Kövess minket!

Médiapiac

Megszűnt a Zoom.hu

2009. április 22-én éjfélkor megszűnt a Zoom.hu hírportál, mely 2008. április 17-én nagy reményekkel indult útjára. Tarjányi Péter tulajdonos tavaly november óta tárgyalt az Enternet Invest Zrt. személyében egy pénzügyi, valamint a végül befutó, ám megnevezni nem kívánt szakmai befektetővel; előbbi kisebbségi, utóbbi száz százalékos részesedést kívánt szerezni a Zoom.hu mögött álló társaságban, a Hang Plusz Média Kft.-ben. A tulajdonos az eladás indokai között említette a kapott ajánlatot, a gazdasági válság mind érezhetőbb hatásait, valamint azt: el szeretné kerülni, hogy a választások közeledtével komoly összegeket hirdetésekre fordító politikai erőktől „kísértések” érjék a deklaráltan politikailag független médiumot. A rendőrségi szakértőként is ismert vállalkozó az Indexnek hírportálnak kifejtette: a számára előnyös megállapodáson kívül az is az újság eladása mellett szólt, hogy szerinte a politikai újságírásban nehéz idők következnek.
A szerződés szerint Tarjányi Péter a következő három évben nem kezdhet újabb hírportál építésébe.
A Zoom főszerkesztője, a 168 órától érkezett Nagy József búcsúzó írásában így fogalmazott: „Beszálltunk a hírversenybe, de túl sok munkás riportra nem futotta az erőnkből… Az egy év és hat nap alatt, mi tagadás, hibáztunk sokat, de mára, ha lassan is, de összeállt a portál – a csapat, a tartalom, a forma és a háttér. Talán kár értünk.”

Forrás: Zoom.hu, Index

Médiapiac

Varga Judit: Magyarországon médiapluralizmus van (videó)

A Brüsszelből is támadott magyar sajtószabadság kapcsán Varga Judit a HírTV-nek arról beszélt, hogy Magyarországon médiapluralizmus van.

Közzétéve:

MTI/Máthé Zoltán

A Magyar Nemzet cikkében felidézi, hogy a Telex összeszedte a kormány eddigi megnyilatkozásait a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat sajtót érintő rendelkezései kapcsán. Bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter határozottan leszögezte, hogy az új törvényjavaslat nem fogja érinteni a sajtószabadságot, más baloldali portálokhoz hasonlóan a Telex is az aggodalmát fejezte ki – írják.

A portál külön felidézi Varga Judit volt igazságügyi miniszter válaszát is a törvényről és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosításról szóló keddi vitanapon. Varga Judit ugyanis azt mondta: 

Határainkon belül pedig az idegen érdekek kiszolgálóit kell rendre visszavernünk, akik nagy, nemzetközi NGO-hálózat által, guruló dollárok segítségével vagy éppen a fősodratú, progresszív, liberális médián keresztül próbálják aláásni a magyar érdekérvényesítést

– idézi  a 444.hu. Azonban a politikus az idegen érdekek kiszolgálóit titulálta visszaszorítandónak, nem pedig a szintén említett liberális médiát – kérdéses, hogy miért vonatkoztatja az előbbi megjelölést magára a dollármédia több sajtóorgánuma is.  

Ezekre az aggályokra reagálva a Hír TV műsorában Varga Judit elmondta, hogy Magyarországon külföldi befolyásszerzési kísérletek zajlanak, ezt szeretné megakadályozni a magyar jogalkotó, összhangban az európai szabályozási irányokkal.

A Brüsszelből is támadott magyar sajtószabadság kapcsán hangsúlyozta:

Magyarországon médiapluralizmus van, amit mi sem bizonyít jobban, mint a személyét ért folyamatos és következmények nélküli álhírek terjesztése az egyik legnagyobb baloldali sajtóorgánumtól, a Telextől.

Borítókép: Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke

Tovább olvasom

Médiapiac

Szakmai aggályok merülnek fel a magyar médiaszabadságról szóló jelentéseknél

Tárgyi tévedések, módszertani következetlenség és egyoldalúság érhető tetten több, nemzetközi szervezetek által publikált, a magyarországi sajtószabadságot és médiaviszonyokat elemző jelentésben is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tanulmánya szerint.

Közzétéve:

Pixabay

Az NMHH az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, minden olyan kezdeményezést örömmel fogad, amely a médiaszabadság helyzetét kívánja felmérni. Emellett azonban fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra is, ha az ilyen jelentésekkel, rangsorokkal kapcsolatban szakmai és módszertani aggályok merülnek fel.

A 2011 óta megjelent számos jelentés áttekintése után megállapítható, hogy

a rangsorok sokszor megkérdőjelezhető módszertant alkalmaztak, gyakran előfordult, hogy csak néhány szakértőt kérdeztek meg, ami így kevéssé megalapozott indokolást eredményez, sok esetben a pozitív jelenségek elhallgatása mellett

– összegezték az e jelentéseket elemző tanulmányban.

Közölték:

a jelentésekben többször is szó szerint ugyanaz a szöveges indokolás olvasható, annak ellenére, hogy különböző éveket mutatnak be.

Példaként említették, hogy az Európai Unió (EU) által támogatott Média Pluralizmus Monitor jelentéseinél szinte ugyanazt a szöveges indokolást fűzték a 2017-es felmérésben a kisebbségek médiahozzáférését vizsgáló indikátor 75 százalékos magas kockázati minősítéséhez, mint 2016-ban, amikor 25 százalékos kockázatot állapítottak meg.

Az NMHH kiemelte, hogy

bizonyos esetekben az indokolások nem is az általuk vizsgált időszakban bekövetkezett eseményeket értékelik.

A 2021-es Média Pluralizmus Monitor jelentésében számonkérik például egy 2022-ben elfogadott EU-rendelet végrehajtását. A Freedom House 2011-es évet vizsgáló sajtószabadság-jelentése pedig az akkor még meg sem alakult Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal kapcsolatban előre azt állította, hogy az korlátozza majd az információszabadságot.

A hatóság szerint a jelentések elkészítésében részt vevő szerzők és szakértői csoportok kiegyensúlyozottsága vagy kellő sokszínűsége is megkérdőjelezhető. A Média Pluralizmus Monitor esetében a jelentéseket írók és egyben a pontozást végzők köre több alkalommal is egy-egy egyetemi tanszék vagy szerkesztőség munkatársaira korlátozódott, miközben a független szakértők számára nem biztosítottak érdemi befolyást az értékelésre.

Hozzátették: hasonló példát szolgáltatnak a Freedom House internetszabadságot vizsgáló jelentései, amelyekben Magyarország pontozását és szöveges értékelését az elmúlt két évben “a hazai helyzettel szembeni korántsem elfogulatlan kritikáiról ismert” Társaság a Szabadságjogokért egyetlen munkatársa végezte el. A Riporterek Határok Nélkül pedig nem is közöl információt a jelentések készítőiről – ismertették a tanulmányban.

Az NMHH a tanulmányban kitért arra, hogy

a riportokat alátámasztó forrásoknál is egyoldalúság figyelhető meg: a jelentések láthatóan nem törekednek arra, hogy körültekintően, több nézőpontból vizsgálódjanak.

További szakmai hiányosságként említették, hogy például a Freedom House Freedom in the World jelentései 2015 és 2020 között egyetlen magyar forrásként a politics.hu weboldalra hivatkoztak, az internetszabadságról szóló jelentés pedig egy mindössze néhány piacvezető médium árbevételét figyelembe vevő tanulmány alapján von le következtetést a teljes online médiapiacon tapasztalható politikai befolyás mértékére nézve.

Az NMHH honlapjáról letölthető tanulmányban további példák olvashatóak a Freedom House, a Riporterek Határok Nélkül, a Média Pluralizmus Monitor, az UNESCO és mások Magyarországot érintő jelentéseivel kapcsolatban.

“A hatóság bízik benne, hogy konstruktív kritikájával hozzájárul, hogy a jövőben szakmailag megalapozottabb és kiegyensúlyozottabb, a valósághoz közelítő jelentések szülessenek a magyar médiaviszonyokról” – áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

December 6-tól vadonatúj részekkel folytatódik a Szerencsekerék

Kasza Tiborral és Sydney van den Bosch-sal december 6-tól vadonatúj részekkel folytatódik a Szerencsekerék. A TV2 népszerű vetélkedője most is szórakozató és izgalmas, sokszor érzelmekkel teli pillanatokat tartogat azok számára, akik figyelemmel kísérik a műsort. A tét ismét óriási, többmilliós összegek forognak kockán a fődíj játékban.

Közzétéve:

TV2

Hétköznap esténként folytatódnak a Szerencsekerék adásai, amelyekben most is 2 civil versenyző és 1-1 sztár teszi próbára tudását és szerencséjét, és száll harcba a mesés nyereményekért. A felhőtlen szórakozás mellett ezúttal is hatalmas a tét, hisz többmilliós nyeremények találhatnak gazdára a fődij játékban – derül ki a TV2 közleményéből.

A soron következő új adásokban többek között olyan sztárvendégekkel találkozhatnak a nézők, mint: Gelencsér Tímea, Baby Gabi, Caramel, Kiss Gergely, Dolhai Attila, Noszály Sándor vagy Sági Szilárd.

Borítókép: Sydney van den Bosch és Kasza Tibor

Tovább olvasom