Kövess minket!

Marketing

Megvan az Év Internetes Kereskedője!

Idén 14. alkalommal adták át a rangos Év Internetes Kereskedője Díjat az Internet Hungary 2020 konferencia online díjátadója keretében.

A fődíjat a Pelenka.hu kapta, a második helyezett a Konzolvilág, a harmadik a Whiskynet lett. A közönségdíjat a Konzolvilág vitte haza, logisztika kategóriában Whiskynet, ügyfélélményben a Pelenka.hu és környezetvédelmi kategóriában a Konzolvilág jeleskedet a 14. Év Internetes Kereskedője díjátadón.

A díjnak idén először az Internet Hungary adott otthont. A díjátadó eseményt az érdeklődők online közvetítés keretében kísérhették végig. A Mastercard főtámogatásával, a Magyar Posta MPL kiscsomaglogisztikai üzletága, valamint a GoodID kiemelt szponzorálásával megrendezett versenyben a fődíj mellett közönségdíjat és kategóriadíjakat is átadtak.

Idén azok a kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó kereskedők érdemelhették ki az elismerést – a forgalmi adatok figyelembevétele nélkül –, amelyek megoldásai üzleti fenntarthatóságot, ügyfélélményt növelő, logisztikában elől járó, valamint környezetkímélő működést tudtak biztosítani.

A szakmai díj top10 rangsora az első díj mellett legalább annyira fontos jelző a piacnak, hiszen az e-kereskedelmi szakma egyfajta bizalmi védjegyének tekinthető:

  1. helyezett: Pelenka.hu
  2. helyezett: Konzolvilág.hu
  3. helyezett: Whiskynet.hu
  4. helyezett: Mártogatós.com
  5. helyezett: Alinda.hu
  6. helyezett: Lumenet.hu
  7. helyezett: Benu.hu
  8. helyezett: Ruhafalva.hu
  9. helyezett: Praktiker.hu és Kockashop.hu
  10. helyezett: Dressa.hu

Az Év Internetes Kereskedője Díj versenyben, amelynek legfőbb célja a hazai internetes kereskedelem népszerűsítése és az online vásárlás iránti bizalom kiépítése, minden olyan magyarországi bejegyzésű vállalkozás részt vehetett, amely online kiskereskedelmi tevékenységet folytat. Idén több mint 1200 webshopot neveztek meg a magyar internetezők, akiknél szeretnek vásárolni. A nyertesek kiválasztásában a vásárlók is fontos szerepet játszottak: 2020-ben közel 30 ezren érezték fontosnak, hogy szavazzanak kedvenceikre. Az idén 31 főt számláló, e-kereskedelmi szakemberekből, szervezőkből és támogatókból összeálló szakmai zsűri döntötte el, kik legyenek a díjazottak.

Piaci szinten is jól teljesítettek a tavalyi évben az e-kereskedők: 23%-kal tudták növelni az online kiskereskedelmi forgalmat. A díj szakmai partnere, a Reacty Digital kutatása alapján a szektor 2019-ben 781 milliárd forint forgalom mellett 17%-kal nőtt. 2020 sok tekintetben a koronavírus járványra adott reakciók körül forgott az e-kereskedelemben is. Míg áprilisban az első hullám idején a felnőtt internetezők 64%-a tartott a koronavírussal való megbetegedéstől, addig ugyanez az erősebb második hullám alatt szeptemberben 54%-ra csökkent. A járvány hatására folyamatosan változnak a fogyasztók rendelési, fizetési és kiszállítási szokásai. Ez a díj azt is megmutatja, hogy kik tudtak a legrugalmasabban reagálni erre a bizonytalan helyzetre.

Horváth Attila, a BIG FISH Payment Gateway ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke elmondta: „Az idei díj rendhagyó volt, mind körülményeit, mind értékelési szempontjait tekintve. A COVID első hulláma volt a magyar e-kereskedelmi piac egyik nagy „aha”-élménye. A fogyasztók, akik eddig tartózkodtak az online vásárlásoktól, most rákényszerülve szembesültek azzal, hogy nincs mitől tartani. Számos vállalkozás hihetetlen kreativitásról, rugalmasságról és a vásárlóik, látogatóik iránt mutatott empátiáról, érzelmi intelligenciáról tett tanúbizonyságot a legkritikusabb időszakban is. A tudatos, stratégiai szemléletű, organikus építkezés mellett ezek voltak azok a legfőbb értékek, amelyeket kerestünk és meg is találtunk a díjazott pályázókban. Gyorsan és rugalmasan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, ezzel nem csak a saját túlélésüket biztosították, de hozzájárultak ahhoz, hogy ügyfeleik is könnyebben vészeljék át a kritikus időszakot.”

Deák András főszervező az idei évet mérföldkőnek tekinti az e-kereskedelemben: „a kereskedelem online csatornája bebizonyította, hogy a leggyorsabban képes reagálni a megváltozott üzleti helyzetre. Személyes küldetésem, hogy a díjazottak saját példájukon keresztül edukálják a piac többi szereplőjét, hisz az eredmények sokszor nem a pénzbeli erőforrásokon, mint inkább kreatív megoldásokon múlnak. A cél közös: ne csak a járványhelyzet miatti szükségmegoldásként maradjon fenn az érdeklődés az online vásárlás iránt, hanem fejlődni képes és preferált csatorna legyen.”

A díj szakmai partnere, az Eazy Digital alapító Kocsis Márk szerint sosem voltak ennyire szélsőséges folyamatok az online értékesítés területén: “Egyik nap még milliókat égettünk el új ügyfelek megszerzésre, míg egy héttel később már az összes kampányt le kell állítani, mert elfogytak a készletek, vagy nem bír többet a logisztika. Egy biztos: a szakmailag erős webáruházak olyan előnyre tehettek szert 2020-ban, amit a többiek évek alatt sem hozhatnak már be.”

Az Év Internetes Kereskedője Díj 2020 főtámogatója a Mastercard. Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója elmondta: „Idén óriásit ugrott a netes vásárlás népszerűsége, de ez azt is jelenti, hogy már nem elég, ha egy kereskedő csak jelen van az online térben. A vásárlók számára a magas ügyfélélmény alapelvárássá vált, így azok tudnak hosszú távon is versenyben maradni, akik nyitottak az új trendekre, kényelmes, gyors és biztonságos vásárlási folyamatot építenek ki, és eközben folyamatosan figyelnek saját ügyfeleik igényeire. Évek óta örömmel támogatjuk az Év Internetes Kereskedője versenyt, mert pillanatképet ad arról, hogy állnak a magyar vállalkozások, ha innovatív megoldásokról van szó.”

A díjban idén másodjára vett részt kiemelt támogatóként és a logisztika kategóriadíj jelölőjeként a Magyar Posta Zrt. Ráczné Hegedűs Klára, a társaság vállalati értékesítési igazgatója a „Legjobb logisztika” díj nagyvállalati kategóriájának győzteséről azt mondta: „„egyre többen vásárolnak online és egyre tudatosabbak a vásárlók, így még inkább felértékelődnek a fejlesztések, a jó megoldások, a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség. A 2020-as évben a járvány és a korlátozások okozta helyzet új kihívások elé állította a webáruházakat, ezért különösen nagy érdeklődéssel vártam, hogy az idei évben ki lesz a logisztikai kategória nyertese. A jelentkezők közül végül – nagy örömömre – egy olyan cég került ki nyertesként, amely működésének minden területén képes volt megújulni. Az ügyfélbarát megrendelési felület kialakítása, háttérfolyamatainak optimalizálása mellett a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetett a csomag életútjának monitorozására. A kézbesítési folyamat hatékonyságának javítása érdekében több, a vásárlókat segítő automata értesítő üzenetet is beépített a rendelés folyamatába. Szívből gratulálok a kategória idei nyertesének, a WhiskyNet Kft-nek!”

Szabó Tamás, a kiemelt támogató GoodID digitális irattárcát fejlesztő ID&Trust Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: „Ahogy a saját szolgáltatásunk esetén is, az e-kereskedelmi szektorban is a felhasználó az úr! Az ügyfélélménynek alárendelt service design tervezés és kivitelezés az e-kereskedőknél is fokmérő. Ha nem a felhasználói élmény központú megoldásokra fókuszál a szervezet, akkor lehet akármilyen profi egy szakmai terület, a cég összességében nem tud magasabb célokat elérni. Ezt jól példázza a díj eredménye is.”

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom