Kövess minket!

Médiapiac

Radnai Péter: „Nyughatatlan természet vagyok”

Ahhoz képest, hogy a karrierjét külpolitikai tudósítóként kezdte, Radnai Péter a média majd minden feladatkörében kipróbálhatta magát. Volt képernyős és háttérember, főszerkesztő és beosztott, újító szellemű producer és a régi iskola képviselője. A maximalizmusa és a kíváncsisága változatlan: jelenleg az AMC Networks kreatívigazgatója, a maga területén egyre elismertebb DJ, és van egy zenekara is, a Midlife Crisis, amiben dobol.

Kívülről nézve a pályád mintha egyenletesen ívelne felfelé, ennek ellenére korábban azt mondtad, hogy van két olyan szakmai tévedésed, ami a mai napig sokszor eszedbe jut.

A szakmai életem nem lineárisan felfelé ívelő sikertörténet, inkább hullámhegyek és hullámvölgyek jellemzik.

A tévedésekre térjünk vissza később! Kamaszként határoztad el, hogy újságíró leszel. Mi jelentette a motivációt?

Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb televíziós külpolitikai újságírója Sugár András volt, akinek a nyolcvanas évek közepén megjelent egy könyve Nyílt titkaim címmel. Arról szólt, milyen világjáró élményekben volt része, mennyi érdekes személlyel találkozott. Rendkívül izgalmasnak találtam. Emellett állandóan tévét néztem, piszkált is a család, miért töltök annyi időt a készülék előtt.

1989-ben érettségiztem, amikor kirobbant az érettségitétel-kiszivárogtatási botrány, ami megjelenik a Moszkva tér című filmben is. Meg tudom erősíteni, hogy valóban kikerültek a tételek. (Nevet.) Majd Moszkvába jártam egyetemre a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe. Mivel ez egy állami ösztöndíj volt, amelyet le kellett dolgoznom, jelentkeztem a Magyar Televízió Híradójához gyakornoknak azok közé, akiket addig csak nézhettem. Sokkal többet voltam bent a szerkesztőségben, mint azt elvárták volna tőlem. Olyan emberek jöttek velem szembe a folyosókon, akiket addig csak a tévéből ismertem. Tizenkilenc évesen úgy éreztem, mintha Disneylandbe kerültem volna. Aztán kirobbant a médiaháború. Bánó András vezetésével néhányan kiváltak a Híradóból, amire Hankiss Elemér tévéelnök pályázati híradókat indított: volt a Bánó-féle, illetve a Betlen János és az Orosz József által fémjelzett. Utóbbinál kaptam munkát, majd megalakult az Egyenleg, ahol szintén dolgozhattam.

Ugyancsak a Hankiss-éra alatt indult el a Sárközy Erika és Sándor Pál nevéhez köthető A Reggel, amiben volt egy sorozatom: a Terek. Általam nagyra becsült művészeket, például Mándy Ivánt, Cseh Tamást, Bereményi Gézát, Presser Gábort és Vámos Miklóst kértem meg, hogy meséljenek a kedvenc terükről. Ma is azt gondolom, a Terek volt az egyik legjobban sikerült munkám, aminek a későbbi networköm egy részét is köszönhetem.

Huszonnégy évesen újra Moszkvába utaztál, ezúttal mint a Magyar Televízió tudósítója. Mit köszönhetsz az Oroszországban töltött éveknek?

Moszkva az 1990-es évek közepén hihetetlenül izgalmas város volt, érezhetően kezdett kinyílni a világ. Szakmai értelemben nem én voltam a legjobb tudósító, de talán annak köszönhetően, hogy én voltam a legfiatalabb, egyediek voltak a témaválasztásaim, és az addig megszokottól eltérő hangnemben, sablonoktól mentesen tudósítottam. Nem voltak bennem fékek. Ezzel fedtem el a koromból adódó tapasztalatlanságom.

Egy korai tudósítói kép az 1990-es évek közepéről Oroszországból, amely Für Lajos akkori honvédelmi miniszter látogatásán készült, egy MIG-29-es vadászgép alatt.
Egy korai tudósítói kép az 1990-es évek közepéről Oroszországból, amely Für Lajos akkori honvédelmi miniszter látogatásán készült, egy MIG-29-es vadászgép alatt.

1995-ben egy riportommal, amelynek szereplője egy Leninre megszólalásig hasonlító ember volt, megnyertem a CNN World Report versenyét. 1997-ben ösztöndíjjal utaztam Amerikába. Ismertem a moszkvai tudósítójukat, akit megkértem, mutasson be a CNN döntéshozóinak, hogy megvalósíthassam az ötletem, ami egy Kelet-Európáról szóló heti magazinműsor lett volna. Kedvesen megmosolyogták az ötletet, és mondták, hogy majd visszatérünk rá. A mai napig röhögünk Kövesdi Péter barátommal, akivel együtt voltunk ott, és ma a Népszava egyik szerkesztője, a legendás „Inside Central and Eastern Europe” című műsorötletemen. Az általam elképzelt nemzetközi karrier ezzel véget is ért.

A meghatározó találkozás a Lenin-hasonmással. Ebből lett a CNN-díj.
A meghatározó találkozás a Lenin-hasonmással. Ebből lett a CNN-díj.

Amúgy életem legnagyobb szakmai pofonját 1997 végén kaptam, amikor azt hittem, hogy a sikeres tudósítói munka után itthon külpolitikai rovatvezető leszek. Nem így történt. A köztévében alig maradt valaki, és ők sem fogadtak tárt karokkal az akkori belső átalakulások miatt. Ráadásul lemaradtam a magyar kereskedelmi csatornák indulásáról. Szinte az összes barátomat felvették a TV2-höz vagy az RTL Klubhoz. Ma már azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy így alakult, de akkor végtelen nagy csalódást éreztem. Nem is tudom, hogyan alakult volna az életem, ha nem jött volna Frei Tamás, illetve először a Manőver című műsor, majd a Frei Dosszié.

Frei lényegében bulvár-külpolitikai műsorokat készített. Amíg például a Panorámában a komoly témák, komoly hangvételben készültek, addig Freinél a komoly témák, könnyedséggel párosultak. Az első szerkesztőségi megbeszélésen ott ültünk Hadas Krisztával és Keleti Andival, akik mindketten komoly szakemberek voltak már akkor is, majd Frei közölte, hogy kétnapos oktatást tart nekünk interjúkészítésből. Nem értettem miért, azt hittem felesleges lesz, ehhez képest oldalakat jegyzeteltem tele. Nagyon hasznos meglátásai voltak.

Mihail Gorbacsovval háromszor sikerült interjút készítenem: kétszer Moszkvában, egyszer Budapesten. Ez a kép az egyik interjú után készült egy ebéden.
Mihail Gorbacsovval háromszor sikerült interjút készítenem: kétszer Moszkvában, egyszer Budapesten. Ez a kép az egyik interjú után készült egy ebéden.

A kereskedelmi televíziózással az RTL Klub Reggelijében ismerkedtél meg.

Már a Frei Dosszié is a kereskedelmi tévében ment, de valóban, a Reggeliben kerültem először vezető pozícióba. Kotroczó Robi, a műsor főszerkesztője szerette volna átadni a stafétát, és rám gondolt. Az átadáskor, emlékszem, azt mondta: „Péter, csak arra kérlek, ne hívd be Zoránt minden reggel!” (Nevet.) Megértette velem, hogy félre kell tennem az ízlésem. Emlékszem, hosszasan küzdöttem azért, hogy Presser Gábor eljöjjön a műsorba, és baromi büszke voltam, amikor sikerült. Másnap a nézettségi adatok két furcsaságot mutattak: egyrészt Pressernél az én legnagyobb bánatomra csökkentek a számok, másrészt volt egy meredek emelkedés is, amikor MC Hawer és a Tekknő lépett fel… Sokat tanultam az esetből.

A kereskedelmi televíziózás egyik legjobb reggeli formátumáról beszélünk, ahol olyan műsorvezetők dolgoztak, mint Balázsy Panna, Szily Nóra, Alföldi Róbert vagy Stohl András. De később is csupa jó nevek jöttek: Ábel Anita, Csonka András, vagy Barabás Évi, akit én hívtam át a MTV-től. Emlékszem, 2001. szeptember 11-én egy vidám hangulatú kampányfotózáson vettünk részt, Geszti Péter kreatív irányítása mellett. A műsorvezetők kezében elnagyolt fogkrémek, játék mackók. A műterembe Hajas Laci szerzett egy tévékészüléket és valamiféle műholdvevőt, így értesültünk arról, hogy amíg mi odabent vidámkodtunk, megváltozott a világ.

A történelem furcsa fintora: ez a vidámságot sugárzó kép 2001. szeptember 11-én készült Budapesten azokban az órákban, amikor New Yorkban ledőltek az ikertornyok.
A történelem furcsa fintora: ez a vidámságot sugárzó kép 2001. szeptember 11-én készült Budapesten azokban az órákban, amikor New Yorkban ledőltek az ikertornyok.

Jól éreztem magam a Reggeliben. Később a Delelő, a Találkozások és a Kölyökklub is hozzám tartozott. Örülök, hogy több olyan, ma már sikeres tévés születésénél voltam jelen, mint például Ábel Anita, Csonka András vagy Barabás Évi.

Azon két tévedés, avagy hiba közül, amiről az elején beszéltünk, az egyik ekkor történt. A Reggelit az IKO meglehetősen kereskedelmi szemléletben gyártotta, ami egyébként is jellemző volt a Dirk Gerkens, Rákosi Tamás és Róbert Ákos alkotta trióra. Én meg azt hittem, az a dolgom, hogy jó műsort készítsek, így nem olyan mértékben segítettem elő a kereskedelmi vágyak megvalósulását, mint kellett volna. Idealista voltam. Azóta az élet bebizonyította, hogy nekik volt igazuk, és később más módon jól tudtunk együtt dolgozni.

A TV2-höz Kereszty Gábor és Sváby András hívott, akik ekkor már eldöntötték, hogy műsorra tűzik az ország első valóságshow-ját. Az szóba sem került, hogy a Tényekben vagy a Naplóban dolgozz?

Addigra már annyira megváltozott a hírgyártás, hogy nem vonzott, pedig a mai napig hírfüggő vagyok. Továbbá az RTL-nél kiderült rólam, hogy a könnyedebb műfajokban is működöm.

A Big Brother, majd később A Nagy Ő is úttörő volt a magyar televíziós piacon.

Emlékszem, a közvetlen felkészülés kapcsán elmentünk Görögországba megnézni az ottani Big Brothert, ami annyira unalmas volt, hogy elaludtunk rajta. Másnap aztán bementünk a stúdióba, és egy teljesen indifferens pillanatban valami megváltozott. Megértettem, hogy a titok annyi, hogy mindenki kíváncsi egy kicsit a többi ember életére, amibe egyébként nem lát bele. Óriási siker lett itthon a produkció, amelyben elvitathatatlan szerepe volt a stáb tagjainak is, akiknek egy részét az RTL-től csábítottam át, amiért akkoriban természetesen igencsak neheztelt rám a csatorna.

A Nagy Ő-t is sokan nézték Noszály Sándorral, de a mai megváltozott szemlélet miatt már nem állná meg a helyét. A női Nagy Ő-vel, Molnár Anikóval nehéz volt dolgozni, de ma is azt gondolom, hogy akkor ő volt a legérdekesebb és a legizgalmasabb női karakter. Bőven túllépte az akkori Való Világ kereteit, amelyben feltűnt. Később a Playboy címlapján is többször szerepelt, mert el lehetett vele adni a lapot.

A Nagy Ő után néhány hónappal ismét az Interaktívnál kaptam szerepet, ami akkor a TV2 legfőbb műsorgyártója volt, és ehhez köthető a másik nagy szakmai tévedésem. A Megasztárnak Csényi Kati lett a főszerkesztője, Sváby András pedig később, miután a munka már rég elkezdődött, kinevezett producernek mellé. El nem tudtam képzelni, hogy bárkit is érdekelni fog, ahogy amatőr énekesek produkálják magukat a tévében. Ez azért is vicces a mából nézve, hiszen manapság intenzíven foglalkozom a zenével. Nem hittem a Megasztárban, ezért nem is nagyon foglalkoztam vele. Ha én lettem volna saját magam főnöke, kirúgtam volna magam. Sváby bizonyos értelemben meg is tette, áthelyezett egy másik műsorhoz. Éppen kezdtem magam rosszul érezni a csatornánál, amikor megkeresett egy fejvadász, aki a Playboy új főszerkesztőjét kereste.

Ha már az élet odasodort a Plaboyhoz, mindenképpen szerettem volna eljutni a legendás Playboy Mansionbe, és interjút készíteni Hugh Hefnerrel.
Ha már az élet odasodort a Plaboyhoz, mindenképpen szerettem volna eljutni a legendás Playboy Mansionbe, és interjút készíteni Hugh Hefnerrel.

Mennyire volt szakmai, illetve mennyire volt hiúsági kérdés, hogy a magazin első embereként újra elkezdj „láthatóvá” válni?

Moszkvai tudósítóként látható arc voltam, a későbbi feladataim viszont ezt nem igényelték. Soha nem is tudtam elképzelni magam az előtérben. A Playboy korábbi főszerkesztői kevésbé intenzíven voltak jelen a médiában, az én célkitűzésem azonban az volt, hogy a magazin beszédtéma legyen a hazai közéletben, és ehhez szükség volt egy arcra, amelyhez kötik.

Nagyobb dilemmát okozott, hogy elvállaljam-e a főszerkesztői pozíciót, mint előtte az, hogy váltsak-e a hard news műfajról a bulvárra. Nem is volt komoly print gyakorlatom, egyszer voltam rovatvezető az akkori First Class nevű lapnál. Felhívtam néhány embert, köztük Frei Tamást, mit gondolnak, és szinte mindenki azon a véleményen volt, hogy el kell fogadnom a felkérést. Teljesen igazuk volt, a személyes márkámat is építette a Playboy.

Valószínűleg az ilyen képek készítése közben irigyeltek a legjobban.
Valószínűleg az ilyen képek készítése közben irigyeltek a legjobban.

A magazin az érdekes és izgalmas tartalmon túl nagyon komoly esztétikai hitvallással bír. Nánási Pál nagy energiákat fordított a nőkről készült fotósorozatokra, nekem pedig legalább ennyire fontosak voltak a magazin méltán híres nagyinterjúalanyairól készült felvételek.

