Kövess minket!

Marketing

Szakemberrel erősíti a felelős sörfogyasztást a Dreher

Egy ideje Dr. Radácsi László, az önszabályozó értékesítési és marketing bizottság új, független elnökeként segít a Drehernek odafigyelni a felelős alkoholfogyasztás kérdésére. A cég felmérése alapján egyébként a magyar vásárlók 42 százaléka emlékszik sörökön szereplő, felelős üzenetre.

A nyár és a fesztiválszezon közeledtével mind gyakrabban jelennek meg a hirdetési helyeken sörreklámok. A gyártók felelőssége nemzetközi szinten óriási: a felelős alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó üzenetek meghatározó befolyással bírhatnak a sörkedvelőkre most, amikor kiemelten gyakran találkoznak a reklámokkal.

Egy, a SABMiller csoport által, a Dreher Sörgyárak marketinggyakorlatát is vizsgáló, közelmúltban végzett nemzetközi kutatás arra mutatott rá, hogy a termékhirdetések jelentős szerepet játszanak a fogyasztói szemléletformálásban. Az eredményt megerősíti a Dreher hazai piacon végzett felmérése is, mely szerint a magyar fogyasztók 42 százaléka emlékszik sörön szereplő felelős fogyasztásra vonatkozó üzenetre és meg is tudja azt nevezni.

A nemzetközi kutatás a vizsgálatban részt vevő sörgyárak 2011 második félévében alkalmazott termékreklám-anyagait ellenőrizte, a szerint, hogy azok megfelelnek-e az Európai Alkohol és Egészség Fórum felé tett vállalásoknak. A felmérés eredménye szerint a Dreher Sörgyárak a jogszabályokon is túlmutató önszabályozással végzi értékesítési és marketing tevékenységét. Termékei és reklámmegjelenései megfelelőek voltak és elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy a nagykorúság elérése előtt a fiatalok ne fogyasszanak alkohol tartalmú italokat.

„»Csak 18 éven felülieknek!« – a Dreher Sörgyárak különösen fontosnak tartja a fiatalkorúak védelmét, emiatt használja kommunikációjában ezt az üzenetet. Továbbá egyes termékeinken a várandósság alatti alkoholfogyasztás veszélyére, más promóciós anyagainkon pedig ezeken felül az ittas vezetés ellen is felhívjuk a fogyasztók figyelmét. Sőt, üzeneteink még a felelős fogyasztással kapcsolatos háttérinformációkat tartalmazó www.alkohol.info.hu weboldalt is népszerűsítik” – emelte ki Fertetics Mandy, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok és fenntartható fejlődés vezetője a kutatás kapcsán.

A felelős kommunikáció elveit megfogalmazó belső szabályokat a vállalat munkatársai és a Felelős Értékesítési és Marketing Bizottság teszi élővé. A Bizottság tagjai ellenőriznek minden marketing és értékesítési koncepciót, reklámanyagot, hogy azok megfeleljenek nem csak az érvényes jogszabályoknak, de az iparági és vállalati önszabályozásnak, etikai elveknek is. A Bizottság elnöki pozícióját 2012. március 1-jétől külsős, független szakértőként Dr. Radácsi László tölti be. A szakember feladata az önszabályozás jegyében összefogni és elnökként vezetni a bizottság működését, a tagok munkavégzését, és ezáltal érvényesíteni a Dreher Sörgyárak etikus és felelős kommunikációs elveit, szabályait.

”Dr. Radácsi László személye, valamint a társadalmi felelősségvállalás és etika területén szerzett tudása és tapasztalata révén friss, ugyanakkor objektív szemlélője és kritikusa lesz a készülő kommunikációs anyagainknak, így többek között a reklámok, poszterek, címkék felelős megjelenésének, tartalmának” – fogalmazott Fertetics Mandy.

Radácsi a megbízatás kapcsán kiemelte: „Örömmel fogadtam el a bizottság-elnöki pozícióra szóló felkérést. Izgalmasnak és nagyon fontosnak tartom ezt a területet, amibe a sörgyár kommunikációs jóváhagyási folyamatán keresztül a gyakorlatban is belelátok. Az önszabályozásnak ma már súlya van, azok a vállalatok pedig, melyek élen járnak ebben, hosszú távon is felelősebb, bírságok nélküli működéssel tervezhetnek.”

A szakember a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett tudományos oktató tevékenysége mellett korábban a B&P CSR Management szakértőjeként olyan ügyfelekkel dolgozott mint a CIB Bank, a Generali-Providencia, az MKB Bank, a Nestlé, a Tesco, illetve a Vodafone. Jelenleg a SmartLab Tanácsadó tulajdonos-ügyvezetője (jelentősebb ügyfelek: BAT Hungary; Coca-Cola Magyarország; E.ON Hungária Csoport) és tudományos főmunkatársként dolgozik a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

Így lép fel a sörgyár

A marketing és kereskedelmi tevékenységei során a Dreher Sörgyárak Zrt. a magyar jogi szabályozásnál szigorúbb előírásokat alkalmaz, amelyekre alapozva az etikus magatartást erősítő, vállalati és iparági önszabályozásban vesz részt. Mindezeken kívül a szigorú kereskedelmi kommunikációs irányelvek betartására a cég belső ellenőrző bizottságot (SMRC) is létrehozott. Az SMRC figyelemmel kíséri a vállalat minden kommunikációs aktivitását és biztosítja, hogy ezek ne pusztán a hatályos jogi szabályoknak feleljenek meg, hanem a vállalalat által elfogadott etikai kódexeknek és a cég belső szabályzatának is.

A Dreher 2008-ban elindított Felelős Alkoholfogyasztási Programja keretében információkkal, tények ismertetésével, szakértői véleményekkel segíti a fogyasztókat az egyéni döntés meghozatalában. Emellett a sörgyár tagja az Önszabályozó Reklám Testületnek (ÖRT) és a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) is, amely szakmai szervezetek etikai kódexeit és állásfoglalásait kötelező érvényűként fogadja el magára nézve és ösztönzi az söripar iparági önszabályozás megvalósulását is, tovább erősítve az iparági legjobb gyakorlatot.

Marketing

Új plakátkampányt indított a Civil Összefogás Fórum

A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter együtt szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön a CÖF-CÖKA kampányának plakátja, forrás: Facebook / @civilosszefogas

– Megkezdte második plakátkampányát az országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – közölte a Magyar Nemzettel Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke. Hozzátette: először vidéken jelentek meg a plakátok, amelyekkel kedd óta már Budapesten is lehet találkozni.

A plakátokon Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert közösen ábrázolják, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjére „mini Feri” néven hivatkoznak, a két baloldali politikus kinézete pedig a népszerű Austin Powers-filmek főgonosz szereplőit idézi.

Mint Csizmadia közölte, a plakátok terjesztését a CÖF által alapított cég, a Kövess Minket 2022 Kft. végzi. – Egyetértünk azzal, ami a plakátokon látható – tette hozzá az elnök. 

Tovább olvasom

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary idei jelöltjeit

Közöttük miniagyat és miniszívet létrehozó magyar startup, gyermekotthon és egy fiatal olimpikon is szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik jelölt, a vajdasági RTV 2-es csatornája környezettudatosságra nevelő gyermekműsor-sorozatának, a Zöldgömbnek a csapata, középen Gazsó Orsolya, a produkció ötletgazdája, gyártója és rendezője, forrás: Highlights of Hungary

A Highlights of Hungary a

Hass, alkoss, gyarapíts!

felkiáltással kereste 2021 legkiválóbb magyar teljesítményeit kategóriák nélkül, hogy díjazza és bemutassa őket a nagyközönségnek – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Határon innen és túl gyűjtötték az idei nagykövetek – Oláh Zsanett, Pintér-Tomka Emese, Böszörményi- Nagy Gergely, Remete Tibor, Trunk Tamás, Bagossy Norbert, Gém Péter, Mádai Vivien, Trellay Levente, Margaret Ann Dowling, Ókovács Szilveszter és felesége, Máthé Zsuzsa, Nagy Viktor, Nagy Anna – a Highlights of Hungary-ra a szerintük legkiválóbb, legszerethetőbb történeteket, amelyekre mindenki büszkén nézhet fel.

A jelöltek között civil szervezetek, sportolók, üzleti, tudományos és kulturális eredmények is szerepelnek.

A jelöltek teljes listája IDE KATTINTVA érhető el.

A szavazás február elején kezdődik és két hétig tart, a díjátadót online rendezik február 24-én. A díjazottak idén is 2-2 millió forintban részesülnek.

Tovább olvasom