Kövess minket!

Marketing

Újra akcióban a JOY-Tündér

Novemberi lapszámával az Őrzők Alapítványt támogatja a magazin.

„Az idén 18. születésnapját ünneplő JOY hosszú utat járt be attól kezdve, hogy fiatal nők trendmagazinjaként megjelent a magyar piacon. Az évek során egyre tudatosabbak, érzékenyebbek és felnőttebbek lettünk, több új ablakot is nyitottunk a világra. Az egyik ilyen ablak a társadalmi felelősségvállalás, hogy nem csak kapunk, de adunk is. Ennek a megtestesülése a 2015-ben megszületett JOY-Tündér. Az idei jótékonysági akció keretében nemrég egy közös rajzolással és ajándékokkal is megleptük a klinikán felülvizsgálatra várakozó gyerekeket”– meséli Óhidi Zsuzsanna, a magazint kiadó Marquard Media ügyvezetője.

A mostani lesz a harmadik alkalom, hogy a JOY a kiemelkedően sikeres JOY-napok lapszámához kapcsolódóan egy társadalmilag fontos munkát végző alapítványt segít. Ezúttal a JOY magazin és Lapker Zrt. együttműködve minden eladott novemberi példány után 20 forinttal támogatják a kiválasztott civil szervezetet, az Őrzők Alapítványt.

Az Őrzők Alapítvány több mint 25 éve végez jótékonysági tevékenységet, és támogatja a Tűzoltó utcai Gyermekklinika munkáját, amely a legnagyobb gyermek onkológiai centrum Magyarországon. Itt kezelik a hazai daganatos és leukémiás betegek csaknem felét, a szervezet orvosi műszerek vásárlásával és a szülők folyamatos, kórházi vagy kórházhoz közeli elhelyezésével segít, illetve a gyerekek rehabilitációját is támogatják, továbbá tudományos kutatásokhoz is hozzájárulnak.

Marketing

Hónapról hónapra ötszázféle új tévéreklámot sugároztak az első félévben

Hetvenhat televízió műsorkínálatát vizsgálták, ahol a feltárt 3051-féle új hirdetést közel 4,2 milliószor ismételték.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Havonta ötszáz, még nem látott tévéhirdetés kerül a nézők szeme elé, a teljes reklámmennyiségnek pedig több mint a felét továbbra is az újak teszik ki – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén elfogadott, az idei első félévet vizsgáló tanulmányából, amelynek részleteiről pénteken tájékoztatták az MTI-t.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága közölte:

a hatóság hetvenhat televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol a feltárt 3051-féle új hirdetést közel 4,2 milliószor ismételték.

Az újonnan közzétett reklámok a teljes reklámmennyiség több mint felét (55,6 százalék) tették ki, ami kevéssel meghaladta a tavalyi időszak eredményét (51,9 százalék).

A legtöbb (43 százalék) új reklámot az általános szórakoztató csatornákon (ilyen többek között a Viasat3, a Cool TV, a Comedy Central vagy az AXN) láthatták a nézők – írták.

A korábbi év azonos időszakával összevetve az új reklámokat továbbra is a kereskedelmi szektor dominálja (39,3 százalék kontra 41,6 százalék). A gyógyhatású készítmények (12,7 százalék), az élelmiszer (7,7 százalék), a szolgáltatás (4,4 százalék) és a szépségápolás (5,1 százalék) részesedése egyaránt felülmúlta a szabadidőszektorét (4,2 százalék), amely évek óta visszaszorulóban van – sorolták a közleményben.

A hangsúlyozottan hazai terméket, szolgáltatást népszerűsítő reklámszpotok aránya a tavalyi azonos időszakhoz képest számottevően (4,9 százalékról 6,4 százalékra) emelkedett – tették hozzá.

Tovább olvasom

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary új nagyköveteit

Az ország legszeretnivalóbb, legizgalmasabb kezdeményezéseit és vállalkozásait díjazzák.

Közzétéve:

Borítókép: a Highlight of Hungary nagykövetei és csapata

A Highlights of Hungary-ra a nagykövetek kategóriák nélkül jelölik azokat a kiemelkedő magyar teljesítményeket, amelyek közül egy a közönség-, egy pedig a nagyköveti díjat kaphatja meg februárban – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

“Tavaly az előzetes várakozásainkat messze felülmúlta az egész évad iránti érdeklődés. A nagykövetek a maguk területén rendkívül eredményes szereplők, önazonosnak érzik a Highlights of Hungary célját, hogy népszerűsítsék az elismerés kultúráját”

– idézte a közlemény Oláh Zsanettet, a Highlights of Hungary ügyvezető igazgatóját.

Az idei nagykövetek között van Bagossy Norbert Fonogram-díjas zenész, énekes, a Bagossy Brothers Company alapítója; Trunk Tomi YouTuber, Z generáció szakértő; Nagy Viktor olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar válogatott vízilabdázó kapus; Mádai Vivi televíziós műsorkészítő, a Mokka műsorvezetője; Trellay Levente, a 100sparks alapítója, a Telep és a Telep Galéria, valamint a Budapest Bägel alapítója; Gém Péter, a Dorko márka és a Dorko Vakvezető Kutyakiképző Központ alapítója; Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője; Margaret Ann Dowling, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Brand Irodájának vezetője; Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és felesége, Máthé Zsuzsa újságíró, a Szent István Intézet kommunikációs vezetője; valamint a Highlight of Hungary csapata.

A jelöltek listája januárban válik nyilvánossá, ezt követően februárban szavazhat a közönség. Ekkor dől el, hogy idén mely személyek, vállalkozások vagy társadalmi kezdeményezések kapják a Highlights of Hungary elismerést.

Októberben és novemberben a közönség is beleszólhat a jelöltállításba: a Highlights of Hungary Facebook-oldalán kommentben, valamint Instagram-oldalán is bárki felhívhatja a nagykövetek figyelmét a számukra fontos személyekre és vállalkozásokra.

A 2013-ban alapított, független Highlights of Hungary célja, hogy a kiválóság, a hazaszeretet és a cselekvő lokálpatriotizmus értékei mentén évente elismerje és széles körben megismertesse a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket, valamint közösséget szervezzen azok alkotói és alakítói köré.

Tovább olvasom

Marketing

Hosszabbít Az Év Honlapja

Meghosszabbított nevezési határidővel 2021. november 8. éjfélig várják a jelentkezéseket az online szakma legrangosabb díjára.

Közzétéve:

A legjobb honlapokat, applikációkat, rendezvény oldalakat, blockchain, digitális marketing- és technológiai megoldásokat 28 kategóriában várja a szakmai zsűri.

“Az elmúlt év óriási léptékű digitalizációja és fejlesztési volumene kiterjesztette a digitális marketinget, ezért a kategóriák is tovább bővültek a Hungarikum és az Ipari weboldalak lehetőségeivel – közölték a szervezők. A Hungarikum kategóriát idén az Agrárminisztérium közreműködésével hirdetjük meg, melyben a díjak nyerteseit a szakmai elismerés mellett pénzjutalom is megilleti. A jubileumi évben a honlapokon kívül a digitális, fintech és technológiai fejlesztések kerülnek a középpontba. A Pénzügyminisztériummal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen hívtuk életre ‘Az Év Technológiai megoldása’ kategóriát, ahol a nyertesek a díj megszerzésével pénzbeli nyereményre is számíthatnak” – mondta Varga István László, a pályázat alapítója.

Az Év Honlapja az elmúlt 19 évben 5.000 versenyzője közül, több, mint 750 díjat adhatott át a magyar marketingeseknek, programozóknak és a vállalkozások vezetőinek. Az idei jubileum alkalmával arra biztatják a pályázókat, hogy legyenek merészek és nevezzék be friss munkáik gyümölcsét a 28 kategória valamelyikébe.

A bírálati szempontok között fontos szerepet játszik a dizájn, a kreativitás, a felhasználói élmény és a reszponzivitás, valamint nagy figyelmet fordítanak a kategóriának megfelelő tartalomra is. Érdemes minél hamarabb nevezni, hiszen ez előnyt jelent a közönségszavazatok gyűjtésében.

Az ünnepélyes díjátadóra és a jubileumi koccintásra terveink szerint december elején kerül sor.

Pályázni november 8-án éjfélig az www.azevhonlapja.hu oldalon lehet weboldallal, applikációval, blockchain, marketing vagy technológiai megoldással, közösségi vagy kreatív kampánnyal.

Tovább olvasom