Kövess minket!

Marketing

Virtuális és fizikai használatra is alkalmas a Vodafone okostanterem-megoldása

A Vodafone Magyarország kínálatában már elérhető a Digitális Tanterem szolgáltatás, amely segítségével a piacon egyedülálló módon a tanórákat offline és online módon is le lehet bonyolítani.

A koronavírus miatt kialakult helyzetben az iskolák bezárása jelentős mértékben felgyorsította a digitális oktatásra való átállást: a pedagógusoknak az online térben kell átadniuk a tananyagokat, amiket a diákoknak otthon, laptopon és okoseszközökön keresztül kell feldolgozniuk. Többek között erre a helyzetre jelenthet megoldást a Vodafone Magyarország, a SEOS és a Delta Csoport okostantermi megoldása, amely a virtuális és valós tantermi felhasználást egyaránt lehetővé teszi.

A fizikai Digitális Tanterem egy interaktív táblából, a tanórán résztvevő diákok által használt eszközökből (jellemzően tabletek) és a tanári laptopból áll, ezek mindegyike saját alkalmazásfelülettel rendelkezik. A tanóra során az eszközök összekapcsolódnak és kommunikálnak egymással, ezáltal biztosítva a tanár számára, hogy irányítani tudja a diákok figyelmét. A tanár oktatási anyagokat tud kiküldeni mind a táblára, mind a diákoknál lévő tabletekre. Emellett arra is van lehetőség, hogy a tanár szintfelmérő tesztkérdéssort küldjön ki a diákoknak, akik az eszközeiken megválaszolva a kérdéseket azonnali kiértékelést kapnak. Azt, hogy a diákok eszközein és a táblán pontosan mi jelenjen meg, minden esetben a tanár tudja irányítani függetlenül attól, hogy a tényleges tanteremben tartózkodnak-e a diákok vagy fizikailag máshol vannak. Így a megoldásnak hála, a rendszert használó iskolák nagy részének egyáltalán nem okozott fennakadást a digitális oktatásra való átállás. A fizikai oktatásra való visszaállás során pedig betegség miatt otthon maradó diákok számára jelenthet megoldást a rendszer, hiszen nekik is lehetőségük nyílik a tanórákon való távoli részvételre. Virtuális tanóra esetén a felek közötti video- és hangkapcsolatot a beépített Skype modul segíti, de lehetőség van különálló, hasonló funkcionalitású egyéb alkalmazás használatára is.

Az okostantermi rendszer mind a tanárok, mind a diákok számára számos előnyt hordoz magában. Nagymértékben segíti a tanárok munkáját, hogy a rendszer a számonkéréseknél azonnali automatikus javítást tesz lehetővé, amivel jelentősen csökkenthető az adminisztrációra és dolgozatjavításra fordított idő. A SEOS Dokumentumtárban digitális tananyagokat és feladatokat érnek el, melyeket letölthetnek és használhatják őket a tanórákon. A Digitális tanterem emellett lehetővé teszi a részletes tanulói előmenetel-követést és a tanulói jelenlét ellenőrzésének lehetőségét.

„A digitális tanterem szolgáltatásunkat elsősorban általános és középiskoláknak ajánljuk, de a szakképzésben, nyelviskolákban és az egyetemi képzések során is megfelelően tudja támogatni az órai munkát függetlenül attól, hogy az valós, vagy virtuális térben zajlik. A kiválasztott csomagtól függően az iskolák egy-egy évfolyamra, alsó és/vagy felsőtagozatra és a 9-12 osztályra vagy akár az egész iskolára is vásárolhatnak licenszet. Ezen túl a SEOS kb. 600 digitális tananyaggal és óravázlatokkal, a Vodafone Alapítvány pedig tanári képzéssel és további digitális módszertani segédanyagokkal támogatja a tanárok és a diákok munkáját az iskolában és otthon is” – mondta el Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese.

Az osztálymenedzsment funkció segítségével a pedagógushoz tartozó osztályok eredményei nyomonkövethetők és összehasonlíthatók évfolyamonként, osztályonként, tantárgyanként. A diákok számára is rendkívül előnyös a rendszer, hiszen interaktív és izgalmas tanórákon vehetnek részt, illetve a virtuális órák alkalmával valós tantermi és ezáltal közösségi élményben lehet részük.

