Kövess minket!

Marketing

Marketingkommunikációs műsor indul a Jazzy Rádión

Kéthetente szerdánként jelentkezik majd az egész órás program kiváló zenével fűszerezve.

Pixabay

A Lounge Group és a 90.9 Jazzy Rádió közötti koprodukció keretében a Márkamonitor című műsorban február 3-án 19 órakor lesz először hallható az új marketingkommunikációs műsorblokk, az L20, amely a cégcsoport nagy sikerű podcastsorozatának nevét viseli. Ezt követően kéthetente szerdánként jelentkezik majd a 20 perces program egész órás változata kiváló zenével fűszerezve.

A technológiai fejlődésnek, az egyre gyorsabb életritmusnak köszönhetően a felhasználók zöme rövid idő alatt, felszínesen fogyaszt hatalmas mennyiségű információt, sokféle felületen. A legtöbb tartalomszolgáltató emiatt a piaci helyzetnek megfelelve nagy mennyiségű, gyorsan és könnyen fogyasztható tartalommal igyekezett célközönségének figyelmét lekötni, leginkább a minél magasabb elérést szem előtt tartva.

A piac ebből a mennyiségalapú helyzetből jelenleg úgy próbál kilábalni, hogy egyre inkább felértékeli a minőségi tartalmakat, elérve ezáltal azt a célcsoportot, amely befogadója is e színvonalas témáknak.

A podcast ennek a piaci igénynek akar megfelelni.

A 2020 őszén indult sorozatot a Lounge Group az USA-ban és Magyarországon párhuzamosan végzett reprezentatív kutatása hívta életre. A podcast eredetileg olyan hanganyag, amelyet készítője az interneten tesz közzé és online hallgatható, ám a részenként átlagosan 10 ezer hallgatót vonzó csatorna nagy sikerre tett szert, így egy szélesebb közönséget elérő platformon, a 90.9 Jazzy Rádión is hallhatóvá válik.

„A podcast mint műfaj leginkább a rádiós beszélgetős műsorokból eredeztethető. Így mikor megszületett az ötlet a sorozatunk továbbfejlesztésére, egyértelmű volt, hogy e csatorna kiemelkedő szereplői közül választunk partnert. A Márkamonitor régen felkeltette az érdeklődésünket, hiszen több alkalommal foglalkoztak az ügynökségünk számára is kiemelten fontos területekkel”

– fejtette ki Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója.

Hidvégi Krisztina

A jövőben az L20 blokkokban a területükön – ügyfél és ügynökségi oldalon – kiemelkedő szakemberekkel beszélget majd Szakács László műsorvezető is egy-egy érdekes marketingkommunikációs témáról a televíziózástól kezdve az online rendezvényeken át egészen a médiajog változásáig. A tervek szerint több résztvevős, interaktív beszélgetésekre is sor kerül, amint a járványhelyzet engedi. Az első adásban Kelemen Zsolt, a Lounge Group Head of Digital szakembere beszél a közösségi felületek jelenéről, az új év trendjeiről és az oldalak véleményformáló szerepéről, így például a Facebookról és a LinkedInről is.

„A 90.9 Jazzy Rádió a kezdetektől a minőségi időtöltés és a tartalmas kikapcsolódás, a szórakoztatva informálás csatornája. A rádió elkötelezett amellett, hogy az idehaza egyedi zenei kínálatát olyan beszélgetésekkel egészítse ki, amelyek egyrészt a hallgatókat érdekes, változatos témákkal szolgálják ki, másrészt fontosak, értékesek annyira, hogy a műsorokról időben leválva, az online térben podcastok formájában is visszahallgathatók legyenek. Egy ilyen kommunikációs szakmai közös projekt létrehozására teszünk kísérletet a Lounge Grouppal. Ehhez optimális keretet nyújt a marketingkommunikáció világát kiválóan ismerő Szakács László és az általa vezetett Márkamonitor”

– mondta Suri Imre, a 90.9 Jazzy Rádió ügyvezető igazgatója.

Suri Imre

A rádiós adások podcastverziói a sugárzást követő napon a Lounge Group online felületein is elérhetővé válnak, ahol a régebbi műsorok is visszahallgathatók.

Borítóképünk illusztráció

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom