Kövess minket!

Médiapiac

Mit gondolnak magukról az egyes generációk?

Vajon mit gondolnak magukról a hasonló korú emberek, igazodnak­-e azokhoz a képekhez, amelyeket a generációkutatók rajzolnak róluk? A Kutatópont 2017 őszén végzett nagymintás kutatásában arra kerestük a választ, hogy a különböző generációk miként jellemzik saját magukat, jellemzőikben látnak­-e különbséget a többi generáció tagjaihoz képest.

A történelem során még soha nem volt ennyi fiatal, mint jelenleg, mégis öregszik a társadalmunk. E látszólagos paradoxon a mediatizált világképünkről is fellebbenti a fátylat, és látni engedi azt, hogy az öregedés egyáltalán nem globális jelenség, mégis sokszor így érezzük.

A demográfiai tendenciáknak köszönhetően néhány évtized múlva tízmilliárd ember él majd a Földön. A demográfiai folyamatok nem csupán az emberiség összlétszámának drámai növekedésében mutatkoznak meg, hanem a belső struktúra megváltozásában is.

Népességrobbanás és következményei

Míg a fejlődő világban a belépő nagy létszámú új generációk megfelelő oktatáshoz, munkalehetőséghez és felelős családtervezési ismeretekhez juttatása a fő feladat, addig a fejlett világban a társadalmak elöregedése és az ehhez kapcsolódó új (elsősorban szociális, egészségügyi) teendők jelentik a kihívást. Az ENSZ jelentése szerint 2050-re a 60 éves vagy annál idősebb népesség lélekszáma meg fog kétszereződni, és meghaladja majd a kétmilliárd főt.

Társadalmunk elöregedését mindennapi megtapasztalhatósága miatt jellemzően valóságosabbnak is érzékeljük, és csupán a migrációs válság tünete világított rá, hogy a világ másik részén a népességrobbanás következtében alapvetően fiatalos társadalmak léteznek.

A számok ennek ellenére továbbra is nagyon idegenül hatnak, amikor szembesülünk azzal, hogy Magyarország életkori mediánja – olyan középérték, amely a társadalmat számszerűen két egyforma lélekszámú részre választja – közel 42 év, miközben a világ a maga 30 évével olyan országokból is áll, ahol bőven 20 év alatt van a medián életkor. Ilyen ország például Niger (15,3), Uganda (15,7), Mali (16,2), Malawi (16,5) vagy Zambia (16,7); néhány ország a világ legfiatalabb társadalmai közül, ahol összességében több mint százmillió ember él.

A magyarországi adatokat szemlélve természetesen teljesen más kép tárul elénk.

A KSH legfrissebb népszámlálásának adatai alapján hazánkban 1,7 millió 65 évesnél idősebb ember él. A jelenlegi trendek alapján a korosztályba tartozók száma 70 százalékkal magasabb lesz 2070-re.

Magyarország öregedési folyamata igazodik a fejlett világ trendjeihez, a hazai életkori medián, mint fentebb említettük, közel 42 év.

A nemek arányát a népességen belül a születéskor várható élettartam, a természetes szaporulat és a migrációs trendek befolyásolják. A KSH 2016-os adatai alapján Magyarországon a nők születéskor várható élettartama 79 év, míg a férfiaké 72 év, ami megduplázódott az elmúlt évszázadban. Tovább élünk tehát, és ez természetesen jó, a társadalom öregedése ugyanakkor sok megoldandó problémát is jelent. A jelenség a demográfusok figyelmén kívül felkelti a társadalomtudósok érdeklődését is.

A szociológusokat az idősek társadalmon belüli szerepének átalakulása foglalkoztatja. A politológusok számára a generációk közötti konfliktusok fontos vizsgálandó terület, a közgazdászokat pedig az idősek ellátórendszerekre gyakorolt hatása érdekli. A gyakorlati szakemberek természetesen leginkább új fogyasztói csoportként tekintenek az idősebb nemzedék tagjaira, akiket ugyanúgy próbálnak paraméterezni, szegmentálni, generációként azonosítani, mint a fiatalabbakat.

Generációs élmények

A generációk olyan nemzedékek, melyek nem szabályszerűen követik egymást. A generációelmélet szerint nem minden is mondhatjuk, hogy az Y generáció gyakorlatilag behozta azokat a lemaradásokat, amelyek korábban a magyarországi eltérő médiakörnyezet miatt jellemzőek voltak.

Mi harminc?

Világviszonylatban szemlélve a különböző korcsoportokat nem is annyira meglepő, hogy a legszámosabb korcsoport a 0–14 éveseké, akiknek 1,9 milliárdos lélekszámát szinte eléri a második legnépesebb korcsoport, a 15–29 éveseké, amely 1,8 milliárd főt számlál. A sorban következő 30–44 éves korcsoportot másfél milliárd fő alkotja, a 45–59 éveseket 1,2 milliárd, míg a 60 évesek vagy idősebbek korcsoportja „mindössze” 900 millió főt tesz ki az ENSZ adatai alapján.

Az elnevezésekben kevesebb, az életkori határokban annál nagyobb ellentmondás jellemző: ahány tanulmány, annyiféle besorolás van arra vonatkozóan, hogy hol kezdődik és hol végződik egy-egy karakteres nemzedék. Magyarországon a különböző generációk határai a médiafogyasztási szokások alapján az alábbiak szerint alakulnak:

  • veteránok: az 1938–1939 előtt születettek;
  • baby boom nemzedék: az 1940–1941 és az 1968–1969 között születettek;
  • X generáció: az 1970–1971 és az 1978–1979 között születettek;
  • Y generáció: az 1980–1981 és az 1992–1993 között születettek;
  • Z generáció: az 1994–1995 után születettek.

Az azonos időben születetteket az elméleti munkák vagy az empirikus vizsgálatok generációkba terelhetik, de vajon a külsődleges azonosítást követte-e vagy társult-e hozzá immanens azonosság? Erre a kérdésre kerestük a választ a Kutatópont csapatával 2017 őszén. Több egymást követő nagymintás – hullámonként 2000 fő megkérdezésével készült – reprezentatív kutatásban arra kértük válaszadóinkat, hogy jellemezzék saját generációjukat.

Generációs önazonosság

A veteránok saját generációjukat átlagosan 66 és 87 év közé tették, a baby boomerek pedig 52 és 67 év közé helyezték a nemzedéküket. Az X generáció úgy gondolja, hogy ők átlagosan a 36 és 49 év közötti korcsoportot képviselik, az Y generáció tagjai 26 és 40 év közöttinek vélik saját korosztályukat, míg a Z generáció tagjai 19–30 évesnek tartják saját nemzedéküket.

A veteránok saját generációjukat elsősorban idősnek, betegesnek látják.

A baby boom nemzedéke pedig munkásnak, betegesnek, nyugdíjasnak tekinti saját magát. Az X generáció tagjai úgy gondolják, hogy ők dolgozó, családos és szorgalmas emberek.

Az Y generáció fiatalnak és dolgozónak, a Z generáció pedig fiatalnak és tanulónak tartja saját nemzedékét.

Ha túllépünk az élethelyzetből fakadó tulajdonságokon, megjelennek azok az ismerős karakterjegyek, amelyekbe lépten-nyomon belebotlunk a komolyabb szakmai munkáktól kezdve az életmódmagazinok népszerű tudomány rovatáig.

Ezek szerint a veteránok saját érzékelésük szerint dolgos, becsületes nemzedék, akárcsak a baby boom generációja. Az X-ek szorgalmas-munkabíró, de túlterhelt és kihasznált nemzedékét a kétarcú, többek között bizonytalan és céltudatos Y nemzedék követi, amelynek tagjai a Z generációval együtt visszaigazolják az információs társadalmi beavatottságukat, mindkét esetben megjelenik ugyanis az internet mint a nemzedék egyik fő jellemzője.

