Kövess minket!

Marketing

Támogatják a békéscsabai civileket

A Budapest Bank és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői ünnepélyes keretek között adták át az adományokról szóló okleveleket a díjazott szervezeteknek.

A Budapest Bank 2013 őszén indította a Budapest Bank Békéscsabáért Programot azzal a céllal, hogy a Békéscsaba és közvetlen környezetének fejlődéséért tevékenykedő nonprofit szervezeteket pályázati keretek között támogassa, minden pályázati ciklusban megújuló, a helyi igényekre épülő témakörökben. Az eddigi nyolc pályázati fordulóra 301 pályázat érkezett, ennek keretében 77 nyertes civil szervezet részesült összesen 40 millió forint támogatásban. A most lezárult ciklus 6 millió forintos pályázati forrását a Budapest Bank és Békéscsaba Önkormányzata közösen biztosította, fele-fele arányban.

A 2017. évi pályázati forduló egyik kategóriájában a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését támogató kezdeményezésekkel, így például pályaválasztásukat és álláskeresésüket, pénzügyi edukációjukat, kommunikációs és prezentációs készségeiket fejlesztő programokkal lehetett pályázni. Tíz pályázó közül négy nyert el összesen 1.998.000 forint támogatást, a nyertes projektek a 11-25 év közötti korosztály számára nyújtanak változatos, szakszerű, innovatív lehetőségeket képességeik megismeréséhez és fejlesztéséhez, jövőjük megalapozásához.

A kiírás másik fő témaköre a kultúra és a szellemi élet volt, amely téren a helyi civil társadalom kiemelkedően aktív. Ezúttal is a pályázatok kétharmada ebben a kategóriában érkezett, részben hagyományos, nagy múltú rendezvények megvalósításához – amilyen például a Balkán Hangja Fesztivál, az Angyalok Szárnyalása Gálaest vagy a Viharsarki Vigadalom –, részben pedig jubileumi megemlékezésekre, vagy újszerű, a lakosság széles rétegeit érintő kezdeményezésekre. A beküldött huszonkét pályázat közül a zsűri tizenötöt részesített támogatásban.

„A kultúra és szellemi élet témakört immár harmadik alkalommal hirdettük meg a program fennállása során, hiszen jól látszik, hogy a helyi civil szervezetek a lakosság bevonásával rendkívül sokat tesznek Békéscsaba gazdag kulturális értékeinek megőrzéséért. Nagy öröm számunkra, hogy mi is hozzájárulhatunk a város sokszínű kulturális életéhez” – mondta el Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője az ünnepélyes díjátadón. „A fiatalok elhelyezkedését segítő készségfejlesztést pedig azért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy a tehetséges fiatalokat maradásra bíztassuk, és a városvezetéssel közösen számukra vonzó jövőképet kínáljunk itt, Békéscsabán – a magunk eszközeivel mi is ezen munkálkodunk” – tette hozzá.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kiemelte: „Hálás vagyok városunk civil szervezeteinek, amiért segítenek a pályaválasztás, illetve pályakezdés előtt álló helyi fiataloknak az iskolában szerzett ismeretekre építve olyan, napjainkban nélkülözhetetlen készségeket elsajátítani, amelyekkel magabiztosabban, tudatosabban léphetnek be a munka világába.”

Marketing

A Positive Adamsky lett a Főtaxi és a Budapesti Taxi social media ügynöksége

Meghívásos tenderen választotta ki a Főtaxi és a Budapest Taxi a Positive Adamsky digital&social tagügynökségét a társaság social csatornáinak kezelésére.

Közzétéve:

A Stelius Befektető Zrt. mindkét taxis tagvállalata, a Főtaxi és a Budapest Taxi is a Positive Adamsky social tagügynökségének ügyfele lett a fiatalok felé nyitó kommunikációs stratégia részeként. A Budapest Airport, a Budapest Park és a MONYO Land hivatalos taxitársasága az új célcsoportok elérése mellett a sofőrök márka iránti lojalitását szeretné növelni.

“Cégünk 1913-as alapításával a legrégebbi budapesti taxitársaság; 108 éve szolgáljuk az utasok kényelmét, ebbe az élménybe a fiatalokat is szeretnénk bevonni. A fiatalokkal rezonáló hangnem és stílus kialakítása a social mediában alapfeltétel, ennek megvalósítására a Positive Adamsky kreativitásában láttuk a megoldást” mondta el Reich Ádám, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója.

Tovább olvasom

Marketing

Két magyar borlapot is díjazott a Wine Spectator

Két budapesti étterem, a Felix Kitchen & Bar, valamint a Winescape Budapest Borbár is szerepel az amerikai bormagazinnak a világ legizgalmasabb borlapjait felsoroló idei listáján.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Wine Spectator, a világ legbefolyásosabb, számonként hárommillió olvasót megszólító amerikai bormagazinja évtizedek óta minden esztendőben közzéteszi Restaurant Award listáját, amelyben a Michelin-csillagokhoz hasonlóan három kategóriában díjazza a világ legizgalmasabb borlapjait, egy (Award of Excellence), kettő (Best of Award of Excellence), illetve három (Grand Award) poharat adományozva – közölte a két budapesti étterem az MTI-hez szerdán eljuttatott közös sajtóközleményükben.

Mint hangsúlyozták,

a Wine Spectator listájára most először került fel két magyar étterem is.

A Felix Kitchen & Bar egyetlen magyar étteremként idén már másodszor kapta meg az egypoharas elismerést. Az étterem borprogramját vezető Czinki Tamás – aki Magyarországon egyedüliként érte el a Master Sommelier titulust – külföldi tapasztalatait hasznosítva állította össze a csaknem 500 tételes borlapot, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi szelekcióra – áll a közleményben.

Tájékoztatásuk szerint a Felix borlapján fókuszban vannak a klasszikus bortermelő régiók: Champagne, Burgundia, Piemont, ahol a legnagyobb nevek mellett az általuk felfedezett termelők is hangsúlyt kapnak, de az újvilági borok, például az Egyesült Államok vagy Ausztrália ikonikus borászatai is feltűnnek a kínálatban.

A másik díjazott étterem a Winescape Budapest, amelyet a Borigo bormagazin stábja üzemeltet. A Winescape a járvány miatt mindössze pár hónapja tudott kinyitni, ezért is tartják nagy eredménynek a Wine Spectator díját.

A bormagazin szakértői csapata elsősorban a magyar borokra fókuszál, de emellett egy izgalmas, olasz és spanyol borokból álló listát is összerakott: a teljes borlap több mint 400 borból áll, a bár pincéjében pedig 3000 palack várja a vendégeket.

Bányai Gábor Botond tulajdonos, a Borigo főszerkesztője munkáját Bálint László (nemzetközi borakadémikus, WSET oktató, portfolió tanácsadó) és Vörös Attila (WSET oktató, head sommelier) segíti.

Tovább olvasom

Marketing

Red Dot díjat kapott a 360 Design Budapest kiállítása

Brands & Communication Design kategóriában nyerte el a nemzetközi dizájn legrangosabb elismerésének számító Red Dot díjat a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által megvalósított 360 Design Budapest kiállítás, amelyet több más elismeréssel is jutalmaztak.

Közzétéve:

Borítókép: Érdeklődők a 360 Design Budapest elnevezésű programsorozat kiállításán 2020. október 8-án, fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az MDDÜ szerdai közlése szerint a 2021-es Red Dot 24 tagú nemzetközi zsűrijét lenyűgözte a Brands & Communication Design kategóriában benyújtott pályázatok magas minősége, köztük a kiemelkedő 360 Design Budapest kiállítás.

A bírálóbizottság olyan nemzetközi, többek között német, finn, holland, osztrák, svájci, szingapúri, dél-koreai és amerikai dizájnipari szakemberekből áll, akiknek számottevő része ismert egyetemi professzor, neves tervező, digitálismarketing-szakértő vagy vállalkozó.

A tájékoztató emlékeztet arra, hogy a 2020-as kiállítás immár az ötödik nemzetközi elismerést kapta:

a Red Dot díj mellett az A’ Design Award & Competition nemzetközi dizájnverseny két kategóriájában is – Event & Happening Design és Interior Space & Exhibition Design – bronz díjat vihetett haza. A 11. Global Eventex Awards versenyen Virtual Expo kategóriában pedig arany, míg Art Event kategóriában bronz helyezést ért el.

Mint írják, idén október 4. és 10. között a Bálnában valósul meg a második 360 Design Budapest kiállítás, amely új koncepcióval, új tervezőkkel még egyedülállóbb módon mutatja be a dizájn sokszínű világát. A rendezvény célja továbbra is a formabontó, innovatív, fenntartható irányok bemutatása a dizájntudatos közönség számára.

Tovább olvasom