Kövess minket!

Marketing

Új koraszülöttmentő rohamkocsit vett át a Peter Cerny Alapítvány

Összefogott a koraszülött csecsemők mentésének támogatása érdekében a Budapest Bank, az Orbico Hungary és a Shell Hungary.

A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért mintegy három évtizede végzi áldozatos munkáját ennek a rendkívül esendő és sérülékeny betegcsoportnak a mentése és szállítása terén. Az önkéntes munkájuk, és a kivonulások magas száma – napi 11-12 feladatot teljesítenek, olykor akár 40 felettit is -, feszített tempót diktál. Ehhez nyújt óriási segítséget az új, az alapítvány flottájában szám szerint a hetedik rohamkocsi, amelyet a Budapest Bank, az Orbico Hungary és a Shell Hungary, valamint két, magát megnevezni nem kívánó magánszemély összesen 35 millió forintos adománya segítségével szereztek be.

„Az előző autó kiöregedése miatt érkező újjal végre kiegészülhet a neonatológiai rohamkocsi-flottánk, ami logisztikailag és műszakilag egyaránt könnyebbséget hoz a napi munka szervezésébe. A gyakorlatban mindez annyit jelent, hogy az autóink könnyebben elérhetők, a szülők pedig továbbra is kísérhetik babáikat” – hangsúlyozza az új rohamkocsi előnyeit Dr. Somogyvári Zsolt főorvos, szakmai vezető a Peter Cerny Alapítvány képviselőjeként.

Az adományok segítségével az októbertől „szolgálatba álló” új rohamkocsi fontos küldetést teljesít majd az eddigi működése során több mint 78 ezer esethez kiszálló alapítványi mentőszolgálat tagjaként. „A feladataink egy része tényleges mentés kórházi szülőszobákról, osztályokról, ritkán lakásból, vagy közterületről, amikor egyik kórházból a másikba kell vizsgálatokra (MR, CT, ultrahang, stb.) vinni a 6 kilogramm és 60 centiméteres testméret alatti babákat, életkoruktól függetlenül” – mesél Dr. Somogyvári Zsolt főorvos az új szerzemény várhatóan zajos, és olykor megrendítő hétköznapjairól, kitérve arra is, hogy itt valóban a kicsik életének mentéséről is szó van.

„Ezek a napi történetek sokszor megrázóak, sokszor csodálatos végűek. Mind arról szólnak, hogy szervezettséggel, szakmai tudással, odafigyeléssel, teljes érzelmi jelenléttel, illetve együttérzéssel, gyakran a tudomány határai is átléphetők a babamentés esetében. Szerepelnek közöttük 360-380 grammal születettek, váratlanul a teljes jólétből drámai kimenetelre forduló 3-4 kilós érett újszülöttek, sőt, meghökkentő körülmények között világra jött és megmentett babák is. Példájuk életre szóló tapasztalati és lelkierőt ad az ezen a rendkívüli lemondásokat kívánó orvosi területen dolgozók számára”.

„Már 13 éve támogatjuk a Peter Cerny Alapítványt. Egy nagyon speciális területen nyújtanak kritikus segítséget, a gyermekek pedig az alapítvány példaértékű munkájának és elhivatottságának köszönhetően új lehetőséget kapnak a teljes élet megéléséhez. Nagyon jó érzéssel tölti el minden munkatársunkat – akik akciónk nyomán maguk is az alapítvány támogatójává váltak –, hogy ilyen értékes ügy mellé álltunk” – nyilatkozta Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője.

„Az Orbico Hungary Kft. évek óta örömmel támogatja a Peter Cerny Alapítvány munkáját. Szívből reméljük, hogy az ajándék mentőautóval most ismételten segíteni tudunk a koraszülött kisgyermekeknek, ugyanis a legújabb technológia és a gyorsaság életeket menthet” – mondta Kerekes László, az Orbico Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„Az alapítvány elkötelezett munkáját a Shell Hungary egészen a kezdetek óta támogatja, és ezt az együttműködést két éve teljesen új alapokra helyeztük” – mondta Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. Amellett, hogy a Shell biztosítja az üzemanyagot a mentőautókba, amelyek évente közel 200 ezer kilométert tesznek meg a koraszülöttekkel, vásárlóikat és partnereiket is igyekeznek aktívan bevonni a kezdeményezésbe.

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom