Kövess minket!

Marketing

Új HR vezető a Praktikernél

Márton Katalin lett a Praktiker új HR vezetője. A szakember korábban már dolgozott a barkácsláncnál, majd részt vett a Posta Biztosító felépítésében és a Saint-Gobain Építő-anyag Kereskedő Zrt. átstrukturálásában.

Január 1-jétől Márton Katalin tölti be a Praktikernél a HR-vezetői posztot. A szakember 1997-ben, az akkor még német tulajdonban lévő Praktikernél kezdte pályafutását, mint a piacra lépő vállalat első HR menedzsere. Részt vett a magyarországi központ és az első 10 áruház toborzás kiválasztásában, valamint a cég humánerőforrás-gazdálkodás alapjainak lerakásá-ban. Ezt követően egy nemzetközi HR menedzseri pozícióra váltott. Majd szintén első HR vezetőként közreműködött a Posta Biztosító felépítésében, később pedig a Saint-Gobain Épí-tőanyag Kereskedő Zrt. HR igazgatójaként a cég átstrukturálásában, a modern HR eszközök bevezetésében és működtetésében. 17 év után tért vissza a Praktiker Mester utcai központ-jába.

„A Praktiker korábban is mindig nagyfokú döntési szabadságot adott a vezetőinek, szereti és elvárja a területek vezetőitől a kreatív megoldásokat, nem beszélve arról a családias, támo-gató légkörről, amit áruházról áruházra járva tapasztal meg igazán az ember, ahol kiváló kollégákkal találkozik. Részt vettem a Praktiker Magyarország piaci nyitásában, ami egy óri-ási feladatot és felelősséget jelentett alig 25 évesen. Azóta számos tapasztalattal, élménnyel és tudással lettem gazdagabb. Hiszem, hogy a Praktiker a jelenlegi életciklusában a kiválóan működtetett belső folyamatai mellett nyitott egy közvetlen, kommunikatív, támogató és fej-lesztő HR tevékenységre. Örülök annak, hogy erre a fantasztikus feladatra én lettem a kivá-lasztott.”

Márton Katalin férjezett, 3 kisgyermeke van. Korábban enteriőr-stylingot is tanult, így hobbija és hivatása kitűnően találkozik a Praktikernél. A szakember feladata lesz, hogy az immár magyar tulajdonban lévő Praktiker megfelelő válaszokkal tudjon szolgálni az aktuális mun-kaerőpiaci kihívásokra. A jövőben még nagyobb hangsúlyt kap a munkatársak megtartása, új munkatársak toborzása és az utánpótlás tervezése. A célkitűzéseket a jelenlegi munkatársak esetén a kompenzációs és teljesítményértékelési rendszer felülvizsgálatával, képzési és kar-riertervekkel, az új munkavállalók esetén pedig alternatív toborzási csatornák beillesztésé-vel, munkáltatói márkaépítéssel, gyakornoki programokkal, illetve a duális képzési rendszer továbbfejlesztésével szeretné elérni.

 

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom