Kövess minket!

Médiapiac

Vitatkozik a médiahatósággal az RTL Klub

Bíróságon támadják meg az NMHH azon határozatát, amely 14 milliós bírságot szabna ki a csatornára.

Bíróságon támadja meg az NMHH Médiatanácsának határozatát az RTL Klub. A testület 14 millió forintos büntetést rótt a csatornára annak Éjjel-Nappal Budapest című műsora miatt. A médiahatóság közlése szerint állampolgári bejelentés alapján vizsgálódott, és úgy találta, nem megfelelően sorolták be a vizsgált két adást és a kapcsolódó ajánlókat. Az NMHH szerint azokat csak 16 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-jelzéssel, 21 óra után engedhették volna képernyőre.

“Nem hisszük, hogy magyarázatra szorulna, hogy egy naponta jelentkező műsor esetében értelmetlen két epizódból következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy hogyan ábrázolja a sorozat ‘Kristóf és a nők’ vagy ‘Hanna és szülei’ kapcsolatát” – érvel az RTL Klub, válaszul a médiahatóság azon magyarázatára, hogy az említett epizódokban súlyos kérdéseket tárgyaltak a kiskorúakat veszélyeztető módon, feloldás vagy magyarázat nélkül.

“Számtalan irodalmi művet találhatunk ugyanis, amelyben a szereplők viszonya változik, személyiségük fejlődik. Ha ezekből a művekből kiragadnánk egy-egy fejezetet és csak azokat vizsgálnánk, nyilvánvalóan rossz elemzések születnének. Az Éjjel-Nappal Budapest rendszeres nézői biztosan nem gondolják azt, hogy Kristóf első hónapokban látható viselkedését bárki pozitív példaként mutatta be, ahogy Hanna kamaszkori kicsapongásai sem jelenthetnek követendő példát. Nem vitatás azonban, hogy mindkét magatartás, sőt, az Éjjel-Nappal Budapest konfliktushelyzetinek többsége a társadalomban létező jelenség. Mint ahogy létezik alkohol- és drogfogyasztás is, ezeknek a problémáknak az ábrázolása, a személyes sorsokra gyakorolt negatív hatás bemutatása pedig nem megy anélkül, hogy magát a helyzetet bemutatnánk” – érvel a csatorna.

Az RTL Klub közleményében még a politikusoknak is beszól, utalva Illés Zoltán minapi, képviselőnő-társát becsmérlő szavaira: “Különösen sajátságos büntetést kapni azért, mert Kristóf csúnyán beszél a nőkkel éppen egy olyan napon, amikor a Parlamentben egy képviselő egy képviselőtársával – történetesen egy nővel – szemben éppen olyan hangot enged meg magának, amelyet minden jóérzésű ember elítél.”

A csatorna emellett úgy véli, ők minden fórumon jelezték, hogy a műsor fikció, így meglátásuk szerint nem korrekt az a kifogás, hogy a nézők a panaszok alapján ezzel nincsenek tisztában: “Nem hisszük, hogy néhány panaszos tévhitéből általános következtetést lehetne levonni a nézők összességére vonatkozóan. Ráadásul mindenki előtt ismeretesek azok az esetek, amikor egyes nézők más művek esetében is valóságnak tekintették a fikciót (pl. gyűjtés Isaura felszabadítására a Rabszolgasors című sorozat, vagy a vak Esmeralda szemműtétjére az azonos című telenovela sugárzásakor). Álláspontunk szerint a médiaszolgáltató ezekben az esetekben csak akkor lenne felelős, ha eltitkolná ezen művek fikciós voltát. Mi ezt nem tesszük: a sorozat végefőcímében minden nap láthatók a karakterek valódi nevei is. Ennél egyértelműbben hogy lehetne jelezni, hogy fikcióról van szó?”

“Az is árulkodó, hogy miközben az Éjjel-Nappal Budapest megbüntetett epizódjai a Médiatanács szerint károsak a kiskorúak személyiségfejlődésére, a Médiatanács saját honlapján pozitív példaként említi a 12-es korhatárbesorolásra a Duna TV műsorát, amelyben kisípolás nélkül hallható a ‘buzi’, a ‘kommunista kurva’ kifejezés. Persze lehet, hogy úgy gondolták, hogy azért 12-es, mert mindez nem marad megtorlás nélkül: a jelenetben a tanár ugyanis egyszerűen pofon vágja a gyereket” – zárul az RTL Klub érvelése.

Médiapiac

A közmédia is a kommunizmus áldozataira emlékezik

A történelem egyik legsötétebb korszakának eseményeit a közmédia több csatornája felidézi: műsorokkal, filmekkel és aktuális történések feldolgozásával.

Közzétéve:

Fortepan / ETH Zürich

A közmédia számos csatornáján megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)a kommunizmus áldozatainak emléknapján.

Immár húsz éve ezen a napon “figyelmeztetőként és emlékeztetőként tekintünk vissza a korszak történéseire és emlékezünk a világszerte százmilliónál is több áldozatra”

– írták a közleményben.

A Duna Televízió csütörtökön este a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából 20.30-tól tűzi műsorára A színésznőt, az 1960-as években játszódó izgalmas filmdrámában az igaz szerelem és a hatalmi érdekek ütköznek egymással. Az M5 csatorna kulturális csatornán 20.55-kor kerül adásba az Örök tél, egy történelmi játékfilm, amely hitelesen mutatja be a kényszermunkára elvitt százezernyi magyar történetét.

A Kossuth rádión 21.30-tól a Nagyok című műsorban a kommunista évtizedek jellegzetes alakjával, a rendszerellenes tüntetéseken szilárd elvi alapokon tiltakozó, sok éves börtönbüntetést, a börtönben számos éhségsztrájkot vállaló, többször elektrosokkal megkínzott Pákh Tibor jogásszal készült beszélgetés hangzik el.

A Duna Televízión, a Duna World-ön, az M5-ön és a Kossuth rádión több műsorban is megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól, egész nap érdemes tehát figyelemmel követni a közmédia csatornáit – tudatta az MTVA.

Borítókép: József körút a Corvin (Kisfaludy) köznél. Harcképtelenné tett T-34/85 harckocsi. Szemben a Práter utca – Nap utca – Baross utca közötti házsor

Tovább olvasom

Médiapiac

Kanada és Ausztrália összefog a techcégek ellen

A két ország vezetői megegyeztek a techóriások megregulázásnak koordinálásában.

Közzétéve:

A Reuters jelentése szerint Justin Trudeau kanadai és Scott Morrison ausztrál miniszterelnök kedden egy telefonbeszélgetés során megegyeztek arról, hogy mostantól együttműködnek abban, hogy rákényszerítsék a techcégeket – köztük a Facebookot is – arra, hogy fizessenek az átvett hírekért.

A kormányfő az ottawai jelentés szerint „megegyezett, hogy fogják a koordináltan fognak cselekedni annak érdekében, hogy a techóriások bevételei egyenlőbb arányban legyen megosztva az alkotók és a médiumok között”.

Mint a Mandiner korábban megírta, Ausztrália az elmúlt héten bevezetett egy új médiakódexet, amely rákényszerítené a Googlet és a Facebookot arra, hogy fizessen az ausztrál médiumoktól átvett hírekért.

Erre a Facebook úgy reagált, hogy letiltotta az országban a hírek megoszthatóságát és befagyasztott több kormányzati, illetve hatósági fiókot is. Scott Morrison akkor figyelmeztetett, hogy amit ma Ausztrália megtesz, abban több ország is követni fogja – írja a Mandiner.

Tovább olvasom

Médiapiac

Háborút kezdett a baloldal a jobboldali sajtó ellen

A Newsmax, a Fox News és a One America News Network csatornák sugárzásának beszüntetésére szólította fel két demokrata képviselő a televíziós műsorszolgáltatókat, mert szerintük álhíreket terjesztenek.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Még mindig a Capitolium ostroma a téma az Egyesült Államokban, de nem csak Donald Trump szerepét vizsgálja a tragikus események kapcsán a szenátus. A demokraták a republikánusokat támogató médiát támadják.

Anna Eshoo és Jerry McNerney demokrata képviselők nyílt levelükben arra szólították fel a televíziós műsorszolgáltatókat, hogy vegyék ki programkínálatukból a Newsmax, a Fox News és a One Amerika News Network csatornákat, mert szerintük a Capitolium ostrománál támogatták a randalírozókat.

A Newsmax úgy reagált, a demokraták a szabad véleménynyilvánítás jogától akarják megfosztani a republikánusokat.

A Donald Trump mögött álló Newsmax televízió több műsora is foglalkozott a témával, az American Agenda például összeszedte, hogy műsorvezetőik már a Capitolium elleni támadás alatt elítélték a behatolókat.

Felháborítónak tartom a Capitoliumnál készült felvételeket, amelyeket láttam ma délután. Az erőszaknak nincs helye a társadalmunkban.

A közvagyon elpusztítása elfogadhatatlan, ez a rendfenntartó erők semmibevétele.

Ez nem amerikai viselkedés! Ezt nem tehetjük!

Ennél jobbak vagyunk, ezt el kell ítélni! Elítéljük az erőszakot. Elítéljük. Rendben?

Azokat, akik illegális dolgokat tettek, le kell tartóztatni!

Egy kisebb csoport, a hatalmas tömegből szerdán túl messzire ment. A Newsmax elítéli őket

– hangzottak el az alábbi mondatok az amerikai hírcsatorna több műsorában is, majd jogászokat, társadalomtudósokat, civil szakembereket szólaltattak meg, akik mind felemelték szavukat a sajtószabadság védelmében – hangzott el a Hír TV műsorában.

Mindezek ellenére kezdeményezték a demokrata képviselők a csatorna kivételét a televíziós műsorszolgáltatók kínálatából.

Tovább olvasom