Megpróbáltam nyitni a mainstream felé, ami nem volt könnyű még úgy sem, hogy a lapban megjelenni, interjút adni vagy benne publikálni nagy elismerést jelentett. Komoly munkám volt abban, hogy a sajtóban a magazin kapcsán ne csak a nők jussanak az emberek eszébe.

Amikor például Bárdy György interjújához csináltuk a fotókat, azt találtuk ki, hogy Nepp József rajzolja meg a kanapén Máris szomszéd köpenyében ülő Bárdy mellé a komplett Mézga családot, amivel komoly elismerést szereztünk.

Legalább ennyire ikonikus az LGT zenebohócos képanyaga.

Most, hogy mondod, ez a fotósorozat még a későbbi életemben is fontos szerepet játszott. Az LGT éppen a Sziget-koncertjükre készült, így szívesen adtak interjút. Majd legnagyobb meglepetésemre a koncertjükön a Miénk ez a cirkusz című daluk alatt többször is megjelentek a kivetítőn a fotóink. Mondjuk úgy, hogy a felhasználásról nem pontosan állapodtunk meg. Ebből kifolyólag ismerkedtem meg a fesztivál egyik vezetőjével, Lobenwein Norberttel, akinek később szerepe volt abban, hogy DJ-ként a Szigeten is felléphettem. Nekem a fotók tényleg nagyon fontosak voltak a Playboyban, és mindegyik között a legemlékezetesebb az, ami 2009 októberében jelent meg, amikor a magyar kiadás tízedik születésnapját ünnepeltük, a címlapon Liptai Claudiával. Az ünnepi számba készült egy kihajtható kép, amelyen a lapnak interjút adó szereplők tűntek fel Szabó Istvántól Lukács Lászlón át Grosics Gyuláig, Andy Vajnától Tarlós Istvánon át Cseh Lászlóig, több mint százan. A fotó azóta is az irodám falát díszíti.

A playboyos korszakom legkedvesebb emléke: a tízéves jubileumi számba készítettünk egy közös képet az addigi összes interjúalanyról. Lehet, hogy elfogult vagyok, de ebben a képben benne van az 1999 és 2009 közötti Magyarország lenyomata.
A playboyos korszakom legkedvesebb emléke: a tízéves jubileumi számba készítettünk egy közös képet az addigi összes interjúalanyról. Lehet, hogy elfogult vagyok, de ebben a képben benne van az 1999 és 2009 közötti Magyarország lenyomata.

Hívtak a Frei Dossziéba, az RTL-hez, a TV2-höz és a Playboyhoz is. Az AMC elődjét viszont már te kerested meg.

Miután távoztam a Playboy éléről, tudatosabb időszak következett az életemben. Elkezdtem azon elmélkedni, hol tudnám a képességeim és a tudásom a leginkább hasznosítani. Így jutottam el az AMC Networks elődjéhez, a Chellomediához és a Ringier-hez. 2011–12-ben mindkét cégnél dolgoztam, majd 2013-ban csatlakoztam véglegesen a később az AMC által felvásárolt Chellomediához, amelynek először produkciós, majd később kreatívigazgatója lettem.

Milyen szerepet tölt be az életedben a kreativitás?

Nyughatatlan természet vagyok, maximalista, aki elvárja, hogy mindenki higgyen abban, amin dolgozik. Ha valami érdekel, azzal rengeteget foglalkozom, de ennek a fordítottja is igaz.

Az AMC-nél a hazai gyártásokért felelek. A televíziós társaság portfóliójába jelenleg 14 márka tartozik, köztük filmes, sport, gyerek, gasztronómiai és dokumentum csatornákkal. A legtöbb időt a TV Paprikán, a Spektrumon és a Spektrum Home-on futó műsorokkal töltöm. Rendkívül összetett munka az ötletek között megtalálni, majd lefejleszteni azt, amelyben maximálisan hiszünk. A felelősségem leginkább abban áll, hogy a műsoraink kivitelezése hibátlan legyen. Ugrálok is rendszeresen a szegény gyártók fején. Ha valakivel vitatkozni kell szakmai kérdésekben, az az én dolgom. (Nevet.)

Az egyik hivatalos kép az AMC-korszakból.
Az egyik hivatalos kép az AMC-korszakból.

Milyen viszonyban vannak egymással az üzleti eredmények és a kreativitás?

Előfordul, hogy bizonyos helyzetekben a falat kaparom. A kábeltelevíziós iparágat meg kellett tanulnom. Például a közelmúltban a Spektrumon bemutatott Tabukról tabuk nélkül című, saját gyártású műsorunk lényegesen nagyobb anyagi ráfordítással készül, mintha megvennénk mondjuk David Attenborough valamelyik sorozatát, hiszen azt egyszer elkészítik, és világon rengeteg országban eladják. Viccesen, azt szoktam mondani, hogy sokkal mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni ahhoz, hogy Bede Robi nálunk főzzön, mintha Jamie Oliver tenné ugyanezt. A különbség – bármelyik csatornáról is beszéljünk –, az exkluzív tartalom, az, hogy Jamie Oliver vagy egy, a BBC által készített ismeretterjesztő film jogait bármelyik csatorna megveheti, míg ha valaki például a tabukról szóló sorozatra vagy éppen Thuróczy Szabolcsra kíváncsi, minket kell néznie.

A Tabukról tabuk nélkül mintha egy közszolgálati műsor lenne.

Ha őszinték akarunk lenni, ennek a sorozatnak nem feltétlenül egy kereskedelmi csatornán lenne a helye. Az AMC részéről óriási bevállalás, hogy kiáll egy ilyen típusú program mellett.

Nekem személy szerint szakmailag azok a legboldogabb napjaim, amikor egy olyan műsor, mint tavaly a Volt egyszer egy Vadkelet – Emir Kusturicával vagy most a Tabukról tabuk nélkül második évada elkészül, és látjuk a nézettségi adatokon, hogy a nézőink szeretik. Ez számomra ugyanolyan érzés, mint amikor az Objektívbe vagy az Egyenlegbe készült egy remek anyag.

A saját gyártású műsoraink olyan szakmai igényességgel készülnek, hogy azok akár egy országos kereskedelmi csatornán is bemutathatóak lennének. Büszke vagyok a műsorok készítőire, ahogy a műsorok szereplőire is.

Úgy tudom, egy ideje komolyan foglalkoztat a film és a színház világa.

Általában a kulturális dolgok érdekelnek. Vannak elképzeléseim arra vonatkozóan, milyen típusú előadásokban vennék részt háttéremberként, ha az élet egyszer úgy hozná. Jelenleg azt remélem, sok közös sikerünk lesz még az AMC-vel. Soha nem tartottam jónak, ha valaki csak egy dologgal foglalkozik. A Midlife Crisis nevű zenekaromat is külön projektként kezelem, ahogy a DJ-skedést is.

Az elmúlt hat évem egyik legnagyobb büszkesége a zenekarom, a Midlife Crisis.
Az elmúlt hat évem egyik legnagyobb büszkesége a zenekarom, a Midlife Crisis.

Megkaptad a szakmától, amire számítottál?

A munkám révén bejártam a világot, számtalan érdekes személlyel találkoztam, köztük ifjúkori bálványaimmal. Egy olyan embernek, aki nyitott a világra, nem kell ennél több. Nem cserélném el semmire.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2019/6. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Médiapiac

Öncenzúrával védekeznek a felbőszült internetezők ellen

Félti a fiatal írók generációját egy Nobel-díjas író, aki szerint fiatal kollégái közül sokan félnek a szabad véleménynyilvánítástól. A Nobel-díjas szerző szerint emiatt sokan eleve cenzúrázzák írásaikat.

Közzétéve:

Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Önmagukat és a munkájukat cenzúrázzák félelemből a fiatal szerzők – állítja Kazuo Ishiguro, aki szerint számos szerző fél az egyre nagyobb teret nyerő cancel culture-től.

A Nobel-díjas, japán származású író a félelem légköreként jellemezte a helyzetet. Úgy látja, hogy a fiatalok amiatt aggódnak, hogy az internetes felbőszült tömeg őket is megtalálja majd, és megkeseríti az életüket.

Ishiguro a BBC-nek beszélt arról, hogy félti a fiatal írók generációját, akik még nem alapozták meg karrierjüket.

Ők szerinte inkább elkerülnek egyes témákat vagy szempontokat az írásaikban, hogy ne kerüljenek kereszttűzbe. Kazuo Ishiguro arról is beszélt, hogy sokszor már az is baj, ha az írók olyan témát boncolgatnak, amivel kapcsolatban nincs tapasztalatuk.

Ilyen alapon támadták például többen is Jeanine Cummins Amerika földje című könyvét, amiben az írónő a migrációról írt, valamint Amélie Wen Zhao-t, aki a rabszolgaságról írt Blood Heir című művében.

A Nobel-díjas szerző szerint a fiatalok közül sokan azt érezhetik, hogy az ő karrierjük és a jó hírnevük jóval törékenyebb, és nem akarnak kockáztatni. Ishiguro minderről annak kapcsán beszélt egyébként, hogy egyre több szerzőt kritizálnak a személyes véleményük miatt, amivel veszélybe kerül a szólásszabadság – utalt a Harry Potter könyvek írója, J.K. Rowling esetére.

Ishiguro szerint az íróknak úgy kellene érezniük, hogy szabadon írhatnak akármilyen szemszögből, és bemutathatnak mindenféle nézőpontot.

Hozzátette, hogy ő maga is az első könyvét férfi létére egy nő szempontjából írta.

Az online támadásoknak valóban egyre többen esnek áldozatul a szerzők, professzorok közül. Ez történt J.K. Rowlinggal is, aki egy ironikus posztjában nem értett egyet azzal, hogy egy cikkben úgy fogalmaztak „menstruáló személyek”, nem pedig nők, pedig menstruációja csak a nőknek van.

Ezután az írónőt transzfóbnak nyilvánították, és az ellenségei új könyvének megjelenése után azt is kikezdték. Szeptemberben gyalázkodó kommentekkel keltették halálhírét Rowlingnak, miután a Troubled Blood című új bűnügyi regényében egy nő titokzatos eltűnésének a hátterében egy transzvesztita sorozatgyilkost sejtettek – írja a V4NA Hírügynökség.

Tovább olvasom

Médiapiac

Folytatódik a hírügynökségi harc Szlovéniában

Az STA szlovén állami hírügynökség korlátozta a kormányzati intézmények hozzáférését híreihez, miután a szlovén kormány kommunikációs hivatala (UKOM) nem kötött szerződést a hírügynökséggel 2021-re és idén nem folyósítja az eddigi támogatást – írta hétfőn a szlovén sajtó.

Közzétéve:

Igor Zorcic, a parlament elnöke úgy vélte: eljött az idő, hogy az ügyet az STA bírósági úton oldja meg, ha a politika erre nem képes.

Az UKOM tavaly decemberben tájékoztatta a kormányt, hogy nem tudja teljesíteni a szlovén hírügynökséggel kötött szerződést 2020-ban, és 2021-re sem tud szerződést kötni vele, mert a hírügynökség igazgatója, Bojan Veselinovic nem adta át azt a dokumentációt, amely lehetővé tenné az állami hozzájárulás folyósítását. Az STA többször is tudatta, hogy a törvényeknek megfelelően válaszolt az UKOM által felvetett kérdésekre, de részletesebben csak a kormánynak tartozik beszámolóval.

Az állam képviseletében az UKOM évente köt szerződést a hírügynökséggel, és havonta utalja át a működéséhez szükséges összeget. Ez 2020-ra kétmillió euró volt, további kétmillió euró bevételt üzleti tevékenységből szerzett az STA.

Az UKOM a tavalyi utolsó negyedév támogatásait egészen januárig visszatartotta, míg a kormány ideiglenesen jóvá nem hagyta a hátralék folyósítását. Ugyanis az év végén a kormány hetedik gazdaságösztönző csomagját, amelyet a parlament is elfogadott, az egyik koalíciós partner, a Modern Közép Párt (SMC) nyomására kiegészítették egy jogszabállyal, amelynek értelmében az STA-nak meg kellett kapnia a visszatartott összeget, de a döntés csak a múlt évre vonatkozott.

Miután az ország függetlenné válása után az állam megalapította a szlovén hírügynökséget, a kormány  olyan szerződést írt alá a STA-val, amely szerint az lehetővé tette a kormányzati intézmények számára, hogy azok teljeskörűen hozzáférjenek az ügynökség híreihez, nem csupán a nyilvánosság számára is elérhető, szűkebb ingyenes hírfolyamhoz.

Az UKOM azonban az idei évre nem kötött új szerződést az STA-val, sem a törvény által előírt közszolgáltatásra, sem az STA híreihez való kereskedelmi hozzáférésre a kormányzati intézmények számára.

Tovább olvasom

Médiapiac

Isten nevében, Isten nevével

Mit tehet a hívő ember vagy egy vallási közösség, ha úgy érzi: egy vélemény, egy karikatúra, egy újság címlapja megsértette méltóságát, belegázolt a becsületébe?

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A kérdés – melyre Franciaországban korábban terroristák brutális választ adtak – idehaza is mind gyakrabban felmerül. A tennivalók ügyében friss magyar bírósági döntések adnak használható útmutatást, a részleteket és a legfontosabb következtetéseket Török Bernát ismertette a Médiapiac kérdésére.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense úgy véli: olyan időket élünk, amikor kultúrák találkoznak és ütköznek, a véleménynyilvánítás szabadsága pedig ilyenkor különösen jelentős társadalmi szereppel bír. Kétségkívül figyelemfelhívó megoldás, ha valaki vallási hasonlatba csomagolja politikai, társadalmi témájú mondanivalóját. Ha pedig az illető kritikát – különösen ha markáns kritikát – fogalmaz meg így, országos, de akár világraszóló botrány is kikerekedhet közléséből, ezzel pedig véleménye adott esetben sok millió emberhez is eljuthat.

De meddig mehet el a figyelemre vágyó megszólaló vagy éppen egy figyelemre vágyó sajtótermék? Másképpen: azonosítható-e az a pont, ameddig a vélemény élvez elsőbbséget mások vagy éppen teljes vallási közösségek emberi méltóságával szemben? A kérdés megválaszolására a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét kértük meg. Török Bernát elöljáróban azzal kezdte: a felvetés most igencsak időszerű.

– Az embernek könnyen az lehet az érzése, hogy manapság jóval többször kerül elő a kérdés, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt – kezdte a kutató. – De – folytatta – ez nyilván nem független attól, hogy intenzívebbé vált a vallás találkozása más vallásokkal vagy a vallástalansággal, a kultúrák a korábbinál többször ütköznek egymással a hétköznapokban. A közéleti vitáknak a megszokottnál is fontosabb témája lett a vallások társadalmi szerepe. Az egyetemi oktató szerint ennek megfigyeléséhez nem kell messzire mennünk, a magyar közbeszédben is tetten érhető a folyamat.

– Hazánk keresztény hagyományainak és kultúrájának védelme nemcsak az alaptörvénybe került be a közelmúltban, hanem a napi politikai törekvéseknek is része lett. A vallásos emberek, illetve a vallásban gyökerező értékeket vállaló politikusok teljes joggal tűzhetik zászlajukra ezeknek az értékeknek a megőrzését – fogalmazott Török Bernát, majd arról beszélt: a vallás messze nem magánügy, olyannyira nem, hogy számos társadalmi, közéleti vonatkozása van. S mint ilyen, a vallás könnyen a demokratikus társadalmi vita részévé válhat, ilyenkor pedig akár súlyos kritikának, gúnynak is tárgya lehet.

De el kell-e tűrnie a hívő embernek, hogy vallását a napi politikai csatározások szereplői egymás lejáratására, kigúnyolására használják fel, akarva-akaratlanul is lejáratva és kigúnyolva ezzel az adott vallást is?

NEM CSERÉLGETJÜK

– A jog többféle sérelemre is világosan reagál – hívta fel a figyelmet Török Bernát. Az alkotmányos jogállam megfelelő elégtételt garantál, ha valakit személyében becsmérelnek vallása miatt. Akkor is működésbe lép a jogrendszer, ha a hívő ember vagy egy teljes vallási közösség mások miatt nem gyakorolhatja valamely konkrét jogát.

– A véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva nem lehet vallásellenes megmozdulást tartani egy körmenet mellett, ahogy más vallási szertartások sem zavarhatók meg – mutatott rá Török Bernát. S szintúgy tiltott bármely társadalmi, így vallási közösség elleni agresszív kirohanás, uszítás is. A vallási meggyőződést ráadásul a jog bizonyos körben ezeken túl is védheti. – Ha a gúny, a kritika tárgya, eszköze például politikai vélekedés, esetleg esztétikai vagy kulturális nézet, a véleménynyilvánítás tere igen tág. Szűkebb viszont, ha a vallási meggyőződést éri támadás – magyarázta az egyetemi oktató. Ennek pedig az az oka, hogy

a vallás az emberi méltóság intim szférája, amely az ember lelki, szellemi, erkölcsi valójának egészét átjárja, alapvetően meghatározva a személyiség identitását. Nem véletlen, hogy a vallást nem szokás cserélgetni.

SZUBJEKTIVITÁS KIZÁRVA

Adódik a kérdés: mikor sérül a vallási meggyőződés, s ez ügyben mi ad támpontot? – Valójában eljutottunk a lényegi ponthoz – kezdte magyarázatát Török Bernát, majd úgy folytatta: azt, hogy egy közlés sérti-e az emberi méltóságot, emiatt pedig már nem védi tovább a véleménynyilvánításhoz való jog, nem az dönti el, hogy az érintett magára vagy vallására nézve sértőnek gondolja-e az elhangzottakat, a megjelenteket. Ahány vallásos ember, annyiféle érzékenység, de még a vallási közösségek különböző csoportjainak is eltérő a toleranciaszintje.

Az egész társadalom párbeszédének mércéit ugyanakkor nem szabhatjuk egyetlen csoport szenzitivitásához. Objektív szempontok szerint kell megítélni tehát, hogy egy vélemény, egy cikk, egy illusztráció sérti-e valamely vallási közösség méltóságát. Török Bernát az Alkotmánybíróság (AB) nemrégiben meghozott döntéseinek főbb megállapításait is idézte, amikor kifejtette, mikor beszélhetünk egy vallási közösség méltóságának megsértéséről. Nem minősül annak önmagában az, ha egy vallásos jelképet, történetet profán környezetben használnak fel.

Ha a vallási meggyőződés egyes elemeinek alkalmazásához sértő tartalom, gúny is társul, akkor pedig az válik központi kérdéssé, hogy a vélemény megfogalmazója öncélúan használta-e az adott vallás dogmáit, jelenítette-e meg fontos tárgyait, személyeit. De mikor nem öncélú a közlés? Az AB döntése is rámutat, hogy nem beszélhetünk öncélúságról, ha a vallási tartalom valamiféle közéleti üzenet megfogalmazásának eszköze.

Az egyetemi oktató itt szóba hozta az úgynevezett címlapügyet, vagyis azt az alkotmánybírósági eljárást, amely a HVG 2014- es karácsonyi borítója miatt indult meg. A hetilap akkor Nagy Harácsony címet adott vezető sztorijának, illusztrációként pedig Gerard Van Honthorst

A pásztorok imádása című festményét szerepeltette. A művet a lap átalakította, így került a képre például Vida Ildikó akkori adóhivatali elnök mellett Rogán Antal, Habony Árpád, Szijjártó Péter, Lázár János és Orbán Viktor, a gyermek Jézust pedig egy rakás aranypénzzel helyettesítették.

– A Kúria úgy foglalt állást, hogy ez a megoldás nem sértette a keresztény vallási közösség méltóságát, meggyőződését. A hetilap eljárása ugyanis nem volt öncélú: egy vallási jelképet használt fel arra, hogy kritikát fejezzen ki, de ezt a közéleti vita részeként tette, s objektíven felismerhető módon a megjelenített politikusokat vette célba, nem pedig a vallást, a vallási közösséget. Az Alkotmánybíróság most erről a mérlegelésről mondta ki, hogy megfelel az alkotmányossági szempontoknak – magyarázta a hat év után nyugvópontra jutott eljárást lezáró bírói döntések lényegét Török Bernát.

Hozzátette ugyanakkor: az AB egy másik ügyben hozott határozata szerint a bíróságoknak minden ügyben alaposan meg kell vizsgálniuk, hogy a vallási meggyőződést érintő közlés valóban kapcsolódik-e a közéleti vitához, vagyis objektív értékelés szerint is konkrét üzenettel bír-e egy vitatott társadalmi kérdésben. Csak így lehet pontosan állást foglalni arról, hogy öncélú volt-e az adott vélemény vagy sem.

Míg a nem öncélú közlések csak kivételes körülmények között sérthetik mások jogait, addig a közéleti vitával nem indokolható becsmérlés hamarabb nyújthat alapot jogi lépések megtételéhez.

BRUTÁLIS HATÁSOK

A kutató a címlapügy egy érdekes aspektusára is felhívta a figyelmet.

– Paradox helyzet – fogalmazott Török Bernát, majd arról beszélt, hogy a keresztény jelképeket, szokásokat eszközül felhasználó kritika valójában azt bizonyítja, hogy Magyarország keresztény kultúrájú ország. A keresztény vallás jellemző elemeit idehaza mindenki ismeri, az ezeket kölcsönvevő karikatúra, montázs, mém is ezért lehet hatásos. A hatásnál szintén érdemes röviden elidőzni: például a Mohamed-karikatúrák hatása brutális volt. A Charlie Hebdo szerkesztőségét 2015-ben ért bosszúálló terrortámadás tucatnyi emberéletet követelt, Samuel Patyt pedig tavaly fejezte le bestiálisan egy fiatal azért, mert a francia történelemtanár a szólásszabadságról beszélve a prófétáról mutatott gúnyrajzokat.

– Brutális köntösben, de ezekben az esetekben is a véleménynyilvánítás szabadsága került összetűzésbe a vallásos személyek emberi méltóságával. A témakör vizsgálatakor a magyar igazságszolgáltatás fórumainak nem kellene reagálniuk ezekre a tőlünk nem is olyan messze történt tragikus eseményekre? – kérdeztük az oktatót. –

A szólásszabadság nyugati története mindig is arról szólt, hogy a lényeges társadalmi folyamatok, változások az elsők között tették viták tárgyává egyes vélemények legitimitását, kimondhatóságát – kezdte Török Bernát.

Ez ma is így van, a szólásszabadság szerepe ugyanakkor éppen az, hogy garantálja a feszültséget okozó jelenségek megvitatását, kibeszélését. A kutató szerint ugyanis hosszabb távon nem sokra megy egy társadalom, ha a problémáit a szőnyeg alá söpri. A határok kijelölésére persze mindig szükség van: a szólásszabadság messze nem korlátozhatatlan, keretei a társadalmi jelenségek, folyamatok alapján szabhatók meg.

A szólásszabadság állapota tehát folyamatosan együtt alakul azzal a társadalommal, amelynek vitáit szabályozni hivatott. A szakember végül kiemelte: a társadalmi párbeszéd minőségének javítását, az egymás iránti tisztelet kultúrájának előmozdítását óriási hiba lenne csupán a jogtól várni.

Míg a jog államilag kényszerítő kezét sokszor megkötik a demokratikus vita szabadságának szempontjai, addig az illendőség és a tisztelet normáinak megvédéséért közösen jóval többet tudunk tenni.

Amikor kultúrák intenzív találkozását tapasztaljuk, a szólás széles körű lehetősége ugyanúgy fontos, mint egymás tisztelete. A docens szerint a jog és az állam csupán a kereteket tudja kijelölni, azon belül viszont jóval több elvárással és figyelemmel kell lennünk egymás iránt. Hogy a vita valóban csak vita maradjon.

Jakubász Tamás

DR. TÖRÖK BERNÁT Egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének vezetője. Korábban nyolc éven át az Alkotmánybíróság főtanácsadója, azt megelőzően az Országos Rádió- és Televíziótestület jogi munkatársa. 2016–17-ben az amerikai Yale Egyetem jogi karának vendégkutatója. Kutatási területe a szólásszabadság, az alapjogi bíráskodás és az információs társadalom jogi kérdései.

Tovább olvasom