Sajtóviszonyaink ügye időről időre felbukkan a hazai és a nemzetközi politikai szócsatákban, s a megnyilatkozók jelentős része általában markáns állításokat fogalmaz meg a sajtószabadság honi állásáról. De mindenki tisztában van-e azzal, hogy egyáltalán mit is jelent a sajtószabadság? S ugyanazt jelentette-e például az 1848-as forradalmároknak, mint a ma emberének, s ugyanazt értik-e a fogalom alatt a tengerentúlon, mint a Kárpát-medencében? Kérdéseinket a Médiatudományi Intézet vezetőjének tettük fel. A Nyakas Leventével folytatott beszélgetésünkben az is kiderül, hogy a sajtószabadság globális érvényesülése kapcsán legkevésbé a magyar médiahelyzet ad okot aggodalomra.

KEVÉS PÉNZ, SOK PÉNZ

Nyakas Levente elsőként a sajtószabadság alkotmányos helyzetéről beszélt. Mint kifejtette, a magyar alkotmánybírósági gyakorlat számon tartja az úgynevezett kommunikációs jogokat, ilyen például a szólásszabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz, a művészet szabadságához és a tanszabadsághoz való jog, és idetartozik a sajtószabadság joga is.

– A sajtószabadságnak három fontos tartalmi eleme különböztethető meg – kezdte Nyakas Levente. – Az első az alapítás szabadsága, eszerint bárki kedve szerint létrehozhat médiumot, sajtóterméket. Ez ma pofonegyszerűnek tűnik. Ha van egy ötlet, annak megvalósítására bárki készíthet blogot vagy indíthat webtévét. Ha az ötlet jó, népszerűség és akár profit is viszonylag könnyen elérhető. Korántsem volt azonban ez mindig így. A korábbi századokban jelentős költségeket emésztett fel egy sajtótermék alapítása, emiatt nem mindenki engedhette meg magának újság indítását. Ez – az objektívnek nevezhető – korlát egyébként jelentkezett a későbbiekben, a rádiózás és a televíziózás korában is, olyannyira, hogy még nagyobb kiadással kellett számolniuk a médiára vágyóknak.

LE A(Z ÖN)CENZOROKKAL!

Az anyagiak kérdése azonban csupán járulékos korlátot jelentett, a XVI. és a XIX. század között a sajtószabadság előtt a legfőbb akadály a cenzúra volt, ennek eltörlését követelték 1848-ban a márciusi ifjak is.

– jegyezte meg Nyakas Levente, majd hozzáfűzte, hogy a cenzúra kapcsán sok félreértés tapasztalható manapság.

– Semmiképpen sem beszélhetünk cenzúráról akkor, ha az állam például bizonyos társadalmi csoportok védelméért korlátozásokat vezet be. Így amikor törvény tiltja meg a gyűlöletbeszédet, akkor nem cenzúráról van szó, hanem arról, hogy a közhatalom megóvja, mégpedig legális, alkotmányos módszerekkel a társadalom bizonyos tagjait. Ilyenek lehetnek az etnikai vagy az identitásuk alapján kisebbségben lévők. A tilalom ellenére mégis előfordulhat, hogy jogellenes vélemény jelenik meg a nyilvánosságban, de ezért a véleményt megfogalmazónak szankcióval kell számolnia. S ezzel a vélemény közlője is tisztában lehet, mégpedig azelőtt, hogy állításait megfogalmazta és világgá kürtölte volna.

– fejtette ki Nyakas Levente.

Az intézetvezető kitért az öncenzúrára is. Lehetnek helyzetek, politikai-történelmi időszakok, amikor az újságíró úgy gondolhatja, hogy bizonyos témák feszegetése, bizonyos vélemények közlése veszélybe sodorhatja az életét, a testi épségét, a megélhetését. Ilyenkor lép működésbe az öncenzúra. Ettől lényegében tér el a sajtószabadság harmadik tartalmi eleme, a szerkesztői szabadság.

– A szerkesztő döntheti el, hogy a sajtótermék mit közöljön és hogyan – foglalta össze röviden az intézetvezető. A sajtótermékek sajátos profilt alakítanak ki maguknak, nemegyszer meghatározott olvasói, nézői, hallgatói kört céloznak meg, a tartalom is ezek figyelembevételével készülhet el, és a szerkesztő ennek szellemében hozza meg döntését.

