Kövess minket!

Médiapiac

Ha nem akarjuk, hogy lekaszaboljanak bennünket

″A kicsit elvont fogalmakat egyébként le lehet fordítani úgy is, hogy nem hazudunk és nem manipulálunk sem akkor, amikor az információkat gyűjtjük, sem akkor, amikor azokat a közönség elé tárjuk. Ha jobban belegondolunk, akkor ezek az elvek elég jelentős átfedést mutatnak a tisztességes emberi viselkedés követelményeivel, ami már önmagában elég érv lenne a betartásuk mellett, de vannak egyéb, szintén nyomós indokok.″ Pethő András írása.

A 90-es évek második felében jártam egyetemre, ami már elég régen volt, de gyakran eszembe jut az az időszak. Bár leginkább délután kezdődő kocsmázásokról és hajnalig tartó bulizásokról szoktak előtörni halvány emlékfoszlányok, most nemrég kivételesen egy etikai eszmefuttatással történt meg ez. Meg nem mondom már, hogy pontosan milyen kurzus volt, és hogy ki tartotta, de az egyik órán valami olyasmiről volt szó, hogy mennyire különbözőek tudnak lenni az egyes foglalkozások etikai szabályai. A tanár példának levezette azt, hogy míg az orvosoknál az alapvető irányelv az, hogy a legfontosabb az emberi élet védelme, addig a katonáknál elég gyakori, hogy épp az emberi élet kioltását diktálják a szakmai követelmények.

Ez a gondolatmenet a saját foglalkozásommal, az újságírással kapcsolatban jutott most eszembe. Az apropót egy amerikai történés adta. Nemrég jelent meg Michael Wolff nagy botrányt kavart könyve Donald Trump elnökségének kezdeti szakaszáról, amely több ponton megkérdőjelezte a szabad világ vezetőjének mentális állapotát és intellektuális felkészültségét. Nem kis mértékben a Fehér Ház hisztérikus reakciójának köszönhetően a könyvből instant bestseller lett, és napokra dominálta a világsajtót is. Közben újságírói körökben elindított egy másfajta diskurzust is, ami nem Trumpról, hanem a szakma szabályairól szólt.

Wolff tapasztalt, de nem túl jó hírű újságíró. Már korábban megírták róla, hogy időnként manipulálta a forrásait, illetve néha kiszínezett vagy akár teljes egészében ki is talált történéseket. Ezek a kritikák most újra előkerültek, főleg miután kiderült, hogy az új könyve tartalmaz több nyilvánvaló pontatlanságot, valamint maga Wolff sem tagadta, hogy nem voltak különösebb gátlásai az információgyűjtés során. („Mondtam bármit, ami szükséges volt ahhoz, hogy megszerezzem a sztorit” – vallotta be egy interjúban.) Emiatt sok szakmabeli megkérdőjelezte az új könyvének újságírói értékét, mások azonban felvetették, hogy valójában Trump csak azt kapta, amit megérdemelt: a folyamatosan hazudozó, a független, tényekre alapozott újságírás hitelességét aláásni igyekvő szélhámos politikus egy hozzá hasonlóan gátlástalan, a saját szakmájának hagyományait sutba vágó figura áldozatává vált.

Ez a vita lényegében arról szól, hogy vajon mennyire van értelme és haszna a tradicionális újságírói etikai elvek betartásának ebben a mostani fake newsos, post truthos világban. Ehhez a diskurzushoz azonban nem kell elmenni Amerikáig, ezt lefolytathatjuk – és igazából talán már talán régen meg kellett volna tenni – itthon is.

Már több mint tíz évvel ezelőtt is vettem részt olyan szakmai beszélgetésben, ahol nálam tapasztaltabb kollégák arról győzködtek, hogy egy cikk megjelenése előtt nem ajánlatos megkérdezni annak negatív színben feltűnő főszereplőjét, mert ő majd biztos megpróbálja valahogy kimagyarázni magát, vagy nyomást gyakorol a szerkesztőségre/kiadóra. Aztán ahogy mérgezettebbé vált a közélet, egyre erősebb érvekkel találkoztam a hagyományos szakmai szabályok felrúgása mellett. Amikor pár éve a Direkt36-nál közöltünk egy árnyalt – negatív és pozitív információkat egyaránt tartalmazó – portrécikket egy párt pénzügyi háttéremberéről, akkor a szerző azt a visszajelzést kapta egy másik újságnál dolgozó kollégától, hogy jók ezek a szép alapos cikkek, de itt most már háború van, nem lehet finomkodni.

Tavaly aztán egy rendezvényen egy rangos szakmai elismerés nyertese beszélt arról, hogy cikksorozatának főszereplőjét nem is kereste meg, mert biztos nem mondott volna igazat. Hozzátette, hogy több munkatársával arra jutottak, hogy már nem is próbálják szóra bírni a különböző kormányzati szerveket, mert „terroristákkal nem tárgyalunk” (hozzáteszem, hogy ez azért a kontextus alapján poénnak volt szánva). Nemrég pedig egy kolléga részben a Wolff-könyvre, részben nyilvánvalóan a hazai helyzetre reagálva tette fel azt a kérdést egy Facebook-vitában, hogy „miért gondoljuk, hogy etikai engedményeket kellene tenni Trump felé, vagy bármely más gazember felé, amennyiben ők ezt nyilvánvalóan eddig sem tették meg és ezután sem fogják megtenni az újságírókkal szemben?”

Az én elég határozott álláspontom az, hogy óriási és talán végzetes hibát követünk el, ha feladjuk az etikai elveinket. Mindjárt kifejtem, hogy miért gondolom ezt, de előbb röviden vegyük végig, hogy mik is ezek az alapszabályok. A szakirodalomban több különböző felsorolást találni, de én maradnék annál, amit az amerikai Marylandi Egyetemen tanultam (ez már egy másik egyetem volt, ide 6 évvel ezelőtt jártam, és az emlékek is frissebbek). Ott azt mondták, hogy alapvetően négy elv van: a valósághű tudósítás, a függetlenség, az elszámoltathatóság (vagyis transzparensen végezzük a munkánkat), és végül az, hogy igyekezzünk elkerülni a másoknak való károkozást. Ezek az elvek nem egyenragúak (az igazság kiderítése a legfontosabb, és el kell fogadni, hogy ezért időnként kárt kell okozni – gondoljunk például arra, hogy forrásaink szabályokat vagy akár törvényeket megsértve adnak ki információkat), de ezek alapos mérlegelésével és lehetőleg harmonizálásával kell végeznünk a munkánkat. A kicsit elvont fogalmakat egyébként le lehet fordítani úgy is, hogy nem hazudunk és nem manipulálunk sem akkor, amikor az információkat gyűjtjük, sem akkor, amikor azokat a közönség elé tárjuk. Ha jobban belegondolunk, akkor ezek az elvek elég jelentős átfedést mutatnak a tisztességes emberi viselkedés követelményeivel, ami már önmagában elég érv lenne a betartásuk mellett, de vannak egyéb, szintén nyomós indokok.

Kezdjük azzal, hogy az etikai elvek nem valamiféle önös célt szolgálnak. Nem azért vannak, hogy az újságírók jó embernek érezzék magukat, és büszkélkedhessenek azzal, hogy ők mennyire tisztességesek. Az etikai elvek a sokat emlegetett újságírói hitelesség kialakításában és megtartásában játszanak főszerepet. Ez ráadásul egy többirányú folyamat. Az újságírónak egyszerre kell hitelesnek lennie a forrásai és a közönsége szemében. A források csak akkor fognak neki ismételten információkat adni, ha megbíznak benne. A közönség pedig akkor fogja elhinni az újságírónak ezeket az információkat, ha hitelesnek tartja őt. Ennek a hitelességnek és bizalomnak a kiépítése hosszan tartó folyamat mindkét irányban, ami komoly elkötelezettséget igényel az egyes újságírók és az őket alkalmazó szerkesztőségek részéről.

Feltehetjük persze ezt a kérdést, hogy oké, ez jól hangzik, de biztos, hogy még mindig szükség van erre? Ha azt akarjuk, hogy a sajtó továbbra is be tudja tölteni a demokráciákban számára kijelölt szerepet (például képes legyen ellenőrizni a hatalmon lévőket), akkor szerintem egyértelmű igen a válasz. Az újságírás hatalmának forrása ugyanis éppen ez, vagyis a közönség részéről fennálló bizalom. Minél nagyobb ez a közönség és minél nagyobb ez a bizalom, annál jelentősebb ez a hatalom. Nem attól erős ugyanis egy újságíró, hogy a nagy nyilvánosság előtt tud a földbe döngölni egy közszereplőt. Hanem attól erős egy újságíró, hogy a közönsége elhiszi neki, hogy igazak azok az állítások, amikkel, ha úgy adódik, földbe döngöl egy közszereplőt. (Persze ezzel a hatalommal felelősen kell bánni. Már hallom ugyanis azokat az érveket, hogy egész komoly tömegeket lehet magunk mögé állítani kifejezetten manipulatív tartalmak közzétételével is, és ezzel is elég jelentős hatalomra lehet szert tenni. Ezt a tevékenységet azonban szerintem nem újságírásnak, hanem másnak – mondjuk propagandának – hívják.)

Közben nem szeretnék úgy tenni, mintha ez olyan könnyű dolog lenne. Olyan változások történtek, történnek a médiában világszerte (a médiapiac és ezzel együtt a közönség fragmentálódása, az üzleti modell felborulása, csak hogy a legismertebb közhelyeket dobjam be), amik nagyon megnehezítik ennek a bizalomnak a kiépítését, vagy adott esetben visszanyerését. Ráadásul Magyarországon annyiban súlyosabb a helyzet, hogy a hatalomban lévők évek óta nyíltan ellenségként kezelik a tőlük független – sok esetben persze velük szemben kifejezetten kritikus – médiát, és ez sok újságíróban érthetően frusztrációt szül. Miért küldjem el a kérdéseimet a minisztériumnak, ha úgysem válaszolnak? Miért fáradjak azzal, hogy megkeressem a politikust, ha úgyis az lesz a válasz, hogy te valakinek a bérence vagy. Miért legyek velük szemben fair, ha ők szemétkednek velem?

Én is ebben az országban élek és dolgozom, én is folyamatosan szembesülök ezekkel a problémákkal, és engem is idegesítenek. De közben azt is gondolom, hogy erre a helyzetre nem az a helyes válasz, ha a régi etikai elveket az ablakon kihajítva gerillaharcba kezdünk. Eddig sem az volt ugyanis a baj, hogy túl sok volt az etikából, hanem inkább az, hogy túl kevés. Van egy olyan érzésem, hogy sokkal nehezebben lehetett volna legyalulni a magyar médiát az elmúlt 7-8 évben, ha nemcsak üzletileg áll jobban, hanem a hitelességi tőkéjét illetően is (a kettő persze össze is függ).

Bár ekkora ellenszélben biztosan kemény munka lesz, de talán most sem késő váltani. Már csak azért is, mert a másik út nagyon komoly veszélyeket tartogat. És ezzel visszatérnék a katonai etika kérdéséhez, amelynek alapelvei eléggé hasonlítanak egy másik foglalkozáséhoz: a politikához. Szerencsére ugyan mi nem olyan országban élünk, ahol az emberek fizikai megsemmisítése része lenne a politika eszköztárának, de a cselszövés és az ellenfél politikai értelemben vett kinyírása már sokkal inkább jelen van. Ez nem véletlen, hiszen ahogy azt a történelemkönyvekből vagy egyes népszerű fantasy tévésorozatokból tudjuk, a mai politikusok elődjei a régi katonai vezérekben keresendők. Ez azt is jelenti, hogy mi újságírók több évszázados lemaradásban vagyunk hozzájuk képest, és ha azt hisszük, hogy van bármi esélyünk is velük szemben, az ő pályájukon, az ő fegyvereikkel, akkor nagyot tévedünk.

 

Pethő András a Direkt36 tényfeltáró központ társalapítója. Korábban dolgozott az Origónál, a BBC World Service-nél és a Washington Postnál. Kétszer nyerte el a legjobb tényfeltáró cikkekért járó Soma-díjat.

Médiapiac

Végleg felfüggesztették a jobboldali politikus fiókját

A közösségi oldal először csak ideiglenesen, majd végleg felfüggesztette a legnagyobb jobboldali párt volt politikusának a fiókját, arra hivatkozva, hogy megsértette a belső szabályzatot.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Újra meggyűlt a baja a francia Nemzeti Tömörülés volt politikusának, Jean Messiha-nak a Twitterrel, a közösségi oldal ugyanis először csak ideiglenesen, majd végleg felfüggesztette a politikus fiókját. A Twitter azzal indokolta döntését, hogy Messiha megsértette a felhasználói szabályokat.

Nem ez volt az első eset, hogy a közösségi oldal felfüggesztette a politikus fiókját. Június 27-én egy iszlamofóbnak ítélt bejegyzést követően a Twitter letiltotta Messiha fiókját és törölte a szóban forgó posztot.

A Twitter tájékoztatása szerint a politikus továbbra is böngészhetett az oldalon, de nem posztolhatott és nem lájkolhatott, hozzátéve, hogy a blokkolás hét nap után megszűnik és a fiók újra aktiválódik és zavartalanul használhat lesz. Így is történt, ám a politikus zavartalan Twitter-használata nem tartott sokáig, július 31-én ugyanis a szabályok megsértése miatt ideiglenesen felfüggesztette a közösségi oldal Messiha fiókját, majd augusztus 3-án végleg beszüntette, a visszaállítás lehetősége nélkül.

Jean Messiha a történtek után bejelentette, hogy bírósághoz fordul a történtek miatt, szerinte ugyanis az igazságszolgáltatás dolga, hogy döntést hozzon az ügyben, írja a Valeurs actuelles nevű francia hetilap.

Jean Messiha mellé állt az egyik legismertebb francia esszéista, Gilles-William Goldnadel, aki azt írta a Twitteren, hogy megtiszteltetés számára, hogy védelmébe veheti Messihát, miután kitiltották a Twitterről. Goldnadel hozzátette, hogy Messiha soha nem tartott gyűlöletbeszédet ellenben sok iszlamista és baloldali személlyel, akik büntetlenül hirdethetik a platformon a rasszista erőszakot.

„A Messiha-ügyön túl a szabadságunkat is aláásták”, írta az esszéista.

Sokan osztják Goldnadel véleményét, a Franciaország történelmét, értékeit és civilizációját megvédeni hivatott Le Conservateur nevű társaság a következőt írta a Twitteren: „Jean Messiha politikus, hazafi, Emmanuel Macron és az államfő Franciaország lerombolására irányuló politikájának heves ellenfele. Fiókját a Twitter felfüggesztette. A szólásszabadság elleni bármilyen támadás minden esetben a demokrácia elleni támadás.”

A Jean Messiha által alapított és vezetett Institut Apollon nevű jobboldali think tank szintén kiállt a politikus mellett, az intézet úgy véli, elnökük fiókját Messiha ellenfeleinek visszaélésszerű bejelentései miatt függesztette fel a Twitter, mivel zavarta őket a hangja.

Az intézet arra kéri követőit, hogy segítsenek visszaállíttatni a politikus Twitter fiókját, ennek érdekében létrehozták a #RendezNousMessiha hashtaget, ami annyit jelent, hogy adjátok nekünk vissza Messiha-t – írja a V4NA hírügynökség.

Tovább olvasom

Médiapiac

Augusztus 23-tól jön a Mintaapák harmadik évada

Folytatódik a TV2 Csoport napi sorozata. A négy apa története még több izgalmat ígér a nézőknek.

Közzétéve:

TV2

Meglepő fordulatokkal, megható jelenetekkel indul a Mintaapák új évada. A Mészáros Béla, Kamarás Iván, Makranczi Zalán és Száraz Dénes főszereplésével futó sikersorozat ismét képernyőn lesz augusztus 23-tól hétköznap esténként.

Géza (Kamarás Iván) családjával vidékre költözik, a családfő apaként és edzőként próbál helytállni. A sztárügyvéd Szabi (Makranczi Zalán) beleszeret egy híres műsorvezetőbe (Lékai-Kiss Ramóna), ám nincs könnyű dolga a népszerű nővel. Az állatorvos Tamásnak (Száraz Dénes) egyre több titka lesz szerelme, Linda (Szávai Viktória) előtt. Vajon túléli a kapcsolatuk a sok megpróbáltatást? Vajon kislánya, Juli is észreveszi, hogy megváltozott az apukája? Miki (Mészáros Béla) és Vera (Botos Éva) kapcsolata sem felhőtlen, kamaszlányuk, Csenge modellkedni kezd, ám kiderül, hogy a modellvilág nem is olyan felhőtlen.

Az apák mellett továbbra is számos kiváló színésszel és tehetséges gyerekszereplővel találkozhatnak a sorozat követői.

Így például Stohl Andrással, Egri Mártával, Földes Eszterrel, Kuna Katával és Pataki Szilviával. De mellettük újabb népszerű magyar színészek is feltűnnek: a Szomszédokból ismert Fehér Anna is szerepet vállalt a Mintaapákban, de Badár Sándort, Mucsi Zoltánt, Seress Zoltánt is láthatják majd a nézők a sorozatban. Két fiatal tehetség is csatlakozott a gárdához Bánovits Vivianne és Gombó Viola Lotti személyében, de az énekesnő Tóth Andi is érdekes karaktert formál meg a harmadik évadban.
A sorozatot a TV2 Csoport megbízásából az IKO Műsorgyártó készíti.

Borítókép: Száraz Dénes, Makranczi Zalán, Kamarás Iván és Mészáros Béla

Tovább olvasom

Médiapiac

Tucker Carlson: Orbán Viktor a demokráciáért harcol

A magyar miniszterelnök ellenáll Soros György milliárdos azon törekvéseinek, hogy átalakítsa az országát – véli a Fox News sztárműsorvezetője.

Közzétéve:

Flickr

Tucker Carlsonnal Kohán Mátyás és Szilvay Gergely készített interjút a Mandiner hetilap számára.

Bár az útját maga fizette, fellépési díjat pedig nem kért, a baloldali média megírta, hogy radikális jobboldali megmondóembert hozott ide sok pénzért a Mathias Corvinus Collegium. Mi szél fújta önt Magyarországra?

Ötvenkét éves vagyok, édesapám a külügyminisztériumban dolgozott, és sokat foglalkoztatta a hidegháború. Mi úgy láttuk, az, hogy Magyarország és Közép-Európa többi országa felszabadult a szocializmus, a szovjet invázió alól, óriási siker volt. Akkor figyeltünk utoljára Magyarországra, 1991 augusztusában. Összeomlott a Szovjetunió, úgy éreztük, ez hatalmas győzelem. Néhány éve aztán észrevettem, hogy az amerikai kormány, az ngó-k, azok az emberek, akiket ismerek Washingtonban, mind Magyarországot kezdik támadni. Megkérdeztem, miért, mire azt mondták, Orbán Viktor miniszterelnök miatt, aki a demokrácia ellensége. Ó, szóval autoriter vezető! – gondoltam. Aztán utánajártam, és kiderült, hogy demokratikusan választották meg több olyan választás nyomán, amelynek szabad és igazságos voltát senki nem kérdőjelezte meg. Kiderült az is, hogy Orbán a magyarok szovjetekkel szembeni ellenállásának egyik vezetője volt. Arra jutottam, hogy ebben a történetben kicsit több van, mint amit hallottam… Szóval elcsalná a választást a miniszterelnökük? Nem,

Orbán Viktor szimplán ellenáll egy Soros György nevű magányos milliárdos azon törekvéseinek, hogy átalakítsa az országát. Valójában a demokráciát védi az elszámoltathatatlan milliárdosokkal, az ngó-kkal és bizonyos nyugati kormányokkal szemben.

A demokráciáért harcol azon erőkkel, amelyek alá akarják ásni. Jó ideje ez a legérdekesebb téma, amit hallottam, a saját szememmel akartam hát látni, mi folyik itt. Hiszek a demokráciában és az önrendelkezésben – ez amerikaiként nemcsak az államfelfogásomnak, de az önképemnek is központi eleme. Nem gondolom, hogy az ngó-knak kellene meghatározniuk azt, miként vezessenek egy országot. Szerintem ezt az adott országban élőknek kell eldönteniük. Ha például Mali népe olyan gondolatokat szeretne törvénybe iktatni, amelyeket én utálok, az az ő dolga – én az eszmében hiszek, a demokrácia és az önkormányzás koncepciójában. Ezért vagyunk itt, erről tudósítunk.

Említette Soros Györgyöt. Magyarországon a baloldal azt gondolja, hogy Soros Orbán agyréme, holott az amerikai jobboldalnak is a bögyében van.

Így igaz. Ám sok jobboldalit arra kényszerítettek, hogy hallgasson Sorosról, mert egy idős milliárdost kritizálni állítólag bigott dolog. Dehogy az! Egyébként nem csak Sorosról van szó, csak ő a legismertebb, az Egyesült Államokban és azon kívül még jó pár oligarcha van, akinek állítólag nemkívánatos befolyása van demokratikus kormányok működésére. Az amerikai típusú demokráciák egyszerű képlet szerint működnek: a megválasztott emberek úgy kell kormányozzanak, ahogy választóik tennék, ha lenne idejük kormányozni. Ez a mi rendszerünk. Az utóbbi harminc évben azonban azt tapasztalhattuk, hogy megjelent egy egész osztály, amelynek csupán azért van befolyása a kormányzásra, mert gazdag. Ez veszélyt jelent a demokráciára. Ha mondjuk a feleségemnek volna tízmilliárd dollárja, és ő osztaná az észt az amerikaiaknak arról, hogy milyen legyen az országuk, akkor is azt mondanám neki: egyetértek veled, szeretlek, de nálunk nem ez a rendszer. Az emberek önmagukat kell hogy kormányozzák, ez a demokrácia lényege.

Ám Sorosnak rendkívül destruktív és mérgező világnézete van: az államot jelen formájában le akarja rombolni, és vele együtt a családi kötelékeket is.

Legutóbb arról cikkezett az amerikai média, hogy Soros szisztematikusan pénzeli a lazább büntetésekért kiálló, liberális kerületi ügyészjelölteket.

Mondok erre egy példát. Legalább két amerikai városban indult olyan jelölt az ügyészválasztáson, akinek Soros György volt a legnagyobb adományozója. Ő intézte el a megválasztásukat. Ezek az emberek aztán nem akarták betartatni a törvényt. Az Egyesült Államok hatalmas ország, majdnem háromszázötvenmillióan lakják, de rendkívül csekély az állampolgári tudatosság. Az emberek csak a választással törődnek, hogy Trumpra vagy Bidenre voksolsz. De van még több ezer hivatalnok az elnöki szint alatt, akin az ország kormányzása múlik.

Egy olyan ember pedig, mint Soros, adományaival le tud rohanni egy helyi választást. Ha egymillió dollárt ad egy választásra, az eldöntheti az eredményét.

Ha olyasvalakit juttatsz be körzeti ügyésznek, aki nem tartatja be a törvényt, nem vádolja meg a gyilkosokat, akkor ott több gyilkosság lesz. Ez történt Chicagóban és Philadelphiában is.

Emberek haltak meg amiatt, amit Soros György tett. Sorosnak rendkívüli befolyása van a médiában is. Ez nem összeesküvés, hanem az emberi természet következménye – az emberek meghajolnak a gazdagok és a hatalmasok előtt.

Jeff Bezosnak, a világ leggazdagabb emberének óriási hatása van az amerikai politikai rendszerre, és a médiában senki nem kritizálja őt. Ugyanez igaz Soros Györgyre. A mi dolgunk elmondani az embereknek, hogy mi is történik valójában. Ami Magyarországot illeti, Soros nem is él ott, a tízmillió magyarnak kell eldöntenie, hogyan akar élni.

Hagyni kellene, hogy az óceán túlpartjáról irányítsa valaki a kormányukat? Dehogy! Mégis az amerikai média és a The Guardianhez hasonló médiumok nekiálltak gyalázkodni, hogy Magyarország bigott, gyűlölködik, mert nem akarja, hogy egy New York államban élő ember irányítsa a kormányát… Miért volna ez gyűlölködés?

Az állítólag demokráciapárti emberek valójában a lehető legkeményebben dolgoznak a demokrácia és az önkormányzás aláásásán.

Magyarország néhány hete szigorította a pedofil bűncselekmények büntetését, és megtiltotta az iskolákban az lmbtqi-propagandát. Hogy látja, szükség volt erre?

A szülők joga eldönteni, hogy ki beszélhet a gyerekeiknek a szexről. Pont. Mindegy, hogy az meleg vagy heteroszexuális szex. Nem akarom, hogy te beszélj a gyerekeimnek a szexről, ha mégis megteszed, lehet, hogy behúzok egyet, mert undorító. Ha zavar, hogy a pedofília büntetése szigorúbb lett, az többet elmond rólad, mint azokról az emberekről, akik kriminalizálni próbálják a pedofíliát. Róluk ezen a ponton lehullott a lepel. És csak ismételni tudom: ez az önök országa, ha ezt akarják, ezt kapják, ez a demokrácia. Lehet erről Magyarországon vitázni, de miért avatkozik be Brüsszel, miért háborodnak fel New York-i ngó-k?

Brüsszel szerint a törvény az Európai Unió alapértékeit veszélyezteti.

Szóval ha a pedofília ellen vagy, akkor az egyesült Európa ellen vagy? Mit árul ez el róluk? Sok mindent. A pedofília újabban alapvető érték Európában? A legfontosabb jog a szülők ahhoz való joga, hogy a gyerekeiket neveljék. Szívem joga a gyerekeimnek azt az értékrendet átadni, amelyben hiszek, amelyben felnőttem, senki nem avatkozhat bele, mert ők az én gyerekeim. Ha a magyar kormány történetesen olyan törvényt szeretne elfogadni, amely vasárnaponként mindenkit vicces kalpagok hordására kötelez, az a magyar parlament dolga, nem az EU-é és egészen biztosan nem a New York-i újságoké. Ez az önök országa! Nagyon vicces, hogy azok az emberek, akik azt mondják, hogy a demokráciát védik, mindenféle gond nélkül beleszólnak más országok belügyeibe. Megtehetik, mert Magyarország tízmilliós ország, nincs tengerpartja, Közép-Európában van, könnyebben parancsolgathatnak önöknek. Ezt utálom!

Minden este többmilliós nézettséggel fut a műsora a Fox Newson. Mi a siker receptje? Hogyan tudna népszerűbbé válni a konzervatív újságírás?

Nézzék, én nem tartom magam különösebben konzervatívnak – persze a média többi szereplőjéhez hasonlítva nyilván annak számítok. De nem vagyok kimondottan ideologikus, nem próbálom rákényszeríteni az elméleteimet senkire. Az alapelveim kifejezetten egyszerűek: szeretem a családomat, az országot, amelyben felnőttem, és hiszek a szólásszabadságban, a lelkiismereti szabadságban. Nincsenek bonyolult gondolataim semmiről. Azt kell kimondani, amit gondolunk, és meg kell próbálnunk a lehető legjobban elmagyarázni, hogy miért gondoljuk úgy. Tisztán és őszintén kell beszélni. Ez nem túl nehéz. Mi az Egyesült Államokban azért vagyunk ilyen népszerűek, mert ilyen tévéműsorból nincs nagy választék. A többi hazudik, és ezt mindenki tudja. Csak elolvassák a papírjukból azt, amit mondaniuk kell. A válság közepén sok ember úgy döntött, hogy nem fogja kimondani, amit gondol, inkább csatlakozik a hordához, és a szókimondó emberek elnémítását követeli. Szerencsés vagyok, mert olyan embereknél dolgozhatok, akik engedik kimondani, amit gondolok. Nincs semmi mágikus, semmi lehengerlő, csupán őszinték vagyunk akkor, amikor mindenki más hazudni kényszerül.

Rezsimnek hívná a Biden-adminisztrációt?

Mi az, hogy rezsim? Joe Biden demokratikus választás eredményeként lett elnök. A választás nem volt tisztességes, de választás volt. Nem állítok olyasmit, hogy Biden ne lenne igazi elnök. A Demokrata Párt, a média, a nagyvállalatok és az egyetemi világ, szóval a nagy hatalmi központok mind demokrata pártiak, baloldaliak, ez a világ egypártrendszerben él. És ez az elit rosszul vezeti az országot.

Erről írt Ship of Fools című könyvében is.

Igen. És ezért lett Donald Trumpból elnök. Trump nem zseni, sok nevetséges dolgot is tett, de demokratikusan megválasztott elnök volt – az összes, előbb említett hatalmi központ akarata ellenére. Azt a kérdést mégsem tette fel senki, hogy vajon miért szavaztak rá az amerikaiak. Egyszerűen kimondták, hogy a Trump-szavazók rossz emberek, és persze rasszisták – meg az oroszok segítettek neki…

Itt vagyok Magyarországon, amelyet az oroszok évtizedekig megszállva tartottak, és az emberek sokkal kevésbé paranoiásak velük kapcsolatban, mint New Yorkban, pedig itt kötelező volt oroszt tanulni.

Az oroszfóbiás amerikaiak nem tudnak semmit Oroszországról, sőt az Amerikán kívüli világról sem, és nem is érdekli őket. A rémképpel az orosz beavatkozásról szóló elképzelésüket védik, és a saját bűneiket akarják leplezni. Pedig addig nincs értelme továbblépni, amíg nincs tisztázva az a kérdés, hogy miért választották meg Trumpot elnöknek. Ha az életben történik valami váratlan, utána kell járnod, miért történt, mielőtt továbbmész. Ha egy reggel azt mondja neked a gyereked, hogy „apa, gyűlöllek”, akkor nem az a helyes válasz, hogy „hülye vagy, takarodj”, hanem hogy megkérdezed a feleségedet, hogy mi baja lehet a gyereknek. Csakhogy ezt halogatja a politikai elit, mégpedig jó okkal, hiszen nem tudta volna kezelni a helyzetet. Amerikaiak milliói voltak elégedetlenek egész egyszerűen azért, mert rosszul kormányozták az országot. Nincs ebben semmi titokzatos! Az amerikai politikai elit mára túlságosan középszerűvé és ostobává vált, és nem hajlandó szembenézni az igazsággal. Az elit a saját népe ellen fordult, ez pedig nem egészséges. Egész egyszerűen az ország vezetése utálja az amerikai embereket. Képzeljük csak el, olyan ez, mintha az apa gyűlölné a saját gyerekeit.

Mit gondol, Donald Trump ismét indul az elnökségért?

Nem tudom. A megérzésem az, hogy nem. És gyanítom, hogy nem is szeretett elnök lenni. Ráadásul idős is, bár nem annyira, mint Biden.

Az egyik potenciális republikánus elnökjelöltnek Ron DeSantist, Florida kormányzóját tartják.

Onnan lehet tudni, ha egy tagállamot jól kormányoznak, hogy az emberek odaköltöznek. És sok olyan államból, amelyet Soros György által támogatott politikusok kormányoznak, elmenekülnek az emberek, mert rosszabb az élet. Ezekben a demokrata vezetésű államokban nagyobb a bűnözés, több a szemét, magasabbak az adók, többen élnek az utcán. Kiemelkedő példa erre a Gavin Newsom vezette Kalifornia. Az ilyen államokból sokan DeSantis Floridájába költöznek. Nem csak miatta, de részben azért, mert jól kormányozza Floridát. Ez jó alapja lehet az elnökséget célzó kampánynak.

Ön nem gondolkodott rajta, hogy elindul az elnökségért?

Nem! Újságíró vagyok, ehhez más képességek kellenek. Az én erősségem a beszéd, az olvasás, a figyelés és az értékelés. Ha valakit érdekel, miért végezte rosszul a munkáját, el tudom mondani – könyveket is írtam erről.

Képes lehet a jobboldal győzni 2024-ben?

Nem tudom. A Republikánus Párt enerválttá vált, és nem képes megvédeni a választói érdekeit. A frusztrált Trump-szavazók demonstráltak a Kapitóliumnál január 6-án, és százak hatoltak be az épületbe. Jelentős részük még mindig rács mögött van. Ha bűncselekményt követtek el, meg kell őket büntetni, csakhogy aránytalanul súlyos büntetést kaptak. Nagyon úgy tűnik, hogy politikai okokból büntették őket ilyen szigorúan. Néhány politikus kivételével a Republikánus Párt hasznavehetetlen. 2020 nyarán a Demokrata Párt felhasználta saját céljaira választói tömegeit, például

a Black Lives Matter csőcseléke városokat gyújtott fel és embereket gyilkolt meg. Senkit nem büntettek meg ezért.

A republikánusok ugyanazt a hatalmi struktúrát védik, amely megfosztja az amerikaiakat szuverenitásuktól és alapvető szabadságjogaiktól. Márpedig ha nem véded meg a választóidat, radikalizálódni fognak. Én ellene vagyok a radikalizmusnak, nem szeretem sem az erőszakot, sem az idétlen ideológiai mozgalmakat. A nézeteim elég egyszerűek: legyen munkád, házasodj meg, nevelj fel pár gyereket, és igyekezz mindig jobbnak lenni.


Tucker Carlson

1969-ben született San Franciscóban. A connecticuti Trinity College-ban hallgatott történelmet, majd jobboldali lapoknál kezdett dolgozni. 2000 és 2005 között a CNN, később az MSNBC, 2009-től a konzervatív Fox News műsorvezetője. A Time magazin szerint a legbefolyásosabb konzervatív gondolkodó az Egyesült Államokban. Esténként átlagosan több mint ötmillió néző követi a műsorát a Fox Newson, ezzel az övé a legnézettebb hírműsor az USA-ban. A Fox Nation-ön nemrég indult el a Tucker Carlson Today című talkshow-ja és a Tucker Carlson Originals című dokusorozata. Carlson alapítója a Daily Caller hírportálnak. Két sikerkönyv szerzője: a Politicians, Partisans, and Parasites: My Adventures in Cable News 2003-ban, a Ship of Fools: How a Selfish Ruling Class Is Bringing America to the Brink of Revolution 2018-ban jelent meg. A Ship of Fools első volt a The New York Times bestsellerlistáján. Rövidesen a harmadik kötete is megjelenik The Long Slide: Thirty Years in American Journalism címmel.

Tovább olvasom