Kövess minket!

Marketing

Sztaniszláv András MPRSZ elnök lett az első magyar okleveles tagja a CIPR PR egyesületnek

Sikeresen tette le a Chartered Institute of Public Relations (CIPR) nemzetközi szervezet okleveles PR szakértő vizsgáját Sztaniszláv András, a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) elnöke.

A CIPR szervezésében zajlik a világ legmagasabb szintű PR vizsgája, ahol a jelöltek tudását és munkatapasztalatait 3 fontos szempont alapján értékelik: etika, stratégiai látásmód, valamint vezetői képességek. A világon jelenleg közel 350 ember rendelkezik a „Chartered PR Professional (Chart.PR)” minősítéssel és jogosult használni ezt a címet. A szervezet augusztus 21-én Londonban jelentette be 6 újabb PR szakember – köztük Sztaniszláv András mint első magyar – sikeres vizsgáját.

„Csaknem 20 éve dolgozom a PR szakmában, az angol szövetségnek is több mint 6 éve tagja vagyok. Mivel a szervezetben több tisztséget is betöltök, nemzetközi projektekben is részt veszek, ezért állítottam magam elé azt a kihívást, hogy megfeleljek szakmánk legmagasabb követelményeinek: a vizsga letételéhez legalább két év részvétel kötelező a CIPR szakmafejlesztési programjában (CPD), a vizsgára is több hét felkészülés szükséges, maga a vizsga pedig egy egész napos szituációs feladatsor – mindezek alapján különösen büszke vagyok erre az eredményre” – nyilatkozta Sztaniszláv András legújabb szakmai sikeréről.

Az 1948-ban alakult, a brit királynő elismerésével fémjelzett Chartered Institute of Public Relations az Egyesült Királyság egyik legnagyobb PR szervezete, amely világszerte körülbelül 10.000 szakembert képvisel. Sztaniszláv András jelenleg a CIPR Council tagja, valamint a nemzetközi tagozat elnöke.

Marketing

Zöldebb felfogás, empatikusabb légkör: a pandémia lehetőségei

A környezettudatosság és dolgozói empátia felé tolódás legalább annyira befolyásolja a jövőnket, mint az elmúlt másfél évet – ez derült ki a Summit Play tudásmegosztó felületére feltöltött rövid interjúkból.

Közzétéve:

A Marketing Summit Hungary új, videós felületén, a Lounge Group közreműködésében létrejött Summit Play-en a gazdaság különböző szektorainak legfontosabb szakértői tekintik át az elmúlt időszak tanulságait és a jövő lehetőségeit.

A csak ezen a platformon szeptember 29-től látható, hét exkluzív, zártkörű kerekasztal-beszélgetéseken terítékre kerülnek az FMCG-, a kereskedelmi szektor, a gyógyszer- és egészségipar, a pénzügyi, a közlekedési szektor kihívásai és lehetőségei, de az innováció és a marketing szerepének felértékelődéséről is elsőkézből informálódhatnak az érdeklődők.

A gyorsan mozgó óriások

Szektortól függetlenül a legnagyobb vállalatokat hosszúra nyúló döntéshozási folyamataik miatt sokan egy lassan mozgó óriásnak képzelik el, azonban mostanra kijelenthetjük, hogy ez az analógia tévesnek bizonyult. A marketingszakemberek rámutattak, hogy a járványhelyzetből eredő kihívásokra rendkívül gyorsan és rugalmasan kellett reagálniuk. A lendületes döntéshozás eleinte a túlélést szolgálta, de később a szakemberek ezt a képességet bizonyos értelemben már versenyelőnnyé is tudták kovácsolni.
Környezettudatosabbak lettünk

Arra a kérdésre, miszerint a pandémia alakította-e az emberek energiafogyasztási szokásait Jákó Eszter, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatója meglepő választ adott: szerinte a járványhelyzet az emberekben összekapcsolódott a bolygó és az emberiség jövőjével, ami egy komoly attitűdváltást eredményezett. A kommunikációs igazgató szerint ennek köszönhetően erősödött a környezettudatosság és a fenntarthatóság az emberek fejében, ami kiemelten pozitív hozadéka a COVID-válságnak. Nem csak az energia, de a bankszektor képviselője számára is a klímavédelem növekvő szerepe volt az egyik fő tanulság, amely az iparágban az eddig még kevésbé láttatott zöld bankolás jelenségében képeződött le, sőt időközben a logisztikai üzletág alappillére és fő mozgatórugója is a fenntarthatóság lett.

