Kövess minket!

Médiapiac

Mesterséges intelligencia kontra szerzői jog

Napjaink egyik legfontosabb tudományos kérdése, hogy mi a jövője a mesterséges intelligenciának, és ennek függvényében például a gazdaságnak, az információs társadalomnak, sőt magának az emberi fajnak. Ugyan szokatlan felvetés, de léteznek olyan peremterületek, ahol a mesterséges intelligencia és a szerzői jog érdekei és értékei is találkoznak.

Isaac Asimov 1976-os, A két évszázados ember (The Bicentennial Man) – majd Asimov és Robert Silverberg ennek alapján készült 1992-es, A pozitron-ember (The Positronic Man) – című írásában Andrew (NDR-113), egy háztartási robot emberré válásának rögös, kétszáz éves folyamatát ismerhetjük meg. Az 1999-ben Robin Williams főszereplésével megfilmesített alkotás Asimov robotvilágának egyik legérdekesebb darabja, amely olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az érzelem és értelem, a rabszolgaság és szabadság, a szerelem, a humanizmus, a szellemi kreativitás. A történet egyik fontos eleme, hogy Andrew a háztartási feladatainak kötelességszerű teljesítése mellett örömét leli a fafaragásban. Ennek eredményeként olyan kreatív alkotásokat hoz létre (például kakukkos órákat), amelyeket a robot tulajdonosa, Richard Martin részben Andrew javára értékesít. A rendkívül szerteágazó, összességében a „mi az ember?” kérdésre választ kereső mű így egy apró szeletében a szerzői jog és a mesterséges intelligenciával rendelkező, önmagát folyamatosan fejlesztő robot viszonyrendszerét is körbejárja.

Ha Asimov robotvilága valósággá válna, és a szerzői jog jelenlegi paradigmája fennmaradna, Andrew egyáltalán nem rendelkezhetne szerzői jogokkal. A szerzői jog jellegéből adódóan csak az emberek kreatív alkotásait védi. (Rendkívül érdekes vita alapja lehet, hogy a történet szerint Andrew emberként hunyt el, mivel pozitronagyának élő szövetre cserélését követően az arra illetékesek elismerték az emberi mivoltát. Más szóval halála pillanatában Andrew már nem robot, hanem ember volt, akit megillethettek a szerzői jogok.)

A mesterséges intelligencia fejlődése jelenlegi ütemét látva azonban reális kérdésként merülhet fel, hogy egy ember gyártotta, de az algoritmusai által gyűjtött adatok segítségével önmagát továbbfejlesztő szoftver vagy robot képes lehet-e olyan alkotást létrehozni, amely elvben kielégíti a szerzői jogi védelem minimumkövetelményét: az egyéni, eredeti jelleget.

Ehhez a kérdéshez azonban nem csak a szerzői jog hagyományos irányából közelíthetünk. A szellemi alkotások kereskedelmi vonatkozásait középpontba emelő TRIPS-megállapodás 1994-es elfogadása óta világos, hogy a szerzői jogban már nem a kulturális jellegzetességek dominálnak. (Reálisan már ezt megelőzően is a kizárólagos vagyoni jogok bírtak nagyobb relevanciával, de a szerző személye és az őt megillető, személyhez fűződő jogok legalább akkora figyelmet érdemeltek, különösen az európai országokban.) Így Andrew és bármely más, mesterséges intelligenciával rendelkező entitás alkotómunkáját megközelíthetjük a puszta értékesíthetőség irányából is.

Hogy ez a gondolat mennyire nem irracionális, azt például a DogVinci „művésznéven” ismert fekete labrador 65–350 dollár közötti áron értékesített festményei, sőt az ezek mintájával előállított, 195 dollárért kapható nyakkendők ténye is igazolja. Az 1960-as években pedig egy Peter névre hallgató csimpánz Pierre Brassau művésznév alatt kiállított festményei eredményeztek majdnem osztatlan sikert a műkritikusok körében. Ahogy Andrew, úgy DogVinci és Pierre Brassau/Peter sem rendelkezik szerzői jogokkal. Ezekre azonban nincs is szükség, ha a kérdés az, hogy a kreatív festmények és más művészeti alkotások bevételt termelhetnek-e (Richard Martinnak, DogVinci tulajdonosának vagy a Pierre Brassaunak otthont adó állatkertnek).

A gépek kreatív alkotásai nem csak Asimov világában léteznek. Ismert olyan algoritmus, amelyik álomképeket fest, amelyik zeneművet alkot, amelyik haikut ír, vagy amelyik csiripel a Twitteren. A Project Debater algoritmusa pedig érvelni és beszédet mondani tanult meg. Ráadásul olyan jól sikerült, hogy harcedzett szónokokat megszégyenítő alapossággal tudta kifejteni álláspontját egy általa addig nem ismert kérdésben.

Hogy ezek a potenciálisan szerzői műként is értékelhető tartalmak mennyire esztétikusak, szebbek-e, kellemesebbek-e, mint egy emberi alkotás, ugyancsak vita tárgya lehet. Yuval Noah Harari Homo Deus című híres könyvében említi azt a zenei párbajt/kísérletet, amelyben a közönségnek arról kellett véleményt formálnia, hogy az előadott három zenemű közül melyiket írta Bach, melyiket a David Cope zeneprofesszor által fejlesztett EMI (Experiments in Musical Intelligence) algoritmus és melyiket Steve Larson, az Oregoni Egyetem zeneprofesszora. A kutatók és a komponistapárbajt kezdeményező Larson legnagyobb megdöbbenésére a közönség az algoritmus zeneművét vélte Bach alkotásának (mondhatni, a „legszebbnek”), Bachét Larsonénak és Larsonét az algoritmusénak (mondhatni, a „leggépiesebbnek”).

Igaz, hogy ennek a kísérletnek és általában véve a „szépségnek” a szerzői jog világában semmi relevanciája nincs, mert a jogszabályok nem védik az esztétikumot (ahogy egy mű minőségi és mennyiségi jellegzetességeit sem). A szerzői jog csak az egyéni, eredeti alkotásokat védi, amelyeket szerzője saját maga kreált szellemi energiáinak segítségül hívásával, mások művének szolgai másolása nélkül. A szerzői jog világában nemcsak Beethoven vagy Picasso darabjai részesülhetnek így védelemben, de az erősen rétegstílusnak tekinthető indusztriális metál, a számos társadalomban nyíltan is megvetett pornográf tartalmak vagy az átlagember számára csekély szépséget tükröző, művészi installáció céljából kiállított piszoár is.

Ami mindezekben – ideértve az algoritmusok álomképeit, zeneműveit, haikuit, beszédeit, tweetjeit is – közös, az az értékesíthetőség lehetősége. Vagyis bár a szerzői jog jelenlegi állása szerint nem vitás, hogy a mesterséges intelligenciát nem illeti meg a jogvédelem, ám ez könnyen meddő kérdéssé válhat. A mesterséges intelligencia működtette algoritmusok alkalmasak az adatok olyan szintű feldolgozására, amely addig nem tapasztalt mélységű adatbázisokat hoz létre, számítógépes szoftvereket szül, esetleg 3D-s nyomtatás révén iparilag hasznosítható alkotásokat vagy műremekeket hoz létre. Ezek pedig szerzői jogi védelem nélkül is komoly bevételeket eredményezhetnek fejlesztőik javára.

Igaz, jelenleg nem algoritmusok zeneműveit hallgatjuk (az EMI szoftvernek amúgy volt lemezszerződése), nem az ő festményeiket nézzük a múzeumokban (bár az interneten akadálytalanul hozzáférhetünk ilyenekhez is), politikai beszédírónak (és szellemírónak) is hús-vér embereket alkalmazunk még, és egyelőre a Project Debatert sem tervezik a fejlesztői értékesíteni. Ritka kivétel, hogy a már említett David Cope-nak egy másik algoritmusa, az Annie haikukat is írt. Ezek közül Cope többet is beválogatott a Comes the Fiery Night – 2,000 Haikus by Man and Machine című gyűjteménybe. Igaz, nem tudni, melyik haiku az Annie és melyik ember alkotása.

Ennek ellenére senki nem dőlhet hátra azt gondolván, hogy a művészetek, a tudományok és az irodalom területén ne történhetne gyökeres fordulat. Könnyen előfordulhat, hogy előbb szűkebb körben (például a big data elemzésekor), majd tágabb körben (például mesterséges intelligencia által komponált zeneművek internetes rádiója révén) központi szerephez fognak jutni az algoritmusok.

Jelenleg is számos olyan szoftver létezik, amely formálja, sőt egyenesen irányítja a tartalomfogyasztást és azon keresztül a közízlést. Különösen a zenei streaming világában jutnak központi szerephez azok a programok, amelyek monitorozzák a közönség/előfizetők fogyasztási szokásait. Ez a dal nem tetszett, mert gyorsan átugrottam? A program tanul, és legközelebb hátrébb sorolja a „véletlen” játszási listán az adott darabot. Ez a dal tetszett? Akkor legközelebb egy hasonlót is ajánl a szolgáltatás a fogyasztónak, hátha az is elnyeri a tetszését. Ugyanez a logika uralkodik az Amazon online könyvesboltjában is. Mi a közös Harari már említett Homo Deus című könyvében és Bob Woodward Fear – Trump in the White House című bestsellerében? Tartalmilag vélhetően nagyon kevés (utóbbit nem állt módomban elolvasni), ám az Amazon szerint sokan azok közül, akik Harari könyvét megvették, ugyancsak beszerezték Woodward írását.

Ezek az algoritmusok komoly hatással lehetnek a szerzői jog világára. Miközben nem lehet elmenni a bennük rejlő praktikum mellett, a bennük rejlő veszélyek sem elhanyagolhatóak. Ahogy hosszú ideje a rádiók is komoly szűrésen átesett hangfelvételeket játszanak csak, úgy az is reális lehetőség, hogy a digitális piactereken a népszerű művek aránytalanul elnyomják majd a kevésbé népszerűeket. Lesz első osztályú tartalom, és lesz minden más. Csak az kerülhet az első osztály luxusába, vagy épp kerülhet ki onnan, akit az algoritmus akar ott elhelyezni vagy onnan eltávolítani.

Hosszú távon – ha egyelőre megmaradnak az emberi alkotók a zene, a film, a televízió stb. világában – ez tovább fokozhatja a már most is jól megfigyelhető „blockbusterjelenséget”. Más szóval sok előállító inkább biztosra megy majd, olyan tartalmak gyártására fogja fordítani erőforrásainak számottevő részét, amelyeket az algoritmus „borítékolhatóan” fel fog venni az első osztályba. Nehezen vitatható, hogy az minősül népszerűnek, amit a közönség szeret. Ezért lehet az, hogy egy szuperhősös történet sokkal nagyobb bevételt generál manapság, mint egy történelmi dráma, pedig mondavalóját tekintve messze nem kérdéses, melyik „értékesebb” darab. A szerzői jog szempontjából persze mindez mellékkörülmény. Ami fontos, hogy a fogyasztó hozzájusson ahhoz a tartalomhoz, amiért hajlandó fizetni. Ezért lehet az, hogy bár a mesterséges intelligencia potenciális veszélyt jelenthet az emberi alkotók jövőjére nézve, a tartalom-előállítók minden korábbinál hatékonyabb és hűségesebb szövetségeseként tevékenykedhet.

A szerző a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának habilitált docense.

Médiapiac

Meghalt Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagja

Fáradhatatlanul küzdött a közjóért.

Közzétéve:

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A 72 éves Bencze Izabella pénteken hunyt el, halálhírét szombaton a családja közölte az MTI-vel.

2007 és 2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnöke, 2010-től a magyar közszolgálati médiumok tulajdonosi testületének, a Közszolgálati Közalapítványnak a parlament által választott kurátora volt.

Alapító tagja volt a nemzeti értékeket képviselő Civil Összefogás Fórumnak (CÖF).

A CÖF az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében méltatta, hogy

Bencze Izabella “fáradhatatlanul” küzdött a közjóért.

A szovjet csapatkivonás gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza volt. Feltárta a magyarországi rablóprivatizáció körülményeit. Székelyföld villámcsapástól megsemmisült atyhai templomának újjáépítését szervezve is szolgálta Isten országát – írták.

