Kövess minket!

Médiapiac

A 4iG történetének legerősebb negyedévét zárta

Az informatikai vállalat árbevétele 15,27 milliárd forintot tett ki, ami 77 százalékkal mehaladta a tavalyi év azonos időszakáét – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

Borítókép: a 4iG irodaháza Óbudán, fotó: MTI/MTVA/Bizományosi: Róka László

Az árbevétel-növekedés organikus és akvizíciós eredetű volt; az organikus növekedést elsősorban a szoftverfejlesztés adta – derült ki a befektetőknek szóló prezentációból.

A vállalat adózott eredménye január-márciusban 566 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 312 millió forinttal.

A 4iG EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredménye csaknem 74 százalékos növekedés mellett 1 milliárd forint lett az első negyedévben.

A társaság azzal számol, hogy a növekedés üteme 2021-ben várhatóan 25 százalék feletti lesz, a 2022-es évet követően pedig 10 százalék feletti éves növekedést várnak.

A prezentációban jelezték: arra számítanak, hogy még ebben az évben elérik a piacvezető pozíciót. Arra is kitértek, hogy a szerződésállományuk május 31-i nappal meghaladja a 35,97 milliárd forintot a már teljesített értékesítéseken felül.

Az elmúlt időszakban a vállalat számos akvizíciót hajtott végre: az első negyedévben megszerezte a Rotors & Cams Kft. üzletrészének 24 százalékos tulajdonrészét és a Spacenet Zrt. üzletrészének 70 százalékos tulajdonrészét, június elején pedig lezárta a Poli Computer Kft. és a Hungaro DigiTel Kft. tulajdonjogára irányuló akvizícióját.

Az alkalmazotti létszám az első negyedévben tovább növekedett és március végére elérte a 944 főt

– közölte a vállalat.

A 4iG részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvények ára hétfőn 625 forinton zárt. Egy éven belül a legmagasabb értékük 711 forint, a legalacsonyabb 488 forint volt.

Médiapiac

Átadták a Lovas István-sajtódíjat

Pilhál György és Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet napilap munkatársai vehették át idén a Lovas István-sajtódíjat, melyet péntek este adott át az egykori újságíró szellemiségét ápoló társaság.

Közzétéve:

Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

Pilhál György sportújságíróként kezdte pályafutását, írt a Népsport és a Magyar Hírlap hasábjain, még a rendszerváltás előtt. Politikai írásait először az Új Magyarországnál jelentette meg, majd a Napi Magyarországnál, azután 2002 óta a Magyar Nemzetnél. A máig naponta jelentkező Tollhegyen rovatának írásai kezdetben Margó cím alatt jelentek meg. Pilhál György 2016-ban, a G-nap után nem sokkal hagyta ott a Magyar Nemzetet, és csatlakozott a Magyar Idők napilaphoz, ami ma ismét Magyar Nemzetként jelenik meg.

Pilhál Tamás 2002-ben a Magyar Nemzetnél kezdte újságírói pályafutását. A konzervatív napilapnál 2016-ig dolgozott, majd a Pesti Srácoknál jelentette meg írásait. Jelenleg ismét a Magyar Nemzet munkatársa, publicistája.

A Lovas István Társaság 2019-ben alakult azzal a szándékkal, hogy megőrizze és továbbadja mindazon értékeket, amelyeket az ország egyik legnépszerűbb újságírója képviselt. Az alapítók elsődleges célja Lovas szellemi örökségét ápolni, gondozni, s bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. A társaság tagjai szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság díjat alapított, melyet minden évben olyan újságírónak ítélnek meg, aki azt az értéket képviseli munkájában, mint a 2018-ban elhunyt Lovas István – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Elhunyt Reim Károly, az Index újságírója

Hosszan tartó betegség után, életének 31. évében meghalt Reim Károly újságíró, a Bors, a Csakfoci.hu korábbi munkatársa, az Index szerkesztő-riportere.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Tudtuk, hogy nagy a baj, hónapok óta szorítottunk, drukkoltunk neki. Fiatal volt, dolgozni akart, miért ne gyógyulhatott volna meg? Vártuk, hogy betoppan közénk, hozza a fantasztikus házi palacsintáit, hoz egy exkluzív infót vagy egy rövid írást. Októberben még cikkeket küldött otthonról, s bíztunk benne, hogy újra a régi lesz: visszatértek zseniális Insta-posztjai, rövid telefonüzeneteiben már örök szerelméről, a Juventusról viccelődtünk…” – olvasható az Index nekrológjában.

“Néhány hete egy cikk kapcsán még beszéltünk Karesszel, akkor elárulta, hogy nagy a baj, de ő és mi is bíztunk a gyógyulásában. Sajnos ezt a mérkőzést végül igazi harcosként, de elveszítette” – emlékezett meg korábbi munkatársáról a Csakfoci.hu.

Tovább olvasom

Médiapiac

Baloldali aktivisták és antifák támadtak egy forgatócsoportra

A városban uralkodó tarthatatlan állapotokról készítettek volna műsort, amikor rájuk támadtak az aktivisták, egy jobboldali politikust tojással dobáltak meg.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Elszabadultak az indulatok a Lyon no-go zónájaként emlegetett la Guillotière nevű kerületben, amikor a CNews hírportál megbízásából egy forgatócsoport érkezett a városba, hogy a környéken uralkodó tarthatatlan állapotokról készítsenek riportot. A kerületre akkor figyelt fel a média, amikor bejelentették, hogy a kerület egyik boltját, a Casino lánchoz tartozó szupermarketet Gabriel-Péri téren lévő boltját bezárják délután 5 órakor, mivel nincsenek biztonságban az ott dolgozók, olyan sok a környéken a drogos.

A CNews stábja személyesen akart meggyőződni arról, hogy milyen állapotok uralkodnak a kerületben, ezért a “Face á la rue” című műsor készítője, Jean-Marc Morandini a Nemzeti Tömörülés nevű jobboldali párt elnöke, Jordan Bardella társaságában a városba ment, hogy riportot forgasson.

A helyszínre nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a helyszín biztosítása érdekében.

A tiltakozó tömeg ellenére megkezdték a forgatást, melyen Jordan Bardella jobboldali politikus is részt vett, a távolból azonban petárdadurrogás hallatszott, és közvetlen közelről is megzavarták a forgatást.

Szélsőbalos és antifa aktivisták támadtak a stábra, mintegy kétszáz fős tömeg gyűlt össze és lefasisztázták a riportert és a politikust, továbbá azt skandálták, hogy engedjék szabadon a Daltons nevű rapper banda tagjait és zárják be Morandinit.

A les Daltons nevű rapper banda néhány tagja is részt vett a megmozduláson, ők már korábban is felhívták magukra a hatóságok figyelmét azzal, hogy rendszeresen tartanak városi rodeókat, ami miatt több személyt is letartóztattak közülük. A banda felvételt készített, melyen látszik, hogy pirotechnikai eszközökkel lövöldöztek az utcán a CNews adásának idején.


Videólejátszó

Lyon polgármestere, a zöld párti Grégory Doucet közleményt adott ki a történteket követően, melyben azzal vádolja a műsor készítőit, hogy csupán az volt a céljuk, hogy megbélyegezzék a szóban forgó kerületet és az ott lakókat. A városvezető szerint pozitív dolgok is történnek a la Guillotière nevű kerületben.

A történtekkel kapcsolatban megszólalt Jordan Bardella is, a Nemzeti Tömörülés vezetője azt firtatta, hogy ha Gérald Darmanin belügyminiszter szerint Franciaországban nincsenek törvényen kívül eső területek, akkor a la Guillotière nevű városrész vajon mi.

Bardella arról is beszámolt a műsorban, hogy az említett lyoni városrészben hemzsegnek a drogos illegális bevándorlók és Marine Le Pen az egyetlen, akinek lesz bátorsága ennek véget vetni – írta a V4NA hírügynökség.

Tovább olvasom