A személyes kapcsolatok felértékelődtek

A kerekasztal- beszélgetés szereplői az előzetes interjúk során kiemelten fontosra értékelték azokat az alapvető emberi értékeket, amelyek kritikusnak bizonyultak az elmúlt időszakban: nagyfokú bizalomra, empátiára és odafigyelésre volt szükség a dolgozói közösség minden szintjén. A munkatársak az otthoni munkavégzés ellenére is magas szintű szakmaiságot képviseltek a munkájuk során, azonban emberileg a legtöbb kolléga kifejezetten nehezen élte meg, hogy szinte egyik napról a másikra drasztikusan csökkentek a személyes interakciók és mindez nagyban kihatott a csapatkohézióra.

A tematikus kerekasztalok egy-egy megszólalójával az interjúk már megtekinthetőek a Marketing Summit Play Magazin rovatában és mind a hét beszélgetés teljes terjedelmében elérhető lesz a felületen szeptember második felében.

Tovább olvasom

Marketing

A Positive Adamsky lett a Főtaxi és a Budapesti Taxi social media ügynöksége

Meghívásos tenderen választotta ki a Főtaxi és a Budapest Taxi a Positive Adamsky digital&social tagügynökségét a társaság social csatornáinak kezelésére.

Közzétéve:

A Stelius Befektető Zrt. mindkét taxis tagvállalata, a Főtaxi és a Budapest Taxi is a Positive Adamsky social tagügynökségének ügyfele lett a fiatalok felé nyitó kommunikációs stratégia részeként. A Budapest Airport, a Budapest Park és a MONYO Land hivatalos taxitársasága az új célcsoportok elérése mellett a sofőrök márka iránti lojalitását szeretné növelni.

“Cégünk 1913-as alapításával a legrégebbi budapesti taxitársaság; 108 éve szolgáljuk az utasok kényelmét, ebbe az élménybe a fiatalokat is szeretnénk bevonni. A fiatalokkal rezonáló hangnem és stílus kialakítása a social mediában alapfeltétel, ennek megvalósítására a Positive Adamsky kreativitásában láttuk a megoldást” mondta el Reich Ádám, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója.

Tovább olvasom

Marketing

Két magyar borlapot is díjazott a Wine Spectator

Két budapesti étterem, a Felix Kitchen & Bar, valamint a Winescape Budapest Borbár is szerepel az amerikai bormagazinnak a világ legizgalmasabb borlapjait felsoroló idei listáján.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Wine Spectator, a világ legbefolyásosabb, számonként hárommillió olvasót megszólító amerikai bormagazinja évtizedek óta minden esztendőben közzéteszi Restaurant Award listáját, amelyben a Michelin-csillagokhoz hasonlóan három kategóriában díjazza a világ legizgalmasabb borlapjait, egy (Award of Excellence), kettő (Best of Award of Excellence), illetve három (Grand Award) poharat adományozva – közölte a két budapesti étterem az MTI-hez szerdán eljuttatott közös sajtóközleményükben.

Mint hangsúlyozták,

a Wine Spectator listájára most először került fel két magyar étterem is.

A Felix Kitchen & Bar egyetlen magyar étteremként idén már másodszor kapta meg az egypoharas elismerést. Az étterem borprogramját vezető Czinki Tamás – aki Magyarországon egyedüliként érte el a Master Sommelier titulust – külföldi tapasztalatait hasznosítva állította össze a csaknem 500 tételes borlapot, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi szelekcióra – áll a közleményben.

Tájékoztatásuk szerint a Felix borlapján fókuszban vannak a klasszikus bortermelő régiók: Champagne, Burgundia, Piemont, ahol a legnagyobb nevek mellett az általuk felfedezett termelők is hangsúlyt kapnak, de az újvilági borok, például az Egyesült Államok vagy Ausztrália ikonikus borászatai is feltűnnek a kínálatban.

A másik díjazott étterem a Winescape Budapest, amelyet a Borigo bormagazin stábja üzemeltet. A Winescape a járvány miatt mindössze pár hónapja tudott kinyitni, ezért is tartják nagy eredménynek a Wine Spectator díját.

A bormagazin szakértői csapata elsősorban a magyar borokra fókuszál, de emellett egy izgalmas, olasz és spanyol borokból álló listát is összerakott: a teljes borlap több mint 400 borból áll, a bár pincéjében pedig 3000 palack várja a vendégeket.

Bányai Gábor Botond tulajdonos, a Borigo főszerkesztője munkáját Bálint László (nemzetközi borakadémikus, WSET oktató, portfolió tanácsadó) és Vörös Attila (WSET oktató, head sommelier) segíti.

Tovább olvasom