Kövess minket!

Marketing

Rekord bevételt könyvelhettek el a globális autóipari beszállítók

Bár világszinten a bevételek 3 százalékkal növekedtek tavaly, ugyanakkor a lassulás jelei már most láthatóak, mivel az autóiparban végbemenő változások az összes beszállítót érintik. A beszállítóknak az olyan gyorsuló technológiai változásokkal kell szembenézniük, mint a feltörekvőben lévő új szoftver-megoldások, amelyek megkülönböztetik majd a járművek hardver rendszereit is és így befolyásolják az értékesítést is. A vállalatoknak adaptálniuk kell az üzleti modelljeiket, hogy meg tudják ragadni a növekedési lehetőségeket.

 

A 2017-es növekedés mellett a globális autóipari beszállítói iparágat négy megatrend befolyásolja, amelyek felgyorsították az átalakulást: a közösségi közlekedés, az önvezető autók, a digitalizáció és elektromos autózás.

 

Ez derül ki a Roland Berger és a Lazard legújabb, a „Globális Autóipari Beszállítók Tanulmány 2018” című kutatásából, amelynek során 650 beszállító teljesítménymutatóit értékelték a világ minden részéről, hogy felmérjék az iparág jelenlegi helyzetét, a várható trendeket és a kihívásokat. A tanulmány megállapítja, hogy a beszállító cégeknek át kell alakítaniuk meglévő üzleti modelljüket, hogy élni tudjanak a megatrendek mentén kínálkozó nyereségtermelő lehetőségekkel.

Lassulni fog a globális szintű növekedés

2017-ben a globális autóipari beszállítói iparág nagyjából 3 százalékos bevétel-növekedést könyvelhet el az előző évhez képest, amely azt jelenti, hogy átlagosan 7,3 százalékos EBIT szinten tudták tartani a nyereségszintjüket.

Míg az értékesítési mennyiség rekordokat döntött, addig a globális növekedés lassulni látszik néhány régióban, mint például az észak-amerikai régióban, ahol a könnyű járművek gyártása év végére 17,4 millió egységre csökkenhet, azaz 3 százalékos visszaesést könyvelhet el. A tanulmány szakértői arra számítanak, hogy 2018-ban a beszállítók továbbra is növekvő bevételekre tehetnek szert, ugyanakkor lassabb ütemben, de stabil EBIT mutató mellett.

„A szektor egészére jellemző pozitív hangulat visszatükröződött a beszállítók becsült értékesítési volumenében, akik még mindig a hosszú távra tervezett átlaguk fölött kereskednek”

– mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. „Ugyanakkor az iparágban kibontakozódó négy megatrend zavart okozhat a beszállítók oldalán.”

A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy az alábbi megatrendek által okozott változások felgyorsulnak:

1. Az új mobilitás üzleti modell (például a közösségi autózás) változást hozhat a jármű tulajdonlásban, a személyes mobilitásban és a termékek logisztikájában.

2. A már majdnem százszázalékos önvezető technológia felgyorsítja a szükséges gazdasági, szabályozási és technológia-tényezők fejlődését.

3. A digitalizáció, a mesterséges intelligencia szinte határtalan lehetőségeket kínál, míg az összekapcsolódásra képes technológiákat is egyre szélesebb körben használják majd.

4. Az elektromos járművek esetében a szabályozók és OEM-ek egyre inkább megtalálják a közös nevezőt, amely folyamatot tovább gyorsítja a technológia területén elért fejlődés.

Ezek alapján az autóipar „végjátéka” elkerülhetetlennek tűnik, ami azt is jelenti, hogy az átalakulási időszak magasfokú bizonytalanságot hozhat magával. Az iparági beszállítóknak ugyancsak változásokra kell felkészülniük: a lassuló növekedésre, a felgyorsult technológiai változásra, a szoftverre, mint fő megkülönböztető tényezőre, a hardver értékesítésére és az értékesítő beszállítókra nehezedő nyomás növekedésére.

„A technológia változása arra készteti a beszállítókat, hogy párhuzamosan fektessenek be az új és a régi technológiákba, hiszen az új technológiai befektetésekből származó előnyök még bizonytalanok”

– magyarázta Schannen.
„Az árbevétel és az értékesítési folyamatok nyomás alá kerülnek, ugyanakkor az elektromos autózás és a digitalizáció új bevételszerzési lehetőséget kínálnak.”

Szükséges a trendek ismerete

A Roland Berger és a Lazard szakértői a kutatás során beazonosítottak néhány olyan területet, melyet a beszállítóknak érdemes végiggondolni ahhoz, hogy elkerüljék a visszaesést, amikor átalakítják üzleti modelljüket és továbbra is élni tudjanak a jövő hozta növekedési lehetőségekkel. Ilyen kérdések például, hogy a megatrendeknek milyen hatása lesz az autóiparra, mely termék fog továbbra is növekedni, melyik új szegmens illik bele a legjobban a jelenlegi üzleti tevékenységbe és vajon a leépítés vagy a végsőkig kitartás stratégiája a helyes.

„A beszállítók számára a trendek ismerete elengedhetetlen

– mondta Schannen Frigyes – ugyanis a volumen-növekedés költségeinek ellensúlyozására szolgáló jelenlegi beszállítói üzleti modell már nem működik.”

Elengedhetetlen a nyitottság, a gyorsaság, a rugalmasság és az innováció

A változások egy lehetséges következménye az értékesítés és az új növekedési területek diverzifikációja, mely már 2017-ben visszatükröződik a szektor M&A tevékenységben. Az innovációs együttműködések egyre fontosabbá, az időtényező pedig egyre kritikusabbá válik azzal, hogy jónéhány ilyen együttműködés már meg is született.

„Az OEM-ek részéről is nyomás helyeződik a beszállítókra, ugyanis az ő üzleti modelljük is megváltozik a megatrendek hatására”

– magyarázta Schannen. „Nemcsak, hogy ugyanazok lesznek a potenciális partnerek és az M&A célpontok a közösségi közlekedés, az önvezető autózás, a digitalizáció és az elektromos autózás területein, de az értéklánc elosztása és a vertikális integráció mélysége továbbra is látható marad.”

A tanulmány szerint a változások egyedülálló lehetőséget jelentenek a hagyományos beszállítók számára, hogy elrugaszkodjanak a csak a hardverre épülő értékesítéstől a funkciók és a szolgáltatások értékesítése felé. Ahhoz, hogy a beszállítok sikeresek tudjanak lenni az új autóipari környezetben, ezentúl új ismeretekre és képességekre lesz szükségük. Nyitottnak kell lenniük a stratégiájuk átgondolása során, gyorsan kell cselekedniük, rugalmasnak kell lenniük, meg kell találniuk az utakat az újításokhoz és teljesen új szereplőkkel kell partneri kapcsolatokat kiépíteniük.

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom