Kövess minket!

Marketing

MEC-prognózis: 2,5 százalékkal csökken idén a médiapiac

A Médiapiac 2011 konferencián mutatta be 2010-es nettó reklámköltés becslését, illetve a 2011-es évre vonatkozó prognózisát a MEC médiaügynökség kutatási divíziója, az Analytics and Insight. Tavaly 7,5 százalékkal csökkent a nettó reklámköltés, egyedül a kábel TV és a net tudta növelni a bevételeit, míg a legnagyobb esést a rádió produkálta. Idén további 2,5 százalékos piacszűkülésre számít a cég, az optimista forgatókönyv szerint trendforduló legkorábban a második félévben jöhet.

“Sajnos nem múltak el a reklámpiac gondjai, mivel a GDP már növekedésnek indult, idénre mégis a tavalyi 7,5 százalékos piacszűkülés után további 2,5 százalékos bevétel-csökkenés várható. A prognózisunk ugyanakkor optimista, és bízunk benne, hogy a második félév már trendfordító lehet azáltal, hogy visszatérnek a piacra az onnét eltűnt pénzek” – foglalta össze az Analytics & Insight becslés főbb tanulságait portálunknak Jobbágy Tamás, a MEC kutatási igazgatója.

2010-ben az előző évhez képest 7,5 százalékkal csökkent a nettó (azaz az ügynökségi jutalékokat tartalmazó) médiaköltés. Ezen belül csak az internet és a kábeltévé tudott növekedni, 3,1, illetve 17,7 százalékkal, a legnagyobb csökkenést pedig a rádió (-22%) szenvedte el, de a sajtó is -16 százalékon zárt.

A MEC 2011-es prognózisa a tavalyi trendek folytatódását valószínűsíti: a két “válságálló” médium mellé a stagnáló mozi sorakozhat fel, ám továbbra is a csökkenő reklámbevételű médiatípusok lesznek többségben. Ez azt jelenti, hogy összességében 2,5 százalékkal szűkülhet idén a médiapiac.

Így zsugorodik a médiapiac

Az internet a 2010-es 3,1 százalékos növekedés után idén 5,2 százalékos bővülést könyvelhet el, azaz biztosan nő a piac, ám ez a médiatípus sem „nyeri túl magát”. Ennek nyomán a reklámtortából kihasított része a tavalyi 14,6 százalék után 15,8 százalékra nőhet.

A televíziós piac egésze csökken, ám a médiapiac egészénél kisebb mértékben. A szegmensen belül ellentétes folyamatok zajlanak: az országos tévék reklámbevételei csökkenő ütemben, ám továbbra is szűkülnek, míg a tavaly is bővülni képes tematikus tévék 2011-ben 3,1 százalékkal több reklámbevételt söpörhetnek be. “Az országos és a tematikus televíziók közötti árkülönbség erodálódása miatt ugyanakkor az is előfordulhat, hogy pénzek vándorolnak vissza az előbbi piacra” – mondta el Jobbágy Tamás.

Nem lesz idén sem könnyű éve a rádió, a sajtó és a közterületi szegmenseknek: ezek 10; 7,1, illetve 4,9 százalékos reklámbevétel-csökkenésre számíthatnak idén. Mindhárom médiatípusra igaz, hogy sok múlik a szegmensek, illetve azon belül az egyes cégek önmenedzselési, racionalizálási képességén. “Az ügynökségeken keresztül realizálódó reklámköltést nehezebb lesz fenntartani, így még inkább felértékelődnek a direkt hirdetők” – tette hozzá a kutatási szakember. Miközben a közterületen belül az ambient szektor dinamikusan fejlődik, a rádiós piacot most ismét bizonytalanság sújtja a számos frekvenciapályázat miatt, ami sérülékenyebbé teszi, derül ki az elemzésből.

A konferencián Gulyás János, a MEC ügyvezető igazgatója mutatta be a kutatási eredményeket. Mint kiemelte: a nemzetközi tapasztalatok alapján az idén várható GDP növekedés mellett a magyar médiapiacnak is nőnie kellene, ám az, hogy ez nem történik meg, több, részben sajátosan magyar tényezőre vezethető vissza.

