Kövess minket!

Médiapiac

A királyi család: Az elveszett levelek címmel indul új sorozat

Szinte mindenki ismeri VI. György brit király történetét, aki annak köszönhetően lett uralkodó, hogy bátyja, VIII. Eduárd a trón helyett szerelmét választotta.

Azt viszont kevesen tudják, hogy kettőjüknek még három további testvére is volt: többek között az őket összekapcsoló történetet leplezi le a Viasat History 2020. július 5-én este 9-kor induló új sorozata A királyi család: Az elveszett levelek címmel – mi pedig most ebbe a levelezésbe lapozunk bele néhány kevesek által tudott titok után nyomozva.

„Nem a mama tart minket bezárva, hanem a papa, a kietlen, sivár életével.”

Ezeket a sorokat Mária, az egyik testvér írta apjáról, V. Györgyről, aki kegyetlen szigorral béklyózta meg gyerekeit. Nem is csoda, hogy amint tehették, elmenekültek otthonról, és szakértők szerint így vagy úgy, de mindnyájan sérültek lelkileg gyermekkorukban.

„Lassan hozzászokom, hogy itt vagyok, de egyáltalán nem élvezem.”

György herceg címezte ezt Mária hercegnőnek a húszas években egy kínai kiküldetés során, amelyről hazavágyott a londoni West Endre, ahol Eduárddal közösen élvezethajhász életvitelt folytatott. Nők, férfiak, neki igazából mindegy volt, csak kielégíthesse szexuális vágyait. A tűzzel játszott, ugyanis a homoszexualitás akkoriban illegális volt.

„Nagy teher lehetett ezen hónapok alatt a testvéred gondját viselni, csodálatos, amit érte tettél.”

V. György sorai Eduárdnak, aki segített az ifjú Györgynek leszokni a kábítószerekről, amelyekre a herceg hedonista életvitele során szokott rá. A törekvésnek azonban nem csupán személyes okai voltak: a nagy gazdasági világválság idején a birodalom nélkülözött, és egyáltalán nem vette ki jól magát, hogy mindeközben a királyi sarjak kicsapongó életet élnek. A nép soraiban sokan azt kántálták: „elég a királyi parazitákból!”

„Olyan, mintha kialudt volna egy fény a családunkból.”

Ezt Erzsébet York-i hercegnő írta V. György 1936-ban bekövetkezett halálakor. A királyi családban mindenki aggódott amiatt, hogy Eduárd ül a trónra, hiszen a herceg akkoriban már tiltott viszonyt folytatott egy férjes asszonnyal, ráadásul a politikába is beleszólt, ami királyi sarjként tiltott volt, szíve pedig Németország és Hitler felé húzott…

Nem sokkal később jött el az a pillanat, hogy a miniszterelnökség döntéskényszerbe hozta Eduárdot: vagy a szerelmet választja, vagy a trónt. Tudjuk, miként döntött, de hogy ezt a család milyen módon fogadta, arról további titkokat A királyi család: Az elveszett levelek című dokumentumsorozat árul el július 5-től vasárnaponként 21 órától a Viasat History csatornán.

Médiapiac

Soros tényellenőrzői inkább megvédik Bident, mintsem ellenőrzik

A PolitiFactet működtető szervezet mögött az amerikai tőzsdespekuláns pénze is feltűnik.

Közzétéve:

Borítóképünkön Soros György amerikai milliárdos, fotó: MTI / EPA / Clemens Bilan

A NewsBusters nevű oldal által készített kutatás, amelyre a V4NA hírügynökség hívta fel a figyelmet, Biden első 100 napját vette górcső alá, és kiderül belőle, hogy a PolitiFact nevű tényellenőrző oldal mindössze 13 egyéni tényellenőrzést végzett az elnök állításaival kapcsolatban. Ugyanakkor 106 olyan dolgot ellenőriztek, amely Bidenről szólt.

“Más szavakkal: sokkal érzékenyebbek arra, ha valaki hazudik Bidenről, mintha Biden hazudik”

fogalmazott a NewsBusters szerkesztője, Tim Graham.

A felmérés szerint a 13 vizsgált Biden-állításból 8 valamiféle hamisságot tartalmazott, ennek ellenére sosem adtak nekik “Pants on Fire” minősítést, ami az egyértelműen hamis kategóriát jelenti.

A Bidenről szóló 106 ellenőrzött anyagból 91, tehát nagyjából 86 százalék, legalább “többnyire hamis” besorolást kapott, 24-et láttak el “Pants on Fire” minősítéssel.

Összességében megállapították, hogy Biden PolitiFact-oldala azt mutatja, hogy 2007-től 169 alkalommal került a „Truth-O-Meter”-re, és kiderült, hogy 67-szer igazat adtak neki, míg 78-szor kapott “többnyire hamis” minősítést.

Ezzel szemben Donald Trumpnak 931 ilyen tényellenőrzése van, és közülük 692 többnyire “hamis” vagy még rosszabb (74,3 százalék).

A PolitiFact.com 2007-ben a Tampa Bay Times nevű újság projektjeként jött létre. Az irányítását a lap kiadója, a Poynter Institute for Media Studies nevű szervezet 2018-ban vette át.

A Poynter Institute ezer szálon kötődik Soros Györgyhöz és a Nyílt Társadalom Alapítványokhoz (OSF). Az OSF honlapja szerint a szervezet több százezer dolláros juttatásokban részesült: 2019-ben 167 ezer dollárt, 2017-ben 300 ezer dollárt, 2016-ban 25 ezer dollárt kapott.

A Poynter Institute országos tanácsadó testületében is feltűnnek figyelemreméltó nevek. Ott van például Christa Scharfenberg, aki a Center for Investigative Reporting nevű Soros-szervezet vezetője. Az OSF honlapja szerint a Center for Investigative Reporting 2018-ban 650 ezer dollárt, míg 2016-ban közel 660 ezer dollárt kapott.

Tovább olvasom

Médiapiac

Színháztörténeti titkok nyomába ered az M5 új műsora

A szombaton kezdődő hatrészes sorozatban magyar színészlegendák kulisszák mögötti életét ismerhetik meg a nézők.

Közzétéve:

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Sztankay Ádám a Duna Televízón látható Hogy volt?! mellett az M5 kulturális csatorna új műsorában, a Promenádban folytatja színháztörténeti oknyomozó újságírói munkáját – közölte az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája.

A hatrészes Promenád című tévésorozatban feltárulnak a második világháború előtti és utáni magyar színészlegendák életének kulisszák mögötti tragédiái és nagy fordulatai.

Archív felvételek felhasználásával, történészek közreműködésével és eredeti helyszíneken forgatott jeleneteken keresztül tárulnak fel a politika által kettétört életek. A műsor Sztankay Ádám blogsorozatán alapul.

A Promenád epizódjaiból a nézők megismerhetik a 20. század emberpróbáló történelmi viharainak kitett művészsorsokat – azokét, akik egyenes gerinccel vészelték át a megpróbáltatásokat, és azokét is, akik kollégáik tönkretételében, meghurcolásában úttörő szerepet vállaltak

– fogalmazott az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája.

A két világháború közötti élénk színházi, filmes élet, a szovjet megszállás, a színházak államosítása, a kommunista államhatalom berendezkedése, és az új kultúrpolitikai irányvonal erőszakos keresztülvitele számos tragédiával járt. Minden epizód egy-egy színészlegenda egyéni sorsán keresztül mutatja be, milyen sorskérdések, milyen választási lehetőségek elé állította őket a történelem.

Az első epizódban – amely május 8-án, szombaton 21 óra 5 perctől látható – Bajor Gizi történetét ismerhetik meg a nézők. A Kossuth-díjas színésznő a modern színjátszás egyedülálló személyisége volt, akinek egy ország hevert a lábai előtt. Viharos magánélete, vakmerő bátorsága és tragikus halála azonban beárnyékolja sikerekben gazdag életét.

Borítókép: Sztankay Ádám újságíró a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén

Tovább olvasom

Médiapiac

Bírósági ítélet: érvénytelen a Klubrádió pályázata

A médiatanács minden tekintetben jogszerűen hozta meg a döntését.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Megerősítette a Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítélete, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa jogszerűen minősítette érvénytelennek a Klubrádió 92,9 MHz-es sugárzási jogosultságra benyújtott pályázatát – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

Az NMHH közleménye szerint a bíróság a rádió keresetét teljes egészében elutasította, és hangsúlyozta, hogy

a médiatanács minden tekintetben jogszerűen hozta meg a döntését.

a médiatanács minden tekintetben jogszerűen hozta meg a döntését.

Emlékeztettek: a Klubrádió a médiatanácsnak azt a március 10-ei döntését támadta meg a bíróságon, amelyben nyertes nélkül zárta le a Budapest 92,9 MHz rádiósfrekvencia-pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként benn maradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult.

Hozzátették, a Fővárosi Törvényszék csütörtöki ítéletében kiemelte: a médiatanács helytállóan állapította meg, hogy

a Klubrádió pályázata súlyos érvénytelenségi hibákat tartalmaz, illetve hogy a rádió gazdasági működése sem felel meg a törvényi és a pályázati előírásoknak.

Azt írták, a szóbeli ítélethirdetésen a bíróság rámutatott arra, hogy a Klubrádió műsorterve hiányos és ellentmondásos, így nem felel meg a pályázati követelményeknek, amelyre tekintettel nem lehetett érdemben értékelni a pályázati ajánlatot.

“Mindezek alapján a médiatanácsnak nem volt más lehetősége, mint a Klubrádió pályázatát érvénytelennek nyilvánítani”

– tudatták a közleményben.

Az NMHH szerint az ítélet ismertetésekor azt is hangsúlyozták: a médiatanács helytállóan hivatkozott arra is, hogy a pályázati ajánlat tényszerű hibái esetén nincs jogszabályi lehetőség a hiánypótlásra. Az ugyanis sértette volna a verseny tisztaságát, mert a Klubrádiónak lényegében új műsortervet kellett volna benyújtania – tették hozzá.

Közölték azt is, a törvényszék szintén osztotta a médiatanács álláspontját a rádió üzleti és pénzügyi tervéről, kiemelve azt, hogy valamennyi gazdasági társaságnál alapvető jelentőségű a törvényes működés biztosítása, ez azonban a Klubrádió esetében nem teljesült maradéktalanul.

A bíróság egyetértett azzal a médiatanácsi állásponttal is – tették hozzá -, hogy ez nem csupán formális kérdés, hanem olyan tartalmi feltétel, amelyet a pályázónak az ajánlat benyújtásakor is teljesítenie kellett volna.

A bíróság álláspontja szerint

a médiatanács a benyújtott üzletiterv- és mérlegadatokból helyesen jutott arra a következtetésre, hogy nem várható el a pályázati célok teljesítése attól a társaságtól, amely “tényszerűen nem felel meg a törvényes működés követelményének”, és ezt a jogsértő állapotot nem szüntette meg igazolható módon

– írták.

Az ítélet nem jogerős, a közlésétől számított 15 napon belül megfellebbezhető – áll az NMHH közleményében.

Tovább olvasom