Kövess minket!

Marketing

Intren-győzelem az AllThingsFacebookon

Több mint 300 fő részvételével zajlott az AllThingsFacebook konferencia, a Facebook hivatalos partnerrendezvénye. A kapcsolódó versenyt az Intren nyerte.

Több mint 300 szakmabeli részvételével zajlott március 6-án az AllThingsFacebook Budapesten, a ThinkDigital és a Médiapiac.com szervezésében. Megtudhattuk: a Facebook él és virul, túlzóak tehát a hírek a közösségi hálózat haláláról, ugyanakkor a platform okos használatához még hosszú edukációs folyamat vezet.

„A konferenciát, ahogyan előtte jeleztük is, tudásmegosztó platformnak szántuk, és utólag is azt látjuk, hogy ez egy jó cél volt. A tanulás igényét mutatja, hogy a résztvevők több mint fele márkatulajdonosi oldalról érkezett, míg az ügynökségek között egyaránt találtunk kis, lokális és nagy, nemzetközi szereplőket, média-, kreatív- és PR-ügynökségeket egyaránt” – mondta Szabó Ákos, a Thinkdigital magyarországi vezetője, a konferencia főszervezője.

Az AllThingsDigital előadói között szerepelt Sebastian Szmigielski, a Facebook ügynökségi kapcsolatokért felelő regionális vezetője, aki a Facebookról, mint performancemarketing-eszközről beszélt. Mint elmondta: a Facebook nem Google, azaz nem érdemes az utóbbinál megszokott stratégiákat erőltetni, ha performance szemlélettel kívánunk megjelenni a közösségi hálózaton. Az általa mutatott magyarországi adatok szerint a Facebook elérése a 18-34 évesek körében főműsoridőben vetekszik a hazai televíziók összelérésével. (Forrás: Nielsen Közönségmérés, Facebook. A vizsgált időszak: 2013. december 9-15.)

A grafikon a célcsoport eléréséről

Ryszard Sroka, a Facebook – pályafutása során számos nemzetközi díjat nyert – kreatív stratégája a Facebookban rejlő kreatívpotenciált mutatta be gyönyörű példákon keresztül, ismét megerősítve azt, hogy a közösségi hálózat mára nem egy egyszerű PPC-platform, ami a jobb sávról szól.

A konferencia keretében több kutatást – szemkamerás vizsgálatokat és tartalomfogyasztási szokásokat felmérőket -, valamint hasznos esettanulmányokat is prezentáltak az előadók.

Az esemény zárásaként Sebastian Szmigielski és Szabó Ákos átadták a leginspiratívabb Facebook-kampánynak járó díjat.

Szabó Ákos, Gandera Balázs és Sebastian Szmigielski a díjjal

A díj nyertese, az Intren már jó ideje együtt dolgozik az Extreme Digitallal, a keresőmarketing kampányaikat már az elmúlt években is a csapat kezelte. Most a social media terület is bővül, így különböző közösségépítő és aktivizáló tevékenységekkel segítik az online műszaki áruházat. Az ügynökség győztes esettanulmányát is bemutatták a konferencián. A szakmai elismerés nettó félmillió forint értékű Facebook kampánnyal járt együtt.

A zsűrizést a Facebook nemzetközi szakemberei végezték, szigorú bírálati szempontokat figyelembe véve. A versenyre bármely olyan kampánnyal lehetett nevezni, amely 2013-ban futott, és a magyar piacot célozta meg. Inspiráló kampánynak pedig leginkább azokat tekintették, melyek a közeghez illeszkedő, magas színvonalú kreatív megvalósítással értek el számszerűsíthető, üzletileg is igazolt eredményt. Kiemelt hangsúlyt fektettek arra is, hogy a Facebook aktivitás komplex legyen, valamint a kampány világos, valódi, reális és mérhető célokat tartalmazzon.

A Megastore kampánnyal az ügyfél célja az volt, hogy elektronikai cikkek áruházából valódi online plazává váljon. Elvárás volt a megtérülés mérhetősége is. A kampányban számos eszközt és mérőrendszert felhasználtak. Minden héten jól célzott extrém ajánlatokat támogattak hirdetéssel, ezen kívül játék-applikációkat is használtak. Az értékesítést is különböző appokkal (új termék bevezetési kvíz, karácsonyi ajándéklista) segítették. Az esettanulmány prezentációjában elhangzott, hogy a hirdetések összességükben 18-szoros megtérülést produkáltak, és a Facebook-eredmények egyes területeken konkuráltak a Google-höz köthetőkkel. Az ügyfél ennek hatására fokozta a közösségi aktivitását, és több országban is Facebook-alapú piacralépési kampányt tervez.

„A beérkezett pályázatok között néhány egészen kiváló megoldással is találkozhattunk, ugyanakkor értékes visszajelzést is kaptunk a magyar piac jelenlegi gondolkodásáról. Sebastian Szmigielskinek a díj átadásakor elmondott szavait tudom idézni: a pályázatokból az látható, hogy az ügyfelek és az ügynökségek gondolkodása egyelőre döntően eszköz alapú, ha a Facebookról van szó. Gondolkodnak applikációkban, lájkokban, megosztásokban, szponzorált szpotokban, de egyelőre ritkább a közösségi jelenlét céljának és lehetőségeinek mély, koncepcionális szintű megértése. Az Intren kampányát azért választotta a Facebook győztesnek, mert esetükben világosan látszott a közösségimédia-jelenlét átgondoltsága, a mögöttes koncepció és a KPI-ok is világosak voltak” – nyilatkozta a döntés kapcsán Szabó Ákos.

„Remélem a jövőben is növekedni fog azoknak a kampányoknak a száma, amelyek valódi üzleti eredményeket hoznak amellett, hogy kreatív mivoltukból adódóan felkeltik a Facebook felhasználók figyelmét” – mondta Gandera Balázs, az Intren ügyvezetője.

A konferenciáról készült élő tudósításunk itt, az első fotók pedig itt érhetőek el.

A részletes program az esemény honlapján olvasható, hamarosan ide fog felkerülni az előadások publikus változata is.

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom