Kövess minket!

Médiapiac

Forró őszre készülnek

Összeállításunkban a televíziós piac vezetőit kértük meg, hogy értékeljék az első félév eredményeit: hogyan alakult a nézettség, a hirdetési piac, hogyan teljesítettek az új műsorok és csatornák. Egyúttal az őszi szezonnal kapcsolatos várakozásokra is rákérdeztünk. Az első részben Dudás Gergely, az R-Time ügyvezető igazgatója és Harsányi Gábor, a Viacom regionális alelnöke gondolatait olvashatják.

Dudás Gergely ügyvezető igazgató, R-Time

  • Ha tisztán a kereskedelmi piacot nézzük (az állami költéseket nem vesszük figyelembe, hiszen azok elosztása messze nem tükrözi a piaci viszonyokat), akkor a tavalyi, MEME által mért 1,5 százalékos növekedést nem nevezném túl erősnek. Ráadásul a tendencia sem bíztató, a számok lassuló gyarapodást mutatnak (2014–2015-ben még 5,3 százalékos bővülést regisztrált a MEME). Idén sem számítok növekedésre. Persze még hátra van a legerősebb negyedév, de nem várok egyelőre pozitív meglepetéseket.

    Amin mindenképpen el kell elgondolkodniuk a piaci szereplőknek, az a nonszpotköltések két éve tartó csökkenése. Tavaly a két nagy nyári sportesemény ellenére is 13 százalékkal esett vissza ez a szegmens.

    Büszkén mondhatom, hogy a mi portfóliónkban ez a csökkenés nem jelentkezett, sőt mi növekedtünk 2016-ban ezen a területen.

  • A hirdetői visszajelzések pozitívak. Idén vezettünk be egy teljesen új értékesítési rendszert (13 év után szakítottunk a mozgó árakkal), ami jól vizsgázott. Azt is el kell mondanom, hogy most képviseljük az eddigi legszélesebb portfóliót az AMC-csatornák csatlakozásával a Viacom és New Wave Media mellett. Szándékosan szegmentáltuk a kínálatunkat, amiben minden hirdető megtalálhatja, amire szüksége van. A rendszer rugalmas: az alapcsomagok mellett jól kombinálhatók a csatornák egyedi igények szerint is. Az előbb már szót ejtettem a nonszpotról, a területen idén sem volt csökkenés az első három negyedévben, sőt egyelőre két számjegyű növekedést látunk nonszpotoldalon. Az RTL Magyarországon belül a másik nagy sikerünk az RTL Gold startja. Családunk új tagja teljesen új tematikát hoz a piacra, s ráadásul sokkal sikeresebb és nézettebb, mint elődje, a Film+2.
  • Az biztos, hogy nagy lesz a verseny idén ősszel, de mi eddig sem pihentünk, sok mindennel készülünk az őszre és 2018-ra is: Survivor, X-Faktor, Celeb vagyok…, A Konyhafőnök VIP és Junior, Oltári csajok, Válótársak, A mi kis falunk és így tovább, ha csak az RTL Magyarországra gondolok.

    A piac tovább fragmentálódik, ami további árcsökkenésnek ágyaz meg. Ez pedig nem segíti az értékteremtést, a televízió mint médium épülését.

    Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a reklámszpotok közel 40 százaléka (a 18–49 évesek körében, de a 18–59 éveseket tekintve is közel 30 százaléka) nem termel eladható nézettséget. Úgy vélem ugyanakkor, hogy éppen emiatt növekedni fog a hirdetők elvárása a minőségi megoldások és megjelenések iránt. Nekünk is lesznek még újdonságaink, de mindent a maga idejében.

Harsányi Gábor magyarországi country manager, regionális műsorterjesztési és tartalommenedzsment-alelnök, Viacom International Media Networks, Közép-Kelet-Európa és Izrael

  • A földfelszíni sugárzású országos kereskedelmi televíziók és a hozzájuk tartozó kábelcsatornák kiélezett küzdelme nyomán
    a hazai tévés piacon minden eddiginél élesebbé vált a portfóliók közötti verseny.

    A több új tévéadó színrelépését is magával hozó rivalizálás során az elmúlt egy évben a legtöbb csoportnak csökkent a nézettsége.

  • A nézettségmérésben részt vevő 14 csatornacsalád közül mindössze négy tudott növekedni. Közéjük tartozik a Viacom is, amely 7 százalékot meghaladó részesedésével ma már a kereskedelmi korcsoport körében legnézettebb nemzetközi tematikus csatornákat tartalmazó portfóliót kínálja. A hagyományosan az általános szórakoztató televíziók territóriumának számító főműsoridőben is csaknem egyharmadával tovább növeltük a nézettséget.
  • Reményeink szerint ez a tendencia a folyamatos fejlesztéseink révén folytatódik az év második felében is. Újabb évadokkal jelentkeznek saját gyártású sorozataink, mint a Tömény Történelem a Comedy Centralon vagy a Pumpedék az RTL Spike-on, és tovább erősítjük a nagy világmárkáink hazai változatait is. Ennek szellemében októbertől megújítjuk a zenei kínálatunkat: a VIVA-ról a magyar előadók az itthoni piac igényeire szabott, hazai szerkesztésű MTV-re költöznek át, a nemzetközi MTV Hits pedig több néző számára lesz elérhető, és több nevetést is biztosítunk, mivel elindítjuk a Comedy Central családi változatát, a Comedy Central Familyt.

 

Holnap reggel Lukács Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója, és Málnay B. Levente, az AMC Networks International, Közép- és Észak-Európa alelnöke gondolatait is megosztjuk a témában.

Az összeállítás elsőként a Médiapiac 2017/7-8. számában jelent meg.

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu) Fokozódó nyomás a magyar-szerb határon című sorozatával nyerte el, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes (The Associated Press) A lakhatás alapjog című sorozata érdemelte ki. A fotóriporteri életműdíjat Balogh László vehette át.

A kiállítást Karikó Katalin nyitotta meg. A Nobel-díjas kutatóbiológus fontosnak nevezte a fotóriporterek munkáját és a képeket, amelyek üzenetet hordoznak. Karikó Katalin szerint a fotózás és a tudományos kutatás abban hasonlít egymásra, hogy az emberek látják az eredményeket, de nem tudják megnevezni, hogy azt ki hozta létre, kinek a munkája áll mögötte.

Karikó Katalin felidézte, hogy az általános iskola ötödik osztályában a fotószakkör tagja volt, képeket hívtak elő, fixáltak, szárítottak, a tanár fényképezőgépével készítettek fotókat. Nyolcadikos korában az országos élővilág versenyen harmadik helyezést ért el és jutalmul egy Smena fényképezőgépet kapott, amellyel a családról, az iskoláról és a barátokról készített képeket. Ezt a gépet később a Szegedi Tudományegyetemnek ajándékozta – tette hozzá.

Karikó Katalin a megnyitón megkapta Koszticsák Szilárdnak, az MTI/MTVA fotóripoterének fotóját, amely a Nobel-díj átadása előtti napon készült róla és Krausz Ferenc fizikusról a svédországi magyar nagykövetségen.

Kőrösi Orsolya, a 42. Magyar Sajtófotó Kiállításnak helyet adó Capa Központ ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját a fotográfiai központ, és az alkalomból megnyílt a Robert Capa munkásságát bemutató állandó kiállítás is. Az első emelet termeit is felújították, így a sajtófotó-kiállítás is megszépült környezetben várja a látogatókat – mondta.
Kitért arra is, hogy jövő szerdán Burger Barna-emlékkiállítás nyílik a Természettudományi Múzeumban a 2017-ben elhunyt fotóriporter Kék vándor című könyvéből.

A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett – hangsúlyozta Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, hozzátéve: Az év fotói 2023 című évkönyv a kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg.

Bánkuti András átadta a sajtóban dolgozó fotóriporterek teljesítményét, életművét elismerő Arany Kamera-díjakat is, amelyet minden évben hárman kapnak meg. Idén Balázs Attila fotóriporter (MTI/MTVA), Révész Tamás fotóművész, fotóriporter és Szlukovényi Tamás fotóriporter, kurátor, a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijének elnöke kapta meg az elismerést.

A csütörtöki eseményen átadták a sajtófotó pályázat tizennégy kategóriájának első három díját és számos különdíjat is, amelyeknek nyerteseit már februárban nyilvánosságra hozták.

A Magyar Sajtófotó kiállítás június 2-ig tart nyitva a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Borítókép: A díjazottak a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit ismertető sajtótájékoztatón a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában 2024. február 15-én

Tovább olvasom

Médiapiac

VIP különkiadással indul a Zsákbamacska április 27-én

Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska. A második évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot.

Közzétéve:

TV2

Április 27-én szombaton VIP adással indul a Zsákbamacska második évada a TV2-n. Az évtizedek után tavaly visszatért műsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2023-as év legnézettebb műsora volt a tavaly március 12-én adásba került Zsákbamacska nyitóepizódja mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+).

A teljes lakosság körében ez 1,3 milliós átlag nézettséget (AMR) jelentett.

A mostani különkiadásban Demcsák Zsuzsa, Stohl András, Sydney van den Bosch, Ördög Nóra, Krausz Gábor, Lékai-Kiss Ramóna, Gáspár Győző és Gáspár Bea, valamint Tilla és a Kincsvadászokból ismert műtárgykereskedő, dr. Katona Szandra játszanak majd, és az első évadhoz hasonlóan jelmezben érkeznek. A fergeteges hangulatú adásban nem csak alkudozás lesz, hanem zrikálás is rendesen, még egy pofon is elcsattan a sztárok között – derül ki a TV2 közleményéből.

A megújult game-show április 29-én folytatódik minden hétköznap este, ezúttal is közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. A régi jól beváltak mellett olyan látványos és izgalmas próbatételek is lesznek, mint például az óriás társasjáték, ahol a játékos maga a bábu, aki lépked a pályán, de lesz pénzlapátolás bekötött szemmel, és egy különleges golyóderbi, ahol minden a száguldó golyókon múlik, na meg a szerencsén.

Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó folyamatosan hozzák a buli hangulatot, de nemcsak ők, hanem a játékosok is, hiszen énekes, táncos performanszokból ezúttal sem lesz hiány. Ahogy értékes nyereményekből sem: több autó is gazdára talál az új évadban, de egyéb értékes tárgynyereményekkel és akár milliós pénznyereménnyel is hazatérhetnek a szerencsések.

A műsorvezetőket most is egy-egy hölgy segíti a vetélkedőben: Kárpáti Rebeka és Stana Alexandra.

Tovább olvasom