Kövess minket!

Marketing

Kilenc Oroszlánt nyert a Sea Hero Quest

A Telekom demenciakutatást segítő játékát a globális megjelenés óta 1,6 millióan töltötték le. Magyarország átlagon felüli, több mint 130 ezer letöltéssel büszkélkedhet.

Az idén a Cannes Lions-on a Deutsche Telekom és a Saatchi & Saatchi kilenc díjnak örülhetett – egy arany, öt ezüst és három bronz Oroszlán – amelyeket a ’Sea Hero Quest’ nyert el. A díjnyertes mobiljátékot a University College London, a University of East Anglia, az Alzheimer’s Research jótékonysági alap és a Glitchers játékfejlesztők partnersége keretében fejlesztették ki.

A Sea Hero Quest új dimenzióba helyezte az adatgyűjtés lehetőségeit, hogy segítse a tudósokat a demencia elleni küzdelmükben. A mindössze pár héttel ezelőtti globális megjelenés óta a közösen elért játékidő több mint 30 évet tesz ki, ezzel 4500 évet is meghaladó hasonló jellegű laboratóriumi kutatás eredményeit sikerült létrehozni Az emberek térbeli tájékozódásáról végzett korábbi vizsgálatok legfeljebb 600 résztvevővel folytak, ezért a saját területén ez az adattömeg minden korábbit felülmúl.

Hans-Christian Schwingen, a Deutsche Telekom márkáért felelős vezetője így kommentálta a hírt: „Elsöprő erejű és volumenű pozitív reakció érkezett a kezdeményezésre. Az embereket szerte a világon arra inspiráltuk, hogy letöltsék a Sea Hero Questet és játsszanak egy jó ügy érdekében. A játék 40 piacon került be a legjobb 20 közé az App Store-on és a Google Play-en, számos piacon pedig az első helyet vívta ki. Ez máris egy látványos sikere a kutatásnak és a tudománynak. De nem állunk meg ezen a ponton, éppen a múlt héten jelentettünk meg két új játékvilágot, amelyeknek az a céljuk, hogy a játékosok továbbra is megosszák az idejüket, ezzel segítve a demencia elleni küzdelmet.”

Jelenleg világszerte több 47 millió ember küzd demenciával, és a becslések szerint ez a szám 2050-re 135 millióra fog nőni. Sok demenciával élő ember számára az egyik első tünet, amit megtapasztalnak, a térbeli tájékozódás romlása lesz, mivel elveszítik azt a képességüket, hogy akár jól ismert helyeken és környezetben is el tudjanak igazodni. A Sea Hero Questet, amely globális mércét állított fel a tájékozódásunk vizsgálatában, széles körben az egyik kulcsfontosságú lépésnek tekintik a demenciát okozó betegségek új diagnosztikai tesztjeinek kidolgozásában.

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom