Kövess minket!

Marketing

Óriásbevásárlás az eladáshelyi marketing piacon

Nagy-Britanniát és régiónk piacait, köztük Magyarországot is érinti az akvizíció.

Két jelentős felvásárlást is bejelentett a WPP ügynökségi holdinghoz tartozó HighCo, amely elsősorban digitális és instore marketinggel foglalkozik. A cégcsoport most megvette Európa egyik legnagyobb instore marketing cégét, a POS Media Europe-ot. Ezzel a korábbi francia, benelux, spanyol, brit és közép-európai bázisát további piacokkal erősítette meg.

A POS Media ugyanis 1998 óta van jelen a piacon, s jelenleg a legnagyobb cég a szegmensben Közép-Európában. Hat országban működik: Magyarország mellett a cseh, a szlovák, a lengyel, az ukrán és a török piacon. A HighCo most a Commited Capital 34,25 százalékos, illetve az egyik alapító, Richard van het Bolscher 14 százalékos részét szerezte meg.

Ezen túlmenően a brit Multi Resource Marketinget is megvette a kommunikációs cégcsoport júliusban. Az 1993-ban alapított vállalkozás a szigetországi piacon szállít marketingmegoldásokat, köztük kupon- és logisztikai szolgáltatásokat. Itt a HighCo 100 százalékos tulajdont szerzett.

A két nagybevásárlás gyakorlatilag Európa legnagyobb eladáshelyi marketinggel foglalkozó cégét hozta létre. A HighCo így már tíz országban van jelen a kontinensen, s az instore tevékenységen túl adatszolgáltatásokkal, illetve kuponozással is foglalkozik.

A magyar piacon piacvezető a POS Media, pontosabban a Célcsoport Média és a POS Media egyesülésével létrejött vállalkozás. A két cég idén januárban bútorozott össze, miután lezárult a POS Media által kezdeményezett akvizíció. Ennek keretében a Célcsoport Média menedzsmentjének részesedését szerezték meg. E cégcsoport értékesíti az instore felületeket a Tesco, a Spar, a Cora és újabban a Lidl láncban.

 

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary idei jelöltjeit

Közöttük miniagyat és miniszívet létrehozó magyar startup, gyermekotthon és egy fiatal olimpikon is szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik jelölt, a vajdasági RTV 2-es csatornája környezettudatosságra nevelő gyermekműsor-sorozatának, a Zöldgömbnek a csapata, középen Gazsó Orsolya, a produkció ötletgazdája, gyártója és rendezője, forrás: Highlights of Hungary

A Highlights of Hungary a

Hass, alkoss, gyarapíts!

felkiáltással kereste 2021 legkiválóbb magyar teljesítményeit kategóriák nélkül, hogy díjazza és bemutassa őket a nagyközönségnek – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Határon innen és túl gyűjtötték az idei nagykövetek – Oláh Zsanett, Pintér-Tomka Emese, Böszörményi- Nagy Gergely, Remete Tibor, Trunk Tamás, Bagossy Norbert, Gém Péter, Mádai Vivien, Trellay Levente, Margaret Ann Dowling, Ókovács Szilveszter és felesége, Máthé Zsuzsa, Nagy Viktor, Nagy Anna – a Highlights of Hungary-ra a szerintük legkiválóbb, legszerethetőbb történeteket, amelyekre mindenki büszkén nézhet fel.

A jelöltek között civil szervezetek, sportolók, üzleti, tudományos és kulturális eredmények is szerepelnek.

A jelöltek teljes listája IDE KATTINTVA érhető el.

A szavazás február elején kezdődik és két hétig tart, a díjátadót online rendezik február 24-én. A díjazottak idén is 2-2 millió forintban részesülnek.

Tovább olvasom

Marketing

Bő 9 százalékkal nőhet idén a globális hirdetési piac

Ezen belül a közösségi média bővül a leggyorsabban.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A globális hirdetési piac idén 9,1 százalékkal bővülhet; a növekedés üteme a következő években lassulni fog; a leggyorsabban növekvő szegmens a közösségi média lesz, átlagosan 14,8 százalékos éves növekedési rátával, amelyet szorosan követ az online videó 14 százalékkal, a fizetett keresés évente 9,8 százalékkal, a rádió és a televízió kismértékben, 2,2 százalékkal, illetve 1,4 százalékkal bővül, míg a nyomtatott sajtó 4,7 százalékkal csökken – tájékoztatta a Publicis Groupe-hoz tartozó Zenith digitális megoldásokat kínáló társaság nemrég kiadott jelentéséről szerdán az MTI-t.

A digitális reklámozás 2022-ben várhatóan meghaladja a globális hirdetési kiadások 60 százalékát, és 2024-re 65,1 százalékra növeli részesedését,

a digitális hirdetési kiadások 2022-ben 14 százalékkal növekedhetnek, amit 2023-ban 9 százalékos, 2024-ben pedig 10 százalékos növekedés követhet – olvasható a közleményben.

A globális hirdetési piac 2021-ben 15,6 százalékkal nőtt, egy évvel korábban pedig csökkentek a költések.

A közleményben kiemelték: a globális hirdetési kiadások 2023-ban 5,7 százalékkal, 2024-ben pedig 7,4 százalékkal bővülhetnek.

A Zenith becslése szerint a globális hirdetési kiadások 2021-ben elérik a 705 milliárd dollárt (220 998,2 milliárd forint), szemben a 2019-es 634 milliárd dollárral, továbbá 2024-re 873 milliárd dollárra emelkednek.

Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary médiaügynökségekért, így a Zenithért is felelős vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy

a járvány felgyorsította azokat a trendeket, amelyek már korábban is alapjaiban alakították át a gazdaságot, és ez a jövőben várhatóan nem is változik; bár a digitális átalakulás lelassulására lehet számítani.

Ami a teljes piacot illeti, különösen a kiskereskedelmi médiahirdetések felfutása figyelhető meg, azon belül is az e-kereskedelmi platformokon megjelenő display vagy search hirdetéseké.

A Zenith arra számít, hogy 2021 és 2024 között a leggyorsabb növekedés Közép- és Kelet-Európából, valamint a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezik, átlagosan 12,2 százalékos, illetve 10 százalékos éves növekedési rátával. A leglassabb, évi 5,3 százalékos növekedést Nyugat-Európa érett piacairól várják.

Tovább olvasom