Kövess minket!

Marketing

KórházSuli már öt éve

Önkéntes diákok segítik beteg kortársaikat a tanulásban.

2014-es megalakulása óta több mint 400, betegsége vagy balesete miatt az oktatásból tartósan kimaradó gyermek felzárkózását és visszailleszkedését segítette 1500 önkéntesével a KórházSuli Alapítvány.

Az Oktatási Hivatal jelentése szerint 2014-ben Magyarországon közel 1500 gyerek kényszerült betegség miatt magántanulói státuszba, és számuk növekvő tendenciát mutat. Bár egyre több, korábban végzetes kimenetelű betegség vált gyógyíthatóvá, a teljes felépüléshez hónapokig, akár évekig is eltartó kórházi kezelésre és otthoni lábadozásra is szükséges lehet, amely alatt is a beteg gyermekek alapvető érdeke és joga, hogy állapotuknak és képességeiknek megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek.

Három pillérre épülő programjával ezen segít öt éve a KórházSuli:

1. A kórházba kerülő diákok az őket segítő kórházpedagógus vagy más szakember támogatásával kapcsolatba kerülnek egy olyan középiskolai szaktanárból és diákokból álló csapattal, akik személyre szabott, online és interaktív tananyagot fejlesztenek számukra.

2. Személyes és/vagy online mentorálás,korrepetálás: az otthonukban gyógyuló gyermekeknek egyetemisták segítenek a tanulásban mentor tanári segítség és szülői felügyelet mellett.

3. Az integrációt és inklúziót egyaránt támogató közösségépítés: közös alkotás, koncert vagy tábor ad lehetőséget a gyógyuló fiataloknak és az őket segítő önkéneseknek a kötetlen találkozásra.

A KórházSuli segítettjeinek visszailleszkedése az iskolába csak az intézmény tanárainak bevonásával történhet zökkenőmentesen. Mivel a Moodle tananyagfejlesztő-rendszer alkalmas az anyaiskolák bevonására is, ezért az alapítvány következő célkitűzése, hogy kidolgozza ennek a folyamatát. Mivel a tartós távollét idején a gyerekek digitális környezetben tanulnak, így a visszafogadó iskolák tanárainak is fel kell készülni, hogy komfortosan mozogjanak ebben a környezetben. A Telenor – a KórházSuli főtámogatója a kezdetek óta – saját digitális oktatási módszertani képzést hozott létre, amelyet januárban az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Oktatási Hivatal is akkreditált – írják. A Telenor mostani felajánlása szerint a KórházSuli segített diákjait visszafogadó intézmények pedagógusainak és önkéntes segítőinek a digitális képzését díjmentesen vállalja, azaz a visszafogadó tanárok felkészülten fogadhatják a tartós betegségből visszatérő diákokat, egy naprakész és modern digitális oktatási módszertani gyakorlat birtokában.

„Külső segítség nélkül a beteg gyermeket az otthon töltött hosszabb idő alatt egyre több veszteség éri. Bezárul számára a világ, kirekesztetté, kiszolgáltatottá válik, társas kapcsolatainak nagy részét elveszíti és megsérül legfőbb szerepköre, az, hogy ő diák. Miközben újra kell terveznie eredeti céljait, jövőjét, önbecsülése meginog. Könnyen válik motiválatlanná, és mindezek mellett együtt kell élnie fizikai fájdalmaival. A KórházSuliban olyan közösséget építünk, amelynek mindegyik tagja nyer: a segített fiatalok nem maradnak ki a tanulásból, a kortárs közösségből, segítőikből pedig olyan felnőttek válnak, akik kreatívak, csapatjátékosok, érzékenyek a társadalmi problémákra, megtapasztalják az önkéntes segítés örömét” – nyilatkozta Tóthné Almássy Monika, a KórházSuli vezetője, aki előtte 15 évig dolgozott kórházpedagógusként egy gyermekonkológiai osztályon.

Az MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Dr. Velkey György szerint a KórházSuli a gyermek igényeihez és betegségéhez alkalmazkodó tanítási forma, amely hatalmas újdonság a hosszan bentfekvő, tartósan beteg gyermekek életében. „A Bethesda Gyermekkórház büszke arra, hogy referenciaintézménye lehet egy ilyen széleskörű, érzékenyítő programnak. A nálunk gyógyulók és rehabilitációjukat segítő szakemberek számára is napi segítséget jelentenek a KórházSuli önkénteseinek újszerű látásmódja, tenni akarása” – nyilatkozta a főigazgató.

„Amikor ceruzát adunk a gyerek kezébe, egy idő után megtanítjuk őt ezzel rajzolni, írni, számolni. Ha ma mobileszköz kerül a kezébe, leginkább csak tétlenül, kívülállóként szemléljük, ennek pedig épp a gyerek lesz a vesztese. Úgy gondoljuk, hogy ebben nem hagyhatjuk magukra sem a diákokat, sem a szülőket, sem a tanárokat”– mondta el Mészáros Attila, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

A hazai egészségügy és oktatás elkötelezett támogatója, a Richter Gedeon Nyrt. már harmadik éve járul hozzá a KórházSuli céljainak megvalósításához. „Azért is fontos számunkra a KórházSuli hiánypótló kezdeményezése, mert önkénteseinek odaadó munkájával, odafigyelésével egyszerre segíti elő a gyermekek mielőbbi gyógyulását és azt, hogy a betegségük ne lehessen akadálya a megfelelő minőségű tudás megszerzésének és az álmaik megvalósításának” – mondta Csaba Lajos, a cég PR és kormányzati kapcsolatok osztályvezető-helyettese.

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temu online piactérrel szemben

Valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Közzétéve:

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Felidézik, hogy a GVH 2024. február 27-én közölte, számos bejelentés alapján több eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával szemben.

Kiemelték, a rendelkezésre álló információk, adatok alapján

az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írják a közleményben.
Részletezik, a GVH észlelte továbbá, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például:

  • „már csak 4 maradt”,
  • „majdnem elfogyott”,
  • „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”,
  • „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”,
  • „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”,
  • A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában – tették hozzá.

A GVH észlelte azt is, hogy a honlapon a „Temuról” szóló linken közzétett és vallott értékek között a „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” kijelentés szerepeltetésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat a termékek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, különösen a termékek környezeti hatásai szempontjából.

Továbbá a GVH azt is valószínűsíti,

a vállalkozás az általa népszerűsített, és forgalmazott termékek esetében azt a hamis benyomást kelti, hogy a termékek jogszerűen értékesíthetők, holott nem rendelkeznek „CE” megfelelőségi jelöléssel

– olvasható a közleményben.

Mindezek alapján a Gazdasági Versenyhivatal a Temu online piacteret működtető Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

Felhívták a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabható maximális bírság az érintett vállalkozás nemzetközi csoportszintű éves árbevételének a 13 százaléka lehet.

A GVH észlelte azt is, hogy a Temu a különböző közösségi médiumokban nagy követőtáborral rendelkező magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit.

Ezzel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság – összhangban a 2022 novemberében közzétett, influenszereknek szóló útmutatójával – fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.

A GVH elnöke felszólító levéllel élt a Temu termékeit is népszerűsítő egyik hazai influenszer felé, hogy hozza összhangba hirdetési tevékenységét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel

– tájékoztatott a GVH.

Hangsúlyozták, a GVH kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Kitértek arra, hogy a magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el.

Tovább olvasom