EGY ÓCEÁN VAN KÖZÖTTÜNK

A technológia fejlődése és a politikai berendezkedések átalakulása egyaránt hatott a sajtószabadságra, vagyis annak fogalma, jelentése, terjedelme és jelentősége az idő múlásával folyamatosan változott. De vajon adott időben, például 2020 végén ugyanazt érti-e sajtószabadság alatt egy egyesült államokbeli újságíró, egy európai uniós tisztségviselő, egy orosz médiamogul és egy thaiföldi szerkesztő? Aligha, derül ki Nyakas Levente válaszából. A Médiatudományi Intézet vezetője az amerikai és az európai jogfelfogás közötti különbséget hozta fel példaként. Az Egyesült Államok jogrendje azt várja el, hogy az állam, a közhatalom tartózkodjon a sajtószabadságba történő mindennemű beavatkozástól, csak a legszükségesebb esetben lépjen fel bizonyos jogok védelméért. Az állam hozzáállása legyen passzív – másképpen mondva negatív –, a közbeszéd szereplői a lehető legszélesebb körben fejthessék ki véleményüket.

– Ezzel párhuzamosan az amerikai felfogás nem várja el az államtól, hogy adott esetben segítse egyes médiaszereplők talpon maradását – jegyezte meg Nyakas Levente. Amerikában a médiában is a piaci szempontoknak szavaztak elsőbbséget, tehát minden szereplő érvényesüljön úgy, ahogy tud vagy ahogy a piac engedi. Európa épp ellenkező úton jár.

– Erre jó példa az osztrák sajtótámogatási rendszer, amely anyagi juttatást kínál a politikai közbeszéd alakításában részt vevő hagyományos, régóta működő, de a piacukat részben elvesztő médiaszereplőknek. Az osztrák állam a sokszínűség garantálásáért – vagyis azért, hogy a legkülönfélébb szempontok is nyilvánosságot kaphassanak – pénzt ad a médiavilág egy részének, sajtóviszonyai mégis szabadok. Az Egyesült Államokban ilyesmi fel sem merül, de ugyanúgy szabad sajtóról beszélünk – összegzett az intézetvezető.

KINEK MI A FONTOS?

Adódik ugyanakkor a kérdés: miként lehetséges, hogy két, egymással ellentétes módszereket alkalmazó médiarendszer is képes garantálni a sajtó szabadságát. – A válasz talán abban keresendő, hogy az adott helyen miképpen határozzák meg a sajtó szerepét, mit várnak el a médiától – felelte Nyakas Levente, megjegyezve, hogy ez ügyben három elmélet emelhető ki. Az első meglehetősen markáns megközelítésű. Eszerint a sajtónak az igazságkeresés a feladata, és ehhez korlátlan szólásszabadságra van szükség. Bár az igazság keresésének kompromisszumok nélküli folyamata torzulásokhoz, tévedésekhez is vezethet, a végén biztosan fény derül a valóra.

– jegyezte meg az intézetvezető. A második elmélet szerint a média fő feladata a demokrácia szolgálata. Ez a megközelítés azt várja el a sajtó szereplőitől, hogy minden lényeges információt a közönség rendelkezésére bocsássanak, így a választópolgárok kellően tájékozottak lehetnek, politikai döntésükhöz, vagyis a körültekintő választáshoz minden fontos ismeretet megkapnak, de legalábbis megkaphatnak. A harmadik elmélet a közösség helyett inkább az egyénre összpontosít, és az önkifejezést tartja a legfontosabbnak.

– A különböző jogrendszerekben különbözőképpen és eltérő hangsúllyal jelennek meg a gyakorlatban ezek az – egyébként egymással együtt élő – elméletek. Ez vezethet oda, hogy bár eltérő megoldások születnek, de mégis szabad sajtóról beszélhetünk – magyarázta Nyakas Levente.

MEGZABOLÁZNI A MEGZABOLÁZHATATLANT

De kikezdi-e a sajtó szabadságát az internet jelentette korlátlanság, és kihívást jelentenek- e ebből a szempontból is a közösségi oldalak? – A probléma összetett – kezdte a Médiatudományi Intézet vezetője, majd a kilencvenes évek médiahelyzetére tért rá. Az internetes kommunikáció előtti időkben a média hatékony közvetítő felületei végesek voltak. Meghatározott számú rádiófrekvencia felett diszponált az állam, de valójában az is keveseknek adatott meg, hogy lapot alapítsanak vagy televíziózzanak. Ilyen viszonyok között jelent meg az internet mint médiaterep, s az első elképzelések arról szóltak, hogy a korlátlan virtuális mezőben nem kell akadály, nem kell szigorú állami vagy uniós szabályrendszer, hadd fejlődjön szabadon ki az új médiakörnyezet.

Az ezredforduló idejére megszűnt a felületek szűkössége: bárki csatlakozhatott az internetes médiavilághoz, blogot vagy éppen honlapot készíthetett, mindezt bármiféle állami beavatkozás nélkül, közben élvezve a szerkesztői szabadságot. Az internetes sajtó tehát elméletben szabad volt.

– A kétezres évek közepére azonban fordulat állt be – folytatta a szakember. Az egyik ilyen pont a régi nagyvállalatok internetes térnyerése volt.

– magyarázta Nyakas Levente.

Ez persze a sajtó szabadságát önmagában még nem befolyásolja, az olyan új szereplők, mint a közösségi oldalak megjelenése és egyeduralkodóvá válása ellenben annál inkább. A folyamat ezen a területen meglehetősen gyors volt, a szabályozói lépések – érthető módon – viszont meglehetősen lassúak. A közösségi oldalak a médiapiac megkerülhetetlen szereplőivé váltak.

VÁLTOZÓ PROFILOK

A közösségi oldalak elődjei csupán egyfajta tárhelyszolgáltatóként tekintettek önmagukra. Feladatuk annyi volt, hogy felületet adtak a megszólalni vágyóknak, a közhatalom pedig nem szólt közbe, mondván: érvényesüljön a szólás szabadsága. Ez a koncepció azonban megváltozott a közösségi oldalak megjelenésével. Utóbbiak saját szabályzatot alkottak, vállalták a sértő bejegyzések eltávolítását, egyúttal – a felhasználói preferenciákat alapul vevő algoritmusok segítségével – szelektálni, rendszerezni és ajánlani kezdték felhasználóiknak a különféle tartalmakat. A szakember ezen a ponton egy fontos, sokak előtt nem is egészen ismert mozzanatra hívta fel a figyelmet.

– A tartalomszelekcióról, az információk szűréséről és célzott tálalásáról akár úgy is vélekedhetnénk, hogy ezzel a szolgáltató csupán a felhasználói igényeit szolgálja ki, mégpedig anélkül, hogy közben a saját hasznát keresné. Ez természetesen nem így van. A tartalomszelekció módját erősen befolyásolja az adott szolgáltató üzleti modellje, ami azon alapul, hogy a felhasználók viselkedési adatait eladják a reklámozóknak. A hirdetők pedig ennek nyomán célzottan tudnak eljutni termékeikkel, szolgáltatásaikkal, egyéb tartalmakkal a felhasználókhoz – magyarázta Nyakas Levente.

Az intézetvezető – idézve Eli Pariser szavait – emellett kitért arra is, hogy a közösségi média algoritmusai úgynevezett szűrőbuborékokat hoznak létre, méghozzá meglehetősen sokat.

– Azok a tájékozódást segítő elvek, amelyek a hagyományos médiavilágban alakultak ki, nem értelmezhetők ebben a környezetben. Így kár is felvetni például a kiegyensúlyozottság elvárását, a sokszínű tájékoztatás kötelezettségét vagy a hallgattassék meg a másik fél kívánalmát – fogalmazott az intézetvezető.

– Ez pedig – folytatta az intézetvezető – egyúttal a felelősség kérdését is problémássá teszi. A legfontosabb kérdés mindezeken túl is az, hogy milyen szerepet töltenek be a közösségi médiumok a nyilvánosságban. Milyen szabályozói eszközökkel lehet átláthatóvá tenni ezt a most láthatatlan nyilvánosságot? Milyen elvek alapján követelhetünk bármit olyan szolgáltatóktól, amelyek a határok nélküli virtuális tér globális vállalkozásai, és amelyek működtetője egy másik kontinensen van bejegyezve? S ha sikerül is efféle elvekben megállapodni, miként kérhetők azok számon egy emberek milliárdjainak szolgáltatást nyújtó vállalattól? – A kérdések súlyosak – véli Nyakas Levente. Olyannyira, hogy akár új fejezetet is nyithatnak a sajtószabadság több százéves történetében.

ALKOTMÁNY/FEJLŐDÉS

1949. évi XX. törvény: A magyar népköztársaság alkotmánya
55. § (1) A Magyar Népköztársaság a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot.
(2) Az állam e jogok érvényesítésére a dolgozók rendelkezésére bocsátja a szükséges anyagi eszközöket.
1972. évi I. törvény az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről
64. § A Magyar Népköztársaság a szocializmus, a nép érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot.
1989. évi I. törvény az Alkotmány módosításáról
64. § A Magyar Népköztársaság biztosítja a szólásszabadságot és a sajtószabadságot.
1989. évi XXXI. törvény az Alkotmány módosításáról
61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.
1990. évi XL. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról
41. § Az Alkotmány 61. §-a a következő
(3) és (4) bekezdéssel egészül ki: „(3) A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a sajtószabadságról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)
IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. (…)
(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

DR. NYAKAS LEVENTE 1997-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd
Tudományegyetemen, 2002-ben kommunikációs diplomát az ELTE Bölcsészettudományi
Karán. Doktori tanulmányait a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori
Iskolában folytatta, itt védte meg disszertációját 2018-ban. 1997 és 2003 között az
Országos Rádió és Televízió Testület munkatársa volt, 2004-től 2010-ig az Alkalmazott
Kommunikációtudományi Intézet kutatója, ahol nemzetközi médiajogi összehasonlító jogi
kutatásokat végzett. 2011-től az NMHH Médiatanács Médiatudományi Intézetének
vezetője. A médiajogon belül fő kutatási területe az európai audiovizuális szabályozás és
politika, ezen belül különösen foglalkoztatja a médiapluralizmus problémája, illetve az
európai szabályozás lehetőségei az új médiumok által generált szabályozási kérdésekkel
kapcsolatban. Több mint félszáz magyar és idegen nyelvű publikáció szerzője.

Jakubász Tamás

Niedermüller Péter egymás után lehetetleníti el a VII. kerület kulturális intézményeit, legutóbb a 100 Tagú Cigányzenekart tette ki a Wesselényi utcai épületből, ahol eddig a próbáikat tartották. Erzsébetváros DK-s polgármestere korábban a Molnár Antal Zeneiskolától tagadta meg a dokumentumok alapján bizonyíthatóan nekik szánt ingatlan átadását, és a zsidó tematikájú Heti TV-nek is felmondta a bérleti szerződését, amelynek a tulajdonosa antiszemita üldöztetésként éli meg a történteket.

Antiszemitizmusnak nevezte Breuer Péter, a Heti TV tulajdonosa, ahogy a DK-s Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat kiszorítja a kerületből az Európában egyedülálló, zsidó tematikájú televíziót.

– Bár az önkormányzat szorult anyagi helyzetére hivatkoztak, kiderült, hogy csak mondvacsinált okból mondták fel a Heti TV bérleti szerződését a Wesselényi utcai székházában, hiszen jóval nagyobb összeget kínáltam – havi egymillió forinttal többet – mint a pályázaton végül nyertesnek kihozott cég, ráadásul más jelentkező nem is volt

– fogalmazott Breuer Péter a Médiapiac kérdésére. A tulajdonos úgy vélte, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás – amelynek tagja a nemrégiben még szélsőjobboldali, rasszista nézeteket hirdető Jobbik is – nem nézte jó szemmel, hogy továbbra sem enged be a stúdiójába rasszista politikusokat, mivel a szivárványkoalícióban rehabilitálni próbálják, szalonképesnek igyekeznek mutatni az utóbbiakat is.

– Egy televíziónak is megvan a maga természetes közege, beágyazottsága, és a Heti TV-nek a zsidónegyedben van a helye. Miután eltávolítanak minket innen, és a Milestone Consulting Kft. elnevezésű magániskola jön a helyünkre, akkor kíváncsi vagyok, hány VII. kerületi, mondjuk Hernád utcai gyerek családja lesz képes kifizetni a csillagászati tandíjat. Nehéz belátni, hogy Niedermüllerék döntése nyomán jobban járna a kerület egésze – fejtette ki Breuer. Hozzátette:

az április 30-i határidőig a Wesselényi utcai stúdióból, később pedig akárhonnan, még “a spejzból is” fogja működtetni a csatornát, tartja magát az eddigi műsorkészítési elveihez, és a nyilvánosság előtt is ki fog állni az igazáért.

Úgy vélte, hogy a baloldali politikusok és sajtó hipokrata módon csak a Klubrádió átalakulása miatt emelte fel a szavát, holott az említett adó csak és kizárólag a saját mulasztásai miatt kénytelen internetes rádióként működni a továbbiakban. – Ezzel szemben a Heti TV-t ötéves működése során egyszer sem büntette meg a Médiahatóság. Ám a baloldal nemhogy az egyedi kulturális értékeket képviselő televízió mellé állt volna, hanem némely meghatározó politikusaik olyan heves uszításba kezdtek ellenem, például a Facebookon, hogy egyes helyzetekben úgy éreztem, a híveik készek meglincselni akár a nyílt utcán, autóban ülve is – hangsúlyozta Breuer Péter.

Niedermüller Péter kultúraellenes ámokfutásának legutolsó szakaszában a 100 Tagú Cigányzenekart zavarta el a Wesselényi utcai épületből, így a Magyar Örökség- és Hungarikum-díjas formáció a jövőben nem végezheti ott a próbáit. A DK-s városvezető azt megelőzően pedig nem volt hajlandó átadni azt az épületet a Molnár Antal Zeneiskolának, amelyet a kerület előző, fideszes vezetése kifejezetten a számukra újított fel. Bár a beruházás önkormányzati határozatában, valamint az ahhoz kapcsolódó közbeszerzési értesítőben is az szerepel, hogy a Damjanich utca 4-es szám alatt található épületet kizárólag a zeneiskolának szánták, azt Nidermüllerék végül a Freeszfe Egyesületnek adták ki, a piaci ár töredékéért.

A zeneiskola közben petícióban indított a baloldali városvezetés döntése ellen, és az online tiltakozást már több százan írták alá, akik között több elismert művész mellett megtalálható Strausz Kálmán Liszt Ferenc-díjas karmester is, aki 2017-ig az Operaház igazgatói pozícióját is betöltötte.

Kárpáti András

Fejenként 35 ezer dollárt (mintegy 10,4 millió forintot) fizetett a CNN és az NBC John Sullivannak azoknak a videóknak a felhasználási jogáért, amelyeket az antifasiszta aktivista a Capitoliumon kívül és belül készített az épület tüntetők általi ostromakor január 6-án – írja a Politicóra hivatkozva a 888.hu.

A cikk emlékeztet, hogy a zavargások résztvevői között több Black Lives Matter- és Antifa-tagot is azonosítottak, közöttük John Sullivant is, aki Jayden X álnéven újságíróként bemutatkozva élőben közvetítette YouTube-csatornáján az eseményeket.

A férfit letartóztatták és bíróság elé állították, ahol azzal védekezett, hogy ő csak a történések dokumentálása céljából volt jelen. Mások szerint azonban ő is hangadó volt, és azt üvöltötte, hogy „gyújtsuk fel ezt a szart”.

Most azonban kiderült, hogy meglehetősen jövedelmező volt számára a videókészítés – írja a 888.hu cikke, amelyből kiderül, hogy Sullivan ügyvédje számlákat mutatott be a bíróságnak a CNN és az NBC kifizetéseiről.

NEW: John Sullivan, charged for his participation in the Jan. 6 riots, was paid $35,000 apiece from CNN and NBC for his footage inside the Capitol. More on his detention hearing from @joshgerstein https://t.co/m46NgKVzKA

— Kyle Cheney (@kyledcheney) February 17, 2021

A liberális tévécsatornák azt a videót is megvették Sullivantől, amelyen Ashli Babbitt veterán lelövése látható.

A tőlük származó pénzen túl Sullivan kapott még 5 ezer dollárt a Left/Right Productions nevű produkciós irodától, illetve 2500 dollárt az ausztrál ABC-től. Érdekesség továbbá, hogy Sullivan az ostrom után nem sokkal a CNN-es Anderson Cooper műsorában adott interjút.

A The Gateway Pundit című portál szerint nem bevett szokás ilyen komoly összegeket fizetni szabadúszóknak.

“Több mint 6 hónapos független újságírói tapasztalattal én rögzítettem az internet legnézettebb és legtöbbet megoszott médiatartalmait. Egyetlen videóval soha nem kerestem többet ezer dollárnál. Nem láttam, hogy háromezer dollárnál több pénzt bárkinek is kifizettek volna, és az is a legfrissebb hírek felvételéért történt. Egy átlagosan fizetett újságíró Utahban 3,021 dollárt keres egy hónapban, nem 75 ezret néhány nap alatt” – magyarázta Tayler Hansen, a portál munkatársa a 888.hu cikke szerint.