Kövess minket!

Marketing

Még mindig nyomja a tartós fogyasztási cikkek piacát a válság

Legnagyobb mértékben az informatikai hardverek estek vissza az elektronikai cikkek közül, s a szórakoztató elektronika piacát is csak a síkképernyős TV-k mentették meg – derül ki a GfK kutatásából. Idén jöhet valamiféle javulás, ám sok a kérdőjel, mivel az általános gazdasági körülmények nem kedveznek a kereskedelemnek.

Még mindig érezteti hatását a válság a tartós fogyasztási cikkek magyarországi piacán, bár már számos szektorban érezhető volt egyfajta javulás 2010 második felétől – derül ki a GfK Hungária adataiból. A mérések szerint a tavalyi forgalom július-augusztus táján érte utol a 2009-es évet, ennek ellenére éves szinten még nem tudott a piac pozitív mutatókkal zárni. A kutatócég által monitorozott szektorok (szórakoztató elektronika, fotó, háztartási kis- és nagygépek, IT és nyomtatás) teljes piaci forgalma közel 266 milliárd forinttal zárt, ami 10 százalékkal maradt el az előző évtől.

Legnagyobb mértékben az informatikai hardver piac esett vissza, ami befolyásolta a GfK által felmért 50 kategória piacának alakulását. Az informatikai visszaesés hátterében a számítástechnikai üzletek bezárása, illetve az állami és egyéb tenderek visszaszorítása áll. A csökkenés alól kivételt képeztek viszont a háztartási kisgépek, amelyeknél stagnálást figyelhettünk meg.

A szórakoztató elektronika piacát a tavalyi labdarúgó világbajnokságnak is köszönhetően a síkpaneles televíziók, illettve a LED és 3D technológia “mentette meg”. A háztartási nagygépek területén a mosógépek, azon belül is az elöltöltős szegmens növekedése tudta feljebb tornázni az amúgy is negatív mutatókat.

A karácsony előtti-környéki forgalom az előző évnél jobban sikerült, kivéve a fotó és az IT területet. A kereskedők már december elején nagyobb hangsúlyt helyeztek a marketingkommunikációra, ezzel is próbálták a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni. A 2010-es karácsony legkelendőbb termékcsoportjai a hordozható audió eszközök, a síkpaneles televíziók, a micro audió tornyok, a DVD lejátszók, a játékkonzolok, a kézi mixerek, a kávéfőzők, a hajformázók, a fritőzök és a borotvák voltak.

Forrás: GfK Hungária, Kereskedelem és Technológia szektor

“A Kereskedelem és Technológia területen stagnálást, esetlegesen enyhe növekedést várunk a 2011-es évtől. Biztosan tovább fog fejlődni a webes értékesítés forgalma, ami 2010-ben már a teljes forgalom 9 százalékát tette ki, illetve az új techológiákat képviselő termékek piaca: okostelefonok, televíziók és a tablet PC-k” – kommentálta az eredményeket Sztupár Andrea, a Kereskedelem és Technológia terület vezetője.

Mivel az energia és üzemagyag árak alakulása nem kedvez a kereskedelemnek, így azt a gyártóknak előbb utóbb be kell építeniük a fogyasztói árakba. Ennek következtében az enyhe növekedés megkérdőjelezhetővé válik. Mindemellett a piaci koncentráció továbbra is nagyon erős, ami az Electro World üzleteinek folyamatos bezárásaival csak fokozódni fog – tette hozzá.

Marketing

Dr. Fazekas Ildikó kapta a Magyar Marketing Szövetség Életműdíját

Ebben az évben, a sorban hatodikként az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) igazgatója vehette át a szakmai díjat.

Közzétéve:

Magyar Marketing Szövetség (MMSZ)

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) orientációs értékteremtése keretében minden évben elismeri és bemutatja a legsikeresebb marketingvezetőket, az év legkiválóbb marketing és digitális megoldásait, illetve kampányait, valamint a legjobb városmarketing projekteket. Az MMSZ Tonk Emil Életműdíj ugyanakkor a szakmai szervezet egyik legfontosabb díja, hiszen azzal egy kiteljesedett, a marketingszakma egésze érdekében végzett, eredményes szakmai életutat ismerünk el – mondja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke. Az idei díjazott számára a szervezet elnöke és Dr. Papp-Váry Árpád alelnök nyújtotta át az elismerést múlt hét csütörtökön, a Várkert Bazár színpadján.

Alig akad olyan szakember hazánkban, aki ne ismerné Dr. Fazekas Ildikó nevét, hiszen elévülhetetlen érdemeket szerzett a marketing és reklámszakma hazai felsőoktatásában (Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar, Budapesti Corvinus Egyetemen, Budapesti Metropolitan Egyetem), a szakma elismertségének és presztízsének növelésében, illetve az etikus reklámozási gyakorlat meghonosításában. A díjazott a marketingszakmából érkezett, ugyanis eredetileg piacszervező szakközgazdászként (akkor még így hívták a marketinget) végzett, majd mielőtt egyetemi oktató lett, olyan cégek marketingeseként dolgozott, mint a Fővárosi Bútor Hangszer Sportszer Kiskereskedelmi Vállalat, vagy a Caola-Schwarzkopf. Ezt követően Ildikó – a felsőoktatás világából némileg kilépve – a reklám önszabályozása felé fordult és több mint negyedszázada, egészen pontosan 26 éve az Önszabályozó Reklám Testület vezetője.

Nevéhez fűződik többek között a Reklámetikai Kódex folyamatos frissítése is.

Munkáját nemcsak Magyarországon, de külföldön is elismerik. Az Európai Önszabályozó Szervezet (EASA) korábbi elnökeként, jelenleg a szervezet elnökségi tagjaként is aktívan dolgozik. Sőt, kezdeményezésére az öreg kontinensen túlmutató, globális nyomtatékot is kapott a reklámok önszabályozásának megkerülhetetlen kérdése.

Dr. Fazekas Ildikó azt vallja, hogy a marketing művelőinek szeretniük kell a szakmát, és bármilyen pozícióban, szerepkörben is dolgoznak, túl kell lépniük a napi rutinokon, folyamatosan elemezve, vizsgálva az adott piac szempontjából releváns környezeti, társadalmi és fogyasztói közeget, dinamikát.

A szakember szerint a fő szabály mindig az lehet, hogy ne csapjuk be a fogyasztót, mert az már rövidtávon is árt a márkának és ráadásul a reklámba, illetve a szakmánkba vetett hitet is rombolja.

A szakma csodája pedig éppen az, hogy egy fizikai termékből értékkel felruházott, időtálló és életképes márkákat építhetünk. A marketing azért szép és különleges szakma, mert változatos, kreatív és stabil szakmai alapokon nyugvó, mégis rugalmas megoldások folyamatos alkalmazását igényli – vallja a szakember.

A marketingesek számára mára már káprázatosan széleskörű eszközrendszer áll rendelkezésre annak érdekében, hogy hatást érjenek el, mindez ugyanakkor hatalmas felelősséggel is társul

– figyelmeztet Dr. Fazekas Ildikó.

Borítókép: Dr. Fazekas Ildikó

Tovább olvasom

Marketing

Otthonról is élvezhető – Lounge Live a Marketing Summiton!

Greenmarketingről, márkaépítésről, fenntarthatóságról és hasonló forró témákról fognak beszélgetni a hazai top marketingesek az idei Marketing Summit Hungary online felületén, az eszmecserét pedig a Lounge Group látványstúdiójából streamelik élőben szeptember 15-én.

Közzétéve:

Fotó: Lounge Group

Nem kérdés, hogy a marketingszakma óráról órára, sőt, percről percre folyamatosan változik. Az új trendek felismeréséhez fontos részt venni a szakmai fórumokon, így az ember ezeket akár saját maga is tudja alakítani. Mindemellett elengedhetetlen az is, hogy a szakma párbeszédet folytasson, megvitassa azokat a kérdéseket, amelyek a piac és az iparág jövőjét befolyásolják.

Ennek a párbeszédnek teremt ebben az évben is kiváló platformot a Marketing Summit Hungary konferencia, ahol a hazai marketingszakma legbefolyásosabb és legmeghatározóbb emberei értekeznek a legizgalmasabb témákról.

