Kövess minket!

Marketing

Golfot fog közvetíteni 12 évig a Discovery

A Discovery és a PGA TOUR bejelentette, hogy stratégiai szövetséget köt, és létrehozzák a golf új nemzetközi multiplatformját.

Az Egyesült Államokon kívül a PGA TOUR minden eseményének globális multiplatform élő közvetítési jogaira vonatkozó, eddig példa nélküli megállapodás 12 évre szól (2019-2030). Összesen évi 2000 óra tartalom közvetítését jelent, melynek része a PGA TOUR-hoz tartozó hat esemény, emellett évi közel 150 egyéb verseny, többek között a THE PLAYERS Championship, a FedExCup Playoffs és a Presidents Cup – tudtuk meg a lapunknak küldött közleményből.

A 220 országra és területre vonatkozó lineáris jogok mellett a megállapodás egy dedikált PGA TOUR over the top (OTT) videós felület létrehozását is tartalmazza, amelynek megvalósításában a Discoverynek az Eurosport Playerrel szerzett tapasztalatára építenek. A Discovery több mint kétmilliárd dollárt fektet be az együttműködés ideje alatt. Ennek része a PGA TOUR nemzetközi médiajogainak megvásárlása, illetve a globális – Egyesült Államokon kívül elérhető – OTT platform létrehozása.

A Discovery a PGA TOUR-eseményeket portfóliója fizetős és ingyenesen fogható csatornáin, digitális és online felületein fogja közvetíteni, és együttműködik annak kidolgozásában is, hogyan hasznosíthatóak a PGA TOUR gazdag archívumának jogai minden médiaplatformon.

„A mai nap a golfrajongók ünnepe világszerte. A Discovery és a PGA TOUR olyan együttműködést kötött, mint senki más eddig. A hosszú távú partnerség lévén létrejön a golf új globális otthona, ahol évente többek között 2000 óra élő tartalmat kínálunk a sportág legnagyobb pillanataiból, történeteiből és sportolóiról. A pjongcsangi első sikeres olimpiánkat követően a Discovery világszerte erős terjesztési hálózatával és hirdetési infrastruktúrájával, piacismeretével, a sport területén a fogyasztókat közvetlenül elérő platformokkal és márkákkal kapcsolatban szerzett globális tapasztalatával járul hozzá ahhoz, hogy a golfban értékes kínálatot hozzunk létre közösen az Egyesült Államokon kívül minden piacon” – nyilatkozta David Zaslav, a Discovery elnök-vezérigazgatója.

„Izgalmas lehetőség ez a PGA TOUR számára, hogy erősítsük Amerikán kívüli elérésünket, jobb szolgáltatást nyújtsunk nemzetközi közvetítő partnereinknek, és egy igen tapasztalt globális stratégiai partner segítségével növeljük rajongóink számát. A partnerség jól szolgálja hosszú távú céljainkat a golf elterjesztésében – a közelmúltban ezért nyitottunk irodát Londonban, Tokióban és Pekingben. Szponzorainknak is hozzáadott értéket jelent ez a partnerség, hiszen hatalmas lehetőség, hogy világszerte új és változatos közönséget hódítsunk meg a golf számára” – tette hozzá Jay Monahan, PGA TOUR komisszár.

A PGA TOUR 2007 óta egyedileg tárgyalt az Amerikán kívüli közvetítési jogokról. A Discovery és a PGA TOUR együttműködése a két szervezet nemzetközi multiplatform jogok kezelésében és új digitális szolgáltatások elindításában szerzett együttes tapasztalatára épít. A partnerség révén erőteljes nemzetközi terjesztési és közvetítési stratégiát alakítanak ki a golf legnagyobb presztízsű versenyeihez, amellyel optimalizálható a nézők elérése a szabadon fogható, a fizetős és a digitális csatornákon.

Az együttműködés két egymást nagyon jól kiegészítő, a történetmesélés és a sport terén gazdag örökséggel rendelkező globális márkát hoz össze. A PGA TOUR változatos tartalmai, gyártási tapasztalata, médiajogai és globális médiapartnerségei egyesülnek a Discovery világszerte szerzett helyi médiapiaci ismeretével, globális marketing- és promóciós platformjaival, és a legnagyobb és legnézettebb sportágakhoz kapcsolódó multiplatform-megállapodások legjobb kihasználásában gyűjtött tapasztalatával.

A projektet Alex Kaplan irányítja, aki a Discovery és a PGA TOUR közös vállalkozásának elnöke és ügyvezetője lesz. Kaplan korábban az Eurosport Digital kereskedelemért felelős ügyvezető alelnöke volt, irányítása alatt az Eurosport közvetlenül a felhasználók számára értékesített (D2C) szolgáltatásaira feliratkozók száma elérte az egymilliót. Azt megelőzően az NBA globális médiadisztribúcióért felelős alelnöke volt, ahol a globális D2C stratégiáért felelt. A közös csapat egyik vezetője lesz terjesztésért felelős alelnökként Thierry Pascal a PGA TOUR-tól.

„Izgatottan várom, hogy David Zaslavval és JB Perrette-tel közösen szintet lépjünk a PGA TOUR golf nemzetközi terjesztésében. Világszínvonalú globális platformot és hosszú távú terjesztési stratégiát alkotunk annak érdekében, hogy az együttműködés víziója valósággá váljon. A Jay Monahan és Rick Anderson vezette kiváló PGA TOUR csapattal egyesítve erőinket olyan szolgáltatást tudunk létrehozni, amely minden képernyőn kiszolgálja a golfot szerető rajongókat” – nyilatkozta Kaplan.

A Discovery jelentős tapasztalatot szerzett már globális sportjogok menedzselésében, a nézettség és a nézői élmény növelésében, saját és partnerplatformokon egyaránt. A Discovery az olimpia otthona Európában, és vezető sportmárkája, az Eurosport révén 54 országban kínál egész évben prémium, teljesen lokalizált tartalmat televízión és az első számú európai OTT streamingszolgáltatón, az Eurosport Playeren. A Discovery – négy olimpia (2018-2024) európai televíziós és multimédia jogainak tulajdonosaként – globális tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi sportjogok és disztribúció területén.

A 2018-as pjongcsangi téli olimpiához kapcsolódóan a Discovery több mint negyven szabadon fogható közvetítésre vonatkozó partneri megállapodást kötött, és az olimpia minden perce streamingszolgáltatáson keresztül elérhető volt Európában. A fiatalabb korosztályt innovatív közösségimédia-partnerségeken keresztül érték el – például a Snapchat első olimpiai együttműködésével Európában. A Discovery rekordszámú nézőt ért el televízión vagy digitális platformokon: az európai lakosság 63 százaléka szabadon fogható vagy fizetős televízión, digitális platformon vagy közvetítő partnereken keresztül találkozott az olimpiai játékokkal.

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temu online piactérrel szemben

Valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Közzétéve:

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Felidézik, hogy a GVH 2024. február 27-én közölte, számos bejelentés alapján több eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával szemben.

Kiemelték, a rendelkezésre álló információk, adatok alapján

az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írják a közleményben.
Részletezik, a GVH észlelte továbbá, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például:

  • „már csak 4 maradt”,
  • „majdnem elfogyott”,
  • „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”,
  • „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”,
  • „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”,
  • A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában – tették hozzá.

A GVH észlelte azt is, hogy a honlapon a „Temuról” szóló linken közzétett és vallott értékek között a „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” kijelentés szerepeltetésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat a termékek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, különösen a termékek környezeti hatásai szempontjából.

Továbbá a GVH azt is valószínűsíti,

a vállalkozás az általa népszerűsített, és forgalmazott termékek esetében azt a hamis benyomást kelti, hogy a termékek jogszerűen értékesíthetők, holott nem rendelkeznek „CE” megfelelőségi jelöléssel

– olvasható a közleményben.

Mindezek alapján a Gazdasági Versenyhivatal a Temu online piacteret működtető Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

Felhívták a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabható maximális bírság az érintett vállalkozás nemzetközi csoportszintű éves árbevételének a 13 százaléka lehet.

A GVH észlelte azt is, hogy a Temu a különböző közösségi médiumokban nagy követőtáborral rendelkező magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit.

Ezzel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság – összhangban a 2022 novemberében közzétett, influenszereknek szóló útmutatójával – fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.

A GVH elnöke felszólító levéllel élt a Temu termékeit is népszerűsítő egyik hazai influenszer felé, hogy hozza összhangba hirdetési tevékenységét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel

– tájékoztatott a GVH.

Hangsúlyozták, a GVH kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Kitértek arra, hogy a magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el.

Tovább olvasom