Kövess minket!

Médiapiac

HD-ben lehet mobilozni a Magyar Telekomnál

Az alkalmas okostelefonnal rendelkezők élvezhetik a jobb hangminőséget.

A budapesti teszteket követően – itthon elsőként – elérhetővé teszi a HD hangtechnológiát a Magyar Telekom. A szolgáltatás díjmentes és automatikus azon ügyfelek számára, akik erre alkalmas okostelefonnal használják a cég szélessávú hálózatát (3G, 4G). Ilyen telefon például az iPhone5, a Samsung Galaxy S3 és S4, illetve a Nokia Lumia 820 és 920 – közölte a cég.

Az új hangátviteli szabvány szélesebb akusztikus frekvenciatartományban több beszédjelet képes továbbítani: a beszédkódolók 300-3400 Hz közti frekvencia átviteli tartományát 50-7000 Hz-re terjeszti ki. A HD hangot a Telekom több hónapos, Budapest déli területére kiterjedő tesztidőszak után tette elérhetővé ügyfelei számára. A szolgáltatás bevezetésének műszaki hátterét az Ericsson biztosította.

2009 szeptemberében Moldáviában az Orange vezette be először a HD Voice-ot a mobilszolgáltatásban. Az első készülék, amely támogatta a HD Hang átvitelét, a Nokia 6720c volt. A legutóbbi GSA jelentés szerint 41 mobilszolgáltató 33 országban nyújt hálózatán HD minőségű hangszolgáltatást. A Deutsche Telekom-csoport ügyfelei a magyar mellett az osztrák, a cseh, a lengyel, a román és a német piacon élvezhetik a jobb hangminőséget.

A HWSW szerint hamarosan a Telenor is bevezeti a jobb minőségű hangszolgáltatást, a Vodafone ezirányú terveiről ugyanakkor a portálnak egyelőre nincs információja. Amennyiben mindhárom cég bevezetné a szolgáltatást, elvileg nem lenne akadálya, hogy ügyfeleik egymással is HD-minőségben beszélgethessenek.

Médiapiac

6,5 millió embert értek el az NSO hírei a Facebookon az Eb alatt

Újabb kiemelkedő eredményt ért el a Nemzeti Sport Online: 6,5 millióan látták bejegyzéseit a futball-Eb alatt a Facebookon, ami 32 millió aktivitást generált – jelentette be kedden a népszerű sportportál.

Közzétéve:

Borítókép: Magyar szurkolók a 2021. évi labdarúgó-Európa-bajnokság Magyarország-Franciaország meccsén, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Európa-bajnokság alatt (június 11. és július 11. között) több mint 6,5 millió Facebook-felhasználóhoz jutott el a Nemzeti Sport Online (NSO), az ismert közösségi oldalon ennyien látták legalább egy bejegyzésüket – írják.

Az NSO Facebook-oldalának követői emellett nagyon aktívak is voltak, a reakcióikat, hozzászólásaikat és megosztásaikat számolva összesen 32 millió aktivitás köthető olvasóihoz az Eb heteiben a Magyarországon legnépszerűbb közösségimédia-felületen.

A portál híreire több mint 10 millió átkattintás érkezett az Európa-bajnokság ideje alatt a Facebookról.

Tekintettel arra, hogy Magyarországon mintegy 6.7 millió Facebook-felhasználó van, az összes magyar nyelvű facebookozó száma pedig mintegy 7.1 millióra tehető, kijelenthető, hogy közülük tízből legalább kilencen (91.55 százalék) találkoztak az NSO valamilyen tartalmával az Európa-bajnokság idején, s akkor még nem említettük például az NSO gyorsan növekvő Instagram-táborának tagjait. “Jószerével tehát majdnem mindenkit elértünk a közösségi médiában, aki jelen van ezeken a felületeken, s a magyarok nagy többsége már ebbe a körbe tartozik” – tették hozzá.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megkétszereződött a magányról szóló médiatudósítások száma

A koronavírus-járvány kitörése óta megkétszereződött a magukat magányosnak érzők száma az Európai Unióban; Magyarországon az átlagnál kisebb mértékben növekedett ez a szám – derült ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfői felméréséből.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A magánnyal és társadalmi elszigeteltséggel kapcsolatos legújabb uniós felmérés szerint az EU-ban minden negyedik ember vallotta magát magányosnak a világjárvány első hónapjaiban.

