Kövess minket!

Marketing

Mégis tőzsdére mehet a Facebook

A Goldman Sachs 450 millió dolláros beruházása nyomán egy sor, a közösségi oldal üzleti pozícióit illető kérdés tisztázódott. Úgy tűnik, mégiscsak felkészítik a Facebookot a tőzsdére vitelre, hiába nyilatkozott korábban ellenkező értelműen Mark Zuckerberg.

Bár Mark Zuckerberg alapító sokszor elmondta, hogy nem viszik tőzsdére a Facebookot, az elmúlt hetek történései más irányba mutatnak. A Goldman Sachs 450 millió dolláros befektetése nyomán számos olyan információ került nyilvánosságra, ami már a tőzsdére vitel előkészítését segítheti.

A Reuters szerint a közösségi oldalt 50 milliárd dollárra értékelik, a Facebook 2010 első kilenc hónapjában 1,2 milliárd dolláros bevételt termelhetett, s a nettó jövedelem elérhette az 500 millió dollárt. A becslések alapján az üzlet 30-40 százalékos működési profitráta mellett futhatott tavaly.

Mindez kecsegtető, ugyanakkor a szekptikusok azt emlegetik, hogy már gyakorlatilag indulása óta várják a Facebook tőzsdére vitelét, de az máig nem történt meg. Ha Zuckerberg korábbi kijelentései ellenére mégis tőzsdére megy a közösségi site, akkor az legkorábban 2012-ben valósulhat meg.

Marketing

Átlépte a félmilliót a magyar pavilon látogatóinak száma Dubajban

“Nagyon-nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csodálatos pavilont sikerült létrehozni, amely nagy sikerrel mutatja be Magyarországot, Magyarország turisztika vonzerejét a nagyközönségnek” – hangoztatta kedden Dubajban Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Közzétéve:

Borítókép: A dubaji világkiállítás magyar pavilonja, fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Tóth Andrea az MTI-nek nyilatkozva aláhúzta, hogy az expo látogatóinak száma immár 10 millió fölött van, s ebből minden huszadik, immár félmillió ember, a magyar pavilont is felkereste.

“Ez azt jelenti, hogy az első nap óta napi öt-nyolcezer látogatót fogadunk, ami nagyon nagy büszkeség, és nagyon örülünk, hogy ennyien szeretik és kedvelik a magyar pavilont. Vannak visszajáró vendégeink is, akik annyira kedvelik az itteni élményeket, hogy többször is ellátogatnak hozzánk”

– magyarázta a cégvezető.

Tóth Andrea arra számít, hogy tartani lehet azt a kitűzött célt, hogy a világkiállítás végéig egymillió látogató keresse fel a magyar pavilont.

“Az volt a célunk, hogy Magyarországot minél inkább sikerüljön bemutatni, azokat a turisztikai desztinációkat, amelyet a legfontosabbak az országban, azokat minél szélesebb körben sikerüljön bemutatni, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra, és minél több látogató tapasztalja meg személyesen is azt a csodát, amit Magyarország rejt”

– fogalmazott az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. vezetője.

A pavilon Magyarország ásvány-, gyógy- és termálvizeit mutatja be, és építészetileg a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre és az általa teremtett organikus építészet szellemiségét idézi meg. Úgynevezett száraz technológiával, egyetlen csepp víz felhasználása nélkül építették magyar ácsok. Az épületet Csernyus Lőrinc, Makovecz egykori tanítványa és munkatársa tervezte.

A dubaji világkiállításon több mint 190 ország mutatkozik be, és ez az első expo, amelyen minden kiállító országnak saját, önálló pavilonja van. Az eredetileg 2020-ra tervezett rendezvényt a koronavírus-járvány miatt egy teljes évvel el kellett halasztani. A pandémia miatt Dubajba utazni csakis friss negatív teszttel lehet, és az expóra is csakis beoltva, vagy negatív teszteredménnyel lehet belépni.

A dubaji világkiállítás március végéig látogatható.

Tovább olvasom

Marketing

Új plakátkampányt indított a Civil Összefogás Fórum

A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter együtt szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön a CÖF-CÖKA kampányának plakátja, forrás: Facebook / @civilosszefogas

– Megkezdte második plakátkampányát az országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – közölte a Magyar Nemzettel Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke. Hozzátette: először vidéken jelentek meg a plakátok, amelyekkel kedd óta már Budapesten is lehet találkozni.

A plakátokon Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert közösen ábrázolják, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjére „mini Feri” néven hivatkoznak, a két baloldali politikus kinézete pedig a népszerű Austin Powers-filmek főgonosz szereplőit idézi.

Mint Csizmadia közölte, a plakátok terjesztését a CÖF által alapított cég, a Kövess Minket 2022 Kft. végzi. – Egyetértünk azzal, ami a plakátokon látható – tette hozzá az elnök. 

Tovább olvasom

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom