Kövess minket!

Médiapiac

17 vendégszerkesztő a 17 éves Metropolnál

A Metropol szerdán teljesen egyedi lapszámmal ünnepli 17. születésnapját.

A Metropol először 17 éve jelent meg Magyarországon, akkor még Metro néven, mely évfordulót idén is születésnapi számmal ünnepli a napilap. Az emelt példányszámban megjelenő kiadás 90 fokkal elforgatva került nyomtatásba. Az oldalakat fentről lefelé lehet olvasni, és az újságot lapozni is függőlegesen kell, ami elsősorban a tömegközlekedési eszközökön teszi könnyebbé a tartalom fogyasztását, továbbá egyedi megjelenési lehetőséget kínált a hirdetőknek is.

A rendhagyó kiadásba 17, az élet különböző területén ismert és elismert embert kértek fel vendégszerkesztőnek. Többek között vállalta a felkérést Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója és a rapper Majka, a Prezi-alapító Árvai Péter és az úszóvilágklasszis Hosszú Katinka, vagy a színész Rudolf Péter és az autóversenyző Michelisz Norbert.

A feladat egyszerű volt: igazi szerkesztőként egy-egy témát kellett megnevezniük, amelynek aztán a Metropol újságírói jártak utána. Színes összeállítás született a vendégszerkesztői együttműködésből: Varró Dániel költő például a gombfociláz kihűlése után nyomoztatott, Zacher Gábor toxikológus egy barokk trombitaművészt ajánlott az olvasók figyelmébe, Árvai Péter a génjeink változása után tudakozódott, Michelisz Norbert egy menekülttel kért interjút, a filmrendező Mundruczó Kornél a menhelyi kutyák örökbefogadásának gondjairól íratott cikket, Hajós András családi elköteleződése okán a strandröplabda sorsa iránt aggódott, míg Majkát a magyar futball mélyrepülésének okai érdekelték. Így készült a vendégszerkesztők választása alapján 17 oldalon 17 cikk a 17. születésnapi számba.

Az elmúlt évek hagyományait követve az ünnepi szám bevételének tíz százalékát most is jótékony célra ajánlja fel a Metropol, a támogatással az SOS Gyermekfalu munkáját segítik.

Médiapiac

2021 legnézettebb gyerekcsatornája lett a JimJam

A csatorna közönségaránya 2021-ben a 18-49 éves lakosság körében a Nielsen Közönségmérés adatai szerint 1,06 százalékot ért el, így megelőzve valamennyi hazánkban sugárzott gyermekcsatornát ebben a célcsoportban.

Közzétéve:

Az említett célcsoportban előkelő első helyre került a JimJam a gyerekcsatornák között nem csak az év elején, hanem egész 2021 folyamán. 

Nagyon örülünk a JimJam eredményének, hogy a ráfordított figyelem és következetes befektetések révén a kisgyermekes családoknak egy igazán értékes csatornát kínálhatunk. Boldogan tapasztaljuk a kiugró érdeklődést a tartalmaink iránt, köszönjük a gyerekek lelkesedését és a szülők bizalmát” – mondta Radóczy Katalin, az AMCNI programigazgatója.

A JimJam 2006-os indulása óta mára több, mint 100 országban van jelen. Elsősorban a legfiatalabb, vagyis 2-5 éves korosztály igényei szerint készül mind a programstruktúra, mind a csatorna arculata. Népszerűsége annak köszönhető, hogy a bájos és szerethető karakterek – mint például az ovisok ikonikus kedvencei a Bing nyuszi vagy Tesz-Vesz város hősei – észrevétlenül tanítják a gyerekeket, és segítenek felfedezni, megérteni a körülöttünk lévő világot a legkisebbeknek is. A mesék lassabb tempójúak és kevésbé vibrálók, emellett teljes mértékben agresszió mentesek, így abszolút biztonságos környezetet biztosítanak, csak úgy, ahogy a csatornán látható családi filmek, melyek mind reklámmegszakítások nélkül élvezhetők.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Médiapiac

Cenzúrázták a lelkészt, mert szerinte csak két nem létezik

A YouTube gyűlöletbeszédre hivatkozva elkezdte cenzúrázni a protestáns lelkipásztor prédikációit, miután kijelentette, hogy csak két emberi nem létezik.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A cenzúrázott protestáns lelkész, John MacArtur a Los Angeles-i Grace Community templomból vasárnap tartott beszédében, a bibliai szexualitásról prédikált, a YouTube azonban gyűlöletbeszédnek minősítette a prédikáció videóját – írja a V4NA hírügynökség.

szószéken állva MacArthur azt mondta: „Te XX vagy XY vagy, mert Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, ez genetikailag és fiziológiailag is meghatározott. A tudomány pedig a valóságot mutatja” – mondta, hozzátéve: az ezzel ellenkező álláspont hazugság és megtévesztés, amelynek „annyira káros, pusztító, megrontó és elszigetelő hatása van, hogy muszáj szembenéznünk vele, azonban a konfrontáció nem fogja megoldani a problémát”

A YouTube nem sokkal a feltöltés után eltávolította MacArtur prédikációját a platformjáról, mivel az szerintük sérti a gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveiket.

Jenna Ellis, a Thomas More Society különleges jogtanácsosa is felszólalt az ellen, hogy a YouTube elkezdte cenzúrázni MacArthur prédikációit. Úgy fogalmazott: „A technológiai oligarchák (…) őrült törvényeket akarnak végrehajtani az igazság és a Biblia tanításának cenzúrázásával. Ha az amerikaiak nem állítják meg őket, ez az új rezsim megkerüli az alkotmányt, nem garantálja a szólásszabadsághoz és a vallásgyakorláshoz fűződő alapvető jogainkat, aminek a hatása pusztító lesz.”

Tovább olvasom

Médiapiac

Beszállt a választási kampányba az USA-ból vezérelt „Szabad” Európa

A magát függetlennek, objektívnek és pártatlannak valló Szabad Európa is beszállt a választási kampányba – derült ki a Magyar Nemzet szerkesztőségének birtokába jutott levélből. A dokumentum tartalma szerint az Egyesült Államokból vezérelt médium kiemelten elemzi az Nemzeti Együttműködés Rendszerérének (NER) elmúlt tízéves működését, valamint a 2022-es választásokig vezető utat is végigköveti.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Politikai tartalmú podcastcsatornáit reklámozza a Szabad Európa, amely 27 év után 2020 szeptemberében multimédiás weboldal formájában tért vissza Magyarországra.

Bár a Szabad Európa azt hangoztatja, hogy célja független, objektív és pártatlan tájékoztatást nyújtani Magyarországról, a lap birtokába jutott dokumentum teljesen másról tanúskodik. 

A levélben ugyanis több olyan hetente vagy kéthetente jelentkező  sorozatról is szó esik, amely kifejezetten a Nemzeti Együttműködés Rendszerérének (NER) elmúlt tízéves működését, és azokat a folyamatokat vesézi ki, amelyek az elmúlt évtizedben a magyar társadalmat alakították.

A műsorban pedig szakértőket kérdeznek meg egyebek mellett a demográfiáról, a vezérelvű politikáról, az önkormányzatiságról, a külpolitikáról vagy a gazdaságról – írta a Magyar Nemzet.

A Szabad Európa emellett a közelgő választási kampánynak, valamint az áprilisi országgyűlési választásoknak is külön sorozatot szentel.

A kéthetente jelentkező Konstruktív bizalmatlanság című sorozatban a műsorvezető Vovesz Tibor Ruff Bálint ellenzéki kommunikációs szakemberrel a 2022-es választásokig vezető utat követi végig.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a Szabad Európa immár multimédiás honlapként történő megjelenésekor a PestiSrácok arról számolt be, hogy az egykor rádióként működő médium visszatérésre az amerikai támogatók 750 ezer dollárt szántak, hazánkban pedig egy irodát is nyitottak.

Tovább olvasom