Míg az EU teljes lakosságát tekintve megkétszereződött a magányos emberek száma, addig a 18-35 éves korosztályon belül ez a 2016-os adatokhoz képest négyszeresére nőtt. A járvány idején a magányról szóló médiatudósítások száma is megkétszereződött EU-szerte, azonban tagállamonként igen nagy eltéréseket mutat, hogy az emberekben mennyire tudatosult a pandémia magányosságra gyakorolt hatása – írták.

Az országspecifikus adatok azt mutatják, hogy a magányos emberek társadalmi aránya több mint 15 százalékponttal nőtt Bulgáriában, Észtországban, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Portugáliában és Svédországban.

Ezzel szemben Belgiumban, Horvátországban, Csehországban, Görögországban, Magyarországon, Romániában és Spanyolországban ez kevesebb mint 10 százalékpontos növekedést mutatott ugyanebben az időszakban.

Magyarországon ugyanakkor a magányosságot sokkal inkább egyéni problémának tekintették a felmérésben részt vevő válaszadók, míg más országokban inkább társadalmi problémaként kezelték.

Marija Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős európai uniós biztos azt mondta, hogy az új jelentés alapján átfogóbb elemzőmunka indulhat annak érdekében, hogy Európa maradéktalanul megértse és kezelni tudja a magányosság és a társadalmi elszigeteltség problémáját.

A jelentés szerint a koronavírus-járvány drámai módon alakította át az európaiak életét és társadalmi szokásait.

A kutatások azt mutatják, hogy a magány és a társadalmi elszigeteltség káros következményekkel jár a mentális és fizikai egészségre nézve, valamint a társadalmi kohézió és a közösségi bizalom szempontjából.

A magányt és a társadalmi elszigeteltséget tehát egyre inkább közegészségügyi kérdésként kell kezelni, amely figyelmet érdemel és hatékony beavatkozási stratégiák kialakítását igényli. A járvány idején érzett magánynak még a pandémiát követő időszakban is következményei lehetnek – figyelmeztettek.

Tovább olvasom

Médiapiac

A fél világot magára haragította egy dél-koreai tévétársaság

Az olimpiai megnyitó közvetítése közben fotókkal illusztrálták a bevonuló országokat, de egyik-másik képválasztás meglehetősen sértőre sikeredett.

Közzétéve:

Ukrajnát a felrobbant csernobili atomerőmű képével illusztrálták a dél-koreaiak, fotó: MBC / nemzetisport.hu

Dél-Koreában az MBC nevű tévétársaság sugározza az olimpiát, így természetesen a megnyitóról is ők adtak élő közvetítést. Az pedig olyan „egyedire” sikeredett, hogy az egész világot körbejárta a híre – hívta fel a figyelmet a botrányos esetre a Nemzeti Sport.

A tévétársaságnál ugyanis úgy döntöttek, nem elég, ha a zászlójukkal mutatják be a megnyitó alatt bevonuló országokat, ők többet akarnak adni. Így előbb a világtérképen megmutatták, hol helyezkedik el az adott ország, majd bevágtak egy képet arról, ami elsőként eszükbe jutott az adott olimpiai csapatról.

A dél-koreaiak a nevezetességek helyett ugyanis többnyire tényleg azt vágták be, ami elsőként az eszükbe ötlött:

Ukrajnát például Csernobillal, Olaszországot egy pizzával, Norvégiát egy szelet lazacfilével, Haitit egy polgárháborús fényképpel, Romániát egy Drakula-képpel, Lengyelországot pedig Robert Lewandowski fotójával illusztrálták,

és így tovább…

Miután a közvetítésből kivágott képeik körbejárták a világsajtót, természetesen elnézést kértek a tévések, igaz, mindezt csak saját honlapjukon eldugva, saját nyelvükön tették meg, így nem sokakhoz jutott el.

Magyarország megúszta a dolgot, esetünkben az Országház képével illusztrálták az olimpiai csapatot.

Tovább olvasom