Kövess minket!

Marketing

Így adakoznak a magyarok

Rendszeres jótékonyság helyett inkább akkor adakozunk, amikor a helyzet megkívánja, túlnyomórészt pedig a rászoruló és a beteg embereknek segítünk tárgyi adományokkal – derült ki a Tesco felméréséből.

A Tesco júliusban végzett kérdőíves felmérése alapján a válaszadók 85 százaléka vesz részt jótékonysági programban valamilyen gyakorisággal – derül ki az áruházlánc oldalán közzétett közleményből. A rendszeres adományozással szemben viszont – anyagi okok miatt is – sokkal meghatározóbb az alkalmi segítségnyújtás. A koronavírus járvány kezdetén például a válaszadók több mint egyharmada támogatta különféle módon a rászorulókat. Mintegy 40 százalékuk pénz- és élelmiszer-csomagokkal vagy maszkok eljuttatásával az idős embereknek, míg 10-20 százalékuk intézményeknek adományozott védőfelszerelést, illetve élelmiszert egészségügyi dolgozóknak. Általánosságban a támogatók többsége akkor cselekszik, ha szembejön vele a lehetőség, vagy felhívják rá a figyelmét, egyharmada pedig szükséghelyzetben, például árvíz vagy egyéb katasztrófa esetén, míg 20 százalék a karácsony előtti időszakban a legfogékonyabb erre. Az önkéntes munkában való részvétel idő hiányában nem jellemző, a kitöltők inkább a pénz- és tárgyadományokat kedvelik.

A válaszadók sokféle ügyet támogatnak, akár párhuzamosan többet is. Közülük legtöbben a rászoruló emberekét és beteg gyermekekét, amit sorrendben az állatvédelem, a környezet- és természetvédelem, valamint a kulturális értékek megőrzése követ. Azt, hogy milyen jótékonysági akcióhoz csatlakoznak, szinte egyenlő arányban a kezdeményező szervezettől, a támogatás céljától, a kedvezményezettek körétől, valamint az adományok sorsától teszik függővé. A nagyobb, ismertebb szervezetek közül a legtöbben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, illetve a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt kezdeményezéseiben vettek részt, de a kitöltők több mint 20 százaléka támogatta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet, illetve a Baptista Szeretetszolgálatot is valamilyen formában. Az adományozók közel fele ugyanakkor szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy felajánlása tényleg célba jut, továbbá fontos számára, hogy megbízható cégek, szervezetek álljanak a gyűjtés mögött, több mint egyharmaduknál pedig az is szerepet játszik a döntésben, hogy mennyire egyszerű az adományozási folyamat.

„Felmérésünk szerint a kitöltők több mint 95 százaléka fontosnak tartja, hogy ne csak a nonprofit szervezetek, hanem cégek is indítsanak jótékonysági eseményeket. Fontos nekik az is, hogy megbízható szervezetek álljanak az adománygyűjtések mögött. A Tescónál mindig konkrét célokért, megbízható, transzparens stratégiai partnerek bevonásával indítunk kampányt. Különösen büszke vagyok arra, hogy jelenleg két jótékonysági programunk is fut, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület javára egy rekord hosszúságú tartósélelmiszer-gyűjtő akció, az Ökumenikus Segélyszervezet bevonásával pedig egy iskolakezdési pénzadomány-gyűjtés, amelyekkel a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott családoknak szeretnénk segíteni” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

A június 19-én indult tartósélelmiszer-gyűjtés keretében a vásárlók augusztus 31-ig adhatják le a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket mind a 201 hazai Tesco áruházban, amit a vállalat az Élelmiszerbankon keresztül juttat el azoknak, akiknek igazán szükségük van rá. Akik szeretnének részt venni a támogató akcióban, számos termék közül választhatnak – az adományozható élelmiszerek közé tartozik például a rizs, a tészta, a cukor, az olaj, a lekvár, különböző befőttek, konzervek, illetve a tea és a kávé is. Az adományozás folyamata egyszerű és teljesen biztonságos: csupán annyi a teendő, hogy a vásárlást követően az átadásra szánt élelmiszereket elhelyezik a kasszasoron kívül található, erre a célra kijelölt gyűjtőponton.

Az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtő kampányát pedig szeptember 6-áig támogathatják a vásárlók a kasszáknál kapható 250 forintos adománykuponok megvásárlásával. A teljes befolyt összeget az áruházlánc a Segélyszervezet számára ajánlja fel, akik az adományból hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítanak iskolaszereket.

Marketing

Kampány indult a rendszerváltoztatás cigány hőseiről

Portréfilmek és plakátok hívják fel a figyelmet a magyar romák helytállására.

Közzétéve:

Borítókép: a kampány egyik molinója a Terror Háza múzeum homlokzatán, fotó: Facebook / @30eveszabadon

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a kormány megbízásából kampányt indított a “30 éve szabadon” emlékév részeként, hogy idén is bemutassa a magyar cigány közösség azon kiemelkedő tagjait, akik szakmai és közéleti tevékenységükkel már a diktatúra évei alatt is hozzájárultak egy “öntudatos és büszke” magyar cigány közösség felépítéséhez.

A közalapítvány azt közölte csütörtökön, a nemzetközi roma nap alkalmából az MTI-vel, hogy a cigányságnak a magyarsággal már hosszú évszázadok óta közös a sorsa. A közlemény szerint ez alatt az időszak alatt a magyar cigányságnak sokszor, a többségi társadalomnál nehezebb körülmények között is helyt kellett állnia.

“A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét. Így volt ez 1956-ban és így a rendszerváltoztatás éveiben is. Harminc évvel a rendszerváltoztatás után végre kifejezzük tiszteletünket történelmi teljesítményük előtt”

– emelték ki.

