ügyfél miatt belemászunk, akkor hirtelen lenyűgözővé válik. Aztán vagy megmarad az izgalom, vagy elmúlik. Biztosan azért van így, mert nem a technológia, hanem a problémamegoldás, a rejtvényfejtés érdekel. Megoldandó feladvány nélkül minden újdonság olyan jól körülhatárolható kis okosságnak tűnik, amivel nem biztos, hogy érdemes foglalkozni. Aztán egy perc alatt kiderülhet, hogy sokkal összetettebb annál, mint hogy egy délután alatt fel lehetne dolgozni. Instagram, Pinterest, Foursquare, Twitter, Kinja, AskFM, WordPress, Disqus, YOLO, normcore, izé. Tudom, hogy léteznek, nagyjából sejtem felhasználóként, hogy mit tudnak. De amíg nem kezdek el rajta agyalni egy konkrét ügy miatt, hogy kommunikációs szempontból mit érhetnek, nem látok igazán beléjük.

Engem ezek a lehetőségek a legtöbb esetben nem önmagukért érdekelnek. Afféle bogarászként arra szoktam a leginkább kíváncsi lenni, hogy milyen hatást tudok kiváltani az egyes eszközökkel. Tudok-e morgást, dorombolást, kacagást, együttérzést, felháborodást, megütközést, szimpátiát indukálni, és mi mitől működik. Nagyon érdekesnek tartom például a közösségi média használatának közvetlenül nem látható hatásait. Sok mindent posztolok a Facebookra, és kezd kirajzolódni egy képem arról, hogy mit eredményeznek az objektív és szubjektív szakmai bejegyzések, a magánéleti dolgaim, az ironizálás vagy a puzsérkodás. Mindig elképedek, hogy mennyi Facebookon kívüli pozitív visszajelzést kapok olyanoktól, akik egyébként látható jelét máskor nem adják az érdeklődésnek.

Aztán nem baj, ha vannak az embernek hobbi projektjei is, amiket nem a normál napi üzleti eszével kezel, mert akkor szabadon át lehet ülni a másik oldalra. Ilyenkor az újdonságokat még véletlenül sem abból a szempontból nézem, hogy tudok-e tőle több bannert eladni vagy jelentenek-e veszélyt, mert ide meg oda megy ki a pénz a magyar piacról, hanem hogy általában és konkrétan mi lehet jó egy ügyfélnek.

És a kívülről nézős-kísérletezős hobbi tapasztalatokat vissza lehet vinni a mindennapi üzletbe?

Vissza kell vinni ezeket a napi rutinba valamilyen formában. Persze nem szabad egy eszközt pusztán önmagáért használni, de az nagyon fontos, hogy mélységében, felhasználói és ügyféloldalról is értsük, hogy egy adott eszközzel mit lehet kezdeni. Amikor egy médiapartnerrel elmegyünk egy ügyfélhez egy natívnak beállított koncepcióval, akkor sokkal hitelesebbek vagyunk, ha azt, amit ajánlunk, tágabb, működő kontextusba helyezzük, és nem csak az adott médiatulajdonos érdekei felől fogjuk meg.

Nyitottak az ügyfelek arra, hogy tágabb kontextusról beszélgessenek egy olyan céggel, aminek a neve sales house, és leginkább displaymegmunkáló kisiparosként tekintenek rá? Eleve ez a sales house név elég funkcionális.

Valahogy el kell nevezni a dolgokat, és erre nem a sales house a legrosszabb terminus technicus. Hívtak engem már bannerárusnak is. Az Indexben anno a sales-es levelezőlistát ’vigécek’-nek neveztem el, ami elsőre pejoratívnak tűnhet, de ha megvan, hogy honnan ered a szó, akkor szerintem pont oké. A jó sales-es, a vigéc azzal foglalkozik, hogy ’Wie geht’s?’, vagyis az ügyfélnek hogy megy a sora. Ha az ügyfélnek jól megy, a sales-esnek is automatikusan jól megy. Egy sales-esnek a termék- és piacismeret legyen a kisujjában, hogy a kuncsafttal foglalkozhasson, ne azzal, amit el kell adnia.

Az értékesítésben megvan az elmélete és gyakorlata annak, hogy mit kell letenni az ügyfél orra elé ahhoz, hogy megvegye azt, amit el akarunk neki adni, és észnél kell lenni, hogy amit eladunk, az be is váltsa a hozzá fűzött reményeket. A legtöbb esetben az ember tucatnyi év gyakorlatával a háta mögött az igények, az emberi tényezők és a döntéshozatali mechanizmusok feltérképezése után tudja, hogy nagyjából milyen csomagot tud elfogadtatni. De ahhoz, hogy egy ilyen beszélgetés jóízű legyen, és az ajánlat szakmailag, üzletileg is jó érzéssel töltse el a feleket, ahhoz a közvetlen ajánlatnál jóval többet kell az asztalra rakni, akár egészen faramuci, out-of-the-box dolgokat is.

Amiről beszélsz, az marketingtanácsadás és nem egy sales house médiaajánlata.

Ügynökség vagyunk, megoldásokkal, megoldási lehetőségekkel házalunk. A standard hirdetési termékeket az árlistából bárki ismerheti, ehhez nem kell sales-es, „csak” ügyintéző. De egy igényesebb megoldásról nem lehet úgy beszélni, hogy a körítést, azt, amiben a végfelhasználó reálisan létezik, nem vizsgáljuk. Egy natív megoldás nem jó, ha csak a tartalomszolgáltató szempontjából natív, a fogyasztónak is úgy kell éreznie, hogy ez az ő közege. Ha például a 444 tartalmait jellemzően a Facebookon keresztül érem el, és Instagramon nézegetem a képeiket, YouTube-on a videóikat, akkor egy szofisztikált megoldásba nemcsak a 444 tartozik bele, hanem a YouTube, az Instagram és a Facebook is, így kerek. Ha a többi elemet kiveszem a 444 mellől, akkor a felhasználót megfosztom a szokott technológiai, tartalmi közegétől, és akkor manipulálva fogja érezni magát.

Mikor lett ennyivel komplexebb a sales house munka? És mennyire partnerek ebben az általatok képviselt médiatulajdonosok?

A feladatunk mindig is lehetett volna ennyire komplex, de keresleti piacon, növekedés mellett az ember hajlamos félresöpörni ezeket a dolgokat, mert az ügyfélnek is pörög a biznisze, és elvan a kommersz megoldásokkal. Amikor hét szűk esztendő van, az értéklánc minden szereplőjének előbb-utóbb el kell mozdulnia a komplexebb, empatikusabb gondolkodás felé. Persze van ügyfél, aki szorult helyzetben végletesen leegyszerűsít, és az ajánlati csomagokból a tuti biztosnak vélt elemeket mazsolázza ki. Ilyenkor nem az üzleti racionalitások számítanak, hanem a seggeknek az ő levédéseik.

A másik út az, hogy ha az ügyfél kevesebbet költhet, akkor megpróbálja a hézagot gondolkodással kitölteni. Az ötletek hol tőlünk, hol a médiatulajdonosoktól, hol az ügyféltől magától, hol az ügynökségeitől jönnek. Sokkal nyitottabb lett a pálya ilyen szempontból. Én, bevallom, örömmel lubickolok azokban a helyzetekben, amikor egy asztalnál ül ügyfél, kreatív, médiás és hirdetésértékesítő. Azóta kapunk köszönő leveleket ügyfelektől egy-egy kampány kapcsán, amióta ilyen együttműködések meg tudnak valósulni.

Előfordul persze, hogy csak az újdonság, az ötlet, a geg van meg, de még nem tudjuk, kihez fog passzolni. Ilyenkor kapcsol be „a sales menjen és adja el” üzemmód. Olyan félig-meddig perverzió is van, hogy inverz módon innoválunk, és például megcsináljuk az 1/1-es printhirdetést digitálisban. Szétinnováltuk már magunkat, egyszer mondhatjuk azt is, hogy azért az 1/1 menő. Ebből lett a 444-en a Brutus nevű formátum. Az Audi azonnal le is csapott rá a Quattro kampányához.

Benny Hill

Komolyan nem értem, miért ironizálsz ezen. Ha egyszer működik, akkor lehet képernyőre applikált 1/1 is.

Nincs ebben egy cseppnyi irónia sem, csak 5 évvel ezelőtt csuklóból mondtuk volna, hogy ez mekkora egy hülyeség. Öregszünk, bölcsülünk, van mire higgadtnak lennünk. És itt most elnyomok egy Benny Hill-es kacsintást.

Viszont, ha elfogadjuk, hogy a digitális nem annyira médiatípus, hanem platform, amin elférnek képi, hangzó, mozgóképes és ezek szerint print megoldások is, akkor helyénvaló, hogy egy 1/1-re hajazó formátum működőképes legyen egy webes újságban. Egyszerűen visszatérünk olyan dolgokhoz, amik egyszer valahol, valamiért már beváltak.

Azért lássunk tisztán, nem a nyomtatás szülte meg az írást és a képeket. A nyomtatás a sokszorosítás egy hatékony formája, legalábbis hatékonyabb és precízebb, mint a fakéregre, barlangfalra, papiruszra vagy az agyagtáblára való firkálás. Ebben az értelemben az internet is kvázi-sokszorosító médium, ami annyiban hatékonyabb a nyomtatásnál, hogy a tartalom megjelenítését elindította az immaterializáció útján. A megjelenítő eszköz nem amortizálódik a tartalom megjelenítése közben. Az 1/1-es reklám nem a nyomtatásból vezethető le, hanem a felületben korlátozott szöveges-képes tartalommegjelenítésből. Momentán az internetes újság is pont ezt csinálja, a korlát a képernyő kerete, ergo helyén lehet benne az 1/1-es hirdetés.

Vannak médiumtól független evolúciós megoldások. A szárny tipikusan ilyen dolog: előjön rovarban, halban, gyíkban, madárban és emlősben is, mert nem az adott állati törzs sajátja, hanem a repüléshez ez dukál. Kivétel ez alól a Kockásfülű Nyúl, aki propellerezik, egyedüliként az állatvilágban. Csak hajlamosak vagyunk azon erőlködni, hogy ha a mi életünkben egy adott megoldás egy adott platformhoz látszik kötődni, akkor mereven el kell utasítani egy másik platformon, és rettentően keresni kell az ahhoz illő egyedi megoldást. Csak benne van a pakliban, hogy rosszul értelmezzük az összefüggéseket.

Korábban hibás logikával azt gondoltuk, hogy ami nem mozog, nem interaktív, az a digitális médiától rendszeridegen. Aztán kiderül, hogy mégis működik a nem mozgó, nem interaktív, de egyszerű és világos üzenettel operáló, vizuálisan kényeztető formátum itt is. Csak túl kell lépni ezeken a fasisztoid beidegződéseken. Találja meg a digitális reklám a saját nyelvét, de el kell fogadni, hogy tele lesz jövevényszavakkal.

Mondok egy példát. Vizualizálódik a web: hangsúlyos képek, valamennyi szöveg. Annak idején a Metropol című ingyenes napilap éppen ilyen irányba tolta el a tartalomarányait. A helyzet ugyanaz a tömegközlekedésben, mint netezés közben: a legtöbb esetben olyan óriási elmélyülés senkitől sem várható.

Visszatérnék a technológiához. A mobil előtt meg kell emelnünk a sapkát. Már korábban is lehetett sejteni, hogy a használható mobileszközök elszaporodásának lesz egy olyan hatása, hogy azok a szolgáltatók, akik a weben bármit megcsinálhattak, mert volt rá helyük, és időnként teljesen szétfertőzött, végletekig elbonyolított eszközöket fejlesztettek, hogy mindenkinek a barátai legyenek, most kénytelenek nagyon megnézni, hogy valójában mire van szükség, és azt hogyan érdemes tálalni. A kis képernyő és a változó tartalomfogyasztási környezet sok szempontból ésszerűsítik a tartalom tálalását. Vizualitás, könnyű kezelhetőség, szaggatott figyelem esetén is értelmezhető tartalom.

Miről szól az Instagram? Látok valami jót, és csinálok egy képet. Borzasztóan vizuális, amihez normális esetben egyszerű, de releváns szöveg kapcsolódik. Ennyike időnk van mind a tartalom gyártására, mind a befogadására. Az egyperces novellák zsenialitása is ebben rejlik. Ha akarom, továbbgondolom, de nem muszáj. Akinek viszont van ingere a továbbgondolásra, az erre egyre több lehetőséget kap. A tartalomátadás egyszerűsödik, az újraértelmezés, a content curation eszközei és formái viszont soha nem látott mértékben bővülnek. És ez a hirdetői tartalomra is igaz. Gondoljunk csak az elmémesedés jelenségére, a van Damme-os Volvo-reklám utóélete jó példa erre.

Ehhez képest valahol nagyon máshol jár a szakmai diskurzus. A fogyasztóról például szinte soha nem beszélünk mélységében, csak sok statisztikát gyártunk róla.

Óriási kérdés, hogy mit tudunk, és mit akarunk tudni a fogyasztóról. Számottevően nőhet a merítés, sokkal jobb elemzések készülhetnek, legalábbis lehetőség van rá. Az a nagy kérdés, hogy a marketingosztályokon van-e pénz, erőforrás, szakmai tudás ehhez. A hétköznapi, alkalmazott tudáshoz képest jelentősebb matematikai, szociológiai tudás igényeltetik, és változatos fogyasztástechnikai hipotézisek kellenének. Unalomig ismételt sémákat, kliséket látunk, ezeknek az egyik legkézenfekvőbb példája a célcsoportok meghatározása a hagyományos, nyers demográfiai mutatókkal. Ebben én nem nagyon hiszek. Vannak már korábbról is ennél sokkal relevánsabb modellek, de az ember ritkán érzi azt, hogy ezeket ténylegesen használják a napi gyakorlatban.

Én amúgy mindig azt éreztem, hogy jól fókuszált termékek esetében a leginkább célravezető a kommunikációban, ha megpróbálunk egyetlen, jól körülírt, ikonikus fogyasztóból kiindulni. Kézenfekvő példa a Marlboro Man: nem az a lényeg, hogy kik szívják a valóságban a Marlboro-t, hanem az, hogy kik akarhatnak Marlboro Man-ek lenni.

Híján vagyunk a képzelőerőnek, mikor a demográfia mögé bújunk?

Inkább a bátorságnak és az empátiának vagyunk híján, semmint a képzelőerőnek. A legtöbb márka marketingesei a saját fogyasztói körüket célozzák meg ahelyett, hogy tényleges célcsoportot tűznének ki maguk elé. Ha a fogyasztói körnek kommunikálunk, az a legtöbb esetben erózióhoz vezet. Valami aspiráció majdnem biztos, hogy kell a kommunikációba. Működik az a szabály, hogy olyan klubnak nem lennék tagja, ami felvesz engem. Ebben semmi újdonság nincs, de nem nagyon vizsgálják. Főleg azt nem, hogy mikor, milyen élethelyzetben akarok a jobbik magam lenni.

A létezés valóságában el tudod képzelni, hogy egy kampánydöntés az alapján szülessen meg, hogy, mondjuk, ki a 444 aspirált célcsoportja, kiknek akar ő valójában szólni, és nem a közönségmérésből nyerhető, a médiaajánlatokban található demográfiai adatok, affinitások, stb. alapján?

Ha nem rakjuk a hirdető és a médiatulajdonos elé az elméletben elérhető legmagasabb aspirációs szintet, a szokatlant, a formabontót, akkor a ténylegesen elfogadott megoldás mindig hihetetlenül mechanikus és a jelen biztonságára törekvő lesz. Márpedig ha a jelen szintre törekszünk, az eredmény e szint alá fog bemenni. A jó sales-esnek, kreatívnak, médiásnak az a feladata, hogy kísérleti jellegű, releváns, de a napi tapasztalatokon mindenképpen túlmutató javaslatokat hozzon. Minimum annyival kell extravagánsabbnak lenni a biztonsági megoldásoknál, hogy a jelen szintet meg tudjuk őrizni, hogy ne legyen erózió. De ez tényleg a nulladik szint.

Az utóbbi időben volt olyan projekt, ahol túl tudtatok nyúlni a biztonsági megoldásokon?

Több ilyen is volt. Persze kevés esetben tudtuk elfogadtatni az általunk igazán izgalmasnak vélt aspirációs szinteket, de kevésbé bátor megoldások esetén is lehet látni a hatást. Voltak jó projektek a közelmúltban a UPC-vel, a Volvóval, a Mazdával, a Nissannal, a KIA-val, a Nike-val, a Mastercarddal és több más hirdetővel is.

Mi az, ami a sok placcon lévő újdonságból itthon valóban izgalmas?

A kiadványok egyre élénkebb vizuális tartalma miatt szerintem vissza kellene térni az igazán szép és magas szintű, letisztult látványt, élményt kínáló reklámokhoz. Releváns, nem szájbarágós sztorikat elmesélő, az érzelmekre ható hirdetések kellenének, amiket a technológiai lehetőségeket maximálisan kihasználva optimalizálnánk a megjelenések hatékonysági szempontjai alapján. Vágykeltés és matek kéz a kézben.

Médiapiac

Minden ötödik tévénéző a Duna Televíziót választotta a pápa miséjekor

A Ferenc pápa által celebrált zárómise iránt volt a legnagyobb az érdeklődés a közmédia 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kapcsán közvetített tartalmai közül – derült ki az MTVA nézettségi adataiból.

Közzétéve:

MTI/Máthé Zoltán

Augusztus 20-tól sugározta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó tartalmait a közmédia, amelynek első csúcspontja a szeptember 5-i nyitómise volt, amelyet a Duna Televízió élőben közvetített nézőinek. A beszámoló alatt több mint 600 ezren kapcsoltak a nemzeti főadóra. Hétköznap esténként a csatorna MindekiNEK címmel összefoglalta a nap eseményeit, amelyet a Duna World másnap reggel megismételt. A 10 összefoglalóba 408 ezer fő kapcsolódott be legalább egy percre.

A szeptember 11-i közvetítéssorozat a körmenet végével zárult, ebbe a műsorfolyamba 740 ezren kapcsolódtak bele. Vasárnap az eseménysorozat zárónapján élő közvetítés segítségével kísérhették figyelemmel a közmédia nézői a történéseket, amely iránt a Duna Televízió képernyőjén keresztül több mint 1 millió fő érdeklődött.

A Ferenc pápa által celebrált zárómise iránt volt a legnagyobb az érdeklődés: az egy percre jutó átlagos nézettsége 435 ezer fő lett, de a legnézettebb időszakában, az utolsó félórában, 500 ezer fölötti nézője volt.

– közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

Az egész közvetítés közönségaránya 16,7% lett, amivel országosan messze a legnézettebb csatorna lett ebben a műsorsávban. A zárómise részesedése még nagyobb, 21,3% volt, vagyis minden ötödik tévénéző a Duna csatornát választotta a pápai mise idejében.

A nyolc nap alatt a négy csatorna valamelyikén a NEK-kel kapcsolatos közvetítésekbe, műsorokba ajánlókba a népesség harmada, 2 millió 840 ezer néző kapcsolódott bele. A négy csatornán, a felvezető műsoroktól az esemény végéig több mint 3,6 fő a népesség 42%-a kapcsolódott bele valamelyik NEK-kel kapcsolatos közvetítésbe, műsorba vagy ajánlóba. Élőben a Mediaklikk.hu weboldalon szintén a zárómisét nézték a legtöbben.

Borítókép: Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én

Tovább olvasom

Médiapiac

A jobboldalt kárhoztatta a baloldali sajtó 2006 őszén

Erősen elfogultan, sőt önmagának is ellentmondva sietett a baloldali sajtó és az értelmiségi holdudvar Gyurcsány Ferenc védelmére az őszödi beszéd kiszivárgását követő napokban.

Közzétéve:

MTI/Szigetváry Zsolt

Miután 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került – és hatalmas tiltakozáshullámot váltott ki – Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, amelyben a kabinetje folyamatos hazugságairól és a cselekvésképtelenségükről értekezett, a baloldali sajtó és a holdudvarhoz tartozó értelmiség szinte azonnal védelmébe vette a szocialista miniszterelnököt – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Némelyikük teljesen képtelen, nyakatekert érveléssel mentegette Gyurcsány beismerését kormánya hazugságairól, illetve bizonygatta, hogy az MSZP-s kormányfőnek fontos a helyén maradnia.

Zavaros védőbeszédek

A leginkább önellentmondó írást talán Aczél Endre jegyezte, aki a Népszabadságban 2006. szeptember 21-én megjelent cikkében Gyurcsányt egy elhivatott, a saját pártját és politikai közösségét megreformálni szándékozó figuraként említi, akit ráadásul ebben a tekintetben Tony Blair akkori brit kormányfőhöz hasonlított.

„Gyurcsány a legnagyobb tehertételnek a saját, szocialista örökségét érzi, s (…) a pártot, amely (…) jól eldagonyázna még, ha nem ébresztené rá valaki a modern világ kihívásaira

– fogalmazott a publicista. Figyelemre méltó, hogy úgy vélte, Gyurcsánynak éppen a bűnbánatra képtelen egyénisége fogja meg a magyarországi helyzet külföldi szemlélőit, akik szerinte nem a jó erkölcsöt, hanem a határozottság képviselőjét látják benne.

A Magyar Hírlap 2006. szeptember 26-i számában olyan – meg nem nevezett – szocialista parlamenti képviselőket és megyei pártvezetőket idézett, akik szerint Gyurcsányt csak erősítették az ellene irányuló támadások. Sőt a névtelen MSZP-s prominensek úgy vélték, hogy a kialakult helyzetben akár pártelnökké is választhatják Gyurcsányt, holott szerintük erre a beszéd kiszivárgása előtt kevés esély volt.

Nádas Péter író egyenesen a retorika csúcsának nevezte az őszödi beszédet, az abban elhangzott nem szalonképes kifejezések szerinte a helyükön vannak, és sem obszcénnak, sem pedig trágárnak nem tekinthetők.

Hozzátette: semmiféle olyan jogi vagy alkotmányos lehetőséget nem lát, hogy Gyurcsánynak mennie kéne. Úgy vélte továbbá, hogy Gyurcsánynak van realitásérzéke, Orbánnak nincs.

„A Fidesz a hibás”

A Magyar Krónika 2006. október 11-i számában szintén Gyurcsány narratívájának adtak teret. Arról számoltak be, hogy a szocialista miniszterelnök a beszédstílusa miatt kért bocsánatot, valamint azért, amiért nem mondták ki, hogy a gondok csak áldozatok útján oldódnak meg, a költségvetés egyensúlya pedig felborult.

Azt már nem kérték számon a kormányfőn, hogy miért nem vállalja a felelősséget azért, hogy hazudtak reggel, délben és este, valamint hogy trükkök százait bevetve tévesztették meg a választókat és a nemzetközi közvéleményt.

Mindemellett Gyurcsány azon kijelentését is idézték, amellyel némileg burkoltan az akkor ellenzékben lévő pártokra, köztük a Fideszre igyekezett hárítani a felelősséget az őszödi beszéd kiszivárgását követően kirobbant zavargásokért. Az MSZP-s miniszterelnök úgy fogalmazott: sajnálja, hogy a beszéd lehetőséget teremtett a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos rendje elleni ellenzéki támadáshoz.

A jobboldalt hibáztatta a kialakult helyzetért Kállai R. Gábor filozófus is, aki 2006. október 5-én arról értekezett a Népszabadságban, hogy „a hatalomból kiszorult párt és vezére a vigaszágon mindenáron, akár az alkotmányos rend felforgatásával is vissza akar kerülni a hatalomba”, s úgy vélte, hogy a jobboldaliság ma nem társadalmi-politikai alternatíva, hanem hatalomtechnikai eszköz.

Szerinte a Gyurcsány-kormány lemondatása a társadalmi párbeszédet lehetetlenítette volna el.

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője a Fidesz-elnök Orbán Viktor és Sólyom László köztársasági elnök felelősségéről értekezett a lapjában 2006. szeptember 20-án, s Gyurcsánynak mindössze azt rótta fel, hogy „nem számolt azzal, hogy azok a mondatok, amelyek ki-ragadva szövegkörnyezetükből éppen az ellenkezőjét jelentik annak, mint amit ő szándékozott mondani”. Ez Németh értelmezésében (ahogy Gyurcsányéban is) azt jelentette, hogy „elég a magyar politikai elit hazudozásaiból”.

Kuncze kioktat

Kuncze Gábor, a baloldali koalíciós kormány kisebbik pártjának, az SZDSZ-nek az elnöke a Zalai Hírlap 2006. szeptember 26-i számában kelt Gyurcsány védelmére. Azt hangoztatta, hogy „Gyurcsánynak igaza van a politika önáltatása, őszintétlensége tekintetében”, emellett kioktató hangon beszélt arról, hogy

„még hátravan a társadalom egyes rétegeiben a tanulási folyamat arról, hol van a határ a szabad véleménynyilvánítás és a bűncselekmény között”.

Ugyancsak magasztalta az őszödi beszédet a Beszélő nevű liberális periodika, amelynek a 2006. októberi számában a maga idején és helyén kitűnő retorikai képességekről árulkodó szónoki teljesítménynek nevezték az ominózus Gyurcsány-szónoklatot. Azt emelték ki, hogy a beszédnek jelentős szerepe volt abban, hogy az MSZP-frakció egységesen támogatta a Gyurcsány-csomagként elhíresült megszorításokat és egyéb intézkedéseket. Úgy vélték, hogy a kormányfő politikájának elfogadtatásához hozzájárult „a nyers beszédmodorral is hangsúlyozott őszinteség”.

Némi kritika megfogalmazása ellenére nem győzték hangsúlyozni, hogy kiállnak Gyurcsány mellett.

Bár a szerző úgy vélte, hogy a miniszterelnök magatartása éppen a saját maga által felállított mércének nem felelt meg, s a következmények nélküli Magyarország modelljét tartósítja, továbbá Gyurcsány szeptember 17. és október 6. között mutatott magatartása komoly aggodalomra ad okot, mégis azzal zárta az írását, hogy továbbra is neki drukkolnak.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök-frakcióvezetője

Tovább olvasom

Médiapiac

Elferdítette a szentatya szavait a baloldali média

Az Orbán-kormány elleni lejárató hadjárattal próbálkozott a baloldali média Ferenc pápa látogatása kapcsán, hiába. A katolikus egyházfő üdvözölte a magyar kabinet családpolitikai intézkedéseit.

Közzétéve:

MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

A baloldali politikusok és médiamunkásaik megnyilvánulásai egyértelműen azt mutatják, hogy a liberális fősodor szeretné a maga értelmezése szerint bemutatni Ferenc pápa személyét és szavait. A balliberális megmondóemberek és a sajtójuk egyértelmű politikai üzenetként igyekeztek értelmezni a pápa magyarországi látogatásának rövid idejét, és még arra is kísérletet tettek, hogy a szentatyának a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén elhangzott prédikációját az Orbán-kormányhoz intézett kritikaként tálalják – számol be róla a Magyar Nemzet.

A liberális propaganda szócsövei, például Sárosi Péter emberi jogi aktivista is azon élcelődött a 444.hu-nak, hogy a kormány alig bírta Budapestre csábítani Ferenc pápát. Eközben a Mandiner összefoglalója szerint

a valóság az, hogy a pápát Erdő Péter bíboros hívta meg az eucharisztikus kongresszus záróeseményére, az állami meghívás pedig csak ezt követte. Kiemelték azt is, hogy a katolikus egyházfő azért töltött ilyen rövid időt Budapesten, mert ennyi időre szólt a meghívás. A portál megjegyezte: az eddigi ötvenkét eucharisztikus kongresszusból csupán néhányon volt jelen a katolikus egyházfő.

Az a közlésük is álhírnek bizonyult, hogy a pápa nem hajlandó találkozni a magyar állami vezetőkkel, és hogy bármiféle konfliktus lenne a kormány és az egyházfő között.

Ferenc pápa ezzel szemben találkozott Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is, a szentszék szóvivője pedig megcáfolta a baloldali hazugságokat.

A találkozóról elmondta, hogy a felek a teremtett világ megóvásáról, a családok védelméről és a támogatásáról, valamint az egyház szerepéről beszéltek. A magyar családpolitikát egyébként üdvözölte is a katolikus egyházfő.

A baloldali portálok arról is elfelejtettek beszámolni, hogy nem sokkal a pápa látogatása előtt, augusztus végén a magyar családpolitika elismeréseképpen Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert Szent Mórus Tamás-díjjal tüntette ki a Nemzetközi Katolikus Törvényhozói Testület Rómában.

A zárómisét fokozott érdeklődéssel követő keresztényellenes sajtó Ferenc pápa prédikációját is igyekezett politikai kampánycélokra felhasználni.

Értelmezésük szerint az egyházfő elfogadásról szóló szavai a kormány migrációs politikáját kritizálta. Ahogyan azonban a Mandiner.hu rámutatott:

Ferenc pápa lelki beszéde a keresztényi elfogadásról szólt, és nem szólított fel sem megengedőbb migránspolitikára, sem hazai egyházreformra, nem bírálta a magyar kormányt és nem mondott burkolt véleményt a magyar demokráciáról sem.

Arra is emlékeztettek, hogy a migráció kapcsán Ferenc pápa eddig is azon az állásponton volt, hogy a bevándorlóknak el kell fogadniuk a befogadó országok kultúráját, és a befogadó országok maguk dönthetik el, mennyi embert bírnak befogadni, és egyáltalán milyen migránspolitikát folytatnak.

A kongresszus annyira megihlette a egyházellenes tábort, hogy még Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a Demokratikus Koalíció elnöke is átszellemülten posztolta közösségi oldalára Ferenc pápa szavainak átértelmezését. A baloldali összefogás vezére úgy fogalmazott: „A hit megvallása nem magamutogatás, a hit nem érv, az Isten ajándék és küzdelem. Jóságod, emberséged nem hited oka, hiányát nem menti a vallásos buzgóság. Ha jól értem Ferenc pápa gondolatait. Értem és szeretem.” A DK-vezér szavai most is egybecsengenek a korábbi egyházellenes kijelentéseivel. 2013-ban egy parlamenti felszólalásában ő hangsúlyozta, hogy a vallás magánügy, és a Demokratikus Koalíció kezdeményezni fogja, hogy az állam szüntesse meg az összes „egyházi privilégiumot”, és szüntesse meg az egyházaknak nyújtott hitéleti támogatást.

Nem lógott ki a baloldali hadrendből a nemzetközi sajtó sem. Miközben a katolikus egyházfő a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsával és a zsidó közösségek képviseletével tartott vasárnapi találkozón a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát hangsúlyozta, és az Európában egyre fokozódó antiszemitizmus elleni fellépésre szólított fel, a BBC teljesen másképp értelmezte a pápa szavait. A nemzetközi baloldal zászlóvivői úgy kommentálták az eseményt, hogy Ferenc pápa találkozott „a populista Orbánnal”, aki teljesen eltérő nézeteket vall a bevándorlásról és a menekültekről.

Ennél nagyobb tévedést már csak a New York Times vétett: ismét összekeverték a magyar fővárost Bukaresttel.

Varga Judit igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott a közösségi oldalán: ha bárkinek a jövőben kedve támadna hiteles hírforrásként hivatkozni a New York Timesra, akkor jusson eszébe, hogy az újság 17 millió követővel rendelkező Facebook-oldala szerint Ferenc pápa Romániában töltötte a vasárnapot.

Borítókép: Ferenc pápa távozik Budapestről a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. szeptember 12-én

Tovább olvasom