Azonban, ha valaki személyesen nem tud jelen lenni a konferencián, a Lounge Group és az eseményt szervező Magyar Marketing Szövetség lehetőséget kínálnak arra, hogy online is be lehessen kapcsolódni a beszélgetésekbe, így egy érdeklődő sem marad le a legfrissebb marketingtrendekről.

„Az utóbbi években történt események következtében érezhetően átalakult az emberek élete, a digitális léthez való viszonya. Sokan vannak, akik már a munka területén is a mindennapjaikat online platformokon töltik, ezáltal csökkent a személyes jelenlét. Mindemellett erősödött az emberek multitasking képessége is, egyszerre szeretnek több dologgal foglalkozni.

Ebből kifolyólag és a Magyar Marketing Szövetséggel folytatott sikeres együttműködéseinknek köszönhetően szeretnénk tartalmat és tudást szolgáltatni azoknak, akik nem tudnak személyesen jelen lenni a szeptemberi konferencián.

Mindemellett azokat is szeretném megnyugtatni, akik ott lesznek a helyszínen, hiszen a Lounge Group látványstúdiójánál élőben is követhetőek lesznek a beszélgetések, valamint a későbbiekben online felületeinken is elérhetővé tesszük azokat” – mondta el Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója.

Szeptember 15-én 10 órától Juhász Bálint műsorvezető fog online beszélgetni többek között Bánhegyi Zsófiával, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatójával, Szabó Bélával, a Telekom márka- és kommunikációs igazgatójával, de jelen lesz még Csikesz Erika is a TV2 Csoport részéről.

A részletes programot és a beszélgetéseket az alábbi linken lehet követni: www.marketingsummit.hu/live

Tovább olvasom

Marketing

Megjelent a “Mentés másként” kampány első filmje (videó)

Már látható a televíziós csatornákon az év egyik legnagyobb társadalmi célú kampánya, a “Mentés másként” első filmje, amely az elsősegélynyújtás és az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet – közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.

Közzétéve:

Borítókép: Az Országos Mentőszolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös újraélesztési bemutatója egy Combino villamoson a budapesti Széll Kálmán téren. MTI Fotó: Marjai János

Azt írták: az elkerülhető halálozások számát nemcsak az egészségügy csökkentheti, hanem “mi is”.

Vannak ugyanis olyan megelőzhető halálesetek, amelyek gyakran a hétköznapi embereken múlhatnak – nagyon sokan azonban félnek segítséget nyújtani.

“Pedig sokkal nagyobb bajt okozhatunk, ha nem csinálunk semmit” – tették hozzá, kiemelve: bizonyos helyzetekben – például szívinfarktus vagy stroke esetén – az időfaktor nagyon kritikus, ilyenkor a laikus segítség is életet menthet.

A kampány első kisfilmjében Szerdahelyi Roland történetét ismerhetik meg, aki lélekjelenlétével és határozott fellépésével megmentette egy ember életét. Évente csaknem 8000 hirtelen szívhalál történik az utcákon, ezen emberek kétharmada megmenthető lenne, ha időben megkezdenék az újraélesztést, úgy, ahogy Roland tette – írta közleményében az alapítvány.

“Nagyon pici dolgokkal is tudunk egymáson segíteni!”

– hangzik el a filmben, példaként említve a 112-es segélyszám felhívását.

A filmet itt is megnézheti:

A Médiaunió kampányának célja változtatni az emberek hozzáállásán, hogy felismerjék az életveszélyes helyzeteket, tudjanak és merjenek segíteni, elhiggyék, ők is képesek rá, valamint az, hogy az emberek ismét fontosnak tekintsék a véradást, és minél többen váljanak rendszeres véradókká – írták.

A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy minden évben nyilvánosságot biztosítson valamelyik fontos társadalmi ügynek. Az elmúlt években – többi között – a műanyag palackok szelektív gyűjtésének fontosságára, az élelmiszer-pazarlás csökkentésére hívták fel a figyelmet, tavaly pedig a koronavírus-járvány társadalmi tanulságaira koncentráltak.

Tovább olvasom