Kövess minket!

Médiapiac

43 százalékkal nőtt egy év alatt a Facebook közösség

A legtöbben Európából csatlakoznak, a leggyorsabb növekedést viszont a Közel-Kelet és Afrika produkálta.

2011 márciusában 693 millió 15 évnél idősebb felhasználója volt a Facebooknak, derül ki a comScore adataiból. Ez egy év alatt 43 százalékos bővülésnek felel meg. A legtöbb felhasználó egyelőre még a fejlett piacokról érkezik: Európából 234,6 millióan, míg Észak-Amerikából 163,9 millióan használják a közösségi oldalt. E piacokon impozáns volt a növekedés is, amely 38, illetve 26 százalékot ért el.

Utóbbi téren ugyanakkor a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló régió jár az élen, ahol idén tavasszal 90,3 millió felhasználót tartott számon a comScore – ez 63 százalékos bővülést jelent. Alig marad el az Ázsia-Csendes-óceáni térség, amely 62 százalékos ugrást követően 121,7 millió felhasználót számolhat. Latin-Amerikában 82,5 millióan facebookoznak, ami 55 százalékkal haladja meg a 2010 márciusi értéket.

Ami a magyar piacot illeti, a Facebook hirdetési felületeit itthon értékesítő Thinkdigital május eleji közlése szerint jelenleg 3,3 millióan facebookoznak. Ebből 2,1 millióan naponta visszatérnek a site-ra. A magyar felhasználók átlagosan 28 percet lógnak a közösségi oldalon.

Médiapiac

Tiltakozik az M1-et ért támadás miatt a Magyar Nemzeti Médiaszövetség

Aggodalommal figyelik a nemzetközi és a hazai baloldali sajtóban magyarországi szerkesztőségek és az újságírószakma alapjai ellen indított álságos támadássorozatot.

Közzétéve:

Borítóképünk az MNM logója, forrás: Facebook

Tiltakozik a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNM) az M1 csatornát ért támadás miatt. Mint közleményükben írják, szövetségük elutasít minden olyan törekvést, amely a fősodratúnak vélt szélsőségesen liberális ideológiától eltérő álláspontokat elhallgattatni, ellehetetleníteni, befeketíteni próbálja, továbbá kiállnak a szerkesztés és a témaválasztás szabadsága mellett.

„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség növekvő aggodalommal figyeli az utóbbi napokban a nemzetközi és a hazai baloldali sajtóban magyarországi szerkesztőségek és az újságírószakma alapjai ellen indított álságos támadássorozatot”

ismerteti a Magyar Nemzet az MNM közleményét, amely így folytatódik: „visszautasítjuk a liberális médiumok által alkalmazott kettős mércét. Felháborítónak találjuk, hogy egyeseknek az jelenti a demokrácia hanyatlását, ha a médiában az éremnek nem csak az egyik oldalát mutatják meg. A szakmai szolidaritással ellentétesnek tartjuk, ha bárki a sajtó szabadságát csak saját szerkesztősége esetében hajlandó követelni”.

Az MNM szerint Franziska Tschinderle osztrák újságíró kérdésbe bújtatott állításokkal fordult a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjához, és megkereséséből nyilvánvalóan kiderült, hogy a tudósításában euroszkeptikus, szélsőséges, sőt valamely ismeretlen okból antiszemita képződménynek tekinti azt a formálódó európai szövetséget, amelyről egy háromoldalú budapesti politikai találkozón esett szó. Az osztrák újságíró eljárását feldolgozó M1 Híradó anyaga nyomán kitört felháborodás viszont már diplomáciai hullámokat vetett – olvasható a közleményben.

Az MNM szövetsége elutasít minden olyan törekvést, amely a fősodratúnak vélt szélsőségesen liberális ideológiától eltérő álláspontokat elhallgattatni, ellehetetleníteni, befeketíteni próbálja. Kiállnak a szerkesztés és a témaválasztás szabadsága mellett akkor is, ha az együtt jár egy másik szerkesztőség vitatható munkamódszerének bírálatával.

Hisszük, hogy a szabad, akár kritikus kérdések nem keverendőek össze egyes politikai erők által megfogalmazott prekoncepciók kérdésbe bújtatott megfogalmazásával

– fogalmaz a közlemény, amely így zárul: „Felléptünk és a jövőben is fel fogunk lépni a szakmánk minden alapját nélkülöző, elfogult és manipuláló sajtóanyagok ellen. Az osztrák újságírónőnek pedig javasoljuk: ha etikátlan és elfogult sajtóterméket keres, forduljon a Deutsche Welle csatornához, ha pedig jogállamisági aggályai vannak, keresse a Hertha BSC vezetését”.

Mint ismert, az újságíróról a magyar közmédia híradója szerdai adásában azt állították, hogy „provokált” a Fidesz EP-delegációjának a budapesti Orbán–Salvini–Morawiecki-találkozóval kapcsolatban feltett kérdéseivel.

Tovább olvasom

Médiapiac

Mentesülnek a médiaszolgáltatási díj alól a tévék és a rádiók

A kormány döntésnek köszönhetően 341 médiaszolgáltató – és az ott dolgozó több ezer munkatárs – gazdasági kilátásai javulnak.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Jóváírja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a rádiók és televíziók idei első negyedévi médiaszolgáltatási díjait, és a második negyedévi kötelezettségeket sem kell teljesíteniük, miután április 8-án életbe lépett az erre vonatkozó kormányrendelet.

Az NMHH azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy

a döntésnek köszönhetően 341 médiaszolgáltató – és az ott dolgozó több ezer munkatárs – gazdasági kilátásai javulnak.

Április 8-án hatályba lépett a médiatörvény médiaszolgáltatási díjfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályainak a veszélyhelyzet alatti eltérő alkalmazásáról szóló kormányrendelet – tudatták. Ennek értelmében a kereskedelmi lineáris médiaszolgáltatók tavalyhoz hasonlóan, a koronavírus-világjárványra tekintettel, mentesülnek a negyedéves médiaszolgáltatási díj megfizetése alól a veszélyhelyzet megszűnésének napja szerinti negyedév végéig – tették hozzá.

Ismertették:

a kormányrendeletben foglaltaknak eleget téve az NMHH az első negyedévre már befizetett médiaszolgáltatási díjakat elszámolja

a médiaszolgáltatásra jogosult javára a veszélyhelyzet megszűnésének napja szerinti negyedévet követő negyedévre esedékes díjban. Az idei második negyedéves médiaszolgáltatási díjat nem kell befizetni, így legalább fél évre szóló díjmentességet kap az érintett 341 szolgáltató.

Az intézkedésnek köszönhetően 374 kereskedelmi médiaszolgáltatás – 81 rádió és 293 televízió üzemeltetője – jut könnyítéshez a koronavírus-járvány által sújtott gazdasági és médiapiaci helyzetben – írták.

Tovább olvasom

Médiapiac

Jelentősen visszaesett a kormánypárti oldalak elérése a Facebookon

Tegnap óta tapasztalják ezt a kormányzati Facebook-oldal üzemeltetői és számos kormánypárti politikus.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Van, ahol töredékére esett vissza az elérések száma – közölte közösségi oldalán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, akit szintén érint a jelenség, amelyről nem kaptak előzetes tájékoztatást a Facebooktól.

Mint írja, nem tudni, hogy technikai probléma áll-e a háttérben, vagy a politikai tartalmak visszaszorításának már korábban bejelentett szándéka húzódik-e a jelenség mögött. Az eset mindenesetre felhívja a figyelmet a közéleti szereplők kiszolgáltatottságára e téren – teszi hozzá a politikus, aki arra figyelmeztet, hogy

“az elérések csökkentése különösen hátrányos a mostani időszakban, amikor a járvánnyal és az oltásokkal kapcsolatos információ és a magyarok hiteles tájékoztatása minden másnál fontosabb az online felületeken”.

Dömötör Csaba arra kéri a követőket, ha nem jelenik meg a hírfolyamukban bejegyzés a kormánytól vagy a követett kormánypárti politikustól, állítsátok be kedvencnek, mert így nagyobb eséllyel jelennek meg profiljaikon az általuk közzétett tartalmak.

Tovább olvasom