Karikatúra Gulyás János prezentációjából

Fontos szerepet játszik, hogy egyelőre nem tért vissza a fogyasztói bizalom. Emellett azonban a válságadók és a régiós/magyar negatív (közéleti/gazdasági) imázs is rontják Magyarország helyzetét a nemzetközi hirdetői büdzsék allokációjáért folytatott versenyben – mondta a MEC vezetője.

 

A részletes táblázatok elérhetőek ezen a linken.

Marketing

Átlépte a félmilliót a magyar pavilon látogatóinak száma Dubajban

“Nagyon-nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csodálatos pavilont sikerült létrehozni, amely nagy sikerrel mutatja be Magyarországot, Magyarország turisztika vonzerejét a nagyközönségnek” – hangoztatta kedden Dubajban Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Közzétéve:

Borítókép: A dubaji világkiállítás magyar pavilonja, fotó: Magyar Turisztikai Ügynökség

Tóth Andrea az MTI-nek nyilatkozva aláhúzta, hogy az expo látogatóinak száma immár 10 millió fölött van, s ebből minden huszadik, immár félmillió ember, a magyar pavilont is felkereste.

“Ez azt jelenti, hogy az első nap óta napi öt-nyolcezer látogatót fogadunk, ami nagyon nagy büszkeség, és nagyon örülünk, hogy ennyien szeretik és kedvelik a magyar pavilont. Vannak visszajáró vendégeink is, akik annyira kedvelik az itteni élményeket, hogy többször is ellátogatnak hozzánk”

– magyarázta a cégvezető.

Tóth Andrea arra számít, hogy tartani lehet azt a kitűzött célt, hogy a világkiállítás végéig egymillió látogató keresse fel a magyar pavilont.

“Az volt a célunk, hogy Magyarországot minél inkább sikerüljön bemutatni, azokat a turisztikai desztinációkat, amelyet a legfontosabbak az országban, azokat minél szélesebb körben sikerüljön bemutatni, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra, és minél több látogató tapasztalja meg személyesen is azt a csodát, amit Magyarország rejt”

– fogalmazott az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. vezetője.

A pavilon Magyarország ásvány-, gyógy- és termálvizeit mutatja be, és építészetileg a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre és az általa teremtett organikus építészet szellemiségét idézi meg. Úgynevezett száraz technológiával, egyetlen csepp víz felhasználása nélkül építették magyar ácsok. Az épületet Csernyus Lőrinc, Makovecz egykori tanítványa és munkatársa tervezte.

A dubaji világkiállításon több mint 190 ország mutatkozik be, és ez az első expo, amelyen minden kiállító országnak saját, önálló pavilonja van. Az eredetileg 2020-ra tervezett rendezvényt a koronavírus-járvány miatt egy teljes évvel el kellett halasztani. A pandémia miatt Dubajba utazni csakis friss negatív teszttel lehet, és az expóra is csakis beoltva, vagy negatív teszteredménnyel lehet belépni.

A dubaji világkiállítás március végéig látogatható.

Tovább olvasom

Marketing

Új plakátkampányt indított a Civil Összefogás Fórum

A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter együtt szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön a CÖF-CÖKA kampányának plakátja, forrás: Facebook / @civilosszefogas

– Megkezdte második plakátkampányát az országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – közölte a Magyar Nemzettel Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke. Hozzátette: először vidéken jelentek meg a plakátok, amelyekkel kedd óta már Budapesten is lehet találkozni.

A plakátokon Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert közösen ábrázolják, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjére „mini Feri” néven hivatkoznak, a két baloldali politikus kinézete pedig a népszerű Austin Powers-filmek főgonosz szereplőit idézi.

Mint Csizmadia közölte, a plakátok terjesztését a CÖF által alapított cég, a Kövess Minket 2022 Kft. végzi. – Egyetértünk azzal, ami a plakátokon látható – tette hozzá az elnök. 

Tovább olvasom

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom