Kövess minket!

Médiapiac

A CNN elhallgatott botrányai: a Cuomo-ügy

A Tűzfalcsoport lerántja a leplet a morális felsőbbrendűség-érzetükben “lubickoló”, erkölcsi hullákról a “függetlenobjektív” médiumoknál.

Flickr

A Tűzfalcsoport cikksorozatában felhívja a figyelmet: a „függetlenobjektív” újságírás hierarchiájában a piramis tetején az angolszász hírcsatornák, így a brit BBC és az amerikai CNN állnak. Az viszont mára köztudottá vált, hogy

ez csupán egy mítosz, amit ezek a nagy médiacégek láttatni akarnak saját magukról. Aki a hitelességüket megkérdőjelezi, azt elmebetegnek állítják be: láthattuk, mi történt Donald Trumppal.

A volt amerikai elnök hivatali idejének négy éve alatt folyamatos hadban állt az általa „fake news” médiának nevezett baloldali, fősodratú sajtóval. Mégis ki merte mondani az igazságot, hogy ezek a sajtóorgánumok tulajdonképpen bármit mondhatnak, a többség nem mer ellentmondani nekik.

Testvérek között

A Tűzfalcsoport írása ráirányítja a figyelmet egy befolyásos amerikai testvérpárra: Andrew Cuomo politikus, New York kormányzója, míg testvére, Chris Cuomo a CNN műsorvezetője. Ahogy a blogon olvasható, a korábbi New York-i kormányzó, Mario Cuomo fiai sokra vitték, talán éppen azért, mert segítették egymás karrierjét. Megjegyzik, ezzel alapvetően nem lenne probléma, sőt: természetes, hogy az ember segíteni szeretne a testvérének. A gond azzal van, ha ez a segítség abban nyilvánul meg, hogy tanácsokat ad, hogyan ússzon meg a bátyja egy szexuális zaklatási botrányt.

Történt ugyanis, hogy 2020 decemberében Andrew Cuomo stábjának egyik korábbi tagja, Lindsey Boylan arról posztolt a Twitteren, hogy a kormányzó éveken át szexuálisan zaklatta őt, többek között akarata ellenére megcsókolta, illetve azt mondta neki, hogy játsszanak vetkőzős pókert. Arról is írt, tudja, hogy nem ő az egyetlen nő, akit zaklatás ért a munkahelyén Cuomo részéről. Idén február végén csatlakozott hozzá a 25 éves Charlotte Bennett, aki szintén azzal vádolta meg a demokrata politikust, hogy szexuálisan zaklatta. Cuomo a szexuális életéről faggatta a fiatal hölgyet, egy beosztottját, és azt tudakolta tőle, hogy lefekszik-e idősebb férfiakkal (Andrew Cuomo 63 éves). Bennettet pár nappal azután bocsátották el, hogy a zaklatásról beszámolt a kormányzó kabinetfőnökének, Jill DesRosiersnek. 2021. március végére összesen már kilenc nő vádolta szexuális zaklatással Andrew Cuomot – olvasható a Tűzfal csoport írásában.

A politikus nem hallgathatott tovább, ezért bocsánatot kért, mondván: ő tulajdonképpen csak viccelődött, ezt érhették félre szexuális zaklatásként. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy ő nem hibázott, csak mások túl érzékenyek. Noha komolyabb vádakat is megfogalmaztak ellene, mint a rossz humorérzék, továbbra is mindent tagadott. Mivel több demokrata politikus is nyomást gyakorolt rá, beleegyezett, hogy független vizsgálatot indítsanak. Valószínűleg nincs azonban tisztában a függetlenség fogalmával, mivel egy általa választott volt bírónőt bízott meg a nyomozás lebonyolításával. Párttársai azonnal jelezték elégedetlenségüket, ezért már másnap úgy döntött, hogy az államügyész folytassa le a vizsgálatot. Ezután egyszerűen csak úgy tett, mintha semmi sem történt volna, csak folytatta a munkáját. A tanácsot a testvérétől kapta.

Chris Cuomo, a CNN műsorvezetője, nem mellesleg pedig jogász. Talán éppen ezért is fordulhatott hozzá testvére, Andrew, mikor szexuális zaklatás vádja érte. A fivérek közötti jó kapcsolatot nemcsak az mutatja, hogy tartják egymás hátát: a kormányzó amiatt is bajba került, hogy 2020 tavaszán, mikor nem volt elegendő számú koronavírus-teszt, arra utasította a hatóságokat, hogy Christ és családját részesítsék előnyben a tesztelésnél.

Úgy fest, hogy a Cuomo testvérek egyébként minden botrányt megúsznak. A kiemelt figyelemben részesülő Chris tesztje 2020. március 31-én lett pozitív, amelyről természetesen egyből tudósítani kezdett. 2020. április 12-én azonban, tehát nem egészen két héttel azután, hogy diagnosztizálták a koronavírussal, egy biciklis az otthonától 25 kilométerre fekvő városban látta, egy építkezési területen. Mikor másnap egy műsorban megkérdezték erről, úgy tett, mintha csak a háza előtt kapták volna rajta, hogy megszegi a karanténszabályokat. Bevallotta, hogy csak 60 órája nem tapasztalt magán tüneteket 72 óra helyett, senki sem szidta meg azért, hogy potenciálisan veszélyeztetett másokat. Neki szabad, ugyebár.

A szexuális zaklatás vádjával kapcsolatos kommunikációhoz Chris Cuomo adott tanácsokat bátyja stábtagjainak, többek között a „cancel culture-t” (vagyis az „eltörlés kultúráját”) emlegetve azt mondta neki, hogy ne mondjon le tisztségéről. Mivel erre a tényre fény derült, kénytelen volt a műsorában, a CNN csatornán futó Cuomo Prime Time-ban tisztázni a kérdést. Bevallotta, hogy tanácsokat adott a stábnak, a kommunikációs csapatnak és bátyja ügyvédeinek. Elmondta, hogy a családjához mindig nagyon hűséges, és ők számára az első helyen állnak, ezt követi csak a munka. Bocsánatot kért kollégáitól, akiknek kellemetlenséget okozott tettével, és megígérte, hogy soha többet nem fog előfordulni. A CNN hivatalos közleményben tudatta, hogy a zaklatási botrányról sem a képernyőn nem fog tudósítani Chris Cuomo, sem a színfalak mögött nem kérik ki a véleményét róla, hiszen „ő maga mondta, hogy nem tudna objektív lenni”.

Hiába nyilatkozta ugyanis a CNN műsorvezetője, hogy sosem próbálta „befolyásolni a képet, amit a csatorna mutat” a testvéréről, hiszen ennek ellenkezőjére számtalan videó létezik bizonyítékul. A koronavírus-járvány idején ugyanis legalább tíz alkalommal készített interjút a kormányzóval.

Noha 2013-ban, mikor csatlakozott a CNN csapatához, megtiltották neki, hogy Andrewt kérdezze a műsorában, 2020 elején ezt a tilalmat feloldották. Az eredmény: gusztustalanul nyálas, függetlenséget és objektivitást nyomokban sem tartalmazó interjúk. Mennyire objektív, mikor az egyik legnézettebb csatornán a kormányzót a saját testvére az ország legjobb politikusának kiáltja ki, ugye? Pláne úgy, hogy New Yorkban szedte az egyik legtöbb áldozatot a koronavírus-járvány, különösen az idősotthonokban, melyek lezárását Cuomo rendelte el.

– jegyzi meg a Tűzfalcsoport írása.

„Kormányzó, jó arra emlékeztetni az embereket, hogy legalább annyira kezdik megszeretni, ahogy én szerettem egész életemben, mindezt amiatt, amilyen elkötelezettséggel végzi a munkáját és amit az emberekért tesz. Nekem ez számít a legtöbbet önben, és annyira szeretem. Köszönöm, hogy eljött a műsorba és köszönöm, hogy tartja bennem a lelket.” Ez egy konkrét idézet a CNN 2020. április 8-i műsorából, melyben láthatóan az egekbe marasztalta testvérét Chris Cuomo.

A CNN ugyan elítélte, hogy Chris Cuomo tanácsokat adott a bátyjának, de nem terveznek semmilyen szankciót vagy következményt alkalmazni a műsorvezetővel szemben. A szavakat nem követik tettek.

Borítókép: Andrew Cuomo-t több nő is szexuális zaklatással vádolja

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu) Fokozódó nyomás a magyar-szerb határon című sorozatával nyerte el, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes (The Associated Press) A lakhatás alapjog című sorozata érdemelte ki. A fotóriporteri életműdíjat Balogh László vehette át.

A kiállítást Karikó Katalin nyitotta meg. A Nobel-díjas kutatóbiológus fontosnak nevezte a fotóriporterek munkáját és a képeket, amelyek üzenetet hordoznak. Karikó Katalin szerint a fotózás és a tudományos kutatás abban hasonlít egymásra, hogy az emberek látják az eredményeket, de nem tudják megnevezni, hogy azt ki hozta létre, kinek a munkája áll mögötte.

Karikó Katalin felidézte, hogy az általános iskola ötödik osztályában a fotószakkör tagja volt, képeket hívtak elő, fixáltak, szárítottak, a tanár fényképezőgépével készítettek fotókat. Nyolcadikos korában az országos élővilág versenyen harmadik helyezést ért el és jutalmul egy Smena fényképezőgépet kapott, amellyel a családról, az iskoláról és a barátokról készített képeket. Ezt a gépet később a Szegedi Tudományegyetemnek ajándékozta – tette hozzá.

Karikó Katalin a megnyitón megkapta Koszticsák Szilárdnak, az MTI/MTVA fotóripoterének fotóját, amely a Nobel-díj átadása előtti napon készült róla és Krausz Ferenc fizikusról a svédországi magyar nagykövetségen.

Kőrösi Orsolya, a 42. Magyar Sajtófotó Kiállításnak helyet adó Capa Központ ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját a fotográfiai központ, és az alkalomból megnyílt a Robert Capa munkásságát bemutató állandó kiállítás is. Az első emelet termeit is felújították, így a sajtófotó-kiállítás is megszépült környezetben várja a látogatókat – mondta.
Kitért arra is, hogy jövő szerdán Burger Barna-emlékkiállítás nyílik a Természettudományi Múzeumban a 2017-ben elhunyt fotóriporter Kék vándor című könyvéből.

A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett – hangsúlyozta Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, hozzátéve: Az év fotói 2023 című évkönyv a kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg.

Bánkuti András átadta a sajtóban dolgozó fotóriporterek teljesítményét, életművét elismerő Arany Kamera-díjakat is, amelyet minden évben hárman kapnak meg. Idén Balázs Attila fotóriporter (MTI/MTVA), Révész Tamás fotóművész, fotóriporter és Szlukovényi Tamás fotóriporter, kurátor, a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijének elnöke kapta meg az elismerést.

A csütörtöki eseményen átadták a sajtófotó pályázat tizennégy kategóriájának első három díját és számos különdíjat is, amelyeknek nyerteseit már februárban nyilvánosságra hozták.

A Magyar Sajtófotó kiállítás június 2-ig tart nyitva a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Borítókép: A díjazottak a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit ismertető sajtótájékoztatón a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában 2024. február 15-én

Tovább olvasom

Médiapiac

VIP különkiadással indul a Zsákbamacska április 27-én

Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska. A második évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot.

Közzétéve:

TV2

Április 27-én szombaton VIP adással indul a Zsákbamacska második évada a TV2-n. Az évtizedek után tavaly visszatért műsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2023-as év legnézettebb műsora volt a tavaly március 12-én adásba került Zsákbamacska nyitóepizódja mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+).

A teljes lakosság körében ez 1,3 milliós átlag nézettséget (AMR) jelentett.

A mostani különkiadásban Demcsák Zsuzsa, Stohl András, Sydney van den Bosch, Ördög Nóra, Krausz Gábor, Lékai-Kiss Ramóna, Gáspár Győző és Gáspár Bea, valamint Tilla és a Kincsvadászokból ismert műtárgykereskedő, dr. Katona Szandra játszanak majd, és az első évadhoz hasonlóan jelmezben érkeznek. A fergeteges hangulatú adásban nem csak alkudozás lesz, hanem zrikálás is rendesen, még egy pofon is elcsattan a sztárok között – derül ki a TV2 közleményéből.

A megújult game-show április 29-én folytatódik minden hétköznap este, ezúttal is közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. A régi jól beváltak mellett olyan látványos és izgalmas próbatételek is lesznek, mint például az óriás társasjáték, ahol a játékos maga a bábu, aki lépked a pályán, de lesz pénzlapátolás bekötött szemmel, és egy különleges golyóderbi, ahol minden a száguldó golyókon múlik, na meg a szerencsén.

Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó folyamatosan hozzák a buli hangulatot, de nemcsak ők, hanem a játékosok is, hiszen énekes, táncos performanszokból ezúttal sem lesz hiány. Ahogy értékes nyereményekből sem: több autó is gazdára talál az új évadban, de egyéb értékes tárgynyereményekkel és akár milliós pénznyereménnyel is hazatérhetnek a szerencsések.

A műsorvezetőket most is egy-egy hölgy segíti a vetélkedőben: Kárpáti Rebeka és Stana Alexandra.

Tovább olvasom