Mindez a visszaigazolás jelenti-e, hogy alapvetően jó a generációs megközelítés? Valószínűleg igen, persze az továbbra is kérdés, hogy ilyen is volt, vagy csak eleget hallották mindezeket a nemzedékükkel kapcsolatban?

Székely Levente

 

 

1979-ben született Kolozsváron. Szociológus, tanulmányait az ELTE Társadalomtudományi és Bölcsészettudományi Karán valamint a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte.
Számos kvalitatív és kvantitatív megközelítésű kutatást vezetett különböző területeken (pl. médiafogyasztás, szerencsejátékok, ifjúság, pénzügyi kultúra, stb.).
2012-ben vette át a nagymintás ifjúságkutatás szakmai irányítását. A 2016-os kutatás eredményeinek részletes feldolgozása folyamatban van, a gyorsjelentések már napvilágot láttak jelentős médiafigyelmet generálva.

 

 

Nézze meg Székely Levente teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.

 

A cikk eredetileg a Médiapiac legfrissebb számában jelent meg a generációk médiafogyasztási szokásait elemző melléklet részeként. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.

 

Médiapiac

78. alkalommal adták át a Golden Globe-díjakat

Idén főként olyan filmeket ismert el a HFPA, amelyek illeszkednek a tavalyi BLM-eseményekhez.

Közzétéve:

Pixabay

A koronavírus-világjárvány miatt a szokásos januári időpont helyett február utolsó éjszakáján és ezúttal virtuális gála keretében adták át az elismeréseket.

A hollywoodi külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) idei gálája leginkább annyiban emlékeztetett a koronavírus-járvány előtti időszakra, hogy a díjátadót ezúttal is az NBC közvetítette, egy olyan időszakban, amikor a mozik bezárása miatt a filmfogyasztás – és ahogy a Golden Globe példája is mutatja: a díjgálák – elsődleges helye az internet lett – számolt be róla az Origo.

A vörös szőnyeges pompa idén megfakult, a Beverly Hilton nagytermében ugyan helyet foglalt néhány vendég, de ők is az egészségügyi előírásoknak megfelelően maszkban, a szociális távolságtartásra ügyelve egymástól távol ültetve, miközben az online bejelentkezések miatt az idei Golden Globe sokkal inkább emlékeztetett virtuális konferenciára, mintsem a film hollywoodi ünnepére. Ugyanakkor a műsornak furcsa bájt – ha úgy tetszik: az élő adás varázsát – is kölcsönzött a technika ördöge: amikor a legjobb mellékszereplőnek járó díjat elnyerő Daniel Kaluuya bejelentkezett otthonából, hogy megköszönje az elismerést, nem működött a számítógépe mikrofonja, ezért először lekeverték, majd kisvártatva újból képernyőre engedték.

Kaluuya díja a Fekete Párducok chicagói vezetőjéről szóló Judas and the Black Messiah című életrajzi drámában csak azért meglepő, mert voltaképp nem mellékalakja, hanem főszereplője a filmnek. Ugyanakkor épp az ő – a gála menete szempontjából: korai – díjazása már jelezte, hogy

idén főként olyan filmeket ismert el a HFPA, amelyek illeszkednek a tavalyi BLM-eseményekhez, de legalábbis kielégítik a “kvótafetisisztákat”.

Igaz, ezt már akkor lehetett sejteni, amikor a két műsorvezetőnő, Tina Fey és Amy Poehler egymástól távol, de az internet segítségével mégis közösen megtartott gálafelvezető “monológjában” mintegy számonkérték – a nem mellékesen külföldi tudósítókból álló, tagjaikat nem feltétlenül bőrszínük, hanem hivatásuk alapján megválasztó – HFPA-n, miért nincsenek feketék a mintegy 90 tagot számláló tudósító-szövetségben (aprócska megjegyzés: kérdés, hogy mit szólnak a németek Fey humorosnak szánt megjegyzéséhez, miszerint a pletykák szerint a HFPA német tagja tulajdonképpen egy kolbász, aminek arcot rajzoltak).

A HFPA mindenesetre az összesen 14 filmes elismerésből mintegy féltucat díjjal igyekezett ellensúlyozni tagságának “homogén” összetételét: Kaluuya után a legjobb drámai színész díját (posztumusz) nyerte Chadwick Boseman a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című életrajzi filmért, a legjobb drámai színésznő pedig ugyancsak egy életrajzi zenés filmben nyújtott alakításáért (The United States vs. Billie Holiday) Andra Day lett.

De az idei legjobb animációnak választott és a legjobb filmzene díjával is kitüntetett Lelki ismeretek is egy jazzkarrierről álmodó fekete középiskolai tanárt állít meséje középpontjába – ennek egyik társ-forgatókönyvírója és társrendezője, Kemp Powers ugyancsak afroamerikai, aki rendezőként épp ezzel a filmmel mutatkozott be, így a Golden Globe 78 éves történetének ő az első “pályakezdő” díjazott fekete rendezője.

De nem csak a két műsorvezetőnő emlegette fel a HFPA összetételét: a legjobb színészként (vígjáték/musical) is díjazott Sacha Baron Cohen a “teljesen fehér” HFPA-nak köszönte meg az elismerést, amikor a Borat Subsequent Moviefilm nyerte a legjobb vígjáték díját.

A HFPA annyira magára vette a tagságának összetételét illető kritikákat, hogy még a gála alatt gyorsan meg is szólaltak a kérdésben. A szövetség elnöke, Ali Sar, alelnöke, Helen Hoehne és az egykori elnök, Meher Tatna együtt igyekeztek megnyugtatni Cohent és a műsorvezetőnőket, hogy hamarosan színesebbé válik a HFPA tagsága (amit korábban azért ért kritika, mert tagságának csupán egynegyede volt főállásban dolgozó újságíró).

A film és tévé világához hasonlóan az újságírásban is fontos a feketék reprezentálása. Szükségünk van fekete tagokra a szervezetünkben – mondta Hoehne a gála alatt, Tatna pedig igyekezett leszögezni, hogy a HFPA számára fontos minden kisebbség jelenléte, amit Sar végül azzal toldott meg, hogy a heterogén közösségeknek nem kivételnek, hanem normának kellene lennie.

Korábban főként a női kvótát kérték számon a HFPA-n, nem is a tagsága, inkább a rendezői és forgatókönyvírói kategóriák jelöltjei miatt. A női alkotók jelölésével ugyan idén kevesebbet foglalkozott az amerikai szaksajtó, de a HFPA 87 tagja a korábbi mulasztásait azzal kompenzálta, hogy a 6 jelölt rendező között 3 nő is volt, és a díjat is végül nő nyerte: a kínai származású Chloé Zhao A nomádok földjé-ért, amelyet idén a legjobb drámának is választottak. De a forgatókönyvírók 5 nomináltja közé is bejutott 2 hölgy – a díjat Aaron Sorkin nyerte A chicagói 7-ek tárgyalása szkripjéért.

A tévés elismerésekkel együtt a streaming-szolgáltatók ünnepévé vált gálán a legtöbb díjat a Netflix vehette át – ugyanakkor épp e szolgáltatóhoz tartozik az idei filmünnep legnagyobb vesztese, a Mank, amelyet a legtöbb, összesen 6 kategóriában jelöltek, de végül egyetlen díjat sem kapott.

Az idei Golden Globe filmes díjai:

Dráma: A nomádok földje

Vígjáték vagy musical: Borat Subsequent Moviefilm

Színésznő (dráma): Andra Day (The United States vs. Billie Holiday)

Színész (dráma): Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)

Színésznő (vígjáték): Rosamund Pike (Fontos vagy nekem)

Színész (vígjáték): Sacha Baron Cohen (Borat Subsequent Moviefilm)

Mellékszereplőnő: Jodie Foster (The Mauritanian)

Mellékszereplő: Daniel Kaluuya (Judas and the Black Messiah)

Rendező: Chloé Zhao (A nomádok földje)

Idegen nyelvű film: Minari

Animációs film: Lelki ismeretek

Forgatókönyv: Aaron Sorkin (A chicagói 7-ek tárgyalása)

Zene: Trent Reznor, Atticus Ross, Jon Batiste (Lelki ismeretek)

Betétdal: Diane Warren, Laura Pausini, Niccolò Agliardi: Io Si (Előttem az élet)

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Meghalt Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagja

Fáradhatatlanul küzdött a közjóért.

Közzétéve:

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A 72 éves Bencze Izabella pénteken hunyt el, halálhírét szombaton a családja közölte az MTI-vel.

2007 és 2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnöke, 2010-től a magyar közszolgálati médiumok tulajdonosi testületének, a Közszolgálati Közalapítványnak a parlament által választott kurátora volt.

Alapító tagja volt a nemzeti értékeket képviselő Civil Összefogás Fórumnak (CÖF).

A CÖF az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében méltatta, hogy

Bencze Izabella “fáradhatatlanul” küzdött a közjóért.

A szovjet csapatkivonás gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza volt. Feltárta a magyarországi rablóprivatizáció körülményeit. Székelyföld villámcsapástól megsemmisült atyhai templomának újjáépítését szervezve is szolgálta Isten országát – írták.

“Publicisztikáit emberek tízezrei várták és olvasták. Szavait, mondatait, amelyekkel mindenkor az Isten, a haza és a szeretet parancsának követésére hívta a magyarságot, megőrizzük” – közölte a CÖF.

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést Bencze Izabella jogásznak, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségen, a Várkert Bazár rendezvénytermében 2019. augusztus 16-án

Tovább olvasom

Médiapiac

A kettős médiamérce csak leleplezi a politikai indítékokat

Az Egyesült Államok sajtószabadsággal kapcsolatos aggodalmai addig terjednek, ameddig ezek számonkérésében érdekelt – figyelmeztet a XXI. Század Intézet elemzése.

Közzétéve:

MTI / EPA / Oleg Petraszjuk

Lengyelország és Magyarország ismét a nyugati kritikák célkeresztjébe került a média szabadságára leselkedő, állítólagos veszélyek miatt. Mindeközben Lettországban és Ukrajnában az „információs tér biztonságára hivatkozva” rendeleti úton tiltottak be egy sor televíziós csatornát, ami nemcsak felháborodást nem váltott ki a szólásszabadság iránt máskor elkötelezett körökben, de még a tetszésüket is elnyerte – idézi Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatójának legújabb elemzését a Magyar Nemzet. A cikk a nyugati diplomácia és sajtó által alkalmazott kettős mércét mutatja be.

Az elmúlt években Lengyelország és Magyarország is számos bírálatot kapott az Európai Unió intézményeitől különféle ügyek kapcsán, Joe Biden megválasztásával pedig a kritikusok sorához Washington is csatlakozott, pontosabban visszatért közéjük. Ezek a bírálatok önértelmezésük szerint a jogállamisággal, a demokráciával és a szabadságjogok érvényesülésével kapcsolatos „aggodalmakhoz” kapcsolódtak, a gyakorlatban azonban a szuverenitás kérdése körül forogtak – hívja fel a figyelmet Kosztur András.

Alaptalan félelmek

Februárban a lengyel és a magyar vezetést is a szólásszabadság és a média korlátozására irányuló lépések miatt érték kritikák az Európai Bizottság és az amerikai külügy részéről. A magyar kormányt a Klubrádió – egyébként könnyen lehet, hogy csupán ideiglenes – frekvenciaengedélyének elvétele miatt bírálták, míg Lengyelország egy reklámadó-tervezet miatt került célkeresztbe.

A Klubrádióval kapcsolatos, bürokratikus huzavonát sikerült Washingtonban a „szólásszabadság visszaszorulásaként” értelmezni, de az Európai Bizottság tisztségviselőit is arra késztette az ügy, hogy egy sor Twitter-bejegyzésben elevenítsék fel a magyar sajtószabadság kapcsán táplált félelmeiket. Némileg nagyobb jelentőséggel bíró ügynek tűnhet Lengyelország esete, ahol a teljes médiaszektor reklámjövedelmeire vetne ki egy új adót a kormányzat, tekintettel azonban arra, hogy tulajdonképpen még hivatalos törvényjavaslatról szó sincs, csupán egy tervről, amelynek megvitatása még hátravan, a „nemzetközi aggodalom” ebben az esetben is túlzónak – és jócskán tendenciózusnak – tűnik.

A lengyel kormány tervei szerint a reklámokból származó jövedelmeket a cégek éves összbevételétől függően 2–15 százalék közötti adóval sújtanák, az így keletkező adóbevételek felét pedig a koronavírus elleni védekezésre, a többi részét pedig kulturális örökségvédelemre költenék.

A lengyel sajtó ellenzéki része szerint egy ilyen adó ellehetetlenítené működésüket, a kormány ezzel szemben azt állítja, a törvény célja elsősorban a gyakran külföldi médiaóriások bevételeikkel arányos adózásának a kivívása. Egy sor sajtóorgánum nyílt levélben tiltakozott a javaslat ellen, egyes tévécsatornák egy napra elnémultak, számos hírlap pedig fekete címlappal jelent meg.

Az oroszok ellen szabad

Kosztur András kijelenti, hogy az Egyesült Államok sajtószabadsággal – illetve általában a demokráciával és az emberi jogokkal – kapcsolatos aggodalmai addig terjednek, ameddig ezeknek a számonkérésében érdekelt. Egy héttel azelőtt, hogy Ned Price amerikai külügyi szóvivő a Klubrádióval kapcsolatban azt mondta, hogy „újabb csapás volna a média sokszínűségére nézve”, ha az elvesztené frekvenciáját,

az ukrán elnök rendeleti úton vonta vissza három ellenzéki tévécsatorna engedélyét, Lettországban pedig a helyi médiatanács döntése alapján tucatnyi orosz csatorna sugárzását szüntették meg.

Az USA kijevi nagykövetsége üdvözölte az ukrán vezetés döntését, és Lettországgal szemben sem merültek fel aggályok, az EU részéről pedig egy semmitmondó nyilatkozattal tudták le a három ukrajnai televízió bezárását.

Mindkét országban régóta nagy nyomás nehezedik az orosz vagy oroszbarátnak tekintett médiára, amelyek azonban a helyi médiapiac jelentős részét lefedik.

Lettországban például a nézettség több mint egyötöde esik azokra a csatornákra, amelyeket február folyamán különböző okokra hivatkozva ellehetetlenített a lett médiahatóság.

Riga persze elsősorban az orosz hírműsorok propagandisztikus jellegét, a műsorok „gyűlöletkeltő” tartalmát és egyéb hasonló, alapvetően politikai indokokat hozott fel a csatornák bezárására, formailag azonban több esetben a lett médiaszabályozás azon passzusára hivatkoztak, miszerint a külföldi csatornák közvetítése csak egy helyi, a lett törvények előtt felelős jogi személy bevonásával lehetséges – magyarázza Kosztur András. Az orosz NTV csoport ezen bukott el – az indiai sorozatokra vagy gyerekmesékre specializálódott csatornákat az orosz propagandára hivatkozva nehezen lehetett volna lekapcsolni –, az orosz állami tévéadó csatornái viszont a hírműsorok tartalma miatt lettek felfüggesztve.

A kettős mérce annyira nyilvánvalóvá vált, hogy lassan hatékonysága is elvész, hiszen a szelektív felháborodás leleplezi az „aggodalmak” politikai indíttatását, és ezáltal lerombolja az azokat körüllengő morális felsőbbrendűség pátoszát

– összegzi cikke tanulságait Kosztur András.

A XXI. Század Intézet elemzése teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el.

Borítókép: Az oroszbarátnak tartott ukrán Nas hírtelevízió bezárását követelő ultranacionalista tüntetőt vesznek őrizetbe rohamrendőrök a tévé kijevi épülete előtt 2021. február 4-én

Tovább olvasom