„Az okostanterem-koncepció – mint a nagy mobilszolgáltatók alaptevékenységén kívüli, hozzáadott értéket jelentő beruházás – megvalósításában az integrátor szerepe kikerülhetetlen mind a rendszer kiépítésében, mind az üzemeltetésében. A Delta és a Vodafone összefogása és a most megkötött együttműködési megállapodás egy olyan, hosszabb távú stratégiai együttműködés alapját jelentheti, mely a jövőben több, hasonlóan előremutató kezdeményezés megvalósulását hozza majd magával, reményeink szerint” – tette hozzá Németh Attila, a Delta Csoport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

A Vodafone Magyarország vállalati kínálatában elérhető rendszerrel egy osztályterem teljes kiépítése okostáblával, tabletekkel és tanári laptoppal az adott intézmény igényeitől és a lehetőségektől függően 5 és 12 millió forint között mozog. Ugyanakkor az intézményeknek lehetőségük van a korábban pályázati rendszerben vagy támogatások útján szerzett okostáblák, számítógépek használatára, illetve a diákok saját eszközeinek (pc, laptop, android és iOS rendszerű okostelefonok és tabletek) bevonására a SEOS-szal tartott órák során. Ebben az esetben csak a szoftver megvásárlására van szükség, ami jóval alacsonyabb, akár havi 600 Ft / diák költségszinten is elérhető az intézményeknek.

Marketing

A járvány és hatása volt a témája a Lounge Group szakmai podcastjének

Különleges helyszínen, a Marketing Summit Hungary-n rögzítették az L20 jubileumi adását.

Közzétéve:

Lounge Group

Covid-generációnak hívják – saját maguk is – azokat a fiatalokat, akik testközelből élték át a kényszerű otthonlétet, a munkahelyvesztést, a szülőkhöz hazaköltözést, a kisszobából elvégzett egyetemi szemesztereket. A szépnek induló életkezdés után a hirtelen bekövetkező visszalépés sokaknál okozott depressziót.

„A bezártság során az alkoholizmus, családi erőszak, öngyilkosság egyaránt megnövekedett, a hosszú távú hatásokat pedig nem is tudjuk. Egy szülőnek egy reménye maradt, hogy talán az ő gyerekét ez nem érinti”

– mondta Rusvai Miklós a podcastban. A munkakörülményeikre is jelentős, hosszú távú hatást gyakorolt az elmúlt másfél év. A biztos munkahelyek megbecsülésével kevesebb lett a jobhopperek aránya, viszont nagyobb lett a korosztály elvárása a home office és a rekreációs juttatások iránt. A szakemberek véleményét a Lounge Group jelenleg folyó, a járvány munkaerőpiaci hatásait vizsgáló Munkadinamika kutatás is alátámasztja.

„Nehezített terepre, de más igényekkel érkezik a Covid-generáció a piacra”

– foglalta össze a Századvég Alapítvány kutatója a tapasztalatokat.

A Lounge Group podcastjának különkiadása, már elérhető a Summit Play felületén. A különleges 20. részben Bereczki Enikő, generációs szakértő, Torzsa Gabriella, a Századvég Alapítvány kutatója, Rusvai Miklós virológus és Lobenwein Norbert, a Sziget és a Volt Produkció fesztiváligazgatója elemezte a járványhelyzet hatását az élet legkülönbözőbb területeire.

Még a szórakozás is új formát kapott: virtuális valóság bulival, otthonról adott koncertekkel és zárt bulizással egyaránt próbálkoztak a szervezők, de a személyes élményt nem sikerült pótolni.

„A másfél évig munka nélkül maradó alvállalkozók közül sokan nem tudnak megmaradni a piacon” – osztotta meg tapasztalatait a fesztiválszervezés kulisszái mögül Lobenwein Norbert.

Az eggyel idősebb, Y-generáció szintén megsínylette a járványt: szendvicsgenerációként a gyerekeikről és szüleikről is egyszerre kellett gondoskodniuk. Ugyanakkor a pandémia pozitív hozadékaként itthon is többmillióan végeztek el egy autodidakta, ingyenes számítógépes tanfolyamot, ami a böngészés, információszerzés, online meeting, bevásárlás, szórakoztató tartalmak (lásd: podcast!) elérését egyaránt magában foglalta. „Megjelent a fordított szocializáció: a fiatal családtagok hatására és tanítására az idősebbek is elkezdtek online szolgáltatásokat használni” – mondta Bereczki Enikő generációs szakértő.

Emellett pedig egy világ tanult meg végre kezet mosni – mondta a válság előtt talán nem is ismert, de mostanában napi legalább két interjút adó virológus –, ami a legnagyobb hozadéka lehet a járványnak. Emellett olyan műveltségre is szert tett az emberiség, aminek egy hasonló helyzetben még nagy hasznát veheti. Ki tudta például két éve, mi az a mRNS, a PCR teszt, vagy a tüskefehérje? Ezek és hasonló érdekességek derülnek ki a Lounge Group jubileumi podcastjából, az L20-ból.

Tovább olvasom

Marketing

Újból reklámokkal kísérletezik a Firefox

A címsorba gépelve jelenhetnek meg az ajánlott weblapok.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Hosszú évek óta küzd a saját talpára állással a Mozilla, hiszen anyagilag jelen pillanatban teljesen ki van szolgáltatva a Google kényének-kedvének, a Firefox alapértelmezett keresőmotoros üzletén keresztül a rivális Chrome fejlesztője pénzeli a működését. Emiatt az évek során többféle módon is felmerült a Firefox reklámokkal való ellátása, plusz újabban fizetős szolgáltatások indításával kísérletezik a Mozilla.

Most megjött a legújabb variáció a reklámtémára, a napokban kiadott Firefox 93 egyes országokban már képes fizetett hirdetéseket megjeleníteni a címmezőben, a felhasználók által beírt információk alapján reklámlinkek jelenhetnek meg az ajánlatok között. A fejlesztés Magyarországon jelenleg nem aktív, a támogatott piacokon pedig kikapcsolható a Beállítások → Adatvédelem és biztonság → Címsáv → Kontextuális ajánlatok → Szponzorált ajánlatok megjelenítése menüpont elöli pipa kiszedésével.

A Mozilla szerint a funkció teljes mértékben tiszteli a felhasználók magánszféráját, csak a szigorú adatbiztonsági feltételeinek megfelelő, megbízható hirdetők számára engedélyezi az efféle hirdetések megjelenítését a Firefoxban – írja az Origo.

Tovább olvasom

Marketing

A földrajzi árujelzők megbecsültséget biztosítanak

Kormányzati szándék a földrajzi árujelzők rendszerét tovább erősíteni és aktívan segíteni a termelői közösségek értékteremtő munkáját

Közzétéve:

Az Agrárminisztérium fontos és hasznos eszköznek tekinti a földrajzi árujelzőket, amelyekkel fokozható a minőségi agrártermékek versenyképessége, amelyek a hazai piacok mellett a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Földrajzi Árujelzők Díjátadó Gála megnyitóján a tárca pénteki közleménye szerint.

Az Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár keretében megtartott eseményen az államtitkár hangsúlyozta:

a földrajzi árujelzők biztosítják a magyar mezőgazdasági termékek, élelmiszerek, borászati termékek és szeszes italok elnevezéseinek védelmét az Európai Unió valamennyi tagállamában, illetve világszerte a nemzetközi megállapodások révén.

Földrajzi árujelzőink kulturális örökségünk részét képezik. Motivációnk, hogy általuk olyan egyedi, mások által nem reprodukálható eszközt biztosítsunk a termelők számára, amellyel az éles piaci versenyben hitelesen meg tudják különböztetni termékeiket.

Szándékunk a földrajzi árujelzők rendszerét tovább erősíteni és aktívan segíteni a termelői közösségek értékteremtő munkáját

– írja az Agrárminisztérium.

Farkas Sándor sikeresnek nevezte az Agrárminisztérium programját, mára összesen 77 termék viselheti ezt az elismerést, és további 8 oltalma iránt már benyújtották a kérelmet az Európai Unióhoz. Mint fogalmazott, a földrajzi árujelzők mellett a hagyományos és tájjellegű termékek is kulturális örökségünk részét képezik. Annak érdekében, hogy ez az értékes örökség és az ahhoz kapcsolódó tudás ne vesszen el, a termelői közösségek kitartó és lelkes munkájára van szükség. Kimagasló tevékenységük elismerése és példaképül állítása céljából ezért 2016-ban az agrártárca megalapította a “Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” miniszteri díjat, amelynek elnyerésére évenként lehet pályázni – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

A szaktárca közölte, Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár előadásában kiemelte, hogy a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban is előtérbe került a földrajzi árujelzők oltalma.

A földrajzi árujelzőknek olyan hozzáadott értéket növelő hatásuk van, amelyek lehetővé teszik a termelők és az értéklánc egyéb szereplői számára versenyképességük növelését.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormányzat által teremtett kedvező jogi és támogatási környezet gazdasági lehetőséget nyújt a földrajzi árujelzős termékek előállítói számára, ezek kiaknázása azonban a termelői csoportosulások kezében van.

A tájékoztatás szerint Vass László Ádám, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának osztályvezetője a földrajzi árujelzők nemzetközi oltalmi lehetőségeiről beszélt. Kiemelte, hogy a Lisszaboni Megállapodás genfi szövege az eredetmegjelöléseken túl a földrajzi jelzésekre is kiterjeszti a nemzetközi oltalomszerzés lehetőségét. Az ehhez való csatlakozással pedig lehetővé válik az uniós oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkre a nemzetközi oltalom megszerzése.

Az eseményen Farkas Sándor és Tarpataki Tamás a földrajzi árujelzők bejegyzését igazoló oklevelet adott át 21 termelőnek – közölte az AM.

Tovább olvasom