A kampánnyal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a magyar cigányok a tevékenységükkel, az önszerveződéssel, a cigány ügyek felkarolásával, közösségeik felemelésével, tanulásuk és munkahelyhez jutásuk megszervezésével vagy akár azzal, hogy művészetükkel az életerejüket, az akaratukat, a különlegességüket felmutatták, mind-mind közösségüket és Magyarországot szolgálták.

A kampányban az emlékév honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján elérhető portréfilmek, valamint az online felületeken látható plakátok hívják fel a figyelmet a magyar romák helytállására.

A Debre Istvánné óvodapedagógusról készült portrét itt tudja megtekinteni:

További portrékat a “30 éve szabadon” emlékév YouTube-csatornáján talál

Az idei nemzetközi roma nap alkalmából hat magyar cigány élettörténete válhat széles körben ismertté: Lakatos Menyhért író, költőről, Kovács József Hontalan költő, újságíróról, Debre Istvánné pedagógus, óvodaalapítóról, Fátyol Tivadar zeneszerző kultúraszervezőről, Rostás László közösségi vezető, szociális munkásról és Szegedi Tibor közösségszervező, politikusról láthatók rövidfilmek – áll a közleményben.

A filmeket Bernáth Gábor és Joka Daróczi János készítették.

Tovább olvasom

Marketing

Magyarországról forgatott a National Geographic (videó)

Harminc országban vetítik le a Magyarország a magasból című alkotást.

Közzétéve:

Borítókép: a Mátyás-templom madártávlatból, fotó: National Geographic / Molnár-Bernáth László

A National Geographic Európa a magasból című sorozata kontinensük országait mutatja meg a levegőből. A hatrészes sorozatban Franciaország, Törökország, Finnország, Svédország, Görögország és Magyarország – világhírű, vagy épp alig ismert – természeti, kulturális és építészeti értékeit csodálhatjuk meg egyedi szemszögből közölt a National Geographic.

Az epizódok látványos légi utazások formájában tárják elénk a modern 21. századi Európa izgalmas portréját – de közben a múltba is visszatekintünk a korábbi évszázadok kulturális és építészeti értékeinek megcsodálásával, és számtalan olyan lenyűgöző természeti tájra is ellátogatunk, melyet máig érintetlenül, a maga eredeti szépségében hagyott meg az ember – ígérik az alkotók.

A legszebb helyek a NatGeo szerint Magyarországon

A Magyarországról szóló epizódba a National Geographic nemzetközi csapata olyan épületeket, tájakat választott be, amelyek hazánk büszkeségének számítanak, és felülről, a magasból fotózva különösen lenyűgöző látványt nyújtanak.

Az epizód bemutatja a Zsolnay-féle építészeti kerámiával fedett hatalmas épületeket. Ilyen kerámia borítja például a Mátyás-templom tetejét, a Szilágyi Dezső téri templomot, a Szent László-templomot vagy a Magyar Állami Földtani Intézetet is.

Szentkirályszabadját, az egykori szovjet laktanyát is filmre vette felülről a NatGeo, továbbá megismerhetjük a laktanya történetét is. A katonai épületegyüttes 1996 óta üresen áll, és mára teljesen visszahódította a növényzet az egykori panelházakat. Ez az ország “szellemvárosa”, nem csoda, hogy helyet kapott a magyarországi részben.

A film előzetese

De megjelenik a filmben a Hortobágy, a Bokodi-tó és a Balaton is. Légifelvételeken örökítették meg a hatalmas kiterjedésű hortobágyi pusztát és a szürkemarhacsorda legelészését. Hazánk egyik legszebb helye a Bokodi-tó, amelyet “lebegő falunak” is neveznek: a NatGeo riporterei a légifelvételek készítése mellett még a horgászókat is meginterjúvolták arról, milyen az élet a tavon.

Mindezeken kívül gyönyörű képeket láthatunk az ország termálfürdőiről, hatalmas kastélyairól, a Városligetről és a soproni tévétoronyról is. Egy különleges látványtervezési technológiának köszönhetően az epizódban 3D-ben lesz látható, milyen lehetett régen a szigligeti vár.

A magyarországi rész április 11-én este 9 órakor lesz látható a National Geographic csatornán. A sorozat többi epizódja minden vasárnap este kilenckor.

Tovább olvasom

Marketing

Ismert magyar emberek kampányolnak az oltás mellett

Többek között Kemény Dénes, Miklósa Erika, Nagy Tímea, Csányi Sándor, Cseh László, Borbás Mária, Gyurta Dániel és Nagy Feró is megjelenik a filmeken.

Közzétéve:

Fotó: MTI / Varga György

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) által az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a kormány ezen a héten új kampányt indít a koronavírus elleni oltások népszerűsítésére. A tájékoztató filmekben ismert magyar emberek és neves egészségügyi szakemberek állnak ki az oltások mellett. A tájékoztató akcióban a személyes tapasztalatok és az egészségszakmai álláspontok is helyet kapnak – tette hozzá az államtitkár.

A kezdeményezéshez csatlakozott többek között Kemény Dénes, Miklósa Erika, Nagy Tímea, Csányi Sándor, Cseh László, Borbás Mária, Gyurta Dániel és Nagy Feró. Az egészségügyi szakemberek közül Müller Cecília, Merkely Béla és Szlávik János is buzdít az oltásra.

Dömötör Csaba kitért arra is, hogy mindeközben egyre nő az oltásra regisztrálók száma: már több mint 3 millió 840 ezren jelezték igényüket. Az oltási terv szerint a következő napokban folyamatosan érkeznek az újabb szállítmányok, így az eddig regisztrálók májusig megkaphatják a vakcinát – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom