Kövess minket!

Marketing

Nobilis Mártont nevezte ki Lázár János a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnökének

Giró-Szász András és Krakkó Ákos is szerepet kap a kormányzati kommunikáció körül.

Nobilis Mártont – Nobilis Kristóf üzletember fiát – nevezte ki a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnökének Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter – írja az MTI. A Miniszterelnökség közleménye szerint november 3-ától Giró-Szász András vezeti a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságot, a sajtófőnöki posztot pedig Krakkó Ákos tölti be.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal október 10-én kezdte meg működését, a közlés szerint azzal a céllal, hogy “összehangolja és ellenőrizze a kormányzat reklámokkal és PR-kommunikációval kapcsolatos közbeszerzéseit egységes és szabályozott célkitűzések alapján”. A hivatalt Lázár János irányítja.

A hivatal felügyelete alá tartoznak a minisztériumok, a központi államigazgatási szervek és az irányításuk alá tartozó országos, területi és helyi illetékességű költségvetési szervek, továbbá azon állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek, amelyek fölött az állam közvetlenül vagy közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni.

Marketing

A Positive Adamsky lett a Főtaxi és a Budapesti Taxi social media ügynöksége

Meghívásos tenderen választotta ki a Főtaxi és a Budapest Taxi a Positive Adamsky digital&social tagügynökségét a társaság social csatornáinak kezelésére.

Közzétéve:

A Stelius Befektető Zrt. mindkét taxis tagvállalata, a Főtaxi és a Budapest Taxi is a Positive Adamsky social tagügynökségének ügyfele lett a fiatalok felé nyitó kommunikációs stratégia részeként. A Budapest Airport, a Budapest Park és a MONYO Land hivatalos taxitársasága az új célcsoportok elérése mellett a sofőrök márka iránti lojalitását szeretné növelni.

“Cégünk 1913-as alapításával a legrégebbi budapesti taxitársaság; 108 éve szolgáljuk az utasok kényelmét, ebbe az élménybe a fiatalokat is szeretnénk bevonni. A fiatalokkal rezonáló hangnem és stílus kialakítása a social mediában alapfeltétel, ennek megvalósítására a Positive Adamsky kreativitásában láttuk a megoldást” mondta el Reich Ádám, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója.

Tovább olvasom

Marketing

Két magyar borlapot is díjazott a Wine Spectator

Két budapesti étterem, a Felix Kitchen & Bar, valamint a Winescape Budapest Borbár is szerepel az amerikai bormagazinnak a világ legizgalmasabb borlapjait felsoroló idei listáján.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Wine Spectator, a világ legbefolyásosabb, számonként hárommillió olvasót megszólító amerikai bormagazinja évtizedek óta minden esztendőben közzéteszi Restaurant Award listáját, amelyben a Michelin-csillagokhoz hasonlóan három kategóriában díjazza a világ legizgalmasabb borlapjait, egy (Award of Excellence), kettő (Best of Award of Excellence), illetve három (Grand Award) poharat adományozva – közölte a két budapesti étterem az MTI-hez szerdán eljuttatott közös sajtóközleményükben.

Mint hangsúlyozták,

a Wine Spectator listájára most először került fel két magyar étterem is.

A Felix Kitchen & Bar egyetlen magyar étteremként idén már másodszor kapta meg az egypoharas elismerést. Az étterem borprogramját vezető Czinki Tamás – aki Magyarországon egyedüliként érte el a Master Sommelier titulust – külföldi tapasztalatait hasznosítva állította össze a csaknem 500 tételes borlapot, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi szelekcióra – áll a közleményben.

Tájékoztatásuk szerint a Felix borlapján fókuszban vannak a klasszikus bortermelő régiók: Champagne, Burgundia, Piemont, ahol a legnagyobb nevek mellett az általuk felfedezett termelők is hangsúlyt kapnak, de az újvilági borok, például az Egyesült Államok vagy Ausztrália ikonikus borászatai is feltűnnek a kínálatban.

A másik díjazott étterem a Winescape Budapest, amelyet a Borigo bormagazin stábja üzemeltet. A Winescape a járvány miatt mindössze pár hónapja tudott kinyitni, ezért is tartják nagy eredménynek a Wine Spectator díját.

A bormagazin szakértői csapata elsősorban a magyar borokra fókuszál, de emellett egy izgalmas, olasz és spanyol borokból álló listát is összerakott: a teljes borlap több mint 400 borból áll, a bár pincéjében pedig 3000 palack várja a vendégeket.

Bányai Gábor Botond tulajdonos, a Borigo főszerkesztője munkáját Bálint László (nemzetközi borakadémikus, WSET oktató, portfolió tanácsadó) és Vörös Attila (WSET oktató, head sommelier) segíti.

Tovább olvasom

Marketing

Red Dot díjat kapott a 360 Design Budapest kiállítása

Brands & Communication Design kategóriában nyerte el a nemzetközi dizájn legrangosabb elismerésének számító Red Dot díjat a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által megvalósított 360 Design Budapest kiállítás, amelyet több más elismeréssel is jutalmaztak.

Közzétéve:

Borítókép: Érdeklődők a 360 Design Budapest elnevezésű programsorozat kiállításán 2020. október 8-án, fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az MDDÜ szerdai közlése szerint a 2021-es Red Dot 24 tagú nemzetközi zsűrijét lenyűgözte a Brands & Communication Design kategóriában benyújtott pályázatok magas minősége, köztük a kiemelkedő 360 Design Budapest kiállítás.

A bírálóbizottság olyan nemzetközi, többek között német, finn, holland, osztrák, svájci, szingapúri, dél-koreai és amerikai dizájnipari szakemberekből áll, akiknek számottevő része ismert egyetemi professzor, neves tervező, digitálismarketing-szakértő vagy vállalkozó.

A tájékoztató emlékeztet arra, hogy a 2020-as kiállítás immár az ötödik nemzetközi elismerést kapta:

a Red Dot díj mellett az A’ Design Award & Competition nemzetközi dizájnverseny két kategóriájában is – Event & Happening Design és Interior Space & Exhibition Design – bronz díjat vihetett haza. A 11. Global Eventex Awards versenyen Virtual Expo kategóriában pedig arany, míg Art Event kategóriában bronz helyezést ért el.

Mint írják, idén október 4. és 10. között a Bálnában valósul meg a második 360 Design Budapest kiállítás, amely új koncepcióval, új tervezőkkel még egyedülállóbb módon mutatja be a dizájn sokszínű világát. A rendezvény célja továbbra is a formabontó, innovatív, fenntartható irányok bemutatása a dizájntudatos közönség számára.

Tovább olvasom