Kövess minket!

Marketing

Új vezető a Neo Interactive élén

Tavaly szeptembertől Pavláth Zita irányítja a Neo Interactive digitális kommunikációs és tartalomügynökséget.

Pavláth Zita – aki a neo-t megelőzően az ACG reklámügynökség ügyvezető helyettes operatív igazgatójaként dolgozott – 20 éve van jelen a kommunikációs szakmában, ebből 6 évet töltött el integrált kommunikációban, 14 évet pedig digitális területen. Vezetői, cégépítői karrierjét a Kirowskinál kezdte – Magyarország legelső digitális account directoraként –, majd az Arcus Interactive szervezeti keretein belül felépítette a Publicis London budapesti hub-ját, ami 32 országot szolgált ki a CEE régióban digitális megoldásokkal. Később a RebelRouse tulajdonos ügyvezetőjeként 3 éven át az Effie listák élén állt a legtöbb döntős alkotással, egyebek mellett átvehette a Platina Effie-t 2011-ben a Volkswagen digitális kampányával. 2013-ban az ACG Digitalhoz váltott, ahol irányításának 5 éve alatt 16-ról 45 fősre növekedett az ACG digitális lába. Ezt követően léphetett az anyacég, az ACG ügyvezető helyettesi posztjára, ahol elsődleges feladata volt, hogy megtervezze és kialakítsa a 100 fősnél nagyobbra növekedett ügynökség szervezeti felépítését, az egységes felelősségi köröket ésmunkafolyamatokat

Soós Gergely, a Neo Interactive tulajdonosa így összegezte a változásokat: „2020. februárjában tölti be a neo a 18. életévét, kvázi nagykorúvá válik. Ilyen sok évvel a háta mögött egy ügynökségre szerintem alapvetően két út várhat: bepunnyad vagy lépést vált. Mi utóbbi mellett döntöttünk tulajdonostársammal, Nagy Katival, és ennek köszönhető Zita érkezése, és az én kiszállásom is a NeoPayből. Sok sikert kívánok Benda Gergőnek a Moneytou-val, remélem, fényes jövő elé néznek immár kockázati tőkebefektetővel is megerősödve, én azonban úgy döntöttem, hogy az üzleti életben a figyelmemet és energiámat a Neo Interactive-ra és – amiben csak igényli – az irányítópultnál ülő Pavláth Zita támogatására fordítom. Közel két éve már nem én vagyok a neo-ban az ügyvezető, és optimizmusra ad okot, hogy ez idő alatt bebizonyosodott, működik a cég az én operatív részvételem nélkül is. Tehát kvázi megvalósult a tulajdonosi és menedzsment funkciók elválasztása, ami a legnagyobb akadálya szokott lenni a tovább fejlődésnek. Innen indulunk tehát most, és a folytatásban nagy szerepe lesz Zita nem csak szakmai, hanem cégépítő tudásának, tapasztalatának is.”

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom