Kövess minket!

Médiapiac

„Itt ki van téve minden az asztalra” – Dudás Gergő a Politisről

Hogyan tudott együttműködni Spéder Zoltánnal, és miért mondott nemet Simicska Lajos embereire? Mikor telt be a pohár az Indexnél és honnan jött a Politis ötlete? Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője különleges vállalkozásba fogott, amelyet egy speciális, Magyarországon újdonságnak számító üzleti modellre alapozna. Interjú.

Miért mondtál fel két hónappal az Index tulajdonosváltása után?

Az utóbbi időben elég sok mindent elmondtam már erről.

Valóban, ám eddig általánosságban beszéltél a média függetlenségről vagy az oligarchák befolyásszerzéséről. Én viszont arra vagyok kíváncsi, hogyan életed meg az április 20. és május 16. – azaz a tulajdonosváltás és a távozásod – közötti időszakot.

A tulajdonosváltás azzal járt, hogy bekerültek a menedzsmentbe Simicska Lajos emberei, én pedig egy olyan főszerkesztő voltam, aki egy sor stratégiai kérdésben egyeztettem rendszeresen a menedzsment, az igazgatóság tagjaival. Akorábbi években is voltak konfliktusok a működési, üzleti modellből fakadóan- és éppen az ebből fakadó stratégiai, működési kérdések megvitatásában sok egyeztetés volt. Persze ebből a modellből egy csomó kényszer adódott az évek során, a hirdetői befolyás térnyerése, ami ellen küzdöttünk is.

Mindez együtt olyan helyzetet teremtettek áprilisban, amit már nem vállaltam, nem akartam tovább küzdeni egy új menedzsmenttel. A döntésemet egy héttel a tulajdonosváltást követően hoztam meg, majd kitöltöttem a 30 napos felmondási időmet.

Mivel fontosnak tartom, hogy az Index megőrizhesse azt a nagyon fontos szerepét, amit évtizedek óta visz, nem akartam sem pánikot kelteni, sem interregnumot, nem akartam olyan helyzetet teremteni, hogy bárki a kollégák közül úgy érezze, erkölcsi kötelessége követni a példám. Ez az én személyes döntésem volt.

Közel négy évig voltál főszerkesztő. Ez idő alatt nem derogált a tulajdonos, Spéder Zoltán személye, aki mégiscsak egy klasszikus oligarcha szerteágazó politikai kapcsolatrendszerrel?

Tegyük hozzá, Spéder – aki az OTP egyik vezetőjeként mégiscsak az üzleti életben alapozta meg karrierjét és vagyonát – 2007-2008-ban azért szállta be az Indexbe, mert jó befektetésnek találta. Ne felejtsük el, akkor még bőven a közösségi média berobbanása, a penetráció valódi felfutása előtt voltunk, az internetes vállalkozások komoly profittal kecsegtettek. Legitim döntés volt. Kétségtelen, az már komoly tehertétel volt, hogy 2010 után – majd pont az én főszerkesztőségem idején – milyen kormányzati kapcsolatokat épített ki. Ugyanakkor köztudott, hogy 2015 végén kiesett a pikszisből. Szerintem az fontos különbség, ha valaki így indul, letesz valamit az asztalra, olyan személyekhez képest, akik első perctől szoros szimbiózisban álltak a politikával.

De amúgy is, ha Spéder nekem mint korábbi adottság belefért, akkor mindennek bele kell férnie?

Mégiscsak végigcsináltad azt a négy évet, amíg – a te értelmezésedet követve – Spéder oligarchaként tevékenykedett. Elődöd, Uj Péter többször nyilatkozta, hogy Spédert rendszeresen hívták a kormánypárti politikusok, és ő ezt továbbhárította a szerkesztőségre.

Két dologról beszélek, amikor a Politis mellett érvelek. A politikai függetlenség alap kéne legyen, miközben a magyar médiában ez a kezdetektől kevéssé volt adott, mára pedig elképesztő arányban került a a sajtó politikusok vagy pártkatonák tulajdonába. Már-már kivételnek számítanak azok a szerkesztőségek, amelyek nincsenek ilyen nyomás alatt. Igen, Spédernél csörgött a telefon, de szinte az összes médiatulajdonosnál csörög – az Indexen viszont ennek nem volt valódi nyoma. Voltak nyilván konfliktusok, rossz ízű viták, túlreagált helyzetek, de nem voltak íróasztalfiókban maradt cikkek, tiltott ügyek, és aligha vitatható, hogy az Index megőrizte mindenkori kormánykritikus hangvételét.

A Takarékbank-ügy volt az egyetlen fájó téma, amit az újság távolról követett: ebben tartom, amit szintén leírtam egy hosszú publicisztikában, hogy igazán jó döntés a tulajdonos ügyeinek boncolgatásával kapcsolatban nem nagyon van. Szakmailag a távolságtartást tartottam a legkisebb rossznak, ezzel megakadályozva azt is, hogy az ügyben saját érdeke szerint használhassa lapját. Többször leírtam azt is Spéder meghurcolásakor: a sok összetevő közül az egyik az lehetett, hogy éppen az Index szabad működése miatt is fogyott körülötte a levegő. De én nem csak politikai vagy tulajdonosi befolyásról beszélek. Hanem arról is, hogy az ingyenes tartalommal együtt járó kereskedelmi kiszolgáltatottság egyre kevésbé biztosítja a minőségi munka feltételeit.

Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

A pohár fokozatosan telt. Nekem egyébként sokkal több nehézséget és konfliktust okoztak az üzleti modellből adódó kihívások. Az esetleges politikai nyomásra született kéréseket könnyű szívvel hárítod, hiszen pontosan tudod, hogy illegitim. Sokkal nehezebb arról dönteni, hogy milyen natív hirdetéseket engedsz be, hogy milyen hirdetői befolyást engedsz meg a tartalmaknál. Mire mekkora energiát fordít a szerkesztőség? Mi kell az életben maradáshoz, melyik kampánytól, nagy hirdetőtől és ezzel bevételtől esünk el egy-egy nem, visszautasítás kapcsán, hogyan befolyásolja ez a béremelések vagy létszámhelyzet kérdését.

És a hirdetői kiszolgáltatottság tényleg egyre nagyobb: lassan lehetetlen megmondani a hazai médiában, hogy például egy filmről megjelenő írások mennyiben köszönhetők a forgalmazó által a lapban elköltött pénznek és mennyiben a szerkesztőség szabad döntésének.

Ez nem magyar sajátosság, a Buzzfeed például arról híres, hogy nem lehet különbséget tenni a cikknek álcázott hirdetés és a szerkesztőségi kontent között.

De a Buzzfeed büszke erre, ilyen újságot akar csinálni! És a Buzzfeed nem egy komoly közéleti újság, hanem szórakoztatni akar. Ugyanakkor az én etikai érzékemet ez a működési modell sérti.

A Buzzfeed épphogy elindult a „megkomolyodás” útján: a Politicotól igazoltak főszerkesztőt, oknyomozó cikkeket közölnek. Miért ne lenne legitim ez a modell?

Szerintem a tartalom és a hirdetés jelöletlen, vagy szándékosan az olvasó számára felismerhetetlen jelöléssel való összemosása problémás. Az ingyenes tartalomra épített modell persze legitim. Virágozzák száz virág, sőt, egy kereskedelmi tévé is dönthet úgy, hogy komolyan veszi a híradózást, és működhetnek nyereségesen az ingyenességre alapozó hírportálok is. Remek, ha csinálnak fontos és komoly tartalmakat. Én azt állítom, hogy az nem megengedhető, az nem működik, hogy nyilvánosságot kizárólag ingyenes tartalomra épített üzleti modellben működő médiumokra bízzuk: ezek szerintem szükségszerűen kevesebbet tudnak közéleti kérdésekkel foglalkozni.

Dudás Gergő a Politis bemutatásakor

Ez mindenütt így van, csak éppen a fejlett világban mindenütt működik a legacy média. Az ingyenes modellt duplán vagy triplán sújtja a social media jelentette kihívás is. Az olvasók nagy többsége már nem közvetlenül keresi fel a híroldalakat, a közösségi média ráadásul elképesztő mértékű hirdetési pénzt vonz magához.

A szerkesztőknek, újságíróknak egyre több idejét viszi el az, hogy közösségi médiára optimalizált tartalmakat állítsanak elő. A Politis erről a felismerésről szól, olyan megoldást keresek, ami ezeket a problémákat eliminálja.

Ez azt jelenti, hogy elzárkózol a reklámoktól?

Dehogy. Korábban volt egy fal a médiában a sales és a szerkesztőségek között, ami az elmúlt években leomlott. Nem zárkózom el a hirdetésektől, mindössze azt mondom, húzzuk fel újra ezt a falat. Ma szakmai konferenciákon főszerkesztők, hirdetők, ügynökségek beszélnek arról, hogy a fal lebontása egy win-win-win szituáció, a hirdető, a kiadó és az olvasó is nyer. És újságírói generációk nőnek fel úgy, hogy ez természetes. Büszkék arra, hogy a hirdető igényeihez illeszkedő, vagy egyenesen hirdetői tartalmat készítettek. Hát ne legyen természetes!

Ebben van egy nagy adag idealizmus.

Kétségtelenül. De nem adhatjuk fel teljesen az ideáinkat, mert akkor mi marad?

Abszolút függetlenség nincs. Te sem fogod tudni függetleníteni magad az előfizetőidtől, akik ha elégedetlenek, jövő ilyenkor nem újítják meg az előfizetésüket.

Ez egy lényeges kérdés. Mint ahogy az is felmerülhet, hogy a célul kitűzött 30 ezres szám nem túl ambíciózus elvárás-e. Nem hasraütésszerűen állapítottam meg ezt a számot, hanem megnéztem, hogy mekkora szerkesztőség képes előállítani megfelelő minőségben és mennyiségben olyan cikkeket, amelyekkel az előfizetők elégedettek lehetnek, és egy év után boldogan újítják meg az előfizetésüket. Nem azt állítom, hogy a mai magyar médiában ne jelennének meg jó cikkek, mindössze azt mondom, hogy ez kevés. Ehhez kell a 30 fős stáb, és ezért szeretném a legjobb hazai újságírókat megnyerni majd az ügynek.

Mert ez a garanciája a minőségnek és az organikus fejlődésnek, fenntarthatóságnak. Azt gondolom, hogy ha 10 ezer előfizetővel csinálok egy pár fős blogszerűen működő műhelyt, az nem lesz képes hosszú távon az áttörésre.

Ami az előfizetőket illeti, nem tartasz a „borzalmas tagságtól”?

Ezért nem támogatást kérek, hanem előfizetőket gyűjtök. Persze kár lenne tagadni, hogy a Politis jelen állapotában az előfizetők gyűjtése inkább egy crowdfunding kampány: még nem működik a termék, aminek az árát kérem. De ez azért van, mert baromi nagy a belépési küszöb a mai magyar médiapiacra. Akinek van ennyi pénze, az vagy nem akar belevágni, vagy aki igen, annak politikai szándékai vannak. Ezért kell a tőkét crowdfundinggal összerakni. A Politis indulása után viszont már egy szolgáltatásról beszélhetünk, aminek van egy meghatározott díja. Ebben az értelemben a Politis egy üzlet, egy vállalkozás, ugyanakkor egy jobb, minőségi újság koncepciója. Azok az oldalak, amelyek ingyenes tartalmakat kínálnak, majd támogatókat – és nem előfizetőket – gyűjtenek lényegében azt ismerik el, hogy baj van az üzleti modelljükkel. Vagy nincs elég bevételük a hirdetésekből, vagy ha mégis, ezt csakis úgy tudják elérni, hogy nem marad idejük oknyomozásra, a nagyobb elemző cikkek megírására, és ehhez adományt kérnek.

A politikai tartalmak rendszeres fogyasztói – akik rávehetők, hogy 10 ezer forintot fizessenek egy közéleti lapért – azt szeretik, ha a kedvenc orgánumuk az ő meggyőződésüket igazolja vissza, és ha nem ez történik, a következő alkalommal már nem fizetnek érte. Erről gondoltam, amikor a „borzalmas tagságról” kérdeztelek.

A kampány során arra törekszem, hogy világossá tegyem: mi nem a szekértábor-logika mentén dolgozzuk fel a közéleti témákat. Bízom benne, hogy van bőven több, mint 30 ezer ember, aki ezt már unja, túl szeretne lépni ezen a logikán. Remélem, hogy elég világosan beszélek arról, milyen újság akar lenni a Politis.

Nonszensz, hogy ma már tulajdonképpen újságírók között zajlik a médiaháború, napi szinten megy mindkét oldalról a cukkolás akár zárt szakmai csoportokban a Facebookon, akár az újságok felületein. Ennek egyébként az egyik hatása, hogy a közéleti újságírás kezd kicsit arról is szólni, hogy adjuk meg az olvasóknak a napi felháborodás-adagot, a „nézd mit írt már megint ez vagy az” típusú cikkek pörögnek.

Nem állítom, hogy ez néha nem lehet fontos, de ebben a mennyiségben egyértelműen túlzás, ráadásul elképesztő pótcselekvés a valódi közéleti tartalmak gyártása helyett.

Mi a célja a Politisnak azon felül, hogy a minőségi újságírást akarja előmozdítani, illetve 30 embernek akar egzisztenciát biztosítani?

Azt szeretné elérni, hogy egy picit színvonalasabb legyen a közéletünk. Nem azt mondom, hogy a Politisszel majd minden a helyére kerül, de néhány lépéssel kerüljünk közelebb a vágyott célhoz. Azt állítom, van része a sajtónak is abban, hogy ilyen hihetetlen módon kettészakadt a társadalom, hogy egy vita- és párbeszédképtelen kultúra alakult ki, hogy elfelejtünk lassan az ügyek érdeméről beszélni és több nézőpontot egyenrangúként egymás mellé tenni. Azért, mert nincs elég ideje, energiája, hogy többet és jobban foglalkozzon közéleti kérdésekkel. Azért, mert túl könnyen állást foglalunk és elvesszük sokszor a vita lehetőségét a kattintékony, ám torzító címekkel. Szerintem nem is egy Politisra, hanem több, a közéletre jobban fókuszálni képes független hírportálra lenne szükség. Amit nem értek, hogy közben van egy olyan hang – és ez benne van a te kérdésedben is –, hogy ne beszéljünk arról, milyen problémák vannak ma a médiában.

Közelítsünk más irányból. A hatalmat ellenőrizni akaró watchdog-újságírás akkor lehet sikeres, ha van tömeghatása. Ha csak 30 ezer emberhez jutnak el ezek a tartalmak, akkor elérik-e a céljukat?

Akkor az Átlátszó vagy a Direkt36 cikkei is pusztába kiáltott szavak lennének? Ha vannak eredmények, ha feltárnak valamit, az végigpörög a nyilvánosságban. Más médiumok képesek továbbvinni a sztorit. A 30 ezer előfizető az új üzleti és működési modellről szól, nem pedig arról, hogy egy zárványnak készítjük a cikkeket.

Magad mondtad, hogy nem támogatókat, hanem előfizetőket gyűjtesz. Az előfizetők pedig egy minőségi terméket kapnak majd a pénzükért. De nem érzik-e majd becsapottnak magukat, ha azt látják, hogy mások szemlék formájában ingyen jutnak hozzá ahhoz, amiért ők fizettek?

Az valóban gond, ahogy copy-paste effektus manapság Magyarországon működik. Ez egy régi probléma, a legacy média már a 2000-es évek elején folyamatosan panaszkodott arra, hogy az Index és az Origo miképpen veszi át az előfizetőiknek szóló tartalmaikat. De most nem arról beszélek, hogy a Politist majd nem lehet szemlézni, hanem éppen azt mondom, hogy az nyilvánvaló, hogy az exkluzív és fontos információkat mindenki továbbviszi. Egy fontos interjú fontos állításait, egy oknyomozó anyag alapvető megállapításait átveszik, de az eredeti és teljes tartalom ott marad – ahogy most is – az azt közlő újságnál.

Egyébként a Politis előfizetői nem egy-egy, a többi médium által átvett cikket kapnak majd, hanem egy újságot napi több tucat cikkel magas minőségben, színvonalas vizualizációval. Mindezt kiemelve a napi hírzajból.

Mindent paywall mögé raksz majd?

Igen, hard paywallt tervezek. Persze a marketingstratégia részeként ettől esetenként el lehet térni. Az HBO is időközönként kódolatlanul fogható, hogy kedvet csináljon az előfizetéshez. A New York Times havonta tíz cikket ingyen elérhetővé tesz.

Egy hét alatt a kitűzött cél 5 százalékát érted el az Idiegogo-n. Elégedett vagy?

Semmiképpen nem vagyok elégedetlen. Ez egy két hónapos kampány, idő kell ahhoz, hogy az alapüzenetet átvigyük. Ugyanakkor nagyon sokan vannak, akik megértették az üzenetet, helyeslik, de még nem volt érkezésük a gép elé ülni és átutalni a 10 ezer forintot, vagy éppen a decemberi fizetést várták.

Nem kevés ez a két hónap?

Ezt a platform, az Indiegogo határozza meg. Ugyanakkor ez a platform biztosítja teljes átláthatóságot és nyújt garanciát a visszafizetésre. Azt nem szerettem volna, hogy egy kicsit itt, egy kicsit ott gyűjtők, és még azt is hozzáteszem, hogy „küldjetek pénzt a bankszámlámra is”. Itt ki van téve minden az asztalra, látod, hol áll a gyűjtés, mi a kifutása.

Mi van, ha nem teljesül a kampány?

Bízom benne, hogy van bőven több, mint 30 ezer ember ebben az országban a mai médiapiaci és társadalmi helyzetben, aki elégedetlen a közbeszéd állapotával, és évi 10 ezres befektetéssel változtatni akar ezen.

Médiapiac

A kettős médiamérce csak leleplezi a politikai indítékokat

Az Egyesült Államok sajtószabadsággal kapcsolatos aggodalmai addig terjednek, ameddig ezek számonkérésében érdekelt – figyelmeztet a XXI. Század Intézet elemzése.

Közzétéve:

MTI / EPA / Oleg Petraszjuk

Lengyelország és Magyarország ismét a nyugati kritikák célkeresztjébe került a média szabadságára leselkedő, állítólagos veszélyek miatt. Mindeközben Lettországban és Ukrajnában az „információs tér biztonságára hivatkozva” rendeleti úton tiltottak be egy sor televíziós csatornát, ami nemcsak felháborodást nem váltott ki a szólásszabadság iránt máskor elkötelezett körökben, de még a tetszésüket is elnyerte – idézi Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatójának legújabb elemzését a Magyar Nemzet. A cikk a nyugati diplomácia és sajtó által alkalmazott kettős mércét mutatja be.

Az elmúlt években Lengyelország és Magyarország is számos bírálatot kapott az Európai Unió intézményeitől különféle ügyek kapcsán, Joe Biden megválasztásával pedig a kritikusok sorához Washington is csatlakozott, pontosabban visszatért közéjük. Ezek a bírálatok önértelmezésük szerint a jogállamisággal, a demokráciával és a szabadságjogok érvényesülésével kapcsolatos „aggodalmakhoz” kapcsolódtak, a gyakorlatban azonban a szuverenitás kérdése körül forogtak – hívja fel a figyelmet Kosztur András.

Alaptalan félelmek

Februárban a lengyel és a magyar vezetést is a szólásszabadság és a média korlátozására irányuló lépések miatt érték kritikák az Európai Bizottság és az amerikai külügy részéről. A magyar kormányt a Klubrádió – egyébként könnyen lehet, hogy csupán ideiglenes – frekvenciaengedélyének elvétele miatt bírálták, míg Lengyelország egy reklámadó-tervezet miatt került célkeresztbe.

A Klubrádióval kapcsolatos, bürokratikus huzavonát sikerült Washingtonban a „szólásszabadság visszaszorulásaként” értelmezni, de az Európai Bizottság tisztségviselőit is arra késztette az ügy, hogy egy sor Twitter-bejegyzésben elevenítsék fel a magyar sajtószabadság kapcsán táplált félelmeiket. Némileg nagyobb jelentőséggel bíró ügynek tűnhet Lengyelország esete, ahol a teljes médiaszektor reklámjövedelmeire vetne ki egy új adót a kormányzat, tekintettel azonban arra, hogy tulajdonképpen még hivatalos törvényjavaslatról szó sincs, csupán egy tervről, amelynek megvitatása még hátravan, a „nemzetközi aggodalom” ebben az esetben is túlzónak – és jócskán tendenciózusnak – tűnik.

A lengyel kormány tervei szerint a reklámokból származó jövedelmeket a cégek éves összbevételétől függően 2–15 százalék közötti adóval sújtanák, az így keletkező adóbevételek felét pedig a koronavírus elleni védekezésre, a többi részét pedig kulturális örökségvédelemre költenék.

A lengyel sajtó ellenzéki része szerint egy ilyen adó ellehetetlenítené működésüket, a kormány ezzel szemben azt állítja, a törvény célja elsősorban a gyakran külföldi médiaóriások bevételeikkel arányos adózásának a kivívása. Egy sor sajtóorgánum nyílt levélben tiltakozott a javaslat ellen, egyes tévécsatornák egy napra elnémultak, számos hírlap pedig fekete címlappal jelent meg.

Az oroszok ellen szabad

Kosztur András kijelenti, hogy az Egyesült Államok sajtószabadsággal – illetve általában a demokráciával és az emberi jogokkal – kapcsolatos aggodalmai addig terjednek, ameddig ezeknek a számonkérésében érdekelt. Egy héttel azelőtt, hogy Ned Price amerikai külügyi szóvivő a Klubrádióval kapcsolatban azt mondta, hogy „újabb csapás volna a média sokszínűségére nézve”, ha az elvesztené frekvenciáját,

az ukrán elnök rendeleti úton vonta vissza három ellenzéki tévécsatorna engedélyét, Lettországban pedig a helyi médiatanács döntése alapján tucatnyi orosz csatorna sugárzását szüntették meg.

Az USA kijevi nagykövetsége üdvözölte az ukrán vezetés döntését, és Lettországgal szemben sem merültek fel aggályok, az EU részéről pedig egy semmitmondó nyilatkozattal tudták le a három ukrajnai televízió bezárását.

Mindkét országban régóta nagy nyomás nehezedik az orosz vagy oroszbarátnak tekintett médiára, amelyek azonban a helyi médiapiac jelentős részét lefedik.

Lettországban például a nézettség több mint egyötöde esik azokra a csatornákra, amelyeket február folyamán különböző okokra hivatkozva ellehetetlenített a lett médiahatóság.

Riga persze elsősorban az orosz hírműsorok propagandisztikus jellegét, a műsorok „gyűlöletkeltő” tartalmát és egyéb hasonló, alapvetően politikai indokokat hozott fel a csatornák bezárására, formailag azonban több esetben a lett médiaszabályozás azon passzusára hivatkoztak, miszerint a külföldi csatornák közvetítése csak egy helyi, a lett törvények előtt felelős jogi személy bevonásával lehetséges – magyarázza Kosztur András. Az orosz NTV csoport ezen bukott el – az indiai sorozatokra vagy gyerekmesékre specializálódott csatornákat az orosz propagandára hivatkozva nehezen lehetett volna lekapcsolni –, az orosz állami tévéadó csatornái viszont a hírműsorok tartalma miatt lettek felfüggesztve.

A kettős mérce annyira nyilvánvalóvá vált, hogy lassan hatékonysága is elvész, hiszen a szelektív felháborodás leleplezi az „aggodalmak” politikai indíttatását, és ezáltal lerombolja az azokat körüllengő morális felsőbbrendűség pátoszát

– összegzi cikke tanulságait Kosztur András.

A XXI. Század Intézet elemzése teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el.

Borítókép: Az oroszbarátnak tartott ukrán Nas hírtelevízió bezárását követelő ultranacionalista tüntetőt vesznek őrizetbe rohamrendőrök a tévé kijevi épülete előtt 2021. február 4-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Drámai eseményekkel jön a Doktor Balaton évadzárója

Ma este első évadának utolsó epizódjához érkezik a TV2 teljes egészében hazai fejlesztésű napi sorozata.

Közzétéve:

TV2

A kíváló színészekkel és izgalmas történettel indult széria hétről-hétre számtalan nem várt fordulattal lepte meg a nézőket – idézi fel az Origo.

A történet ma esti része is tartogat meglepetéseket, így hát érdemes lesz most is Balatonmeggyesre látogatni, méghozzá olyan népszerű színészek tarsaságában, mint például Mészáros András, Gula Péter, Pálfi Kata, Horváth Alexandra, Kőszegi Ákos, Gazsó György, Király Attila vagy Bezerédi Zoltán.

A Doktor Balaton forgatása sokat adott mind emberileg, mind szakmailag. Nagyon örültem a lehetőségnek, érdekes munkának ígérkezett, és az is volt, tanultam türelmet, pontosságot, amik mind hasznomra válnak

– mondta el Mészáros András, a sorozat címszereplője.

Doktor Balaton azzal fogott meg igazán, ahogy cipeli a maga puttonyát. Érdekes megmutatni, hogyan birkózik meg azzal, ami neki jutott. Jó azt láttatni, hogy a doki őszinte, egyenes. Tudja, hogy nem hibátlan, de egy megoldásra törekvő ember. A történetnek hála pedig jócskán van mit megoldania majd a folytatásban is, legyen szó a magánéletéről, a családi titkokról vagy épp a hivatásáról – tette hozzá a színész.

A sorozat folytatása még idén látható lesz.

Borítókép: Mészáros András, a sorozat címszereplője

Tovább olvasom

Médiapiac

“10-20 globális sajtóorgánum mondja meg, mit kell gondolni”

Varga Judit igazságügyi miniszter a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) szerdai online jogállamiság-vitáján arra biztatta a nyugati “buborékban” élőket, hogy “merjenek szembenézni a mainstreammel”, ugyanis – mint mondta – soha nem baj, ha az embernek van önálló véleménye.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A tárcavezető a vitát követően közösségi oldalán elgondolkodtatónak nevezte, hogy

az elmúlt évtizedben egyetlen olyan vita, panelbeszélgetés, konferencia vagy nemzetközi sajtóban megjelent interjú sem volt még, ahol ne lehetett volna előre tudni, hogy a liberális politikusok, “megmondóemberek” és újságírók mit fognak mondani, kérdezni és hogyan érvelnek a jogállamisági és szabadságjogi témákban.

Hozzátette: soha egyetlen új gondolat, új kérdés vagy új kontextus nem merült fel.

Azt írta:

kényelmes póz az ilyen, hiszen 10-20 civilszervezet és 10-20 globális sajtóorgánum úgyis mindig pontosan megmondja, mit kell gondolni és mit szabad képviselni ezekben az ügyekben.

Az elmúlt évtizedekben ez a fajta politikai és ideológiai lustaság Varga Judit szerint olyan “hatalmas buborékot” hozott létre a Nyugat számára, amelyben nem kell gondolkozni, csak vissza kell mondani a megszokott mantrákat és varázsszavakat és akkor az ember “jó ember lesz” és “elkerülheti a civilizált világból történő kiátkozást”.

Éppen ezért – tette hozzá – az igazságügyi miniszternek mindig izgalmas kihívás jogállamisági beszélgetéseken, vitákon részt venni. Azonban ezek a “bokszmeccsek” véleménye szerint egyáltalán nem valódiak.

Hangsúlyozta, “mindenki a saját, külön szorítójában egyedül bokszol a levegőbe”, Magyarország például az európai jog talaján állva, mások ideológiai meggyőződésből; vannak, akik belpolitikai haszonszerzésből és vannak olyanok, akik nem is akarnak “bokszolni”, csak “beküldték őket a szorítóba”.

Egy azonban biztos: “a magyar ringbe, amely az európai jog és tények talaján áll, senki, vagy csak nagyon kevesen mernek belépni” – közölte Varga Judit.

Úgy fogalmazott: megpróbálta “beinvitálni a kényelem bajnokait a magyar szorítóba”, arra biztatva őket, hogy merjenek nyitni a más vélemények felé, legyenek bátrak megismerni a másik oldal érveit is. És ami a legfontosabb: “merjenek szembenézni a mainstreammel”, ugyanis sose baj, ha az embernek van önálló véleménye.

Tovább olvasom