“Publicisztikáit emberek tízezrei várták és olvasták. Szavait, mondatait, amelyekkel mindenkor az Isten, a haza és a szeretet parancsának követésére hívta a magyarságot, megőrizzük” – közölte a CÖF.

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést Bencze Izabella jogásznak, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma tagjának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségen, a Várkert Bazár rendezvénytermében 2019. augusztus 16-án

Tovább olvasom

Médiapiac

A kettős médiamérce csak leleplezi a politikai indítékokat

Az Egyesült Államok sajtószabadsággal kapcsolatos aggodalmai addig terjednek, ameddig ezek számonkérésében érdekelt – figyelmeztet a XXI. Század Intézet elemzése.

Közzétéve:

MTI / EPA / Oleg Petraszjuk

Lengyelország és Magyarország ismét a nyugati kritikák célkeresztjébe került a média szabadságára leselkedő, állítólagos veszélyek miatt. Mindeközben Lettországban és Ukrajnában az „információs tér biztonságára hivatkozva” rendeleti úton tiltottak be egy sor televíziós csatornát, ami nemcsak felháborodást nem váltott ki a szólásszabadság iránt máskor elkötelezett körökben, de még a tetszésüket is elnyerte – idézi Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatójának legújabb elemzését a Magyar Nemzet. A cikk a nyugati diplomácia és sajtó által alkalmazott kettős mércét mutatja be.

Az elmúlt években Lengyelország és Magyarország is számos bírálatot kapott az Európai Unió intézményeitől különféle ügyek kapcsán, Joe Biden megválasztásával pedig a kritikusok sorához Washington is csatlakozott, pontosabban visszatért közéjük. Ezek a bírálatok önértelmezésük szerint a jogállamisággal, a demokráciával és a szabadságjogok érvényesülésével kapcsolatos „aggodalmakhoz” kapcsolódtak, a gyakorlatban azonban a szuverenitás kérdése körül forogtak – hívja fel a figyelmet Kosztur András.

Alaptalan félelmek

Februárban a lengyel és a magyar vezetést is a szólásszabadság és a média korlátozására irányuló lépések miatt érték kritikák az Európai Bizottság és az amerikai külügy részéről. A magyar kormányt a Klubrádió – egyébként könnyen lehet, hogy csupán ideiglenes – frekvenciaengedélyének elvétele miatt bírálták, míg Lengyelország egy reklámadó-tervezet miatt került célkeresztbe.

A Klubrádióval kapcsolatos, bürokratikus huzavonát sikerült Washingtonban a „szólásszabadság visszaszorulásaként” értelmezni, de az Európai Bizottság tisztségviselőit is arra késztette az ügy, hogy egy sor Twitter-bejegyzésben elevenítsék fel a magyar sajtószabadság kapcsán táplált félelmeiket. Némileg nagyobb jelentőséggel bíró ügynek tűnhet Lengyelország esete, ahol a teljes médiaszektor reklámjövedelmeire vetne ki egy új adót a kormányzat, tekintettel azonban arra, hogy tulajdonképpen még hivatalos törvényjavaslatról szó sincs, csupán egy tervről, amelynek megvitatása még hátravan, a „nemzetközi aggodalom” ebben az esetben is túlzónak – és jócskán tendenciózusnak – tűnik.

A lengyel kormány tervei szerint a reklámokból származó jövedelmeket a cégek éves összbevételétől függően 2–15 százalék közötti adóval sújtanák, az így keletkező adóbevételek felét pedig a koronavírus elleni védekezésre, a többi részét pedig kulturális örökségvédelemre költenék.

A lengyel sajtó ellenzéki része szerint egy ilyen adó ellehetetlenítené működésüket, a kormány ezzel szemben azt állítja, a törvény célja elsősorban a gyakran külföldi médiaóriások bevételeikkel arányos adózásának a kivívása. Egy sor sajtóorgánum nyílt levélben tiltakozott a javaslat ellen, egyes tévécsatornák egy napra elnémultak, számos hírlap pedig fekete címlappal jelent meg.

Az oroszok ellen szabad

Kosztur András kijelenti, hogy az Egyesült Államok sajtószabadsággal – illetve általában a demokráciával és az emberi jogokkal – kapcsolatos aggodalmai addig terjednek, ameddig ezeknek a számonkérésében érdekelt. Egy héttel azelőtt, hogy Ned Price amerikai külügyi szóvivő a Klubrádióval kapcsolatban azt mondta, hogy „újabb csapás volna a média sokszínűségére nézve”, ha az elvesztené frekvenciáját,

az ukrán elnök rendeleti úton vonta vissza három ellenzéki tévécsatorna engedélyét, Lettországban pedig a helyi médiatanács döntése alapján tucatnyi orosz csatorna sugárzását szüntették meg.

Az USA kijevi nagykövetsége üdvözölte az ukrán vezetés döntését, és Lettországgal szemben sem merültek fel aggályok, az EU részéről pedig egy semmitmondó nyilatkozattal tudták le a három ukrajnai televízió bezárását.

Mindkét országban régóta nagy nyomás nehezedik az orosz vagy oroszbarátnak tekintett médiára, amelyek azonban a helyi médiapiac jelentős részét lefedik.

Lettországban például a nézettség több mint egyötöde esik azokra a csatornákra, amelyeket február folyamán különböző okokra hivatkozva ellehetetlenített a lett médiahatóság.

Riga persze elsősorban az orosz hírműsorok propagandisztikus jellegét, a műsorok „gyűlöletkeltő” tartalmát és egyéb hasonló, alapvetően politikai indokokat hozott fel a csatornák bezárására, formailag azonban több esetben a lett médiaszabályozás azon passzusára hivatkoztak, miszerint a külföldi csatornák közvetítése csak egy helyi, a lett törvények előtt felelős jogi személy bevonásával lehetséges – magyarázza Kosztur András. Az orosz NTV csoport ezen bukott el – az indiai sorozatokra vagy gyerekmesékre specializálódott csatornákat az orosz propagandára hivatkozva nehezen lehetett volna lekapcsolni –, az orosz állami tévéadó csatornái viszont a hírműsorok tartalma miatt lettek felfüggesztve.

A kettős mérce annyira nyilvánvalóvá vált, hogy lassan hatékonysága is elvész, hiszen a szelektív felháborodás leleplezi az „aggodalmak” politikai indíttatását, és ezáltal lerombolja az azokat körüllengő morális felsőbbrendűség pátoszát

– összegzi cikke tanulságait Kosztur András.

A XXI. Század Intézet elemzése teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el.

Borítókép: Az oroszbarátnak tartott ukrán Nas hírtelevízió bezárását követelő ultranacionalista tüntetőt vesznek őrizetbe rohamrendőrök a tévé kijevi épülete előtt 2021. február 4-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Drámai eseményekkel jön a Doktor Balaton évadzárója

Ma este első évadának utolsó epizódjához érkezik a TV2 teljes egészében hazai fejlesztésű napi sorozata.

Közzétéve:

TV2

A kíváló színészekkel és izgalmas történettel indult széria hétről-hétre számtalan nem várt fordulattal lepte meg a nézőket – idézi fel az Origo.

A történet ma esti része is tartogat meglepetéseket, így hát érdemes lesz most is Balatonmeggyesre látogatni, méghozzá olyan népszerű színészek tarsaságában, mint például Mészáros András, Gula Péter, Pálfi Kata, Horváth Alexandra, Kőszegi Ákos, Gazsó György, Király Attila vagy Bezerédi Zoltán.

A Doktor Balaton forgatása sokat adott mind emberileg, mind szakmailag. Nagyon örültem a lehetőségnek, érdekes munkának ígérkezett, és az is volt, tanultam türelmet, pontosságot, amik mind hasznomra válnak

– mondta el Mészáros András, a sorozat címszereplője.

Doktor Balaton azzal fogott meg igazán, ahogy cipeli a maga puttonyát. Érdekes megmutatni, hogyan birkózik meg azzal, ami neki jutott. Jó azt láttatni, hogy a doki őszinte, egyenes. Tudja, hogy nem hibátlan, de egy megoldásra törekvő ember. A történetnek hála pedig jócskán van mit megoldania majd a folytatásban is, legyen szó a magánéletéről, a családi titkokról vagy épp a hivatásáról – tette hozzá a színész.

A sorozat folytatása még idén látható lesz.

Borítókép: Mészáros András, a sorozat címszereplője

Tovább olvasom